A titkos kert 93% 204 vélemény

ezt én most nagyon-nagyon… és nem tudok mást mondani, mert fáradt, kialvatlan vagyok, de… holnap korán kelek, meghallgatom a madarakat, friss, reggeli levegőt lélegzem be, és olyan erős leszek mint Dickon. és akkor majd írok hosszabb véleményt.
most csak annyi, hogy kalandos, titokzatos, erőt adó, remek könyv, olyan amit többször is elő fogok venni, ha saját példányom lesz. :) egyszerűen remek.

Ki ne vágyna egy kastélyra, ahol felfedezendő szobák vannak (legalább 100!) és egy kertre, ami 10 éve el van zárva mindenki elől…?
Annyira lenyűgöző a történet, hogy ott voltam én is, az újjászülető fák, virágok és a szelíd, ragaszkodó állatok között…
Csodamese, elvarázsolta a felnőttet és a bennem lakozó kislányt egyaránt.

Nehezen rázódtam bele. Látszik, hogy már nem vagyok gyerek, mert nem kötött le annyira, hogy csapot-papot otthagyva olvassam tovább. Később azonban rengeteg gyerekkori emlék jött elő – mikor beszöktünk a mamám kertje melletti üresen álló fákkal és csalánokkal teli „dzsungelbe” ringlót lopni, amit mama később palacsintába sütött; a csigafarmunk ami egy napig élt, mert éjszaka az összes megszökött; mikor a diófára mászva menekültünk a bevadult kutya elől akit később a világ legszelídebb rotija szelídített meg annyira, hogy már simogatni és ölelgetni is lehetett; mikor kiástuk a rég eltemetett cica pulcsiját, amibe a teste volt tekerve és a plüss maci fejét, és utána szétfertőtlenítettek minket; és a többi… Emiatt kapta meg a négy és fél csillagot, amúgy kevesebbet ért volna. Túl vidám volt, túl egyszerű és egy csöppet unalmas is. Tényleg sajnáltam, hogy nem vagyok gyerek, mert így nem tudtam annyira lelkesedni érte… Dickon pedig olyan mint én voltam gyerekként, csak én a lakótelepi kóbor macskákkal barátkoztam meg ha voltam falun, akkor minden állattal. Volt kedvenc tyúkom, talált cica, aki mindenhova követett és Kókusz Rumaromának neveztem el, de mikor már haza kellett mennem, ő is ott hagyta a házat.
Maga a kastély is tetszett, kár, hogy nem fedezték fel jobban, de persze a kert volt itt a lényeges. Ez viszont nem változott azóta sem, egyszer jó lenne eljutni egy ilyen régen lakott, hatalmas kastélyba és bejárni az összes szobáját… Most már ez kell, gyerekként elég volt, ha mama felengedett minket a padlásra, ami tele volt az előző lakók fényképeivel, szárított cseresznyepaprikáival és csizmáival.
Megint elkalandoztam… szokásos nem-értékelés.
Ó, és még azt is elérte nálam, hogy újra szeretnék ugrálókötelezni! :))

Nagyon tetszett a könyv, bár voltak pillanatok amikor nem volt rá hangulatom. Kedves történet szeretnivaló helyszínnel és szereplőkkel. Igaz Colin-t az elején párszor jól megpofoztam volna, vagy mint Mary fújtam volna rá. Valahogy mindig attól féltem, hogy na most jön egy negatív fordulat (persze ifjúsági könyv, de akkor is, ki tudja nem biztos hogy Happy Endes). Minden esetre nagyon tetszett erejétől a végéig :)

Szerelmes vagyok az írónő minden karakterébe, minden gondolatába és minden papírra vetett sorába. Nagy valószínűséggel a megkopásnak indult fiatalságomat sírom vissza történetei fölött érzett heveny nosztalgiámban, de… Annyira ártatlan és őszinte, annyira tiszta és friss az egész könyv, mint a gyerekek, akik átélik a történetet, és mindehhez még hozzájön az üdeség és elfogódottság, amivel egy angol viseltet az évi átlag 700 milliméteres csapadékhullásban vidoran kizöldült füve iránt. Szinte én is éreztem a varázslatot, és nem csak az állatokat láttam magam előtt, de a tündéreket is, akik megbújtak a bokrok levelei alatt, és segítettek Colinnak.

juj hát ez a könyv csupa cukiság. kismadarak, kismókusok, kisróka meg kisbárány, ami cumiból szopizza a tejet. mese a javából, de sem ezt, sem a szájbarágósságot nem fogom felróni neki, mert hát mégiscsak gyerekkönyv. tanulságos, barátkozós, ösztönöz a természet szeretetére, arra, hogy meglásd az apró dolgokban az örömöt, a varázslatot. kicsit sokszor hangzott el, hogy a friss levegő milyen csodákra képes, de azért biztos elolvastatnám a gyerekemmel, ha lenne valaha. mert egy kislánynak ez tuti élmény lenne, hogy felfedez egy titkos kertet, egy csomó titkos szobát, elefántcsontból faragott mini elefántot, és beszélgethet az állatokkal.

A mai napig szívesen olvasom ezt a könyvet. Láttam a filmváltozatát, de az annyira nem varázsolt el. Sokkal jobb, mint amikor az embernek el kell képzelni a leírtakat és nem"adják" a szájába, hogy hogyan is néz ki. Sokkal izgalmasabb olvasni.

Nagy szép gyerektörténet a természet és az emberi kapcsolatok gyógyító erejéről. Mary egy morcos, étvágytalan, alig mozgó, átöltözni sem képes kislányként kezdi. Aztán Martha, Dickon és az angol vidéki élet, na meg a Titkos kert varázsa miatt egy életerős, önálló, vidámabb lány lesz. Ráadásul unokafivérét (akinek létezését titokban tartották előtte) is sikerül meggyógyítania a kert és baráti társaság segítségével.
Nagyon édes volt, ahogy a gyerekek egyre élőbbé és szebbé teszik a Titkos kertet, és a regény végére minden „beteg” ember meggyógyul.
Angolul is elolvasva, ott kicsit furcsa volt a tájszólás, amiben beszéltek, de annyira nem volt zavaró.

Tizenéves korom egyik felejthetetlen remeke volt!

Tökéletes. Egyszerűen imádom. Aranyos, megható történet. Kár, hogy könyvtárból vettem ki, így enm tudhatom magaménak.:(