Nőket ​néző képek 8 csillagozás

Falcsik Mari zseniális, Falcsik Marit olvasni kell.
A kötet témája a nő. Minden egyes darab három részből épül föl: először is egy vers(ike), hozzá egy életrajz, valamint egy illusztráció (sose tudom, hogy kollázs vagy montázs). Különböző tájakba, korokba, személyiségekbe nyerhetünk bepillantást, például a testével ismerkedő magyar kislány, a New York-i punkénekesnő, a 19 éves barbadosi boszorkány, a bálabutik eladója, sőt egy XXXI. századi bolygóközi kalandornő is megjelenik. A témák között megtalálható az első szerelem, a nagymama hatalmas „dudái”, a családon belüli erőszak, a leszbikus élmények, az öregedés, a rabszolgaság, a házas élet, egyszóval a női lét teljes spektruma (de utálom az ilyen distinkciókat). A fenomenális kitalált alakokhoz (akik talán valamiféle szellemi játék szülöttei) remekül passzolnak Triceps alkotásai, a jól összeválogatott képek és a piros szín ügyes alkalmazása.
Kedvem támadt ilyet játszani!

Falcsik Mari egy zseni, amit eddig is tudtam, és ez a kötet csak végérvényesen megerősített ebben.

Nem akarom kísérletezésnek nevezni ezt a fantáziajátékot, mert abban, ahogy Falcsik felsorakoztatja ezt a rengeteg nőt és elhiteti velem, hogy mind léteznek, semmi kísérleti nincsen.
És persze azért hiszem el őket, mert léteznek, léteztek. Csak nem Gisszinger Klárinak vagy Rattie Raven Punkternek hívták őket; de mindegyik történet valós. Bármelyik epizód megtörténhet bármelyik nővel, és el tudok képzelni olyan nőt is, akivel minden megesett, egyszemélyben.

Olyan szabadság és szabadosság árad a lapokból, amire szerintem én egész életemben képtelen leszek. A „megbotránkoztató” szót azért nem használnám, de nem találom rá a megfelelőt… lehet, hogy erre a könyvre nincs is.

Az egészben az a legviccesebb, hogy nem tetszettek a versek (abban az értelemben, ahogy vers nekem tetszeni szokott, nem is kell, hogy tetszenek: nem elmerülős, magamra ismerős, magammal vivős szokványos versek ezek!), de mindegyik tökéletesen illett a megformált karakter személyiségéhez, korához. Elképesztő volt, ahogy váltakozott a verselés formája, ritmusa, szókincse – ahhoz mérten, hogy épp ki és mikor beszél!

Szóval a piros betűs személyleírásokat imádtam ebben a könyvben. Néha, miután elolvastam, kiről volt szó, elnézőbben elolvastam újra a versét; volt, hogy lapoztam és eleve ezzel kezdtem és csak aztán olvastam el a verset.

A képek pedig végtelenül érdekes kiállítássá varázsolták a kötetet és én minden nap nagy örömmel tértem vissza erre a tárlatra.

„- Valóban: mint Vronszkijjal, úgy Kareninnal soha –
sóhajtott melle mélyéről s kibámult valahova
az örök Anna, valahova messze, …”

Próbálom feltérképezni, jobban megismerni Falcsik Mari életművét és tetszik, amit olvasok.
Olyan sokféleképpen közelíti meg a nőt, érzéseiben, külsőségeiben, megjelenésében, a számára fontos dolgokban.
„- Hát éppen ez az: sok az igazság és kevés az isten
ebben az én fenséges kommersz tragédiámban ”

A bevezető versben, A Pygmalion-klub címűben együtt jelenik meg Anna, Rosztova, Psyché, Lili, Júlia és Jolán különböző korok női figurái, akiket nagyszerű férfiak alkottak és sok-sok Falcsik alkotta fiktív nő, különböző korokból következik a kötet folytatásában. Remek válogatás a képekkel kiegészülve, egy összművészeti nőkép, melyet a költő mellett Triceps, a multimédiás alkotó hozott létre.

Nem tudom, pontosan milyen művészeti ág felől közelítve is kell ezt a kötetet értékelni. „Hiszünk az összművészetben” – hangzik el többször is a kötethez kapcsolódó kiállítás megnyitóján. Pontosabban kiállítás + verskoncert, mondjuk akció.

A költőnő 48 fiktív nőalakot idéz meg. Van hozzájuk leírás (van nevük, városuk, fontos dátumaik, életszituációjuk, stb). És mindegyikhez van egy vers, amit mondjuk ők maguk írtak, mint női személyek verselnek kendőzetlenül (Falcsik Mari hangján, persze). És mindhez van egy-egy kollázs. Az alap a hely, ráragasztgatva, felvillantva az egyéb körülményeket, jelzeteket. És még volna zene is, néha „ad notam”. Szóval komplex, sokrétegű feladvány, és tényleg egyben kell nézni, hogy meglegyen a sámli mind a négy lába.

A legelső darab egyébként – csak úgy mellesleg, nem is az egész kerekhez tartozóan – hat irodalmi nőalakra írott fantázia (Anna Karenina, Psyché, Csokonai Lili, Júlia és Sárbogárdi Jolán). Hogy mi lenne, ha egyszer összejönnének, ha egyszer szóbaáll(hat)nának egymással. Na, pl ez is érdekes.