A titkos kert 93% 262 csillagozás

Gyermekkorom napsugara. Annyiszor olvastam, és láttam, hogy nem tartom számon. Ha bánatom volt, belekezdtem, vagy csak úgy kinyitottam és beleolvastam. Véleményem szerint az egyik legcsodálatosabb történet, amit az ember lánya csak olvashat. Kötelező kötelezővé tenném!

ezt én most nagyon-nagyon… és nem tudok mást mondani, mert fáradt, kialvatlan vagyok, de… holnap korán kelek, meghallgatom a madarakat, friss, reggeli levegőt lélegzem be, és olyan erős leszek mint Dickon. és akkor majd írok hosszabb véleményt.
most csak annyi, hogy kalandos, titokzatos, erőt adó, remek könyv, olyan amit többször is elő fogok venni, ha saját példányom lesz. :) egyszerűen remek.

Szívmelengető történet testi-lelki gyógyulásról, amelyben nagy szerepet kap egy titkos kert: a természet varázslatos ereje, az állat- (különösen egy vörösbegy) és növényvilág, és amely nem nélkülözi a humort sem.
A fontosabb karakterek mindegyike szerethető, talán éppen különcségük okán is: az öreg Ben Weatherstaff, a mogorva kertész, Dickon, az állatbűvölő, Mary, az elhanyagolt, savanyú kislány, és Colin, a legmaharadzsább modorú kisfiú; de Martha, a jóindulatú cselédlány, Mrs. Sowerby, a mindig vidám, bölcs anya, sőt még Medlokcné és az ápolónő is tetszettek.
Minden korosztálynak ajánlott az olvasása, újraolvasása!

Egyik kedvenc idézetemet jutatta eszembe: „ Ha van egy kerted és egy könyvtárad, mindened megvan, amire szükséged lehet.” – Marcus Tullius Cicero.

Ki ne vágyna egy kastélyra, ahol felfedezendő szobák vannak (legalább 100!) és egy kertre, ami 10 éve el van zárva mindenki elől…?
Annyira lenyűgöző a történet, hogy ott voltam én is, az újjászülető fák, virágok és a szelíd, ragaszkodó állatok között…
Csodamese, elvarázsolta a felnőttet és a bennem lakozó kislányt egyaránt.

Nehezen rázódtam bele. Látszik, hogy már nem vagyok gyerek, mert nem kötött le annyira, hogy csapot-papot otthagyva olvassam tovább. Később azonban rengeteg gyerekkori emlék jött elő – mikor beszöktünk a mamám kertje melletti üresen álló fákkal és csalánokkal teli „dzsungelbe” ringlót lopni, amit mama később palacsintába sütött; a csigafarmunk ami egy napig élt, mert éjszaka az összes megszökött; mikor a diófára mászva menekültünk a bevadult kutya elől akit később a világ legszelídebb rotija szelídített meg annyira, hogy már simogatni és ölelgetni is lehetett; mikor kiástuk a rég eltemetett cica pulcsiját, amibe a teste volt tekerve és a plüss maci fejét, és utána szétfertőtlenítettek minket; és a többi… Emiatt kapta meg a négy és fél csillagot, amúgy kevesebbet ért volna. Túl vidám volt, túl egyszerű és egy csöppet unalmas is. Tényleg sajnáltam, hogy nem vagyok gyerek, mert így nem tudtam annyira lelkesedni érte… Dickon pedig olyan mint én voltam gyerekként, csak én a lakótelepi kóbor macskákkal barátkoztam meg ha voltam falun, akkor minden állattal. Volt kedvenc tyúkom, talált cica, aki mindenhova követett és Kókusz Rumaromának neveztem el, de mikor már haza kellett mennem, ő is ott hagyta a házat.
Maga a kastély is tetszett, kár, hogy nem fedezték fel jobban, de persze a kert volt itt a lényeges. Ez viszont nem változott azóta sem, egyszer jó lenne eljutni egy ilyen régen lakott, hatalmas kastélyba és bejárni az összes szobáját… Most már ez kell, gyerekként elég volt, ha mama felengedett minket a padlásra, ami tele volt az előző lakók fényképeivel, szárított cseresznyepaprikáival és csizmáival.
Megint elkalandoztam… szokásos nem-értékelés.
Ó, és még azt is elérte nálam, hogy újra szeretnék ugrálókötelezni! :))

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nagyon tetszett a könyv, bár voltak pillanatok amikor nem volt rá hangulatom. Kedves történet szeretnivaló helyszínnel és szereplőkkel. Igaz Colin-t az elején párszor jól megpofoztam volna, vagy mint Mary fújtam volna rá. Valahogy mindig attól féltem, hogy na most jön egy negatív fordulat (persze ifjúsági könyv, de akkor is, ki tudja nem biztos hogy Happy Endes). Minden esetre nagyon tetszett erejétől a végéig :)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Szerelmes vagyok az írónő minden karakterébe, minden gondolatába és minden papírra vetett sorába. Nagy valószínűséggel a megkopásnak indult fiatalságomat sírom vissza történetei fölött érzett heveny nosztalgiámban, de… Annyira ártatlan és őszinte, annyira tiszta és friss az egész könyv, mint a gyerekek, akik átélik a történetet, és mindehhez még hozzájön az üdeség és elfogódottság, amivel egy angol viseltet az évi átlag 700 milliméteres csapadékhullásban vidoran kizöldült füve iránt. Szinte én is éreztem a varázslatot, és nem csak az állatokat láttam magam előtt, de a tündéreket is, akik megbújtak a bokrok levelei alatt, és segítettek Colinnak.

Pont olyan volt, amilyenre a film után vártam – kedves, izgalmas, bájos, és legfőképp szívmelengető. Nem vagyok benne biztos, mert nincs folyton tükör előttem, de mintha végig mosolyogtam volna – igazi napsugár, friss szellő, igazi tavasz.

juj hát ez a könyv csupa cukiság. kismadarak, kismókusok, kisróka meg kisbárány, ami cumiból szopizza a tejet. mese a javából, de sem ezt, sem a szájbarágósságot nem fogom felróni neki, mert hát mégiscsak gyerekkönyv. tanulságos, barátkozós, ösztönöz a természet szeretetére, arra, hogy meglásd az apró dolgokban az örömöt, a varázslatot. kicsit sokszor hangzott el, hogy a friss levegő milyen csodákra képes, de azért biztos elolvastatnám a gyerekemmel, ha lenne valaha. mert egy kislánynak ez tuti élmény lenne, hogy felfedez egy titkos kertet, egy csomó titkos szobát, elefántcsontból faragott mini elefántot, és beszélgethet az állatokkal.

Imádom,gyerekkorom kedvenc könyve volt.