Narkózis 9 csillagozás

Fehér Klára: Narkózis

Fehér Klára új műve, a Narkózis, négy mai, izgalmas, fordulatos, lebilincselően érdekes történet szálait bogozza. Alaphelyzetei drámaiak. A műtőasztalon élet-halál között vergődő asszony végiggondolja az élet értelmét, szerelmet, barátságot, féltékenységet. Egy jámbor SZTK-orvos kalandja, aki egy kongresszusra utazik, és végül – egy krimibe kerül bele. A kistisztviselő, akinek teljesül élete nagy álma – autóútra indulhat Görögországba, de magával kell cipelnie undok főnökét. Az újságíró, aki belebukik egy olyan egyszerű riportba – hogy jár-e Sávolyéknak fürdőkád?
Pesti utcák, New York felhőkarcolói, amerikai luxushajó, kórházi műtő, repülőtér, a Peloponnészoszi-félsziget sziklás, szakadékos vidéke, montreali mulató és a Római-part – számtalan helyszínre vezeti el Fehér Klára az olvasót. Szenvedély és humor, ismeretlen tájak és nagyon is ismerős, küzdő, vergődő kisemberek. Izgalmas, szórakoztató, elgondolkoztató és cselekvésre késztető könyv a Narkózis.

Eredeti megjelenés éve: 1963

Tartalomjegyzék

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1969
332 oldal

Enciklopédia 2


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Szent_Habakuk IP>!
Fehér Klára: Narkózis

Szeretek visszarévedezni a közelmúltba, ami persze nem volt túl szép, túl boldog, ahogy mostanában néhány sötét elme hirdeti, hogy az volt az aranykor. Fehér Klárában pont az a jó, hogy természetesen a szocialista-kommunista szabályok betartása mellett azért megmutatja a korszak árnyoldalait is.
A Narkózisban fel-feltünedeznek ezek a kissé omló díszletek, ízelítőt kapunk, hogy bizony nem a szabadság és a bőség országa voltunk 1989-ig. Viszont ennél sokkal mélyebb kérdésekről, életről-halálról szól a kisregény.
A középső két írás számomra nyomasztó volt, mert beleéltem magam abba a döbbenetes tehetetlenségbe, amibe főhősei kerültek. Amikor buta emberek basáskodnak fölöttünk, és mi tehetetlenek vagyunk… Szörnyű.
Az utolsó írás viszont szerintem csak terjedelemnövelő tényezőként került a kötetbe, vagy pedig csak mai szemmel uncsi és vontatott.


Népszerű idézetek

stippistop>!

Ha én most meghalok itt, igazán le fog hullani egy csillag az égről, ahogy azt gyerekkoromban hittem? Hát persze hogy le fog hullani, magam is teljes csillagrendszer vagyok. Ha meghalok, velem hal egy nyári délután a Nyitra-parton, egy kicsit meghal velem a Lánchíd is, a Göncölszekér is, a kenyér íze is, és meghal minden titkom.

9. oldal (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1969)

Kapcsolódó szócikkek: Göncölszekér
1 hozzászólás
stippistop>!

Ötvenedik vagy még többedik Ballada a Tizenhárom Szikláról

Kiotó egyik ősi pagodája mellett van egy kert.
A kertben tizenhárom hatalmas, mohos szikla.
Aki megáll a kertben, egyszerre csak tizenkettőt láthat belőlük.
Mindig csak tizenkettőt. Mindig másik tizenkettőt.
Akár a kert közepén áll, akár a végében, akár keleten, akár nyugaton,
a tizenharmadik szikla mindig rejtve marad.
Egy ponton állva, egy pontról nézve
sohasem tudhatod meg a teljes igazságot.

326. oldal Hétköznapi Balladák Könyve (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1969)

Kapcsolódó szócikkek: pagoda
1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Imolya Patricia: Esetlapok
Szilágyi Heléna – Bodnár Alexandra (szerk.): Kárhozottak legendái
Ronnie W. A. (szerk.): Csillagtalan
B. E. Belle: Mia
Kopácsi Krisztina: Szertelen szavak
Emri Nóra: Kék-fehér
Jánoki-Kis Viktória: Átlépsz velem a víz fölött
Fejős Éva: Ha mégis itt maradnál
Szanyi Ildikó: Három tucat szuvenír
Karinthy Frigyes: Betegek és orvosok