A világhírű portugál költő filozofikus vallomás-regényének hőse és írója is a szerző egyik alteregója: Bernardo Soarez. Magányos megfigyelésekben, elmélkedésekben, rácsodálkozásokban kiapadhatatlan alkotás.
A kétségek könyve 35 csillagozás
Eredeti cím: Livro do Desassossego
Enciklopédia 7
Kedvencelte 8
Most olvassa 4
Várólistára tette 59
Kívánságlistára tette 56
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Az emberek társas lények, olyannyira, hogy azok, akik a magányt választják a társaság helyett, általában „zavaros egyéniségeknek” számítanak, akik kilógnak a sorból. Nekem elég sokáig tartott, hogy kényelmesen érezzem magam egyedül, hogy elnyomjam azt a bűntudatot, ami mindig felbukkant bennem, amikor lemondtam arról, hogy egy baráti társasággal elmenjek valahova. Mindig üdvözítő megerősítés, amikor egy olyan könyvet találok, amit egy hasonló magányos ember írt – A kétségek Könyve lehetne egy magányos lélek bibliája.
Gyakran önmagával ellentmondónak és védekezőnek tűnik a szerző meggyőződése, és amikor lehull a maszk, láthatjuk a fájdalom és a magány mélységét a képzeletbeli élet nyugodt felszíne alatt. Sok az ismétlés, és különböző szempontok alapján járja körül a témákat, de az írás olyan kifejező, nyers és őszinte, hogy (legalább számomra) soha nem válik unalmassá.
Ez egy olyan könyv, amelyen el kell töprengni és amit élvezni kell. Többféleképpen lehet élvezni: végigolvasva – ahogy én kezdtem el, lelkesedve – vagy óvatosan fogyasztva heteken, hónapokon át. Bárhogyan is közelíted is meg A kétségek könyvét, mindenképpen értékelni fogod a mű kreatív őszinteségét.
csak
– elvetemült Pessoa-rajongóknak,
– azoknak, akik még életükben nem használtak mosolygós szmájlit,
– erős idegzetűeknek, illetve
– közülük is azoknak, akik baráti kapcsolatot ápolnak a metafizika szóval..
nekik viszont nagyon
Kétségtelen, hogy ez volt az egyik legimmerzívebben olvasott könyvem, hisz mind a Tejo partján, mint a Jardím de Estrellában olvasva volt. Bár a part tele volt hangos fiatalokkal, blehh.
Olyan jól indult az egész. Tele voltam lelkesedéssel, kiidéztem volna az egész könyvet. Aztán valami történt. Velem? A könyvvel?
Gondolatok. Álmok. Félelem. Magány.
Valóra válthatóak-e az álmok? Ki az erős, akinek ez sikerül, vagy akinek nem?
Sokat gondolkodtam olvasás közben, sokszor visszaolvastam sorokat, oldalakat. Egyre jobban fárasztott, egyre többet kételkedtem. Magamban. A világban. Az életben. Egyre több kérdésem volt olvasás közben. Magamról. A világról. Az élet dolgairól. És most nem tudom megfogalmazni őket, mert úgysem tudnám rájuk a válszt. A mondataim úgysem adnák át pontosan az érzéseimet. Kételkedni kezdtem. Találó cím, tele van kétségekkel, az olvasó tele lesz kétségekkel, mire a végére ér.
Üzenetek a világnak (vagy talán saját magunknak). Kik vagyunk? Kinek akarunk megfelelni?
azt választom ki magamból, ami megálmodható; újra meg újra, különb-különbféle módokon megalkotom magamat, amíg közel nem kerülök ahhoz, amit megkívánok magamtól, ami vagyok, és ami nem vagyok.
Egyáltalán mi az élet? (Az élet mindegyikünk számára az, amit fölfogunk belőle.)
Többször félbe akartam hagyni az olvasást. Éreztem, hogy érdemes tovább olvasnom, mégis kétségeim voltak, hogy megéri-e erre vesztegetni az időt. Megérte. Még akkor is, ha most tele vagyok kétségekkel.
„Minden kicsúszik a kezem közül. Az egész életem, az emlékeim, a képzeletem, és amit magában hordoz: a személyiségem, mind kicsúszik a kezem
közül. Szüntelenül úgy érzem, hogy valaki más voltam, hogy másként éreztem, hogy másként gondolkoztam. Olyan elõadás szemlélõje vagyok, ahol
más a díszlet. Önnönmagam szemlélõje vagyok.” – írja Bernando Soares.
Jókor találkoztam a könyvvel. Témája nem a legvidámabb: az életről, az élet értelméről, saját magáról elmélkedik Pessoa hol hosszabban, hol csak tőmondatokban.
Megtudtam, hogyan vélekedett a világról, saját magáról, az emberekhez fűződő viszonyáról. S a kép inkább kiábrándító, mint bizakodó.
Mennyire ellentmondásos a kishivatalnok élete az őt foglalkoztató kérdésekkel? Egyáltalán tisztában van önmagával? Vagy csak él a többi emberhez hasonlóan?
Mélységek és magasságok egyaránt előfordulnak a műben. A pesszimizmus azért legyőzi az optimista szemléletet.
Még egy olvasás, és a kedvenceim közé fog kerülni.
Már lassan 20 éve, hogy megismerkedtem Pessoával. Mintha a lelkem egy részét képezné azóta, sőt már azelőtt is.
Egyetlen problémának sincsen megoldása. Egyikünk sem bogozza ki a gordiuszi
csomót; mindannyian vagy odahagyjuk vagy átvágjuk. Egy csapásra,
érzelmileg oldjuk meg a szellemi problémákat; vagy azért teszünk így, mert
nehezünkre esik gondolkodni, vagy óvakodunk attól, hogy következtetéseket
vonjunk le, vagy amiatt a képtelen szükség miatt, hogy támaszt találjunk,
vagy attól a nyájszellemtõl vezéreltetve, hogy visszataláljunk a többiekhez
és az élethez.
Mivel egy probléma összes alkotóelemét soha nem ismerhetjük meg, soha
nem is tudjuk megoldani.
Ahhoz, hogy eljussunk az igazsághoz, hiányoznak a szükséges adatok, és
azok a szellemi eljárások, amelyek ezeknek az adatoknak az értelmezését
szolgálják
Népszerű idézetek
Az irodalom a legkellemesebb módja annak, hogy ne vegyünk tudomást az életről.
150. oldal
Nem kellene, hogy az ember lássa a saját arcát. Ez a legszörnyűbb dolgok egyike. A természet felruházta őt azzal a képességgel, hogy ne láthassa az arcát, mint ahogy a saját szemébe sem képes belenézni.
Csak a folyók és a tavak vizében pillanthatta meg az arcát. Jelképes volt az a testtartás is, amelyet ehhez föl kellett vennie. Meg kellett hajolnia, le kellett alacsonyodnia ahhoz a gyalázathoz, hogy önmagára néz.
A tükör megalkotója megmérgezte az emberi lelket.
104. oldal (2007)
Legombolyodom, mint valami sokszínű motring, vagy olyan alakzattá gabalyítom magam, amilyet a gyerekek hurkolnak rá szétterpesztett kezükre, és adnak át egymásnak. Csak arra ügyelek, hogy a hüvelykujjam beletaláljon abba a hurokba, amelyikbe bele kell találnia. Megfordítom a kezem, és megváltozik az alakzat.
Azután kezdem elölről.
Vannak olyan emberi lények, akik hosszú órákon át képesek szenvedni amiatt, hogy nem lehetnek egy kép vagy egy kártyacsomag valamelyik lapjának figurájává. Vannak lelkek, akik átokként viselik, hogy nem lehetnek ma középkori emberek.
Ám a káprázat nem tart sokáig, mert olyan, hogy nem tart sokáig, és mert leszáll az éjszaka. A virágok színe, a fák árnyéka, az utak és a virágágyások sora, minden elmosódik és szertefoszlik. A felett a tévedés felett, hogy ember vagyok, hirtelen megnyílik – mintha a nappal fénye színházi függöny volna, ami eltűnik előlem – a csillagok roppant díszlete. És akkor a szememmel elfeledkezem a formátlan nézőtérről és a cirkuszban ülő gyermek elragadtatásával várom az első színészeket.
Megszabadultam és elvesztem.
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája 92% ·
Összehasonlítás - Thomas Mann: A varázshegy 87% ·
Összehasonlítás - Harry Mulisch: A menny felfedezése 87% ·
Összehasonlítás - Iris Murdoch: A háló alatt 84% ·
Összehasonlítás - Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony 76% ·
Összehasonlítás - Voltaire: Candide vagy az optimizmus 70% ·
Összehasonlítás - Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét 94% ·
Összehasonlítás - Szabó Magda: Az ajtó 92% ·
Összehasonlítás - Karácsony Benő: Napos oldal 92% ·
Összehasonlítás - Krasznahorkai László: Sátántangó 91% ·
Összehasonlítás