Feljegyzések ​az egérlyukból 434 csillagozás

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

A Feljegyzések az egérlyukból talán az író művészi szempontból legtökéletesebb, legérettebb alkotása. „Odúlakó” hőse rendkívül érdekes figura, aki felismerve a környező világ zűrzavarát, a társadalom fonákságait, feljogosítva érzi magát a hitványságra, hiszen csak azt adja vissza, amit az élettől kapott. Az író azonban nem azonosítja magát odúlakó hősével, s ha szánja is őt, nem fogadja el az egyént az egész világgal szembeállító, abszurd filozófiáját.

Eredeti megjelenés éve: 1864

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Helikon Zsebkönyvek Helikon · Populart Füzetek Interpopulart · Populart füzetek – világirodalom Interpopulart

>!
Helikon, Budapest, 2021
172 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634796954 · Fordította: Makai Imre
>!
Helikon, Budapest, 2016
166 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632277288 · Fordította: Makai Imre
>!
66 oldal · Fordította: Makai Imre

5 további kiadás


Enciklopédia 12

Szereplők népszerűség szerint

Ferficskin · Szimonov

Helyszínek népszerűség szerint

Szentpétervár · Oroszország


Kedvencelte 81

Most olvassa 28

Várólistára tette 243

Kívánságlistára tette 194

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

SteelCurtain>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

Kissé morbid ötlet volt rögtön Erich Fromm után olvasni, de semmiképpen sem hiábavaló. A kisördög persze rögtön mocorékolni kezdett bennem, hogy nosza végezzünk némi pszichoanalízist ezen a ritka ellenszenves alakon, akit Dosztojevszkij oly zseniálisan fest le, ám győzött a józan belátás, hogy senkinek sem lehet tartós az a tévképzete, hogy ő normális ember, ha szándékosan kiröhögteti magát. Vagyis pszichoanalízis el. Dosztojevszkij egyébként sem vár senkitől olyan lélekboncoló készséget, melyet ő akár a kisujjából is kiráz.
A fő(anti)hős hivalkodóan kéjeleg saját alávalóságában, ám meglepően logikusan mutat rá, hogy mindez milyen természetesen illeszkedik a rajta kívül álló világhoz. Ez a világ megveti, s elítéli őt, ám titokban mégis ezt várja el tőle. Nem is egy kisegér ő, hanem egy kifejlett patkány. S ha jobban meggondoljuk, rejtekhelye, az egérlyuk lehet valami szánalmas, ütött-kopott lakás, de egy szép nagy, rácsozott intézmény is, csupa fehér köpenyes alkalmazottal. A jog csak akkor szankcionálja az aljasságot, ha az megsért valami pecsétes törvényt. Az aljasság minden egyéb formája láncról szabadított kutyaként vehet űzőbe akárkit. Dosztojevszkij arra figyelmeztet minket, hogy ezek a láncok bizony le vannak oldva. Állandó jelleggel.

csillagka>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

Oroszok úgy tudnak szenvedni mint senki más. Azért Dosztojevszkij zsenialitását dicséri, hogy nem untam közben halálra magam. Abban viszont nincs igaz, hogy az oroszok nem érzelgősek, a franciák elegáns lázadók, a németek idealisták még hisznek az eszméikben, de igazán az oroszok tudnak elmerülni a lélek rejtelmeiben, ez a legerősebb „ostoba, fellegjáró romantikus” vonás. Csak őszintén, csak az igazat! Ne nézzük el a saját gerendáinkat!
Sajnáltam főhősünket és közben végig az motoszkált a fejemben hány, de hány ilyen megkeseredett medve bocsánat egér szalad el mellettünk nap mint nap, akiknek csak egy kis szeretetre lenne szüksége és a holdat is lehozná a lábaink elé.
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
Vigyázni a símaszájú hazugokkal kell, mert igazán ők a veszélyesek (nem a szerencsétlen odúlakóink) főleg ha bókolnak, az tömény méreg a testnek és a léleknek.

2 hozzászólás
sztimi53>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

Itt tespedek a zugomban, afféle sajátos egérlyukból írok. Értékelést. Önöknek. egy emberről, akiről az elején saját elmondása alapján szánalmas, gyáva, rosszindulatú figurának képzelek, de nagyon rövid időn belül (csekélyke oldalak csak) rájövök, hogy csak magányos. Hogy utálatos figura-e az egérlyuk lakója? Szerintem nem lehet gyűlölni valaki, aki ennyire elhagyatott. Én szántam. Önök gondolhatják, hogy sokáig olvastam. Igen, és most mentegetőzök, nehéz volt ráhangolódni, kedvetlen voltam. Mégis rágondolva nagyon tetszett. Nemrég egy torz testű törpéről olvastam, itt a lélek torzulása játszik. Lehet szeretet nélkül élni, az ember nem társas lény vagy mifene? Lehet már unják, de azt akartam még írni önöknek, hogy egy írótól olvastam, aki úgy ír a lélekről, ahogy előtte soha senki nem tette. Olyan pontossággal, és mély emberismerettel jegyzi fel a társtalan létben tengődő lény szomorú és szánalmas helyzetét, hogy elkeserít. Talán még lehet folytatni a feljegyzéseket, de azt hiszem, hogy itt már abban lehet hagyni.

13 hozzászólás
Zsuzsi_Marta>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

„Mai világunk legnagyobb betegsége nem a lepra vagy a tuberkulózis, hanem sokkal inkább az az érzés, hogy senkinek sem kellünk, senki sem törődik velünk, és hogy mindenki által elhagyatottak vagyunk.”

Teréz anya

Ezt a gondolatot juttatta eszembe ez a csodálatos regény, mely terjedelmét tekintve rövid, ám cselekménye, mondanivalója annál sűrűbb és mélyrehatóbb. Magával ragadott, mélyen érintett, megérintett és megrázott. Egy igazi remekmű Dosztojevszkijtől!
Eleinte zavarosnak tűnő, csapongó gondolatokkal indult a regény, megismertetve a főszereplőt, viselkedését és annak hátterét, okát, hatását, de erre meg is adta Dosztojevszkij a magyarázatot: nem kíván semmiféle rendszerezést vinni gondolatai lejegyzésébe, éppen ellenkezőleg, ahogy jönnek sorban, úgy veti őket papírra.
Jól tette. Ezzel is kiválóan ábrázolta a nagyon is értelmes, érzelmes szereplő lelki tusáit, fájdalmát, vágyait és csalódottságát. Még erőteljesebbé vált a magányába süllyedt, csigaházába, ill egérlyukába visszahúzódott lélek fájdalmának érzékeltetése.
A monoton élet kiváltotta ridegsége, gorombasága a külvilággal szemben, szeretetéhségét hivatott leplezni, elrejteni. Tett kísérletet a magány oldására, feladására, de a megalázottság, szíve megnyitása feletti félelem visszaűzte az egérlyukba.
Egykori diáktársaival együtt töltött este, közös vacsora nem a hovatartozás élményét, felszabadult örömét, hanem a többiek megalázó viselkedését hozta magával, és tette igazán szívbemarkolóan fájdalmas élménnyé.
Liza, az örömlány jelentett kis halvány reménysugarat életének, sorsának pozitív fordulatában. Ám az őszinte, kitárulkozó beszélgetés sem tudta kizökkenteni magányából, megrettent az ismeretségükben rejlő lehetőségtől, inkább visszahúzódott a csalódottság, kiábrándultság megszokott monotonitásába, biztonságába, a világ, az élet elől.
Megindítóan szép mű, fontos gondolatokkal és szembesítéssel, hiszen örök témát érint: az elmagányosodást – függetlenül attól, hogy valaki egymaga, vagy akár nagy családban is él, de mindannyiunknak megvan a saját egérlyuka.

Sapadtribizli>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

Bár az eleje nehezen ment, egy idő után úgy ragadott magával, hogy észre sem vettem. Meglepett, hogy mennyire izgalmas tud lenni egy ilyen történet – és ez főleg a tökéletesen hiteles jellemábrázolások miatt van.
Nagyon fájdalmas és lelket-szaggató… Azt hiszem, sokunknak megvan a maga egérlyuka, és csak remélni tudom, hogy a kitörés esélyének pillanatában nem rettenünk meg a „pezsgő élet”-től.

Az elbeszélő zsenialitását dicséri, hogy az első részben – a sok filozofálás közben, igenis az én cinikus kérdéseimet is feltette az „azt mondhatják, uraim” mondatoknál! Tetszett, hogy arra kényszerített ez a rész, hogy elmélkedjek bizonyos kérdéseken, és igenis szálljak vitába az elbeszélővel, ha úgy gondolom.
De nekem akkor is a második rész tetszett jobban, talán, mert (legyek kicsit hiú, mint a mű szereplője ;) ) „Ebből az egészből megértette azt, amit a nő mindig mindennél előbb megért, ha igazán szeret, éspedig azt, hogy én magam is szerencsétlen vagyok…” Igen, úgy éreztem, nagyon szerencsétlen és nagyon ismerős… Szorítottam érte.

Biedermann_Izabella>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

Egyszerre nagyon érdekes és nagyon unalmas. Egyrészt naplóféle, önvallomás az ember természetéről, amolyan lelki tour de force, másrészt gyakorlatilag végig azt éreztem, hogy hülyére vesz engem ez a Fjodor Mihajlovics.
Szerintem a lélekgyógyászoknak tanítani kellene ezt a regényt, persze lehet, hogy tanítják is, nem tudom. Történet épp csak annyi van, hogy legyen min önmarcangolni az elbeszélőnek, azt meg gyakorlatból tudja mindenki, hogy ahhoz aztán egy mániás-depressziósnak tényleg nem sok kell. Elég egy csálé nyakkendő, egy kárörvendőnek értelmezhető nevetés, egy … mindegy, az élet bármitől lehet szar.
Dosztojevszkij amúgy ebben zseniális. Vesz egy érzelmi nyomorékot, egy önálló életre szinte képtelen fickót, és hagyja, hadd vergődjön a szemünk előtt. Helló. ja persze, az élet nagy kérdései, a Jó, a Gonosz, a Szeretet, a Barátság blablabla … könyvszöveg.
Ördögi fickó ez az F.M., de nem mond mást, mint Kiss Tibi. Kezdjetek el élni.

5 hozzászólás
beasechoes P>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

Én Dosztojevszkijt nem tudok gyorsan olvasni. (Tény, hogy most egy KK is közrejátszott). Egyszerűen minden egyes szavát, mondatát, gondolatmenetét megrágom magamban még háromszor. Még mindig nagy hatással van rám, és ezek a feljegyzések az egérlyukból…mit is mondhatnék?
Dosztojevszij most sem hazudtolta meg magát.

https://youtu.be/Cd3lojso_kM

bagie P>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

Az első részét nagyon-nagyon untam, nem értettem, fárasztott – megsemmisítette az önérzetem, hogy nem bírok a klasszikus oroszokkal – nem sokon múlott, hogy félbehagyott könyv legyen belőle.
A második részt viszont elevenembe talált, letehetetlen volt – annyira tökéletes emberi ábrázolás, hogy az olvasó csak szégyenkezik, fáj neki, főleg, ha néha magára ismer :o
Zseniális kiskönyv!

Bélabá>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

Hahaha! – ez idézet a könyvből és én is ezt tettem Amit ez a pasas levágott dumákat… :-) Sokat kacagtam az egészen. Olyan gonosszá váltam, mint ő, azzal, hogy kiröhögöm. :)) Tetszett az a cinizmus, okoskodó gőgösség, gonoszság amit a szociopata főhős képviselt. Komikussá vált ezzel a viselkedéssel. Az a helyzet, nem is tudom, mikor szórakoztam egy klasszikus szerzőn ilyen jól! Pedig nem egy vidám könyv és elég sötét, gonosz, cinikus hangulat árad belőle. Nézz tükörbe, ember! Dosztojevszkij azért jött most képbe, mert ma fejeztem be egy rá hivatkozó modern krimit, A baltát, Roger Morristól. Azt mondtam, oké olvassunk Dosztojevszkijtől valamit, mivel adósságom van vele szemben. Ez a könyvecske is remek, elgondolkodtató írás. Dosztojevszkij tud egyáltalán rosszat írni???

12 hozzászólás
Niki P>!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

Tartalmilag nem volt rossz, de számomra egy kicsit unalmasra sikeredett a kivitelezés. Lehet hogy a modern könyvekkel hozzászoktam a pörgősebb művekhez, de ez eléggé untatott. Egyes részein túl „nehézre” sikeredett, sok mindent sűrített össze az író és nem mindig tudtam nyomon követni, nem állt rá az agyam. Néhol pedig oldalak szóltak a semmiről.


Népszerű idézetek

hetcsillagkozt>!

Beteg ember vagyok… Rosszindulatú ember vagyok. Egy cseppet se vagyok rokonszenves. Azt hiszem, fáj a májam. Egyébként egy mákszemnyit sem értek a betegségemhez, és azt se tudom biztosan, mim fáj.

7. oldal, 1. (Helikon, 2016)

9 hozzászólás
Biedermann_Izabella>!

A végső következtetés ez, uraim: jobb semmit sem csinálni! Jobb a tudatos tétlenség! Tehát éljen az egérlyuk!

6 hozzászólás
porcelánegér>!

Én éppenséggel azt hiszem, hogy az ember legjobb meghatározása: kétlábú és hálátlan élőlény.

37. oldal

ppeva P>!

[…] az ember csak a baját szereti számon tartani, a boldogságát nem tartja számon. Ha kellőképpen számba venné ezt is, azt is, akkor azt tapasztalná, hogy el van ő látva mind a kettővel.

Debut P>!

Az ember néha rettenetesen szereti a szenvedést – szenvedélyesen; ez is tény!

Kapcsolódó szócikkek: szenvedés
1 hozzászólás
madárka>!

Egyébként pedig – miről beszélhet egy rendes ember a legnagyobb élvezettel?
A felelet: saját magáról.
Így hát én magamról fogok beszélni.

1.

Trixi_Adzoa P>!

„Hahaha! Hisz ezek után maga még a fogfájásban is gyönyört talál!” – kiáltják önök nevetve. – Hát hogyne! A fogfájásban is van gyönyör – felelem én. – Nekem egy egész hónapon át fájt a fogam; én tudom, hogy van ilyen. Csakhogy fogfájáskor nem némán dühöng az ember, hanem nyög; ám ezek a nyögések nem belülről fakadnak, ezek kaján nyögések; de épp a kajánságban rejlik az egész fortély. Éppen az ilyen nyögésekben nyilvánul meg a szenvedő gyönyöre; ha ugyanis nem telne bennük gyönyörűsége, akkor nem is nyögne.

7. oldal, IV. fejezet (MEK, 2003)

1 hozzászólás
madárka>!

Azt kérdezitek: hát miért gyötörtem, marcangoltam annyira magam? A felelet: azért, mert túlságosan unalmas lett volna ölbe tett kézzel ülni; ezért kaptam rá ilyen különcségekre.

5.

SteelCurtain>!

A mi romantikusunk tulajdonságai a következők: mindent megért, mindent lát, mégpedig gyakran összehasonlíthatatlanul világosabban lát, mint a legpozitívabb koponyáink; senkivel és semmivel nem alkuszik meg, de ugyanakkor nem is undorodik finnyásan semmitől: mindent megkerül, mindenben enged, mindenkivel politikusan bánik; sohasem veszíti szem elől a hasznos, a gyakorlati célt (egy kis szolgálati lakást, nyugdíjat, kitüntetést) – ezt a célt szemmel tartja minden rajongásán és lírai versikéinek kötetein át is, ám ugyanakkor koporsója bezártáig romlatlanul megőrzi magában „a szépet és fenségest” is, sőt saját magát teljes egészében megőrzi vatta közt, mint egy ékszert, persze nyilván ugyancsak „a szép fenséges” érdekében. Nagyvonalú ember a mi romantikusunk, és a legszélhámosabb szélhámos összes szélhámosaink közt, ezt merem állítani… mégpedig tapasztalatból. Ez természetesen csak akkor van így, ha okos az a romantikus. Azaz mit is beszélek! Hisz a romantikus mindig okos; csak azt akartam megjegyezni, hogy ha voltak is nálunk ostoba romantikusok, az nem számít, mert csak az volt az oka, hogy még erejük teljében végképp németté fajzottak, és hogy még biztonságosabban megőrizzék nemes mütyürkéiket, valahol külföldön, jobbára Weimarban vagy Schwarzwaldban telepedtek le. Én például őszintén lenéztem a magam hivatali tevékenységét, és csupán azért nem köptem nagyokat, mert nem tehettem, ha egyszer ott ültem, és ezért pénzt kaptam. De az eredmény – jegyezzék meg – mégis az volt, hogy nem köpködtem. A mi romantikusunk inkább megőrül (ez egyébként nagyon ritkán fordul elő), de nem köpköd, ha nincs kilátásban más pálya, így aztán sose rúgják ki sehonnan, legfeljebb a bolondokházába szállítják mint „spanyol királyt”; ám csak akkor, ha végképp megőrül. Nálunk azonban csak a vékonydongájúak meg a lenszőkék szoktak megőrülni. Rengeteg romantikus pedig igen tekintélyes rangig is felviszi. Ezt a rendkívüli sokoldalúságot! Ezt a csodálatos képességet a legellentétesebb érzésekre! Engem ez akkor is vigasztalt, és most is ugyanúgy vélekedem. Ezért van nálunk olyan sok „nagyvonalú jellem”, akik még utolsó bukásukban sem vesztik el eszményeiket; és bár a kisujjukat se mozdítják meg annak az eszménynek az érdekében, bár cégéres tolvajok – eredeti eszményüket könnyezve tisztelik, és lelkükben rendkívül becsületesek. Igen, kérem, csakis nálunk fordulhat elő, hogy a legcégéresebb gazember teljes mértékben, magasztosan becsületes lehet lélekben, noha változatlanul gazember marad. Ismétlem: a mi romantikusaink közül lépten-nyomon kerülnek ki igen gyakorlatias csirkefogók (a „csirkefogó” szót itt élvezettel használom), akik olyan valóságérzékről, a pozitívumoknak olyan pontos ismeretéről tesznek tanúságot, hogy meglepett feletteseik és a közönség csak csettintenek a nyelvükkel ámulatukban.

1 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Holt lelkek
Charles Dickens: Nagy várakozások
Dickens Károly: Karácsoni ének
Charles Dickens: Szép remények
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Az őrült naplója
H. G. Wells: Az időgép
Albert Camus: Az idegen
Charles Dickens: Martin Chuzzlewit I-II.
Charles Dickens: Kis Dorrit
Zola Emil: Az emberi dúvad