Lutra 327 csillagozás

Egy vidra regénye
Fekete István: Lutra Fekete István: Lutra Fekete István: Lutra Fekete István: Lutra Fekete István: Lutra Fekete István: Lutra Fekete István: Lutra Fekete István: Lutra Fekete István: Lutra Fekete István: Lutra

„- ​A guta kerülget, amikor hol itt találok egy megkezdett pontyot, hol ott egy harcsát. Meg se eszi ez a disznó, csak megöli, kikezdi és otthagyja. Hát csak nem lehet letagadni, hogy a vidra pusztítja a halakat?
– Persze hogy nem! – dühöngött a vadász. – Itt kell lennie valahol – és lábával mérgesen toppantott Lutra felett pár méterrel –, de valami vén döggel van dolgunk, valami ravasz, öreg zsivánnyal, amelyet csak a véletlen ad kézre.”

Lutra, a magányos vidrahím a folyó partján él, egy vén nyárfa gyökerei alatt. A folyó ellátja élelemmel, békéjét semmi sem zavarja meg, bátorsága és gyorsasága megmenti az erdőben rá leselkedő veszélyektől. A legnagyobb veszedelem azonban az erdőn túlról érkezik, az emberek világából. Egy fiatal vadász ugyanis a fejébe veszi, hogy felkutatja a vidravárat, és megszerzi Lutra értékes prémjét.
Fekete István népszerű regénye nemcsak a folyók és nádasok állatait mutatja be, hanem a környéken élő halászok és vadászok életét is. A… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1955

Tagok ajánlása: 12 éves kortól

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Fekete István művei Móra · Fekete István életműsorozat Nesztor

>!
Móra, Budapest, 2022
330 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634869955 · Illusztrálta: Csergezán Pál
>!
Móra, Budapest, 2022
330 oldal · ISBN: 9789636031053 · Illusztrálta: Csergezán Pál
>!
Móra, Budapest, 2015
282 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631198966 · Illusztrálta: Szecskó Péter

13 további kiadás


Enciklopédia 28

Szereplők népszerűség szerint

Csöndes Eszter · Csöndes Kálmán · Gergely Anti


Kedvencelte 45

Most olvassa 10

Várólistára tette 93

Kívánságlistára tette 55

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
Fekete István: Lutra

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

Fekete István Lutrája – a szerző egyik legjobban sikerült állattörténetes regénye – ismét visszavitt a jól ismert, meghitt, élő természetbe, s egy faluközösségbe, ahol a halász, a liszteskezű molnár, Miklós, a vadász hús-vér emberek, de megszemélyesül a Tél is, hogy dolgát tegye. Hu, Karak, Cin, Nyau, Vahúr, a Matyimadár, s a többiek már ismert, nevesült szereplői a szerzőnek. Jelenlétük s közkedvelt, egyedülállóan érzékletesen ábrázolt atmoszférájuk, természetes humorral és tragédiákkal átszőtt életük visszaköszön az állatregényekből, amelyekből sokat tanulhat – s nemcsak a fiatalság! – a természetről, emberségből… Kötelező irodalom Mindenkinek!

Éva_Bátka>!
Fekete István: Lutra

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

Gyerekkoromban Fekete István világa egy mesés birodalom volt, aminél azt éreztem, ott lapul minden hegy mögött, minden erdőben, minden folyómederben vagy harangzúgásban. Persze már akkor is érezhető volt, hogy ez sok esetben csak a romantikus vidéki múlt. Mert egyre többet kellett menni, hogy lássuk a baglyot, hogy megteljen a kosarunk gombával, hogy tudjuk, ott bizony róka járt. De (talán azért is, mert gyerek voltam, és mert nagymamám történetein nőttem fel) hittem, hogy mindezek még így vannak valahol. Az erdő, a tó, az állatok. Az együttélés, ahol az ember ember marad, és az állat is állat lehet, az egyensúly, és a természet láncában finoman összekötött élőlények mindennapi ösztöne.
Aztán eltelt pár évtized, sokat változtam, és ami nagyobb baj, a világ is. Hihetjük még vajon, hogy egy tóban Lutrára kell bosszankodni, mert megdézsmálta a halakat? Vagy egyszerűen csak valaki beleönt valamit egy folyóba és ott ahol Lutra rég nincs, már hal sem…
Hihetjük még, hogy láthatunk erdőben hermelint? Vagy maximum valakinek a hátán, egy csinos karcsúsított fazonban?
Hihetjük még, hogy a vadász az erdőért van? Vagy már csak unatkozó gazdagok szórakoztatására?
Ha mindez már nem is a miénk, csak megsárgult szamárfüles lapokon, ha nem élhettünk akkor, mikor ez még természetes volt, akkor csak hadd legyek megint 6 éves, aki áll a könyvtár polca előtt, és Fekete István láthatatlan szelleme még mesél, úgy mesél, hogy legalább elhiggyem.

1 hozzászólás
Rodwen P>!
Fekete István: Lutra

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

A folyó csendesen folyik, mint az idő, az öreg tölgy hullajtja már leveleit, s alatta alussza éber álmát, Lutra, akihez fogható vidrát még sem halász, sem vadász nem látott.
Fekete István, regényében ismét életre kelti az élettelent, megragadja a megfoghatatlant, szívvel és lélekkel tölti meg a folyót, az erdőt, a nádast.
Még mindig simogatják a lelkemet ezek a gyönyörű tájleírások, hogy szinte lüktet az élet a könyv oldalain. Legyen az Miklós és Eszti szerelmének kibontakozása, Karak és Lutra vadászatainak és párra találásának története, vagy a hétköznapok bemutatása a keltetőállomáson; mind csodálatosan vannak elmesélve.
Különös, de talán – ebben a könyvben is – az évszakok változásait szerettem a legjobban, ahogy az ősz helyét, ellenfelet nem ismerve veszi át „az Idő negyedes fejedelme”, a Tél, s akit majd március beköszöntével elbúcsúztat zöld szandáljaiban, a mosolygós Tavasz.

eme>!
Fekete István: Lutra

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

Miközben a regényt olvastam, minduntalan az járt az eszemben, hogy manapság mennyire divatos, főként a tengeren túl, de nem csak, a klasszikusok átírása, kozmetikázása, hogy nehogy esetleg be nem látható, visszafordíthatatlan károsodást idézzenek elő a gyerekek és fiatalok érzékeny lelki világában. Mert nagymamát meg Piroskát hogyan ehetné meg az az agresszív, kiéhezett farkas (a farkasok nem is ilyenek… farkas nincs is… csak vérfarkas…:)), Mark Twain pedig, uram bocsá’ hogy használhatott rasszista kifejezéseket stb. Azt hiszem, a Lutrát Amerikában úgy átírnák, mint Sztálin a történelmet. Mert hány állatvédő, jogvédő és ki tudja milyen szervezetet zavarna az, ami ebben a regényben elhangzik…! Nem jó belegondolni.
Pedig… Pedig mi sem természetesebb annál, hogy Hú patkányokra és egerekre vadászik, Karak Nyaura, Vahúr Karakra, Lutra halakra, a menyhal halikrákra, a vadász Lutrára, Karakra, Esztire és így tovább. Lutra gondtalan, erős, bátor, nem hajlandó eljátszani a gondoskodó férj- és apaszerepet sem, ellentétben a sokkal „családcentrikusabb”, ravasz Karakkal. És ez is természetes és magától értetődő. Ettől én még egyformán szeretem őket.
Fekete István nem szépíti a dolgokat, hanem szépen, érzékletesen, belebűvöli az olvasót a természetbe, felfedi ennek törvényeit, melyek talán nem mindig tetszetősek, de állatra, emberre egyaránt érvényesek Hogy van pici (néhol picit több) didaktikusság is a regényben, afölött mindig hajlandó vagyok szemet hunyni. Mert mit számít az a természet szeretete és szerető, tudó, mindent elmesélni vágyó bemutatása mellett. Szeretem ezt a fűszálhoz is lehajolni tudó természetközeliséget, szeretem, ahogy minden sorból árad a csoda tisztelete, a csodáé, ami minden kisebb és nagyobb lényben benne van, sőt, benne van folyóban, hegyben, rétben… Mindenben. Csak mesélni kell róla, minél többet, minél többünknek.

2 hozzászólás
csillagka>!
Fekete István: Lutra

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

Nem vagyok nagy Fekete István rajongó, kicsiny naiv virágos lelkemnek túl sok a realista (kommunista) természet ábrázolás, ami példabeszédként mutatja be a vadgazdálkodás pontos irányait és az állatok értékét pontról pontra lefordítva a gazdaságnak nyújtott szolgálatuk vagy káruk szerint. @eme értékelése spoiler viszont világosan rámutat, hogy bizony minden mű szent és sérthetetlen, nem átírható és átértelmezhető, úgy jó vagy nem jó ahogyan van, ahogy a szerző megalkotta. Talán ez az első Fekete regény amiben tényleg el tudtam merülni és időnként el tudtam feledni a fanyalgást a macsekok, kutyák, rókák sorsán, és az ellenérzését amit alapjaiban a vadászat mint tevékenység számomra jelent.
Miklóst kimondottan megkedveltem mint lelkes férj jelöltett, Julcsa nénit pedig csodáltam, mindenki ilyen öregasszonyt kívánhatna a szomszédba.
Lutra nekem kicsit sok volt, állapotos asszonykát el nem hagyunk, ételt nem pazarolunk.
Egy száll dobta fel igazán a könyvet, a szabad nép amellyel lélekben egybe tartozunk. Szerencsére őket a sors (író) is megkíméli, mert az igazi szeretett ott van, ahol a családi otthon melege él a szívekben. Karak nálam te vagy az igazi főszereplő, miattad érdemes volt elolvasni ezt a könyvet.

7 hozzászólás
nyirog>!
Fekete István: Lutra

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

Fekete István, azaz kedvenc magyar írom egyik újabb kiemelkedő története. Nagyon tetszik a két szálon futó történet: Miklós, a vadász kibontakozó szerelme, és Lutra, a vidra mindennapi élete, amely szálak a könyv végén végül szépen összefutnak. Ebből a történetből is érződik az író szeretete a föld, a természet, az egyszerű emberek iránt, és emellett sok érdekes és hasznos tudnivalót elmesél nekünk az állatok viselkedéséről.
Talán egy picit az utolsó oldalakon sok volt a Tél és Tavasz metafora leírása, de ettől függetlenül is élvezettel olvastam, mind bármely más regényt Fekete Istvántól.

3 hozzászólás
Trudiz>!
Fekete István: Lutra

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

Szeretem Fekete István világát.
Megnyugtat, elvarázsol. Kikapcsol a zajos mindennapokból.
Lutra mellett Karak, Nyau, Hu, Szu és még sok ismerős felsorakozott az olvasó szórakoztatására. A vidrák életének jó ismerőivé válunk e történet által.

chhaya>!
Fekete István: Lutra

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

Eddig is szerettem Fekete István regényeit, de most egészen beleszerelmesedtem.

A Lutrával régi adósságomat pótoltam: egyszer még kb. 10 évesen belekezdtem, mert a Vuk miatt mesének hittem, de néhány oldal után félretettem… Azóta is lelkifurdalással néztem a könyvre. Hát, kár volt eddig halogatni.

Rég élveztem könyv olvasását ennyire. Olyan erővel érezni az író szavain keresztül a természet ismeretét, az állatok szeretetét, hogy legszívesebben kiülnék lesni Miklós, a vadász mellé, hogy élőben is megnézhessem mindezt. Gyönyörű leírásokkal mutatja meg nekünk az élet körforgását, ahogy az őszt szétverik a tél seregei, majd lágyan a tavasz költözik a helyébe, hogy ismét az éltető nyár vehesse át a helyét – és ebben a változó természetben a különféle állatok mindennapjait: Lutrát, Karakot (és feleségét), azt a sok madarat és apró jószágot, amiknek az életéről részletes beszámolót kapunk… És persze mindezek mellett (vagy inkább részeként) ott az ember is.

6 hozzászólás
Ibanez P>!
Fekete István: Lutra

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

„De ekkor már alkonyodott. A nagy nyárfa koronája vörösaranyban úszott, s a nagy rétség felett, mint hűvös lehelet, úszott az őszi köd. A nap azután gyorsan leért a látóhatár peremére; vörös tányérja mintha ellapult volna, és gyorsan ellobbant. Nyugaton a felhők még világítottak egy kicsit, majd homály szállt a rétségre, és csak a folyó ezüstostora kanyargóit sustorogva az éjszaka felé.”

Hát persze, hogy Fekete! Ilyen gyönyörű leírásokat ritkán olvashatunk. És ez a könyv! Imádtam! Sokkal inkább, mint a Hú-t. Mégpedig azért, mert az ottani, meglehetősen egysíkú történet (igazából csak Hú-val foglalkozott, vagy a vadászattal – Hú segítségével) ellenében itt egy olyan könyvet kapunk, ahol a főszereplő állaton, Lutrán kívül rengeteg humoros, érdekes, izgalmas jelenetnek lehetünk részesei és rengeteg dolgot megtudhatunk a halak szaporodásától kezdve a ragadozó madarakon át a vadászlétig. Ráadásul az évszakok és a természeti jelenségek (folyó, szél, fa stb.) megszemélyesítődnek, én nem éreztem rossznak, mivel csak időnként – főleg az időjárás-változásnál, illetve évszakváltásnál jelent meg pár oldal erejéig és ráadásul nagyon humoros formában a dolog:

„– Eredj, fiam – mondta a folyó egy kis hullámnak –, eredj, nézd meg, itthon van-e a nagy Lutra.
A kis hullám lebukott, besurrant az alagútba, és már nyargalt is vissza.
– Itthon – csobogott lelkendezve –, de csak az orrát mozgatta. Azt hiszem, alszik.”

A könyv humora halálos. Néha ez szó szerint értendő, hiszen főleg Karak esetében jönnek a vicces jelenetek, aminek hatására elfelejtkezhetünk arról, hogy éppen átharapta valaminek a nyakát :-D

„A molnár kakasa nagyon erőszakolta már a hajnalt, mintha aggódott volna, hogy az ő követelése nélkül a virradat esetleg meg sem érkezik. De ugyanezt hitték a falubeli kakasok is, kivéve egyet, ez az egy azonban már nem követelt semmit. Nem érdekelte semmi, és nincs az az arányló kukorica, amire még csak szemét is kinyitotta volna. Ez a kakas – özvegy Vince Gáborné udvarából – csendesen utazott Karak társaságában, sőt a szájában – ami vidám utazásnak semmiképpen nem mondható.

A róka enni akar, és amikor özvegy Vince Gáborné kendermagos kakasa ismételten jelentette az idő múlását, Karak valósággal szerelmes lett az érces hangba.
“Ilyen hang mögött test is van…” – gondolta.

– Kakat… kerre, jár itt valaki? – és vaksin nézett a sötétségbe, ahonnét Karak csúszott feléje, figyelmen kívül hagyva a termetes kakas kérdését. Karak talán úgy érezte, hogy ez az idő nem alkalmas a társalgásra, és hogy a további kérdéseknek elejét vegye: elkapta a gyanakvó szárnyas nyakát, aki kettőt-hármat csapott még szárnyával, de aztán nem szólt többet. A kakas nem volt többet kíváncsi, nem gyanakodott, hanem utazott Karak nádi rejtekhelye felé.”

Végig aggódtam is, hogy Karaknak ne legyen semmi baja. Szerencsére őt végig elkerülte a baj, helyette más vörös rokonokat kapott le a vadász puskája. Így végig élvezhetjük incselkedését a tapasztalatlan, fiatal cinkével vagy szóváltását a bagollyal (és személy szerint én meglepődtem, hogy a macska mennyi erdei állatnak finom csemegét jelent) :-D

„– Cirr-cirr-cincsere… – álmélkodott egy kis cinke, aki csak az idén született, és rókát még nem látott – cirrcirr… ki ez a csúnya nagy… izé?
Karak megnyalta szája szélét.
– Nem hallom, madárka, majd közelebb megyek…”

„-Nyaunak vége – csattintott csőrével a bagoly –, ez bizonyos, mert a Mátyást is hallottam lármázni, meg Rá is károgta, hogy Karak viszi Nyaut, azonban – vakarta meg csőre tövét Hu – Nyau gyors volt és ügyes, amint látom.
A róka vakaródzva válaszolt:
– Rosszul fogtam, mi tagadás, és Nyau veszedelmesen gyors volt…
– Vagy te lassú…
– Lehet – és Karak bozontos farkán idegesség szaladt végig –, lehetséges. Ha leszállnál a földre, magad is meggyőződhetnél róla, elég gyors vagyok-e…”

Természetesen az ember sem hiányozhat, megismerkedhetünk a molnárral és eladósorba került lányával, Esztivel, aztán ott van Miklós, aki Lutrát (is) üldözi, hiszen ő a vadász, s ő sündörög Eszti szoknyája körül, mert hát: „Hej, vadkörte, vadalma, nagy a szoknya hatalma!”

Mellettük ott vannak a halászok, halkeltetők, talpraesett, dolgos (és enni és inni szerető) emberek és feleségeik, akik persze mindent irányítani akarnak és minden jobban tudnak, s ettől a férfiemberek bizony félnek is, így sokszor inkább titkolóznak, mintsem utána hallják napokig az asszonyi áldást :-D
„– Miféle Katica néni?
– Miféle, miféle? Rokon! – villámlott Juli néni. – Boldogult apád mostohanagynénje nevelt lányának a sógorasszonya.”

Igazából egyetlen negatívum maradt meg bennem: annak ellenére, hogy Lutra tényleg mennyire kártékony, hányszor öl feleslegesen (de azért figyeljük meg, hogy a regényben az emberek is hányszor ölnek voltaképpen feleslegesen, előző napi nagy halfogás után, tele az éléskamra, tömve vannak háziállatokkal, de lövik lefele a libákat stb.), mégis nagyon kívántam, hogy ne legyen rossz a vége. Akkor is, ha már éreztette a regény, hogy öreg, „házsártos”, s ugyanakkor az élet megy tovább, hiszen ott lesz az utánpótlás, mégis annyira megszerettem az okosságát, erejét és bátorságát, hogy nagyon szurkoltam neki, valahogy mégis…. Főleg az egész módja, ha valamely „balesetben” vagy egyszerűen végelgyengülésben, az rendben lett volna, de így sajnos annyira szíven szúrt a dolog, mint anno Karak halála. De hát ugye ez a „természet rendje”, azért idézőjelesen, mert nem a természet, hanem inkább az „ember rendje”… Azért kár, de ettől függetlenül egy nagyon szép, rengeteg ismeretet átadó, megható és igazán magyaros történet, furcsa, hogy nem olvastam fiatalkoromban. Úgyhogy csillagos tízes! :-D

„Hu, a macskabagoly ismét átszárnyalt a vízen, karmai közt Csirikkel, a menyéttel, akit már jövet kapott el a földről, és nem ette meg, mert a világosodás hazafelé szorongatta. Majd otthon, a vén bükkfa odvában. Csirik bizony vigyázatlan volt, s a szabad vadászok éjszakai világában az ilyen vigyázatlanság vagy a zsákmány, vagy az élet elvesztésével jár. A menyét egy süldő nyúl tarkójára akaszkodott, amint az átballagott az úton. Amikor Csirik megrohanta, a nyúl jajgatott, közben nagy port vert fel rugdalódzásával, s Hu kíváncsian odarepült megnézni, hogy mi az a nagy zenebona. A bagoly egyetlen libbenéssel a küzdők fölé került, s a menyétet – bár nehezen ment, mert Csirik ragaszkodott a nyúlhoz – legombolta a rémült tapsifülesről. A nyúl vakon elrohant, Csirik pedig – először és utoljára életében – szokatlan légi útra kelt, bár ezt nem szívesen tette.”

Szabóné_Erdős_Gyöngyi>!
Fekete István: Lutra

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

Korábban készültem az élményre, és igyekeztem beosztással, lassacskán, olyan mélységben olvasni, ahogy csak lehet. Megnyugtató, lelket simogató, bölcs szövegű olvasmány. Varázslatos, ahogy az író a szavakkal bánik és ahogy az apró jelek, a változások mögé felsorakoztatja az állatok és természet apró rezdüléseit. Nem mondom, hogy minden szereplő érzése-szándéka gyengéd visszhangot vert bennem, a vadász egyes akciói továbbra is elborzasztottak, és Lutra sem lett valódi kedvencem, bár azt hiszem, az életébe bepillantást nyerve, sok mindent jobban megértettem vele kapcsolatban. A kutyák belső világa és Karak viszont egészen biztosan közelebb került hozzám. Csodálatos és irigylésre méltó ilyen részletességgel és ennyire mélyen értő figyelemmel látni minket és az embert körülvevő természeti világot.


Népszerű idézetek

Trudiz>!

– Szép az élet, és nagyon jól érzem magam.

13. oldal

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

10 hozzászólás
Bla IP>!

– Átkozott a hal a harmadik vízben – azt tartották a régiek, és az úgy is van.
– Harmadikban?
– Persze. Első: amiben születik és megnő, második: amiben fő, és a harmadik az, amit isznak rá, ha ugyan van olyan bolond, aki halra vizet iszik.
– Aztán ha nincs bor?
– Legyen!

41. oldal

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

Bla IP>!

A szél mintha csak azért jött volna, hogy a ködöt elseperje. Amint végzett vele, lustán ledőlt a napsütésben, s még egy nádbugát sem mozdított meg.

195. oldal

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

Kapcsolódó szócikkek: szél
Bla IP>!

De ekkor már alkonyodott, A nagy nyárfa koronája vörösaranyban úszott, s a nagy rétség felett, mint hűvös lehelet, úszott az őszi köd. A nap azután gyorsan leért a látóhatár peremére. vörös tányérja mintha ellapult volna, és gyorsan ellobbant. Nyugaton a felhők még világítottak egy kicsit, majd homály szállt a rétségre, és csak a folyó ezüst ostora kanyargott sustorogva az éjszaka felé.

17. oldal

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

Bla IP>!

A folyó olyan régen indult el, hogy arra már senki nem emlékezhetett.

5. oldal

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

Kapcsolódó szócikkek: folyó
Trudiz>!

Lent sustorgott a folyó vize, amelynek mélyén kis csillagok hintáztak…

62. oldal

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

6 hozzászólás
padamak>!

A nap magasan jár már, és ragyogásában több volt a fény, mint a meleg. Ez a meleg azonban jóleső volt, mint a simogatás, és hozzávéve az illatokat, hangokat, s a folyó beszélgető locsogását, csodálatos őszi délelőtté aranyozta a halászok külső és belső világát. Benne volt ebben az álomra készülő erdő, a párás mező, a magasan szálló ökörnyál, a varjak telt hasú károgása, a friss szántások föld- és kenyérszaga, az erdei avar kesernyés illata, a rőzsefüst kékes selyme, távoli kocsizörgés és hordókongás, benne volt a nyárból jött, de télbe tartó szelíd magyar ősz.

43. oldal (Nesztor, Budapest, 1992)

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

Trudiz>!

[…] a tisztességes halász nem engedi kínlódni a halat.

35. oldal

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

Jesper_Olsen>!

Aki siet, az nem lát semmit. Aki kocsin megy, még ennél is kevesebbet.

163. oldal

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye

psn>!

Ballagnak csendesen az erdei úton, alig szólnak, mert a szavak földön totyogó házikacsák csak a gondolatok és érzések fecskéihez képest.

Fekete István: Lutra Egy vidra regénye


Hasonló könyvek címkék alapján

Jules Verne: A rejtelmes sziget
Jules Verne: Nemo kapitány / 20 000 Leagues Under the Sea
Gerald Durrell: A susogó táj
Gerald Durrell: Fecsegő fauna
Gerald Durrell: Vadállatok bolondja
Gerald Durrell: Állatkert a poggyászomban
Gerald Durrell: Noé bárkáján
Ali Benjamin: Suzy és a medúzák
Jostein Gaarder: Sofie világa
Borbély László: Kincskeresők