Nálunk ugyan nem volt kötelező olvasmány, mégis azt kell, hogy mondjam, hogy kötelező olvasmány.
Amióta olvastam, vadászom a filmes, színházi, bármilyen adaptációkat. Nagyon érdekel, a különböző értelmezése a regénybeli végtelen önzésnek és a tudatalattiba belopakodó lelkiismeretfurdalásnak.
Eddig 3 változatot szereztem meg. Ami a legjobban tetszett, az a Budapesti Kamaraszínházbeli feldolgozás. Bűn és bűnhődés a rácsok mögött. (Sopsits Árpád rendezte) Mondjuk az eredeti történet, itt párhuzamos síkban játszódik, de a párhuzam valós idejű síkja, tükörként követi az alapkérdéseket.
akit esetleg érdekel:http://www.budapestikamaraszinhaz.hu/?mode=szinhaz&eloadas_id=447
Eddig tízszer olvastam, de nem tudom megunni. Minden olvasásnál mást és mást fedezek fel. Mellesleg nem ez a kedvenc Dosztojevszkij könyvem.
Karácsonyra kaptam egy fotó sorozatot, amit a pétervári Dosztojevszkíj múzeumban vettek és azok a helyek vannak, ahol a regény játszódik. Ahol Raszkolnyikov lakott, a gyilkosság helyszíne, a híd, a kocsma, a ház ahol Szvidrigaljov öngyilkos lett.
Hát nem semmi végig élni a helyszíneket is.
Most éppen ott tartok, h. Szvidrigaljovot tartom a legjobb D. hősnek.
De ez még változhat.
Ha a kezembe kerül nem tudok szemezgetni belőle, muszáj újra olvasnom. Mindig újat tanulok meg önmagamról.
Dosztojevszkij zseniális próféta.
Talán az egyetlen félbehagyott könyvem (már ha a "belelapozok, sz@r és félredobom", illetve a "csak egy fejezetet kell elolvasni belőle a vizsgára" nem számít félbehagyásnak).
Nyomasztó, unalmas, rossz. Persze, "nagy orosz valóság" meg ilyenek, de vajh' miért kellett bűnhődnöm, hogy ezt olvastatták velem? Sajnáltam szegény ruszkikat addig is, nem kellett hozzá az a hangulat, amit a regény közvetít (már ha van egyáltalán köze a tényleges valósághoz), azóta viszont már az íróik miatt is sajnálom őket.
(Azért a belőle írt dolgozatra ötöst kaptam.)
Kicsit féltem tőle, mert erre is azt mondták hogy "úgysem fogod elolvasni,mert hosszú és orosz és különben is kötelező". Imádtam! Éjjel-nappal olvastam, hogy a végére érjek, és annyira beleéltem magam, hogy utána napokig olyan érzésem volt, mintha én követtem volna el valami bűnt…
Borzalmas volt, amikor kiderült, hogy nem lesz kötelező és helyette a Vörös és feketét kell elolvasni. És én csakazértis, mert tudtam, hogy nekem kell. Hiába írtam a Vörös és feketéből 2-es dogát, mert nem maradt rá időm, ez sokkal jobban érdekelt helyette. Szeretem.
imádtam. azon kevés kötelező, aminek méltán van ott helye az iskolai programban szerintem. felkavaró, és még egy 17 éves kamasz is elgondolkozik hatalomról, lelkiismeretről és megbánásról. bűnről és bűnhődésről. nekem legalábbis sokat adott anno.
Leegyszerűsítve azt is mondhatnám, hogy egy lélektani krimivel van dolgunk, azonban Dosztojevszkij ennél sokkal többre vállalkozott. Kötelező olvasmányként nem tartottam rá igényt, harmincon túl viszont már nem bántam meg hogy elolvastam.
Érdekes megközelítése annak, hogy létezik-e megváltás, hogy megbocsátanak-e nekünk a bűneinkért. Hogy a választások hová vezetnek bennünket.
Bár gyakorlatilag egy mondatban össze lehet foglalni (meg tegyem-ne tegyem-megtettem-jajj-miért-tettem-meg), mégis imádom:))
Életem legnagyobb katarzisa… A legcsekélyebb túlzás nélkül!
