Bambi 217 vélemény
Bambi a rengeteg legmélyén, mogyorócserjék, som- és kökénybokrok, magas juhar- meg bükkfák védte zugban született. A kis őz botladozó lábakkal indult el az erdő úttalan útjain, és mind távolabb merészkedett. Bambival együtt tanul meg az olvasó önfeledten játszani és száguldani, élvezni a szabadságot. De megtanulunk félni is és keserűen tudomásul venni minden élet halandóságát. Salten költői prózája egyszerre szól gyermekekhez és felnőttekhez – mindannyiunk okulására és gyönyörűségére.
| Kiadás | ISBN | Oldal | Fordította | Illusztrálta | |
|---|---|---|---|---|---|
 Panthenon | 248 | Fenyő László | Ugrás | ||
| Ifjúsági | 240 | György Ferenc | Szávay Edith | Ugrás | |
| Móra, 1957 | 240 | György Ferenc | Szávay Edith | Ugrás | |
| Móra, 1965 | 192 | Fenyő László | Urai Erika | Ugrás | |
| Mladé Letá, 1971 | 180 | Fenyő László | Mirko Hanák | Ugrás | |
| Móra, 1985 | 9631140652 | 180 | Fenyő László | Mirko Hanák | Ugrás |
| Móra, 1991 | 9631168131 | 146 | Fenyő László | Szecskó Péter | Ugrás |
| Móra, 1994 | 9631171671 | 146 | Fenyő László | Szecskó Péter | Ugrás |
| Móra, 1995 | 9631172848 | 146 | Fenyő László | Szecskó Péter | Ugrás |
| Móra, 1996 | 963117333x | 146 | Fenyő László | Szecskó Péter | Ugrás |
| Móra, 1997 | 9631173909 | 146 | Fenyő László | Szecskó Péter | Ugrás |
| Móra, 1998 | 9631174417 | 146 | Fenyő László | Szecskó Péter | Ugrás |
| Móra, 1999 | 963117459x | 146 | Fenyő László | Szecskó Péter | Ugrás |
| Móra, 2000 | 9631175308 | 146 | Fenyő László | Szecskó Péter | Ugrás |
| Móra, 2002 | 9631176541 | 146 | Fenyő László | Szecskó Péter | Ugrás |
| Móra, 2003 | 963117803x | 146 | Fenyő László | Szecskó Péter | Ugrás |
| Móra, 2005 | 9631179788 | 146 | Fenyő László | Szecskó Péter | Ugrás |
| Móra, 2006 | 9631181391 | 146 | Fenyő László | Szecskó Péter | Ugrás |
| Móra, 2007 | 9631183559 | 0 | Ugrás | ||
| Móra, 2010 | 9789631187144 | 146 | Fenyő László | Szecskó Péter | Ugrás |
Most olvassa 3
Várólistán 16
Kívánságlistán 4
Elcserélné vagy eladná
Aktuális kihívások
| Kihívás | Résztvevők | Véget ér | |
|---|---|---|---|
| BOOVIE – Kettős látás, avagy a dupla élvezet éve.:) | ★ | 603 | 2012. május 16., 23:59 |
| Tripla esemény a kötelező olvasmányok jegyében. | ★ | 218 | 2013. május 23., 23:23 |
Népszerű értékelések
Nem hittem volna, hogy pont egy gyerekkönyvnek bélyegzett történettől kapok majd ilyen mély, allegorikus gondolatokat az életről és az elmúlásról. A Disney-féle verzió (bár eskü, hogy én imádom az egeres cég filmjeit) ehhez képest egy herélt rozmár. Az utóbbiról nem nagyon tudom egészen pontosan, hogy milyen is lehet, de így képzelem.
Ebből a könyvből sugároznak a színek, a formák és az illatok -feltéve persze, ha az ember járt már erdőben. És sugárzik belőle az élet is, meg a természet békés pezsgése. Emellett tele van olyan momentumokkal is, amik nem kifejezetten mondhatóak békésnek. Sőt. De ha őszinték akarunk lenni, akkor ez már csak így van a valóságban is.
Egyetlen bökkenő volt csak: hogy a fejemben a már fentebb említett rajzfilmes verzió miatt folyton szarvasok ugrándoztak jobbra-balra. Pedig tudtam én, hogy itt bizony őzek vannak, de a képek csak ritkán változtak át a helyes irányba. Hiába.
Ha valaki bármikor azt mondja nekem, hogy egyszer a Bambi lesz az egyik kedvencem, hát… minimum körberöhögöm. Minimum.
Régi kedves olvasmányom, a folyamatosan újraolvasandók közé tartozik így ötven felett is. Nem gondolom, hogy gyermekkönyv lenne, bár magam is tíz évesen találkoztam vele első ízben (azóta sem tudom eldönteni, hová tegyem magamban a vadászat ősi szenvedélyét…). Inkább a kiadók teszik gyermekkönyvvé a borítókkal és illusztrációkkal ezt a művet, de az eredendő bűn Walt Disney-é, aki aranyos plüssfigurákká alacsonyította a szereplőket, és egészen odáig elment, hogy – azt gondolván, az amerikaiak talán nem is hallottak még az őzről – szarvasnak ábrázolja Bambit és társait. A Bambi állatregény, a műfaj egyik klasszikusa, de a történetvezetésben vagy a szereplők alakjában nincs semmi „aranyos”, és mentes az állattörténetek túlzottan direkt áthallásaitól is. Olyan kérdéseket feszeget, mint a magány, a felnőtté válás, a rivalizálás és a barátság, önmagunk keresése. Művészi módon ábrázolja ember és természet végzetes szembenállását, gondoljunk csak a csalimadárként használt uhu sorsára, az ember által nevelt fiatal őz tragédiájára, vagy akár a történetben megjelenő vadászatokra. A költői, olykor kifejezetten szürreális betéteket a gyermek olvasó többnyire zavartan átugorja, nekünk, felnőtteknek azonban van min elgondolkodnunk, amikor például a két lehullani készülő őszi levél párbeszédét olvassuk. Csodálatos könyv mindkét része, kár lenne bárkinek is kihagynia! Aki pedig élvezettel forgatta a két Bambi könyv lapjait, feltétlenül olvassa el a másik klasszikust, Richard Adams Wathership Down című művét (magyarul: Gesztenye a honalapító), szintén gyermekkönyv külsőbe erőltetett „nagyregény”.
1 komment
Egy darabig az a homályos sejtés motoszkált gyermeki elmémben, hogy Felix Salten valójában Fekete István álneve, aztán persze elárulták, hogy ez nem így van.
Aranyos állatos gyerekkönyv volt, de ennél annyival azért nem több, mint amit igyekeznek belemagyarázni a hatalmas bölcsességekkel és hasonlókkal kapcsolatban…
Az első könyv, amit életemben olvastam… :) Hétéves voltam, és imádtam, és a mai napig megvan belőle a girbe-gurba betűkkel írt olvasónaplóm!
Így az igazi, a kiherélt Disney-s változatot nem szenvedhetem. Anyukám meselemezben is megszerezte, nagyon imádtuk.
Ez volt az első könyv amit elolvastam egyes- egyedül, anyu nélkül. :)
Egyik kedvenc könyvem mai napig. =) Testvérem is szerette, nem is csodálom, mert valóban fantasztikus könyv!
Gyermekkorom egyik legszebb meséje, tele van érzelemmel és szeretni tanít.
Népszerű idézetek
A rét szélén egy nagy tölgyfáról lassan hullott a levél. S hullott a többi fáról is. A tölgy egyik ága, magasan a többi felett, egész a rétre nyúlt ki. Legszélsőbb ágán két levél kuksolt egymás mellett.
– Már nem úgy van, mint régen – mondta az egyik levél a másiknak.
– Nem – ismételte a másik. – Ma éjjel is annyian elmentek közülünk… Már jóformán csak mi maradtunk ezen az ágon.
– Nem lehet tudni, melyikünkön van a sor – mondta az első. – Amikor még meleg volt, és a Nap forróságot árasztott, olykor egy-egy vihar vagy felhőszakadás tört ránk, és sokan közülünk már akkor elsodródtak, holott még fiatalok voltak. Nem lehet tudni, melyikünkön a sor.
– Most a Nap csak ritkán süt – sóhajtott a második levél –, és ha süt is, már nincs ereje. Új erőre volna szükségünk.
– Vajon igaz-e – kérdezte az első –, vajon igaz-e, hogy helyünkbe újak jönnek, ha mi leperegtünk, és aztán újra mások, és mindig újra?
– Biztosan igaz – suttogta a másik. – El se tudom képzelni… Ez már meghaladja a mi fogalmainkat.
– És aztán olyan szomorúak leszünk tőle – tette hozzá az első.Egy ideig hallgattak, aztán az első csöndesen mondta maga elé:
– Miért kell elmennünk?
A második kérdezte:
– Mi lesz velünk, ha lehullunk?
– Lehanyatlunk…
– Mi van ott lenn?
Az első felelte:
– Nem tudom. Az egyik ezt mondja, a másik azt… De senki se tudja.
A második kérdezte:
– Vajon érzünk-e még valamit? Vajon tudunk-e még valamit magunkról, ha ott lenn leszünk?
Az első ismételte:
– Ki tudná megmondani? Aki lehullott, még sose tért vissza, hogy erről beszéljen.Újra hallgattak. Aztán az első levél gyöngéden így szólt a társához:
– Ne bánkódj olyan nagyon, hisz reszketsz már.
– Hagyd csak – felelte a másik. – Mostanában olyan könnyen reszketek. Már nem érzem magam olyan biztosan a helyemen.
– Ne beszéljünk többé ilyen dolgokról – mondta az első levél.
A másik felelte:
– Nem…, hagyjuk…, de… mi másról beszélhetnénk?… – Hallgatott, és kis szünet után folytatta: – Vajon ki megy el közülünk elsőnek?
– Ezzel még ráérünk – csillapította az első. – Emlékezzünk inkább a múltra. Milyen szép volt. Milyen csodálatosan szép! Amikor a Nap oly forrón tűzött ránk, hogy majd kicsattantunk az egészségtől. Emlékszel még? És aztán reggel a harmat… És az enyhe, pompás éjszakák…
– Most iszonyatosak az éjjelek – panaszkodott a másik –, és nem akarnak véget érni.
– Nem szabad panaszkodnunk – mondta az első szelíden –, hisz tovább éltünk, mint sokan-sokan közülünk.
– Ugye, nagyon megváltoztam? – érdeklődött a másik levél félénken, de sürgetőn.
– Szó sincs róla – erősítette az első. – Te persze azért gondolod, mert én olyan sárga és csúnya lettem, ó, nálam az egészen más…
– Ugyan, ne tréfálj! – vágta el szavát a másik.
– De igazán úgy van – ismételte az első buzgón –, higgy nekem! Olyan szép vagy, mint az első napon. Itt-ott egy-egy vékony, sárga csík, alig lehet észrevenni, és csak még szebb leszel tőle. Higgy nekem!
– Köszönöm – suttogta a másik levél meghatottan. – Nem hiszek neked…, legalábbis nem egészen…, de köszönöm, hogy olyan jó vagy…, te mindig olyan jó voltál hozzám. Most értem csak meg egészen, mennyire jó.
– Hallgass! – mondta az első, és maga is elhallgatott, mert a bánat szavát vette.
Most hallgattak mind a ketten. Az órák múltak.
Nedves szél húzott hidegen és ellenségesen a fák felett.
– Ó…, most… – mondta a második levél – én… – Megtört a hangja. Lassan levált ágáról, és kerengélve lehullt.
Itt volt a tél.
Úgy érezte, mintha a nappal közepén lezuhant volna az éjszaka a mennyből.
– Ugye nagyon megváltoztam: Érdeklődött félénken, de sürgetően a második levél. -Szó sincs róla- bizonygatta az első. – Te abból gondolod, hogy én olyan sárga s csúf lettem. Nem, másként áll a dolog… -Ugyan menj… hárította el a másik. – De igazán – ismételte buzgón az első-, hidd el! Te olyan szép vagy, mint az első napon. Itt- ott tán egy kis sárga csíkocska, alig észrevehető…és az is még csak szebbé tesz. Hidd el! -Köszönöm- susogta meghatottan a második levél- ugyan nem hiszem el.. de köszönöm, te mindig olyan jó voltál hozzám…csak most látom, hogy milyen jó is voltál…… -Hallgass- mondta az első s ő is elnémult, mert már nem tudott beszélni a bánattól.
