Joseph P. Forgas /Forgács József/ Budapesten született és iskoláit is itt végezte. A sydneyi Macquarie Egyetemen szerzett pszichológusi diplomát, majd ösztöndíjjal a Mannheim-i és később az Oxford-i Egyetemen tanult, doktorátusát is Oxfordban szerezte. Tizenkét könyve jelent meg és több mint száz tanulmányt és tudományos cikket publikált. Fő kutatási területe a kísérleti szociálpszichológia, és ezen belül a társadalmi interakciók, továbbá az emócióknak a gondolkozásra és az ítélkezésre tett hatásai. Közhely, hogy mindennap számos különböző társas helyzetben kell szerepelnünk, „viselkednünk” : a családban, a munkahelyen, a volán mögött vagy a metrón, a liftben, az óvodában vagy az iskolában, baráti körben, a kocsmában. Az is közhely; hogy mindezekben a helyzetekben bonyolult emberi viszonyok sűrű szövevénye vesz körül bennünket. Sejtjük, hogy e helyzeteknek megvannak a maguk, jobbára rejtett, nyíltan nem megfogalmazott érintkezési „játékszabályai”, normái. Ezeket a játékszabályokat…(tovább)
A társas érintkezés pszichológiája 59 csillagozás

Kedvencnek jelölte 8
Most olvassa 12
Várólistán 19
Kívánságlistán 12
Kölcsönkérné 2
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Nagyon érdekes, sok vizsgálatot és kísérletet ír le. Bár a befejező fejezeten (fejezeteken) kicsit „szenvedtem” de összességében jó.
Kellenek hozzá szocpszichó alapismeretek, csak akkor élvezhető igazán. Nagyon érdekes, a szociálpszichológia amúgy is képes magába szippantani az embert, olvasunk egy ilyen könyvet, és utána egy ideig csak ebből a szempontból nézzük a dolgokat :)
Nem kifejezetten olvasmányos, de vannak benne hasznos ismereteket, melyeket nemcsak a vizsgán lehet alkalmazni.
Népszerű idézetek
Egy kapcsolat bármely szakaszában elakadhat, fejlődése megszűnhet. De minden szűrő után után ott van egy még nagyobb követelményeket támasztó szűrő, amin át kell jutni. Végül elérjük a kapcsolat olyan szintjét, amikor a viszonyra a tartós elkötelezettség válik jellemzővé. Ezek az intim kapcsolatok, fűződjenek bár szerelmeinkhez, jegyeseinkhez vagy legjobb barátainkhoz, különleges szerepet játszanak életünkben.
273. oldal
… a nők mind az érzelmi üzenetek kibocsátásában, mind ezek felfogásában jobbak a férfiaknál.
8. Nem verbális kommunikáció
A szeretet jelzésére például olyan közvetlenségi jeleket használhatunk, mint az érintés, a szemkontaktus és a közelség.
8. Nem verbális kommunikáció










