Az ​özvegy 278 csillagozás

Fiona Barton: Az özvegy Fiona Barton: Az özvegy

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Mind láttuk őt. Glent, a férfit, a szörnyet, ahogy – egy borzalmas bűnügy vádlottjaként – az újságok címoldaláról bámul ránk.
De mi lehet az asszonnyal, aki a bíróság lépcsőjén vár? Az asszonnyal, aki a férfi mögött áll?

Jean Taylor élete szerencsésen és átlagosan alakult. Szép ház, kedves férj, Glen, aki minden volt, amire valaha vágyott: az ő sármos hercege. Egészen addig, míg az újságokból bárki megtudhatta: a férje minden gaztettre képes szörnyeteg, maga az ördög…
De Glen most halott. Jean pedig elmond mindent, amit tud.

Fiona Barton első regényét az év legjobban várt könyvei közt emlegette az angol és az amerikai sajtó. És nem hiába. Az özvegy napok alatt felkerült a legfontosabb sikerlistákra, pillanatok alatt lett a Sunday Times és az Amazon bestsellere. Eddig 26 nyelvre fordították le, nálunk a világ legtöbb országát megelőzve jelenik meg.

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
XXI. Század, Budapest, 2019
400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155915277 · Fordította: Tomori Gábor
>!
XXI. Század, Budapest, 2016
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155373848 · Fordította: Tomori Gábor
>!
XXI. Század, Budapest, 2016
320 oldal · ISBN: 9786155373893 · Fordította: Tomori Gábor

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Glen Taylor · Jean Taylor · Kate Waters


Kedvencelte 9

Most olvassa 12

Várólistára tette 133

Kívánságlistára tette 89

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Fiona Barton: Az özvegy

Ennek a könyvnek az értékelésével nagyon nehéz helyzetben vagyok. Úgy érzem, hogy most egymagamban meg tudom írni a Különvélemény rovatunkat, azaz egyik felem egy fantasztikus jelzőt írna a könyvhöz, a másik pedig egy kevésbé fantasztikusat, némileg csalódottat. Azt hiszem ez a könyv éppen olyan megosztó lesz, mint a címoldalán emlegetett Lány a vonaton. Összehasonlítani nem tudom a kettőt, mert a Lány a vonaton-t Zsófi olvasta, de úgy érzem ennek a könyvnek is lesznek rajongói és lesznek sokan olyanok, akik majd az mondják rá, hogy többet vártak tőle.

Élveztem végig a könyvet, nem tudtam letenni és teljes meggyőződéssel jelentem ki, hogy Fiona Bartontól szeretnék még olvasni.

Részletes értékelés a blogon: http://konyvutca.blogspot.hu/2016/04/fiona-barton-az-oz…

9 hozzászólás
Madama_Butterfly>!
Fiona Barton: Az özvegy

Érdekes hangulatú könyv… a váltott szemszögek, az időben való oda-vissza ugrálgatások, a lassan felépülő jellemrajzok mind-mind jó eszközök arra, hogy fent tudják tartani az ember figyelmét és érdeklődését…
Bejött az, ami nem sok könyvnek sikerül – gyilkosság, áldozat nélkül, csupán utalásokkal, feltételezésekkel és a képzeletre bízva rajzol elénk egy esetet, amely utána fogva tart és elgondolkodtat.
A gyermekek elleni erőszak mindig is érzékeny téma volt és lesz is – ez a könyv brutális részletek nélkül vág a húsba és hatol el addig, ameddig kell…
Nekem tetszett, a Lány a vonaton-nál biztos, hogy jobban sikerült.

Molymacska>!
Fiona Barton: Az özvegy

Be kell vallanom, nem tetszett ez a könyv. Azt mondják rá, hogy krimi, de nem az, mert nincs rejtély, csak az egyértelmű, amit már a borítóról is tudunk. Nem pszichothriller, mert bár van benne elmebaj, meg megbízhatatlan narrátor, de mégis hidegen tud hagyni az egész, nem korbácsolja fel a kedélyeket, az én kedélyemet legalábbis minimálisan mozgatta meg. Nem tabudöngető, mert az, hogy nyomokban megjelenik szexuális tartalom, de elsikálva, az nem tabudöngetés, ahogyan a pedofília említése sem az, kifejtésre pedig, nos azt hiszem nem volt idő. Nem női regény, mert bár nő érzéseiről szeretne szólni, a férj történetéről sokkal többet tudunk meg. Nem is jó könyv, mert logikátlan, klisés, és borzalmas is, egy cseppnyi „feszes stílus” sincs benne, mint ahogyan a The Guardian írta. Ez a könyv nagyon sok minden NEM tudott lenni, de akkor mégis mit tudott lenni? Nos, erre az olvasás után én is keresem a választ.
Az egyik probléma a sok közül az volt, hogy nem csak az Özvegy szemszögét figyelhetjük, hanem sok mást is. Pontosan 5 szemszöget számoltam, abból egy csak egyszer jelenik meg, egy pedig elég ritkán, de még így is három szemszög az, amiből próbálják elmondani, felgöngyölíteni, hogy mi is történt. Ebben pedig az a szomorú, hogy ebből kettő szál nem az Özveggyel, hanem a bűncselekménnyel foglalkozik: igen, ennek szegről-végről részese az Özvegy is, de nem róla szól, hanem a Férjről, és szegény cuki Belláról. Innentől pedig szeretném én is a szemszögekhez igazítani az értékelésemet.
A nyomozó szemszöge érdekes, hiszen itt tudunk meg minden lényegi dolgot a nyomozásról, és úgy alapvetően magáról a bűntettről is, avagy hogy valaki elrabolta Bellát, vajh' ki lehet az? Nem fogok nagy újdonságot az értékelésemmel lerántani, hiszen a BORÍTÓN is szerepel, és a könyvben is egyértelmű már az elejétől fogva, hogy spoiler rabolta el Bellát.
Lehetne ettől még olyan a történet, mint egy jó Colombo sztori, hogy a nyomozó elkezd nyomozni, és az apró dolgokból összerakja a történetet. De nem ilyen, hiszen az írónő nagyon valósághű akart lenni, és mint tudjuk, az élet nem jó dramaturg. Kicsit azt az érzést éreztem ki a könyvből, amikor az elrabolt gyerekekre nem találnak rá, akármennyire is nyomoznak (de ugye egy regényben kell a happy end), de közben meg irreális is volt több szempontból (majd' négy év után újrakezdenek nyomozni egy halott ügyben, bizonyítékok nélkül? Egy olyan gyerekrablási ügyben, ami valószínűleg hetente történik az államokban, számomra borzasztóan irreális.)
Ha az idő faktort nézzük, akkor számomra rengeteg irreális dolog történt benne: a nyomozók majdnem egy év elteltével akadnak a jó nyomra, de ha engem kérdeznek, egy év távlatából ha megkérdeznének, hogy ugyan már, egy teljesen átlagos napon mit csináltam, valószínűleg meg lennék lőve. És valószínűleg nem bennem van a hiba. Ettől függetlenül viszont képesek oldalakat azzal a szájtépéssel húzni, hogy akkor az özvegy bizonytalansága abból fakad, hogy fedez, vagy abból, hogy nem. Szerintem (normális esetben) abból fakad, hogy elfelejtette. Szintén az időfaktor egy kínosabb része, spoiler.
Engem pedig az zavart a legjobban, hogy megpróbál életszerű lenni, de egyszerűen inkább csak unalmas lesz. Egy régebbi típusú krimiben valószínűleg a felfedezett első körös nyomokból a tárgyaláson már ítélet születne. Egy kicsit modernebb krimiben a második körös nyomokat az első körben megtalálják, és a tárgyaláson két rendbeli ítélet és életfogytiglan szerepelne. Egy kicsit trükkös, mai krimiben a stressz hatására olyat tenne, amit lett volna szabad, és vége is tárgyalás nélkül a történetnek. Itt viszont (számomra) értelmetlen időhúzással telik a történet nagyobb része, amit nem értek, miért ne lehetett volna időhúzás nélkül megtalálni? Az özvegy labilis lelki állapotán az idő már tényleg nem változtatott…
Az pedig számomra egy újabb kérdést jelent, hogy a pedofília vonalat miért nem lovagolják meg, és miért nem akarnak azért embereket letartóztatni? spoiler
És ha már a nyomozó szemszögnél tartunk, kedves, és nagyon aranyos nyomozónk, nagyon kedves, és nagyon aranyos. Sokkal érzelmesebb, mint az özvegy, sokkal szerethetőbb, mint bárki ebben a könyvben, és annyira cukormókus, hogy csak sóhajtozni tudtam. Na nem azért, mert annyira szexis lenne, hanem hogy haladjunk már, nem érek én rá arra is, hogy a nyomozó érzelmi világával foglalkozzak.
A nyomozóval személyiségben teljesen szembeáll a riporter szemszöge. A riporter leginkább az írónő, és nagyon sok helyen megpróbálja leírni, hogy az újságírás mennyire szörnyű munka, mennyire sok időt ölel fel, és milyen sok része van. Hallunk az írásról, az emberi manipulációról, a nyomozgatásról, a konkurencia figyeléséről. Közben pedig ez az olvasót (engem legalábbis), egyáltalán nem érdekel, hiszen megy a sztori (mondanám, hogy fut, de inkább csak cammog, néha begyorsít, és akkor lépeget is), és arra lennék kíváncsi, és nem arra, mennyire lenézik mások az újságírást.
Emellett érdekes volt ez a nagyon erős női személyiség, hiszen az egész könyvben még Glen se ilyen erős és ennyire céltudatos. Érdekes, de közben meg picit visszás is: nem mintha nem szeretném, hogy ennyire erős nők szerepeljenek a könyvben, de ez a kettősség, amit az özveggyel csinált, számomra eléggé félelmetes (hiszen az özveggyel kedves és "nőies"): Alapvetően a legtöbb szálát nem szerettem, de nem volt annyira rossz sem.
Mielőtt rátérnék az özvegy szálára, meg kell említenem az Anya (Bella anyja) történetét is. Amit én nem értettem, isten bizony nem. Adott egy nő, aki nem akarta a gyereket, de ha már megvan neki, aki felneveli, de közben vágyik vissza a fiatal életére, a vodkára, meg tűsarkúra. OKé. De akkor miért csinálta ezt a hatalmas hisztit, a kampányt, és mindent, ha Bella neki igazából nem is kellett igazán: Értem, hogy felfigyeltek rá, de rengeteg gyűlöletet is kapott, és a kampány is csak erőforrás pazarlás, miközben a vágyott új életét elkezdhetné. Most. Azonnal. Emellett azt se nagyon értettem (a részletek idáig nem terjednek ki), hogy Dawn akkor a kampánypénzből élt? Mert ahogy láttuk a könyv során, munkája nem volt. Ellenben ez nem egy biztos bevételi forrás, mondhatni hullámzó, hiszen a cikkek segítenek avagy nem…
Ezzel pedig rá is kanyarodnék az özvegy szálára, aki pont annyira érthetetlen számomra, mint az anya. Egyrészről láthatjuk a korai kapcsolatot: ha valaki olvasott már egynél több pszichothrillert, akkor tudja, hogy ebből egy bántalmazó kapcsolatnak kellene kijönnie: a férj leural mindent, a nőnek csak ne legyenek barátai, eltaszít mindenkit maga és az imádott feleség körül. Annyira bántalmazó kapcsolat mintáját követi, hogy én nem értem, hogy nem lett ebből ez: egy szimpla bántalmazó kapcsolat. Nem mintha a nőnek akartam volna rosszat, de ilyen szépen felépíteni a semmit, azért eredmény. Csak nem jó eredmény.
Persze igaz, hogy ez kellett, hogy az özvegy hallgasson, és ne mondjon semmit, ne kérdőjelezzen meg semmit, és higgyen a férjének, hogy nem ő tette spoiler, de közben ezt más eszközökkel is megtudta volna oldani.
Közben pedig ez a nő annyira szélsőséges: egyszer Dawn-t hibáztatja, mint egy normális és rendes áldozathibáztató, máskor örömködik, és az alapítványt támogatja, meg ír képeslapokat neki. Egyik pillanatban el akar menni, aztán már hirtelen nem. Az egyetlen dolog ellenben, ami végig vele volt, hogy szeretne gyereket. Egyrészről értem, hogy szeretne, de mégsem lehet, másrészről nem értem, hogy például a környezete hogy nem próbálta valami másra irányítani a figyelmét (mondjuk egy hobbira, a gyermeki albumválogatás helyett). Egyrészről mindent lépést értek, de ha picit hátralépek, kilépve a szövegből, akkor már semmit sem. Dawn egyrészről reális is, de közben vannak annyira irreális lépései (amit az írónő mindenképpen narrál más karaktereken keresztül), amitől számomra inkább egy papírfigura lesz díszítésekkel, mintsem egy reális nő (pedig a történetet pont, hogy a karakterekről szól)
Már csak egy szemszög maradt, méghozzá a férj. Igen, azért. Talán nem is ez a lényeg, az, amit akkor leírt az írónő az ő karakterén keresztül, mert teljesen felesleges volt, hiszen addigra az maximum egy megerősítés, de nem tartalmaz semmi újat. Ellenben van egy tényleges rejtély a történetben avagy hova tűnt Bella teste? És a végén a legkiakasztóbb dolgok azok, amikor erre választ találunk. Amikor elmondja az özvegy hogy spoiler az pedig, hogy az utolsó oldalakon eljutunk ide, inkább nevetséges volt.
Ellenben az írónő nem gondolt egy nagyon fontos dologra: méghozzá arra, hogy a történet innen lesz izgalmas spoiler
Ez a történet nem volt rossz úgy, mint egy klisés könyv, amit azért olvasunk, hogy olvassunk. Erre, hogy csak kedvtelésből olvasgassunk valamit, nem rossz. A kiadás is jó, kemény fedeles, számomra picit nagy alakú, de ez se akkora probléma. Ellenben én, mint könyvmoly már régen túlléptem ezeken a fajta könyveken, amik ennyire egyszerűek, és ennyire a nem olvasó nők a célközönsége (számomra fájóan bántó, hogy a három főszereplő nőből kettő az írónő által is kimondott buta nő).
Nem rossz. tényleg nem. De nem is jó könyv. Nem is nagyon ajánlanám senkinek, de úgyis biztos lesz valaki, aki majd el szeretné olvasni. Eddig is volt, ezután is lesz. Meg aztán, nekem tényleg csak azért nem tetszik, mert könyvmoly vagyok :D

1 hozzászólás
beasechoes P>!
Fiona Barton: Az özvegy

A 74% és negatív vélemények ellenére nekem ez tetszett. Ez nem egy véres, brutális gyilkosságokkal teli olvasmány, pont ellenkezőleg. Itt inkább lélektani szempontból közelíti meg az író a gyermekrablást. Több szemszögből és több idősíkon keresztül követhetjük végig az eseményeket: az özvegy, a riporter, a nyomozó, az anya és a szerető férj gondolataiba is betekintést kapunk. Ez egy lassabb, visszafogottabb olvasmány, így azoknak tudnám ajánlani, akik az efféle könyveket részesítik előnyben. Ettől függetlenül a regény témája kemény, viszont annál érdekesebb.

2 hozzászólás
ggizi>!
Fiona Barton: Az özvegy

Nem árul zsákbamacskát a történet: az időben való ugrálás sok momentumra rávilágít menet közben és a sok nézőpontos szemszög is többek fejébe bepillantást enged. Ettől éreztem különlegesnek a könyvet. No meg az özvegy helyzetétől. Kinek higgyen? Melyik oldalra álljon? A férje ártatlanságába kapaszkodjon, aki (úgy érzi) imádja őt, bár kontroll alatt tartja? Vagy a rendőrségnek és a felettébb gyanús tényeknek? Érdekes volt végigkövetni egy túlzottan lojálisnak és elnyomottnak hitt feleség viselkedését és gondolkodásmódját, miközben ezzel párhuzamosan beleláthattunk a nyomozás folyamatába és a sajtó által generált, példányszámnövelő viharokba.
Nem egy mindennapi történet volt.

5 hozzászólás
KöfférTzitzah P>!
Fiona Barton: Az özvegy

Fiona Barton Az özvegy c. művében különleges nézőpontból mutatja meg egy bűncselekmény másik arcát: a feleségéből, és nem az elkövető férjéből.

Glen Taylort azzal vádolják, hogy elrabolt egy 2 éves kislányt, és valami borzasztó dolgot művelt vele, amit alátámaszt az a tény is, hogy éveken keresztül felnőtteknek szóló erkölcstelen tartalmakat töltött le az internetről. Felesége, Jeanie végignézni, ahogy férjéből egy csapásra undorító szörnyeteget kreál a társadalom és a média, miközben önmagával viaskodik az igazságot illetően: tényleg megtette a férje azt, amire legtöbben még csak gondolni sem mernek, vagy az újabbnál újabb vádak csupán kitalációk, és nem szól másról az egész hajsza, mint a szenzációéhségről?

Az eseményeket több szemszögből követhetjük nyomon: ott van a nyomozó, aki személyes ügyként kezeli a 2 éves Bella után folyó kutakodást; a riporter, akinek veleszületett érzéke van hozzá, hogyan szedje ki másokból az igazságot; és maga Jeanie, akiről nehéz eldönteni, hogy tényleg elhiszi férje kifogásait, vagy mesterien hazudozik. Glen maga nem szólal meg a könyvben, vagy ha olvashatunk is gondolatairól, többnyire csak közvetett módon, felesége visszaemlékezésein keresztül. Hozzájuk társul még Bella édesanyja is, Dawn, akit elragad a média és a lánya keresése érdekében folytatott kampány. Az események 2 idősíkon játszódnak: 2006 körül indulnak – amikor Bella eltűnik és a nyomozás kezdetét veszi –, valamint 2010-ben, amikor Jeanie esélyt kap arra, hogy a világ elé tárja, mi is történt valójában.

A könyv végig fenntartja a feszültséget, remekül felépített az információcsepegtetés, egy percre sem lazíthatunk. Egyszerűen ott motoszkál az olvasóban a kérdés, hogy „Mi történt?”, a válasz azonban egészen az utolsó oldalakig várat magára. Közben agyalhatunk azon is, hogy ilyen esetben az édesanya vajon mennyire okolható, amiért pár percig szem elől tévesztette kislányát, akit a saját kertjükből raboltak el? Felróható-e a számára a hanyag viselkedés, vagy nem várható el tőle sem, hogy napjának minden egyes percében fél szemét a lányán tartsa? Milyen mértékben hibáztatható egy emberi lény függőségéből eredő bűneiért, mennyire elfogadható, ha önuralma hiányát elméje betegségének tulajdonítja? És ott van az emberi agy lenyűgöző védekező mechanizmusának ereje is: miszerint mentális épségünk megőrzése érdekében elménk képes a tudatalattiba száműzni a traumákat, a borzasztó gondolatokat, hogy megóvjon minket az összeomlástól.

A történet az utolsó oldalakig kellő izgalommal lát el minket, de mire kiderül az, aminek ki kell, már nagyrészt sejthető, mi az igazság. Ezzel a húzással az írónő visszairányítja a figyelmet a könyv megszületésének igazi okára: itt az a fontos, mit gondol a feleség, és az őt övező rejtély van a középpontban, míg az események csak ezután következnek. Számomra mégis hiányzott a megdöbbenés, ami a hasonló műfajú könyvek elmaradhatatlan tartozéka. Nem kellett volna sok, csak egy-két apróbb váratlan meglepetés, mert így jóformán elmarad a tetőpont, vagy inkább lassan és hosszan teljesedik ki, és hagy egyfajta ürességet maga után. Az viszont a javára írható, hogy alattomosan kavarja fel gondolataink állóvizét, annyira, hogy észre sem vesszük, de hosszabb-rövidebb időre elmerengünk a könyv által felvetett dilemmákon, ami éppen annyira köt le, mint amennyire a vágy, hogy fény derüljön Glen tettére.

Azoknak ajánlom Az özvegyet, akik hozzám hasonlóan kíváncsiak arra, mit járhat egy súlyos bűnnel vádolt ember feleségének gondolataiban, és aki a híradásokban általában a perifériára szorul, pedig férjéhez hasonlóan központi szerepet érdemelne.

Blogbejegyzés: link

tmezo P>!
Fiona Barton: Az özvegy

Szerintem ez egy nagyon jól felépített könyv. Tényleg csak az utolsó oldalon kap az ember választ, addig pedig jó sok dolgon kell keresztülmennünk. Folyamatos kételkedés, hogy higgyünk, ne higgyünk, csak úgy mint az özvegy. Ő sem tudta. Kételkedett a férjében, de mégis mellette állt. Elképesztő önuralommal csinálta végig a férje kálváriáját, és nekem ez olyan ijesztő volt. A média támadásait is rettentő hideg fejjel verte vissza; végig csak azt vártam mikor bújik ki a szög a zsákból.
Sejtettem az igazságot, de mégis annyira feszültem vártam, hogy kiderüljön.

ScarlettBlair>!
Fiona Barton: Az özvegy

Mivel nekem A lány a vonaton hatalmas csalódás volt, a csali szöveg, miszerintk kitölti az űrt amit a már említett kötet hagyott, egyáltalán nem keletette fel az érdeklődésemet, nem vártam tőle jobban, hogy olvashassam.
Viszont milliószor jobban tetszett, mint az a másik, amit nem akarok még egyszer felemlegetni. Nagyon érdekes volt a történet, ahogy egyre jobban megsimerhettük a szereplőket, bár Glen egy másodpercig nem volt szimpatikus soha, Jeaniet az elején még majdnem sajnáltam is, hogy milyen férje van, hogy kell élnie a mindennapjait, de aztán szépen lassan kiderült, hogy ő sem százzal megy. Számomra nagyon érdekes és izgalmas volt olvasni, hogy spoiler
A cselekmény nem egy egyszerű témát dolgoz fel, és meglehetősen nyomasztó volt olvasni, de ennek ellenére tetszett, hiszen, ha kimondjuk, ha nem ilyen emberek sajnos igenis léteznek, nem lehet szemet hunyi felette. Tetszett az is, hogy több szemszögből íródott a történet, több szereplő gondolataiba is beleláthattunk, bár volt amikor a sok rendőrön nem tudtam kiigazodni. Bár nem olvastam még sok thriller/krimi regényt a Holtodiglan után, az semmi nem verheti egyértelműen ez az, ami legjobban tetszett!

smetalin>!
Fiona Barton: Az özvegy

Mint ahogy már többen leírták előttem, ennek a könyvnek az volt az érdekessége, hogy itt nem konkrétan az elkövetett bűntettről szólt a könyv, hanem akit megvádoltak az elkövetésével, na annak feleségéről szólt!
Hogyan élte életét előtte és utána, majd később mikor meghalt a férje! ( nem leplezek le ezzel semmi titkot, hisz a könyv címéből ez kiderül)
Nekem kicsit vontatott volt, semmi esetre sem thriller, inkább lélektani dráma! Hisz egy nő szenvedését, tipródását olvashatjuk, kinek higgyen, a tényeknek vagy a férjének akit felmentettek, de közben sok minden kiderül azért férjről. (ami nálam biztos, hogy kiverte volna a bőröndöt a szekrény mélyéről, és secperc alatt pakolok)
A férj egy simulékony mindent megmagyarázó és tagadó csúszómászó, de mivel a feleség ebben élt, ezért a reakciója is az, ami!!!!
Végig olvashatjuk, ahogy a rendőrség hibát-hibára halmoz, hogyan nyomulnak a hírközlő csatornák stb…………és végig azon gondolkodunk, vajon bűnös-e a férj???
(és mit gondol a feleség)
Szóval nekem ez annyira nem tetszett, nem volt egy szimpatikus szereplő sem!!!

1 hozzászólás
dagikám>!
Fiona Barton: Az özvegy

Ahogy el kezdtem olvasni kicsit unalmasnak találtam, és féltem, hogy egész végéig ki fog ez az állapot tartani. De szerencsére a 3/4-nél kezdtek felpörögni az események.Eleinte zavaró volt, hogy összevissza ugráltunk az eseményekkel, de hamar átláthatóvá vált. A vége,habár kiszámítható volt, mégis megdöbbentő volt.


Népszerű idézetek

tmezo P>!

Nagyon sok mindent akarok kérdezni, de nagyon sok mindent nem akarok tudni.

181. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jean Taylor
Madama_Butterfly>!

Nem az én hibám volt, de engem hibáztattak. Merthogy én voltam a feleség.

KATARYNA>!

– Férfiak […] – Miért ilyen nehéz velük?

KATARYNA>!

[…] a gonoszság tűnékeny természetű, csak időnként pillantjuk meg, és ettől még borzasztóbb.

tmezo P>!

Vicces, hogy az egyszerű hazugságok a legnehezebbek. A nagyok csak úgy kicsúsznak az ember száján: […]

179. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jean Taylor
tmezo P>!

Már senki nem akart ismerni bennünket. Csak tudni akartak rólunk.

161. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jean Taylor
KATARYNA>!

Bizonygatni, bizonygatni, tagadni, tagadni. Könnyebbnek kéne lennie, de nem az, mivel minden hazugság savanyúbbnak és kínosabbnak tűnik, akár egy éretlen alma. Makacsul, szájat kiszárítóan savanyú.

Barbár >!

Azt mondták, fejsérülés. Mindenesetre meghalt. Én csak álltam ott, és néztem, ahogy fekszik. Emberek futkostak takarókat keríteni, és volt egy kis vér is az útburkolaton. Igazából nem sok. Glen örült volna. Nem szerette a piszkot.
Mindenki nagyon kedves volt, próbálták eltakarni előlem a holttestet, de nem mondhattam meg nekik, hogy örülök a halálának. Hogy vége a hülyeségeinek.

11. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Glen Taylor · Jean Taylor

Hasonló könyvek címkék alapján

Robert Galbraith: Zavaros vér
Agatha Christie: Cipruskoporsó
Lisa Jewell: A föld nyelte el
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya
John Marrs: A jó szamaritánus
Diane Setterfield: A tizenharmadik történet
Sienna Cole: Ahol a százszorszépek nyílnak
S. J. Watson: Amnézia
Kate Morton: Titkok őrzője
M. J. Arlidge: Üsd, vágd