A ​háború művészete (A Hadak Útja 2.) (Fekete Horka 1.) 93% 25 csillagozás

Annyira magával ragadott, hogy el sem tudom mondani. Egy igazi varázslat. A teljes sorozatot olvastam, amiből kiemelkedett ez a második könyv. Önmagában is kerek történet egy páratlanul remek befejezéssel. Magyar mondák, őstörténet és fantasy imádóknak kötelező.

A könyv címe egyrészt utalás Niccoló Macchiavelli azonos című, hadtudományi-politikai-diplomáciai művére, másrészt pedig Szun-Ce, a Krisztus előtti VI. században (Nagyjából Sákjamuni Buddhával egyidőben élt) kínai taoista filozófus, hadvezér művére utal, (Szun-Ce: A hadviselés művészete/tudománya).
A regényben találhatóak is bőséggel utalások az ókori és a reneszánsz műre, a háború és háborús készülődés mindvégig jelen van, azonban mégsem ez áll valójában a középpontban. A háború művészete több szálon is kapcsolódik Az Isten ostorai-hoz, amely Torda, Attila táltosának „önéletírása” – anélkül, hogy le akarnám lőni a fordulatokat biztosan állíthatom, hogy aki az Isten ostorait szerette, annak A háború művészete is tetszeni fog. A stílus hasonlóan könnyed, olvasmányos, a cselekmény valóban filmszerűen pörög és rendkívül izgalmas – olyannyira, hogy a történet voltaképpen megfilmesítésért kiált, több okból is – egy pillanatra sem ül le, vagy fárad el. A karakterek nagyon élvezetesen vannak megformálva (sokszor jó adag humorral, jóféle „adomákkal”) ugyanakkor a mulatságos kiszólások, helyzetek, események az Isten ostoraihoz hasonlóan ezúttal sem veszik el a cselekmény lényegi komolyságát. (Mint az Isten ostoraiban, itt is előfordul, hogy a humor hirtelen horrorrá válik.) A cselekmény pedig igen komoly, egyszerre szól, magánéletről, szerepet kap benne a szexualitás, szól diplomáciáról és politikáról, vallásról és misztikáról, de ami igazán érdekessé teszi az a megrajzolt világ képe: Fonyódi ezúttal is az ősmagyar szakrális hagyományból, mitológiából merít. Felismerhetjük néhol a magyar népmesei fordulatokat (akár még konkrét szó-fordulatokat is), a magyar néphagyomány gazdag elemeit, emellett pedig a regény arról szól, amiről minden „nagy” történet – nem egyszerűen politika, vagy hatalomért és pozícióért való küzdelem, népek születése és népek bukása, hanem a sötétség és a fény örök küzdelme. A középpontban Attila (Hadúr) kardja áll, – a magyar hagyomány egyik legfontosabb eleme – és tanúi lehetünk a népegyesítő szakrális fejedelem kiválasztásának és eljövetelének: olyan motívumok ezek, amelyek túlmutatnak az egyszerű „történelmi regény” keretein.A szerző egy sajátosan (újra)értelmezett, mai nyelven (is) szóló mitológiát teremt, amelynek szimbólumai mintha többet is mondanának, mint egy dokumentumszagú történeti-történelmi leírás őseink életéről (amely persze, megint csak mindig fikció…ahogyan – Nietzsche szavaival élve a „tényeket” mindig előzik az "értelmezések") A regény folytatásával, az Ármány énekével szorosan összefügg, külön is olvasható, ugyanakkor nagyon sok itt elinduló szál csak ott lesz elvarrva. Akinek azonban ez a regény tetszett, az szinte biztosan elolvassa a következőt is.

2003. Csoportbontott német óránk volt a szomszéd osztályteremben, és én a padon, amelyikhez leültem, megpillantottam ezt a könyvet. Tisztelem a magántulajdont, ezért 2 teljes másodpercig hezitáltam, hogy beleolvassak-e :D (természetesen legalább óvatosan nyúltam hozzá, hisz nemcsak könyv, de nem is az enyém, és nem is azért lett odatéve, hogy rátegyem a mancsomat). A beleolvasásból az lett, hogy a szünetben megkérdeztem a srácot, eladná-e. Eladta, én pedig új kedvencet avattam, és Fonyódi Tibor további köteteit is faltam a sorozatból.
Egyszerűen tökéletes regénynek találtam. Erről a korról még egy történetet sem olvastam, s éreztem a szerző alapos háttértudását, melyből tökéletes arányban merítve mutatta be a korabeli népeket, eszközöket és az egész akkori élet apró-cseprő dolgait. Olvasmányosan, lényegre törően, nem feledkezve el a párbeszédekről (szívügyem). Erős, összetett jellemű, szimpatikus karaktereket alkotott. Alkotásában szerepet kap a sok kaland mellett némi erőszak, néhány bölcs meglátás, számottevő meztelenség, csipetnyi humor és rengeteg intrika, árulás (semmivel sem gyengébb e téren a Trónok harcánál!). A cselekmény nem ülteti le sehol, és mindent megfelelő dózisban adagol. A nagyszerű nevek közül is kiemelkedik Tsilluver aka. Csillavér – vele az élen örök időkre kimetszhetetlen részemmé váltak A háború művészete figurái, s az ő históriájuk.

Abszolút 5 csillag! Újraolvasás! Először olyan 2011/2012 környékén került kezembe a kötet, egy gimis osztálytársam jóvoltából, aki karácsonyi ajándék gyanánt adta nekem. Mikor el kezdtem olvasni azonnal magával ragadott a történet és annak hátteréül felépített világ mitikus varázsa. Később szisztematikusan vadásztam a sorozat többi kötetét, az Isten ostorait már az új (Gold Book-os) kiadásban, a többit viszont az eredeti Kalandor kiadós verzióban sikerült beszereznem. Emellett hasonlóan nagy kedvencemmé vált Szélesi Sándor Legendák földje trilógiája is, ami ugyanezen világ mitológiáját dolgozza fel.