Nem adok neki néhány napot, és nem fogok emlékezni arra, milyen volt, amikor ez a könyv még nem jelent meg.
Tényleg: el lehet képzelni a világot a Varázsfuvola nélkül? A Brandenburgi versenyek nélkül? A Hermelines hölgy vagy a Primavera nélkül? Mi maradna, ha eltüntetnénk Michelangelo Dávidját (és mindent, ami vele kapcsolatos, ami rá vonatkozik, amit valaha gondoltam róla)? Világ volna az még egyáltalán?
A felszínen alkalmasint igen. Hiszen éltek emberek azelőtt is, hogy – például – Rossini megírta A tolvaj szarka nyitányát, és nem hiszem, hogy kevésbé lettek volna boldogok.
Mi azonban kétségkívül szegényednénk örömben, ha mindezek egyszer csak nem léteznének többé. Bizonyos művek kitörölhetetlenül felrajzolták magukat a világ arcára, és attól fogva evidenciákká váltak. Tájékozódási pontok ezek, amelyekre föltekintve a sűrűben bolyongó ember megállapíthatja, mihez képest és mennyire tévedt el.
Fodor Ákos verseiből sok ilyen állócsillag került fel… (tovább)
Nem adok neki néhány napot, és nem fogok emlékezni arra, milyen volt, amikor ez a könyv még nem jelent meg.
Tényleg: el lehet képzelni a világot a Varázsfuvola nélkül? A Brandenburgi versenyek nélkül? A Hermelines hölgy vagy a Primavera nélkül? Mi maradna, ha eltüntetnénk Michelangelo Dávidját (és mindent, ami vele kapcsolatos, ami rá vonatkozik, amit valaha gondoltam róla)? Világ volna az még egyáltalán?
A felszínen alkalmasint igen. Hiszen éltek emberek azelőtt is, hogy – például – Rossini megírta A tolvaj szarka nyitányát, és nem hiszem, hogy kevésbé lettek volna boldogok.
Mi azonban kétségkívül szegényednénk örömben, ha mindezek egyszer csak nem léteznének többé. Bizonyos művek kitörölhetetlenül felrajzolták magukat a világ arcára, és attól fogva evidenciákká váltak. Tájékozódási pontok ezek, amelyekre föltekintve a sűrűben bolyongó ember megállapíthatja, mihez képest és mennyire tévedt el.
Fodor Ákos verseiből sok ilyen állócsillag került fel az én személyes égboltomra. Sőt, annál szorosabb kapcsolatba léptek velem: beépültek a szervezetembe, mint a táplálék. Ezeket a verseket már nem felidézem, hanem gondolom. A legváratlanabb pillanatokban ismerem fel némelyiket saját szavaim között. Ugyanúgy nem lehetne kiválogatni belőlem, mint egy tavalyi uzsonnát.
Nem én vagyok az egyetlen, akivel így jártak ezek a versek. Fodor Ákos eddigi kötetei, hosszú idő óta megszerezhetetlenek lévén, fénymásolatban terjednek, mint a szamizdatok. (Faludy Villonja óta nem tudok verseskötetről, amely így járt volna.) Most végre egy fiatal könyvkiadó, a Fabyen – Vavyan Fable vállalkozása – a közkedvelt írónő új kalandregénye után mindjárt másodikként közreadta a Lehet című kötetet, Díner Tamás gyönyörű fotójával a címlapon.
Analizálni, rokonítani, bírálni ezeket a verseket? Talán lehetne; volt, aki meg is tette. De az ítész tollát épp maga a költő fogja le szelíden.
„Titok a rózsa. / Aki firtatja – talmi a tudása. / Ki csak csodálja: az a tudósa. / A rózsa: rózsa.” – mondja a Canto az új könyv 127. oldalán.
Ezek a pár soros versek mind megannyi rózsa: csodálni valók, nem firtatni. Tűhegyen piramisokat egyensúlyoznak, mérhetetlen messzeségbe vezető gondolatokat indítanak el az alig néhány szótagnyi hajtóerővel. A lézersugár élességével megvilágítanak valamit bennem vagy a világban, és ezáltal segítenek rendet teremteni. A rendteremtéshez pedig nem széles, látványos, hanem célratörő, pontos, takarékos mozdulatok valók.
Például ilyenek: „Isten nem hivő. / A nép nem demokrata. / A víz nem szomjas.”
Vagy: „Minden veszteség / fájdalomba csomagolt / megkönnyebbülés.”
Vagy: „Talán hozzá se / nyúlj. Csak nézd és nézd, míg csak / gyönyörű nem lesz.”
Vagy: „Veszteni? nyerni? / ne, soha! csak játszani / szeretnék. Mindig.”
Kicsit irigylem azokat, akik most találkoznak először Fodor Ákos verseivel, a régiekkel és az újakkal egyaránt. Ma van rájuk szükség igazán.
Révbíró Tamás
