Jelenetek ​egy vakondűző életéből 63 csillagozás

Fehér Béla: Jelenetek egy vakondűző életéből

Neve: Ecsedi Gyula. Státusza: hazatelepült disszidens. Foglalkozása: vakondűző. Lakókocsijával járja az országot, rendelésre kifüstöli a gyep alól a mindent felásó kártevőket. Ötvenedik születésnapjához közeledve szeretne végre révbe érni. Apja szocialista világa és a rendszerváltás utáni Magyarország közé szorulva keresi a megoldást, s emlékszik vissza addigi életére: furcsa kuncsaftok, gazdag és ágrólszakadt magyarok, III/3-as apák, disszidálás, a fényes Párizs, mosóporszagú berber nők, leszbikus feleség, maffiózók és albínó vakondok képei járnak körtáncot. Fehér Béla formabontó szerkezetű regénye múlt és jelen közt ugrálva villantja fel azokat a pontokat, melyeket összekötve kirajzolódik Ecsedi Gyula kalandos élete, és küzdelme, hogy végre megtalálja honját a hazában

Eredeti megjelenés éve: 2013

>!
Magvető, Budapest, 2013
186 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631431384
>!
Magvető, Budapest, 2013
186 oldal · ISBN: 9789631431414

Enciklopédia 2


Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

SteelCurtain >!
Fehér Béla: Jelenetek egy vakondűző életéből

Az emberi életek döntő többsége nem egyéb, mint végtelen, és gyakorlatilag céltalan sodródás. Ez nem az én véleményem, de Fehér Béla könyvéből nagyjából ezt a következtetést lehet levonni. Saját életünket nem, a gyermekeink életét viszont befolyásolhatjuk. Pontosabban kényszeres idegrángásra idomíthatjuk őket. Felnőttkorban mindenki lehetőséget kap saját elrontott életéért és tehetetlenségéért bosszút állni saját gyermekein. Ebben a regényben én legalábbis nem találkoztam egyetlen olyan szülővel sem, aki ki ne érdemelt volna minimum egy különc jelzőt. A főhős a Kádár-féle szocializmusban nő fel, később él a magyar vadkapitalizmusban, és a fantaszták által eszményinek tekintett kifejlett demokráciában is, ahol az ordasok állítólag elhullajtják fogaikat, holott csak rákaptak az álarcosbál ízére. Döntő különbséget nem látunk közöttük, főhősünk mindegyikben sodródik, legfeljebb egyik örvényből a másikba menekül. Ráadásul mindegyikben azt hiszi, hogy kapaszkodóra lelt. Azt a talajvesztettséget, mely a társadalom jelentős részét érinti, mindenesetre remekül fogta meg. Nem talál helyet, melyet otthonának tekinthetne, munkáit folyamatosan váltogatja, de még az állandó csavargást biztosító vakondűzést is hajlandó feladni, noha az legalább relatív szabadságot biztosít számára. Az átlagnál kulturáltabb, de ez csak még jobban elszigeteli őt a környezetétől. Nem nevezném egoistának, ám önmagát a kelleténél jobban a középpontba helyezi. Nem csoda, hogy képtelen harmonikus kapcsolatra. Története néha nem több sztorizgatásnál, ami remek mulatság lehet egy-két sör mellett haveri körben, de semmiképpen sem működik egy regény gerinceként. Sokszor már bántóan hatásvadász, s akadt egy-két jelenet, mely inkább egy reménytelenül szűz kamaszfiú vágyálmának tűnt. Zavaros mű, de kétségtelenül vannak remek pillanatai is. Utóbbiakért mégsem bánom, hogy elolvastam.

spinakker>!
Fehér Béla: Jelenetek egy vakondűző életéből

A borítója miatt vettem meg, ami azonnal megfogott – bár sem az íróról, sem a könyvről nem hallottam. Nagyon azóta sem (a visszhang nélküli Kossuthkifli sorozatot leszámítva), ami kár, mert ez a könyv baromi jó.
El szoktam mondani, hogy a magyar irodalmat nem nagyon szeretem. Nem igazán tudom megfogalmazni, miért. Leginkább két műfaj jut eszembe, az egyik a modoros, sznob, vagy öncélúan művészieskedő „szépművészet”, a másik a már irreálisan lehangolt, sivár rögvalóságot bemutató irodalom. Van még egy, bár, ezt nem olvastam, hanem inkább filmekben látom, az Üvegtigris-féle, saját suttyóságán röhögő proli művészet. A Vakondűző inkább ebbe tartozik bele, de szerencsére más. Suttyóság és prosztóság itt is van bőven, de nem a már említett módon van bemutatva. Humorosan van bemutatva, de mind a könyv, mind a főszereplő, Gyula, távolságtartóbban, önironikusabban nevet, vagy akár el is határolódik tőle. Gyula, habár önmagában is van egy kis suttyóság, kivülállóként szemléli a magyar rögvalóság proliságát. Zseniálisan kiégett a cinizmusa, már megéri ezért olvasni. Emellett viszont van benne korrektség, ami szembe megy a magyar ügyeskedéssel. Egy jelenet, ami jól bemutatja ezt, az, amikor Gyula főnöke a vakondűző bomba gyártásáról át akar térni a petárdára, amihez egyébként nincs is engedélye. Egy tipikus magyar vígjátékban itt a főhős belemenne, aztán pár jeleneten keresztül bénázna és vicces „kalamajkákba” kerülne, Gyula viszont határozottan nemet mond.
A könyv időben ugráló jelenetekből áll, amelyek vagy prosztósan, vagy cinikusan humorosak, vagy pedig Gyula családjával kapcsolatos életét mutatják be. Mindegyik nagyon érdekes vagy szórakoztató, a könyv végig lekötötte a figyelmemet.
Persze, ennyiből még nem állhat a könyv. Két főbb téma vonul végig rajta, a családi kötelékek és a magyarság kérdése. Sajnos, ehhez képest egyik sincs rendesen kidolgozva. Leginkább csak fel vannak dobva jelenetek ezekkel kapcsolatban, de még az sincs megmagyarázva, hogy azt hogyan kell értelmezni. Pl. amikor valaki azt magyarázza, hogy a rántott húsos zsemle milyen fontos a magyar identitásnak, és hogy sehol máshol nem lehet venni ilyet. Jó, de akkor örüljünk annak, hogy ilyen különlegesek vagyunk? Vagy ez egy gáz, proli dolog?
Emiatt kénytelen vagyok levonni fél csillagot, de ezt leszámítva kiváló regény.

5 hozzászólás
ddani>!
Fehér Béla: Jelenetek egy vakondűző életéből

Jó cím, szép borító, és egy majdnem jó könyv… Ecsedi Gyula a vakondirtó, emigráns és repatriatált magyar (via Párizs), kalandos életének cikázó emlékei leginkább olyanok, mint a kocsmában sztorizgatás, ahol a nagybetűs Élet anekdotái röpködnek, és eléggé valószerűek ahhoz is, hogy az ember minden nyilvánvaló hatásvadászat és abszurditás ellenére alapvetően elhiggye. A sztorizás mindenekelőtt szóbeli művészet, keresetlen és gyakran túlzó nagyotmondás-parádé, mintha Münchausen mesélné kalandos és ezúttal kisstílűen hihető életét, ám folyvást elkalandozna, és bár az epizódok egymással konzisztensek mégsem könnyű eligazodni a véletlenszerűen variált szálakon és idősíkokon.
Mindez nagyon jól is elsülhetne, ám sajnos az egész szét lett írva és kiábrándítóan ügyetlenné, izzadságszagúvá fordult. Variációk és újabb és újabb variációk ugyanarra a kaptafára, jönnek az ismert vagy alkalmi mellékszereplők ripacskodni, megint van egy csomó rötyögés meg hülyeség, századszor is road movie a magyar vidéken, az underclass flegma macsó hősén kívül többnyire mindenki hülye és/vagy undorító, miközben lefőzi az n+1edik kézipörkölésű kávéját és műgonddal hallgatja az operáit amikről olyan okosakat mond, vonszolja magán a múltja mindenféle félbehagyott és/vagy savanyodott kapcsolatát… és kábé ennyi, a nosztalgián kívül semmi sem hajtja az egészet. A Robur kisbusz odüsszeiája körkörös és a maga (ön-)szórakoztatásra tuningolt módján egyhangú, képletszerűen ismétődő. Végtére már unalmas, ami valahol meglepő, ha már nem is mulatságos. El nem tudom dönteni, hogy a főszereplő, vagy a szerző felé legyek inkább részvétlen.
Összességében ez a könyv sokkal többre lett volna képes. (Fél csillag levonás a korrektori munkáért, benn maradt jópár elírás.)

1 hozzászólás
marcipáncica P>!
Fehér Béla: Jelenetek egy vakondűző életéből

Teljesen ismeretlenül vágtam bele a könyvbe, Fehér Béla neve a Kossuthkifli kapcsán ismerős volt, de azt sem olvastam, ezt pedig leginkább a tetszetős borítója és címe, és egy baromi nagy leárazás miatt vettem meg, veszteni valóm nincs alapon. Kicsit kamikaze-akció volt így nekiállni az olvasásnak, beletelt pár fejezetbe/darabkába, mire összeraktam a megfelelő helyszínek-időpontok-szereplők kapcsolatokat, és bár ugyan volt, amit a végére sem feltétlenül tudtam a helyére illeszteni, az így eredményül kapott regény szórakoztató, humoros, és nagyon olvasmányos – olyannyira, hogy fel sem tűnt, hogy hirtelenjében a végére értem.
Kis emberek kis harcaira épül a történet, és Fehér Béla nagyon ügyesen, remek szófordulatokkal, maguk szerencsétlenségében igazán kedvelhető karakterekkel és kellő humorral gyúrta össze a könyvet. Fehér nagyon jól egyensúlyozott a proli humor és az intelligens cinizmus között, egymásba olvasztva és egymásnak álcázva a kettőt. A hangulata egyszerre komikus és letargikus, igazi tanulság vagy siker nincs a történetben, csak kisebb vagy nagyobb bukkanók, amikből vagy lesz valami, vagy nem, ettől a vakondűző kifacsart meséje kissé fájóan valóságosnak hat. Nyelvezetét nagyon hamar megszerettem, hiába volt, hogy elvesztem a történet darabkáiban, olyan sodró lendülettel fűzte össze ezeket a mozaikokat, hogy nagyon könnyű volt elemerülni a könyvben, és vágytam volna még többre is.

Csabi>!
Fehér Béla: Jelenetek egy vakondűző életéből

Fehér Béla nem az a tipikus, pesti flaszterból kinőtt bölcsész író, aki vánnyadt izmait maximum a billentyűzet püfölésére képes használni, nem, a maga kültelki hentes megjelenéséhez egy más világ társul, ezért is nagy eredmény, hogy felküzdötte magát a Magvető elit istállójába. Ez a könyve a Kossuthkifli történelmi világából visszatér a jól megszokott magyar proli világba, azt kapjuk, amit várunk, egy életképtelen (l. a magyar elitbe felküzdeni magát képtelen) alak viszontagságait, aki megpróbálkozott a francia léttel is, de a kukás autó vezetőfülkéjénél magasabbra nem jutott, aztán hazajött, és rosszabbnál vacakabb állásokban próbálhatta meg fenntartani magát, de ebben sem telt semmi öröme. Érintkezései a felső tízezerrel arról győzik meg, hogy itt is csak az a világ várja, amit Párizsban otthagyott. Így aztán meghozza a döntését a regény végén, amit meghoz. No persze nincs kit hibáztatnia, nem úgy tűnik, mintha valaha is akart volna valamit kezdeni az életével. Legfeljebb annyit, mint a legtöbbünk, de valakinek ez sem jön össze.
A regény szerkezete a művészi hatás érdekében darabokra szaggattatott, ez azt jelenti, hogy a 3 évtizedet felölelő cselekmény szálai a legváratlanabbul csapnak le az olvasóra, és még a maguk világában sem feltétlenül időrendben. A könyv feléig kb azt sem tudtam melyik időben járunk, ott jött elő néhány támpont. Ha valaki komolyan össze akarja rakni a dolgokat, az jobb, ha az elején nekiáll jegyzetelni. Aki nem, az csak élvezze FB nyelvezetét, ami leginkább a hétköznapi beszédet sűríti itt irodalomba.

2 hozzászólás
iniesta>!
Fehér Béla: Jelenetek egy vakondűző életéből

Tulajdonképpen – ami tulajdonképpen meglepett, de erről a következő mondatban – egész jó, sőt, majdnem mondhatni, hogy nagyon is. (Kitérő: volt némi prézsüzsém a szerző személye miatt, hogy igazolva lesz a – klasszikussal szólva – kelet-európai paranoia: a vészterhes idők félig-meddig kényszerű kiadói kultúrigazodása – és aztán tényleg; de nem, pontosabban ha mégis, akkor ezt minőségileg nagyon is el tudom fogadni: ha ugyanis a Fehér Bélára kapott NKA-pénzekből tudja rendezni az M. az éves béreit, akkor nagyon is rendben van a dolog, mert Fehér Béla igényes, értékes és értékteremtő – valódi irodalmat művel. Legalábbis a könyv alapján.)

A szerkesztés ügyes és finoman megmunkált – a koncepció ugyanakkor szerintem az első oldalak után megsejthető, szóval radikálisnak éppen nem mondanám –; összességében jók, bár helyenként talán nem elég feszesek a történetmozaikok: Fehér tudja miről akar beszélni és azt is tudja hogyan. Ugyancsak jó ugyanis a nyelvezet, még ha egy idő után kissé önvariáns is; de például a szexus körüli szókimondó, szinte agresszív, nagyon is reális, de facto proli dialógusok mindenképpen maradandóak.

A fentieken túl némi hiányérzetet nekem az ad, hogy nagyjából az első hatvan oldal után többnek tűnik, amit markolunk, mint ami a végén ténylegesen a tenyerünkön marad. De hát ez van. Összességében azért ajánlom.

mocsaribetti>!
Fehér Béla: Jelenetek egy vakondűző életéből

Élveztem a jelenetek valóságosságát, és hogy a mozaikokból a végére kikerekedik Gyula története. A „fejezeteket” (elbeszéléseket?) gyakran kötötte össze valamilyen kép, vagy szál, ami az első pár tucat töredékesnek tűnő oldal után szépen vezetett emlékről emlékre.

BMaci>!
Fehér Béla: Jelenetek egy vakondűző életéből

Na ilyen könyvet senki nem olvas minden nap. Nem a tipikus love story meg a hasonló álomképek. Ez a rút Magyar valóság, ami talan nem is olyan rút? És ez az időrendiség, a cenzúrázatlansággal vegyülve, teljesen magával ragadott.

Mezei_Dávid>!
Fehér Béla: Jelenetek egy vakondűző életéből

Igazi Fehér Béla remekmű. A Kossuth-kifliben már bevált road-műfaj a rendszerváltás utáni, 2000-es évek eleji Magyarországon. És önirónia minden mennyiségben.


Népszerű idézetek

Wiggin77 P>!

Valahogy akkor ébredtem rá, hogy az összes tenyérbe mászó hímnemű napszemüveget rejteget a hajában. Mitől félnek? Hogy egyszer kisüt a nap?

26. oldal

1 hozzászólás
SteelCurtain >!

– Itt halt meg Nashida édesapja.
– Mi történt? Belefulladt?
– Nem egészen. 1961. október 17-én agyonverték a rendőrök és bedobták a folyóba. Tele volt a Szajna halott tüntetőkkel. A francia kormány három halottat ismert el, az Algériai Felszabadítási Front háromszázról beszélt. Tízezer algériait letartóztattak, nem lehet tudni, hányat kínoztak halálra. A párizsi csata tabu, a franciák még ma is kurva idegesek, ha szóba hozod.

1 hozzászólás
SteelCurtain >!

Figyeld meg, a kiborotvált, öltönyös úri bunkók rosszabbak, mint a született prosztók, magyarázta Cserepes Anikó az első munkanapom végén, az alagsori személyzeti öltöző folyosóján.

spinakker>!

– A dohányt nem lopják?
– Dehogynem. Mindent lopnak! Hallgasson ide! Apám főállattenyésztő volt a helyi téeszben, kilencvenhétben agyvérzést kapott. Képzelje, örült neki! Igazolva látta az elméletét, hogy aki a szocializmusban él, annak rövidebb az élete. De hála istennek, felépült. Azt mesélte, hogy azelőtt is loptak. Érti? Az elvtársak! Tudott erről?
– Persze, hogy tudtam.
– Cserébe viszont elnézték, hogy mindenki lop. Szemet hunytak. Enyves kezű nép, enyve kezű vezetőkkel. Ez Magyarország.
– De azért annyit nem loptak, mint ma.
– Nem hát, de nem is volt mit.

82-83. oldal (Magvető, 2013)

Csabi>!

Jó magyar fogak ezek, kérem, amott a távoli Pannóniában ilyenekkel szoktunk fűbe harapni!

134. oldal

Wiggin77 P>!

Ezeknek csak megszületni volt nehéz, onnantól sima az út, a magyar demokrácia lényege, hogy a pofátlannak áll a világ, minél nagyobbat szakítasz, annál biztosabb, hogy megúszod!
Nahát, Anikó, te politizálsz? Á, a francokat, a pasimtól hallom, állandóan újságot olvas, pedig faluról jött, de nem tud elszakadni, még ma is hazahívják, ha valaki disznót vág, vagy kondérban gulyást kell főzni, majd bemutatlak neki, tíz évvel öregebb nálam, jól ki fogtok jönni egymással.

176. oldal

vercsa>!

Minél kevesebbet tudunk egymásról, annál cukrosabb lesz az életünk.

SteelCurtain >!

Wagner viszont jöhet! A gyászinduló az Istenek alkonyából. Attól még a ravatalon is könnybe lábadok! És még valami. Rúgd tökön, aki rózsaszínű krizantémmal közeledik a porhüvelyemhez!

SteelCurtain >!

– Emigráns fegyvertársammal, és hűséges barátommal, Zsüllel, elénekeljük nektek a Villa Negra románcát! Ha közben elsírjuk magunkat, nézzétek el nekünk. – Fogta az údot, Hanan kezébe adta. – Kísérj bennünket, bogárkám, de érzéssel, hogy a szívünk száz darabra szakadjon!
– Ez a ti himnuszotok? – kérdezte Numa.
– Majdnem, bébi. Majdnem! – felelte Zoli.

spinakker>!

– […] Milyen versek ezek?
– Szépek és igazak. Rappelle-toi Barbara, il pleuvait sans cesse sur Brest ce jour-lá, et tu marchais souriante, épanouie ravie ruisselante, sous la pluie. Az egyik kedvencem. Tetszett?
– Erre most mit mondjak?
– Ne mondjon semmit.
[…]
– Miről szól ez a vers?
– Egy szomorú lány ázik az esőben.
– Nem valami nagy szám – rántotta meg a vállát Masa.

45. oldal (Magvető, 2013)

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

R. Kelényi Angelika: A párizsi nő
B. E. Belle: Árvák
Borsa Brown: Az Arab öröksége
R. Kelényi Angelika: Rejtélyes Rio
Papp Csilla: Minden életemben szerettelek
Anne L. Green: Keserűen édes
Mátyás Mónika: Pataki Sára naplója
Péntek Tünde: Csak még egy perc
Büksi Zsuzsanna: Párosban Párizsban
Bolgár György: Vasárnap délután a Grande Jatte-szigeten