Rozsdatemető 103 vélemény






Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Jani ököllel ütötte meg őt, az arcát. Hátrazuhant a géproncsok közé, a koponyáját törte el, azonnal meghalt. Az esztergályos percekig nem tudta elmozdítani sárgás szemét az iszonyatos látványról. Aztán két hatalmas tenyerét az arcához emelte, ordított, mint egy állat, még akkor is, amikor a munkások elvezették.
| Kiadás | ISBN | Oldal | Fordította | Illusztrálta | |
|---|---|---|---|---|---|
| 9635392338 | 202 | Ugrás | |||
| 242 | Ugrás | ||||
| 348 | Ugrás | ||||
| 316 | Ugrás | ||||
| Magvető, 1973 | 242 | Ugrás | |||
| 9632703669 | 242 | Ugrás |

Most olvassa 5
Várólistán 40
Kívánságlistán 15
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Sok jó könyvvel találkoztam, de ez itt a legnagyobb olvasásélményem az utóbbi években.
Hogy lehet ennyire egyszerűen fogalmazni? Hogy lehet ezekkel az egyszerű mondatokkal ennyire hatni?
Csak ezt a szót tudom hajtogatni: egyszerű.
Így van végig megírva ez a szövevényes családregény, fel kell kötni a gatyát, hogy el ne tévedj benne! Imádom a tőmondatokat! Imádom azt, amikor visszatérnek bizonyos elemek.
„Pék Mária halat rántott és túrós csuszát készített.” Én ezt annyira vártam mindig, minden egyes családi eseménynél.
Szívemhez nőtt a történet az összes érdekes és minden egyes szürke szereplőjével. Újraolvasása betervezve! :)
Fiatalon rengeteget hallottam erről a könyvről, de előítéletből sosem akartam elolvasni. : Ki a francot érdekel a munkásosztály!- gondoltam.
Jól döntöttem, h. akkor nem olvastam el. Nem biztos, h. megértettem volna. Viszont nem értem, h. Aczél György ezt hogy engedhette át?
Ahogy Dosztojevszkij egy család tagjain keresztül elénk tárja a saját lelkünket (Karamazovok) ugyanezt teszi Fejes is: egy család tagjain keresztül elénk tárja a munkásosztályt.
A kép nem rózsaszín. Sőt. Kiábrándító. Szánni való. Kegyetlenül éles, pontos. remélem sok szakdolgozat elemzi ezt a remekművet.
Hú, de kegyetlen!!!
Tényleg nem értem Aczélt!!
Áldom a szerencsém, hogy mostanában került kezembe ez a könyv(feleség, 2 gyerek, munkahely, problémák) és nem középiskolában. Kamaszként nem tudtam volna hova tenni ezt a vergödő családot és a hozzájuk csapódókat. Csak azért nem öt teljes"vörös" mert nem mindegyik szereplőnél tudtam, hogy mit miért tesz.
Nehéz úgy értékelni, hogy hallgattam már a műről több előadást is. Hogy a Rozsdatemető az elhallgatás(ok) regénye, a történelmi eseményekről tudomást nem vevő családé. Hogy egy fenét tárgyilagos, hiszen épp így vezette meg Fejes a korabeli kritikát: oknyomozósan objektív hangvétellel adja elő cseppet sem közömbös véleményét. Hogy milyen zseniálisan ábrázolja a vidékről Pestre szakadt munkáscsalád saját identitását megőrizni akarását, a tízoldalanként felbukkanó rántott hal-túrós csusza-brügecsi bor szentháromságában.
Mindez tagadhatatlanul érdekes és értékes, de annyira azért nem érdekfeszítő, mondjuk inkább kuriózumnak.
Nagy család, gyermekhalandóság, ezernyi zűrzavar, összetartás, széthúzás, olykor már követni is nehéz volt, annyi új szereplő lépett be, majd két lappal később tűnt el örökre. Józanságnak, hűségnek legtöbbször nyoma sincs, annál több viaskodás és rövid utas problémakezelés. Nem vagyok híve a családregényeknek, de néha egyet-egyet a kezembe veszek, már csak azért is, mert érdemes elgondolkodni azon, hogy saját portánkon kívül másoknál milyen – sokszor egészen aprócska, de kezelhető – megoldatlan, elhallgatott gondok okoznak nyomorúságot egy egész életre..
Nem erre számítottam, furcsa volt, hogyha a gyilkosságot akarja megmagyarázni, akkor mégis mifenének kell Ádámnál és Évánál kezdeni, ráadásul ilyen tényszerű-felsorolósan, ahelyett, hogy szépen belemászna ifj. Hábetler János lelkébe, mert hát hiszen azt úgy szokás. Meg egyáltalán, hogy lesz abból magyarázat, ha látszólag véletlenszerűen kiválasztott eseményeket nagy vonalakban elmond? Lett.
Nagyon tetszett.. nem ez az első amit olvastam tőle, de nem számítottam rá hogy ennyire tetszeni fog, én letenni is alig tudtam. Csatlakozok az előttem szólókhoz, én is szeretek arról olvasni, milyen volt régen a hely, ahol ma járok. És ez is annyira emberi, annyira személyes, és hozzánk szóló mű volt, amit szeretek.
most mikor már elmúlt ez a kor, most jövünk rá, hogy minden változatlan. és hogy a 'jobb' az néha csak tényleg a kirakat, valójában 'bal' az, meg balsors. régen tép, hja, és semmi se változott… erős stílus.
1 kommentNagyon jó,nagyon jó.Micsoda személyiségek – ha nem is a szokványos pozitív értelemben.Engem pont a hétköznapiságuk fogott meg.A levezetés tiszta Zola.
Népszerű idézetek
-Sohasem mész el innen. Ha akarom, a szemed vágom ki. Ha akarom, lefekszem az ajtóhoz, a küszöbre, lépj rám. Én az anyád vagyok. Itt születtél bennem, a szívem alatt, a boldogságomra, mint a többiek. Nekem jogom van szólni, mert szenvedtem a családért. Együtt éltünk jóban, rosszban, együtt maradunk míg élek . És azután is…A fiam vagy. Néha nevetek, ha ordítasz, csikorítod a fogad, hadonászol az öklöddel…Apádat ne bántsd. Öreg már bolondos. A lányokat ne bántsd, véreid, azt mondom, hogy védelmezd őket, mert te lettél nálunk a férfi, a támaszuk. Ez a végakaratom.
272. o Magvető kiadó 1964
Na bumm! Most mi van? Nem szereztem érettségi bizonyítványt, és nem járok az Operába. Imádom a pálinkát, a pénzt meg a férfiakat! Ez se rossz buli! Akár hiszed akár nem, egy hülye pasas esküdözött, hogy nekem kislányos szemem van. Hát azt hittem megzabálom! Csak bámultam rá, még bőgtem is! A marha! Rögtön mondtam neki, hogy szeretem. Pedig egy frászt! Az ember nem lehet mindenkibe szerelmes…De hát ez a hazugság kell nekik…Janikám, muszáj nekik, mert azt tapasztaltam, így nehezebben maradnak el…
245.o Magvető kiadó 1964
Hidegkék szemével sokáig nézte a légoltalmi papír repedésén a hajnalt.
147.o. (Budapest: Magvető, 1965)
Idősebb Hábetler János felemelte poharát.
– Én ugyan nem kedvelem a bort, elmondhatom, egész életem során nem ittam annyit mint anyátok egy hét alatt…
242 o. Magvető kiadó 1964
Idősebb Hábetler János fölállt a díványról.
– Mit csinálsz? – kérdezte. – Most nem az Ohoszki-tenger partján vagy. Ruszkik között. Az én családomban tisztességes ember módján viselkedj, mert a saját kezemmel verlek agyon.
Csönd lett. Jani letette a kalapácsot az asztalra.
– Apuka minek avatkozik bele? – kérdezte. – Apuka a legbutább ember az egész nyolcadik kerületben. Apuka mondja meg, mennyi hatszor kilenc.
Idősebb Hábetler János mozdulatlanul, könnyes szemmel nézte a fiát.
– Majd ha a koporsóba fektetnek engemet – mondta remegő hangon –, akkor ez a beszéded majd eszedbe fog jutni. De akkor a te buta apád már onnan a síri világból semmit sem fog neked mondani.
126. o. Ciceró
Egy kora őszi délelőtt unatkozott, behívatta Hábetlert a parancsnoki szobába.
– Tudsz te mesélni? – kérdezte.
Hábetler gondolkozott valameddig, azt felelte, megpróbálná.
Ezt mondta:
– Amikor még legény voltam, és a leányokhoz jártam, egy nagy erdőn kellett elhaladnom. Ahogy megyek az erdőben, hallom ám, hogy fenn az ágak között egy egész cigánybanda játszotta azt, hogy: „Amikor én legény voltam és a leányokhoz el-eljártam…” Felfogtam a bunkósbotomat, olyanformán, mintha az puska lett volna, és azt kiáltottam: pukk! Erre az egész banda leesett a fáról, csak a cimbalmos maradt fenn.
– Mért maradt a cimbalmos a fa tetején? – kérdezte vitéz Rózsás József.
Hábetler így válaszolt:
– Azért, alezredes úr, alázatosan jelentem, mert akkorára felébredtem.
Két nap szabadságot kapott.


