A mezőgazdász, tehát nem irodalmár végzettségű Fekete István voltaképpen sohasem tudta pontosan meghatározni saját kisprózáinak műfaját. Feltétlenül fontosnak tartotta, hogy a valóságról írjon, de úgy, hogy az ettől elválaszthatatlannak hitt transzcendens élmény szavakkal is kifejezhető legyen. Ezeket a valóság határait és regisztereit egyaránt árnyaló próbálkozásokat feltehetően jobb híján olyan meséknek nevezte, amelyek inkább a létezés érzékfeletti élményére fogékony felnőttek figyelmére számítanak. Legpontosabban azzal definiálta efféle írásait, amikor egy alkalommal a tündéri realizmust nevezte követendő mintának. A későbbiekben pedig akkor állhatott mindehhez a legközelebb, amikor az önéletrajzi megszólalásait megtörtént meséknek mondta, melyekben nem fel-, hanem megidézője olyan eseményeknek, ahol az elbeszélő nem krónikás, hanem médium. Úgy mondta el ezeket az emlékezetében élő gyerekkori történeteket, ahogyan azok akár vele is megeshettek, képzelet és valóság… (tovább)
21 nap / Csend 16 csillagozás
Csend / 21 nap címmel is megjelent.
Eredeti megjelenés éve: 1965
Kedvencelte 1
Várólistára tette 3
Kívánságlistára tette 10
Kiemelt értékelések
Fekete István műveit nem lehet megunni, mindig ugyanolyan szívet melengető élmény olvasni tőle, mint első alkalommal. Bekuckózós, meglassuló olvasmány, amikor az embernek elege van a rohanó hétköznapokból, és a sok rossz hírből.
Kedvencem a Ci-Nyi c. elbeszélés, a maga szelíd, de azért találó humorával:
„- Hát bizony, nekem nincs itthon semmim – mondta Józsi bácsi. – Üres a kamra… de majd gondoskodom. Egy kis hízócskát már beállítottam…a gyászolók mindent megettek.
– Láttam – mondta a pap –, nagyon gyászoltak… amúgy nem hiányzott semmi?!
– De, Gáspár! – szörnyülködött a postamester. – Ilyesmit feltételezni! Egy pap!…
– Éppen azért. Te tisztában vagy a morzejelekkel, tértivevényekkel, portókkal,
satöbbi, én pedig tisztában vagyok a gyászolókkal… Nos, Józsi?
– …hát az úgy van ilyenkor…
– Úgy bizony – mondta a pap. – Hogy?…
– … hát emlékeket… a sógor megcsókolta szegény Juliska aranyóráját… sírt…
– Elvitte, vagy nem vitte?
– Odaadtam.
– Na látod, postamester. Legyünk reálisak.”
A kötet kisregényeket tartalmaz – ebből többet már ismertem előtte. Hu a láncravert uhu története most is meghatott, éppúgy mint gyerekkoromban. A vadászat miatt elszenvedett kegyetlenkedést most sem tudtam elfogadni. De szerencsére Hu a végén szabad lesz. A kötet legértékesebb két kisregénye Cönde és a Csend mind a kettő misztikus utazás a szerző gyerekkorába. A Csend kemény ítéletet mondat ki az olvasóval Fekete István családtagjairól, felemás apa-fiú mester-tanítvány kapcsolatáról édesapjával. A kisfiú szemében a padlás az a varázslatos hely, ahol a tárgyak is a múltról beszélnek, és Gölle az a falu ahová felnőtt korában hiába tér vissza nem leli már azt a helyet többé ahonnan elindult.
Aki szereti Fekete István munkáit ebben a gyűjteményben sem fog csalódni.
Jó volt újra elolvasni a történeteket, főleg a Csendet, amire már alig emlékeztem korábbi olvasásaimból. Felnőtt mesék ezek valóban, szükségük is van rájuk.
Népszerű idézetek
De ezek mind csak olyan félgondolatok, mert a vályúnál döngnek a méhek, a két öreg fa is mond valamit, tehát le kell ülni, hogy a gondolatok rendbe terelődjenek a nyugodt emlékezés aklába, ahol úgyis odaállnak majd az idő saroglyájához, s azt fogja ki az ember, az öreg juhász, amelyiket akarja. Jó most a szűr, mert rá lehet ülni, és jó most a kucsma, mert le lehet tenni, s az öreg, fehér fejet a napba megfürdetni. Nem értenek ehhez a fiatalok!
357. oldal (Cönde)
Bár hogy mit szeret benne, olyan nehéz megmagyarázni, és nem is mindenkinek lehet…Az italt! – mondaná Mariska ellenséges és hozzáférhetetlen meggyőződéssel, és: nem lenne igaza; hiszen annyi minden más van egy ilyen kis ködös, magányos pincében, a föld alatti homály és árnyékok végtelen szabadságában, az illatokká érett időben, a doh, penész száraz, nemes rothadásában, a csend és halk szavak másnaptalanságában, a mozdulatok és tompa zörejek ünnepélyes megfontoltságában, az egyszerű hétköznapi ételek felmagasztalásában, a gondolatok szelíd meglassúdásában,minden harag, gond és bánat lenge eloszlásában, s – talán – végül -de csak legvégül – a bor csordulásában is, ami után kinyitja szemét egy szál gyertya, és ide-oda lengve üdvözli emberi árnyékait,amelyek általa lettek, és nem lehet tudni, hogy hol vannak nélküle, és vannak-e vagy lennének-e egyáltalán…
328. oldal (Ci-Nyi)
És ettek, azzal az ízelgető, békés, lassú megfontoltsággal, amely csak a bolthajtásos pincék időtlen megelégedettségében lehetséges. A kis gyertya kormos-aranyos lobogása hol az egyik ember arcát világította meg, hol a másikét, és eljátszogatott az árnyékokkal, amelyek olyan puhán inogtak a falon, mint a múlandóság örök valósága.
300. oldal (Ci-Nyi)
De nevezhették volna bárminek, hiszen végeredményben úgysem tudja róla senki, hogy micsoda. Ő a nagy Van, a nagy Volt és a nagy Lesz, aminek csak kis porszem töredékei mutogatják magukat. Tesznek-vesznek, szülnek és temetnek, sírnak és nevetnek, de mindig más szemével, fejével, kezével, szívével, hogy a végén azt lehetne hinni, hogy az Idő a Minden, amit talán azok találtak ki, akik nem kaptak tőle semmit.
49. oldal - Hú (Lazi 2011)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Örkény István: Válogatott egyperces novellák 91% ·
Összehasonlítás - Thury Zsuzsa: Rossz emberek, jó emberek ·
Összehasonlítás - Szilasi Katalin: Véges végtelen ·
Összehasonlítás - Schmidt Egon: Távcsővel a nyakamban ·
Összehasonlítás - Babits Mihály: Babits Mihály válogatott művei I-II. ·
Összehasonlítás - Jártó Róza: A nyolcadik testvér ·
Összehasonlítás - Csémi Szilárd: Cserkészösvényen 2 ·
Összehasonlítás - Babits Mihály: Kisprózai alkotások ·
Összehasonlítás - Csatári Bálint – Karaba Tünde – Montvai Eszter – Sós Judit (szerk.): Borsók ·
Összehasonlítás - Vörös Imre: Természetszemlélet a felvilágosodás kori magyar irodalomban ·
Összehasonlítás