Járok ​egyet 81 csillagozás

Fabio Volo: Járok egyet

Nico ​huszonnyolc éves rádiós D.J. Életét a zene tölti ki. Meg a szex. Megszámlálhatatlan valós és kevésbé valós szexuális kaland – és jó, néha egy-egy afféle szerelem is. Biztos benne, hogy majd egyszer eljön az igazi, de addig is nagy megkönnyebbülés tölti el, hogy otthon egyelőre csak a mosatlan edények halma várja, nem pedig egy feleség növekedő pocakkal.
Az utóbbi időben viszont mindennapjaiba valami homályos rossz érzés fészkelte be magát. A rádióban hosszú távú szerződési ajánlatot kap, a haverok közül egyre többen járnak öltönyben és nyakkendőben, és az egyéjszakás kalandok utáni ébredések is mindinkább olyan érzéssel töltik el, mint egy túlzásba vitt gyorséttermei zabálás. Egyesek szerint az a baj, hogy még nem találta meg az igazit – bár Nico szerint inkább ők horgonyoztak le túl hamar. Huszonnyolc éves, és kevesebbet tud magáról és a világról, mint amikor húsz volt… hogy van ez?
Mindenesetre egy születésnap jó alkalom arra, hogy az ember összeszedje a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Európa, Budapest, 2013
180 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630795807 · Fordította: Barna Mária

Enciklopédia 13


Kedvencelte 11

Most olvassa 2

Várólistára tette 55

Kívánságlistára tette 24

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Ezüst P>!
Fabio Volo: Járok egyet

Egy igen kellemes csalódás története.

Fabio Volo regényét a könyvtárból kölcsönöztem ki, de aztán valahogy nem támadt hozzá hangulatom, csak tologattam az asztalon hetekig, míg végül már szabályosan szúrta a szemem, és csak azért álltam neki a héten, hogy végre letudjam, aztán visszadobjam a tárba. Erre most ott tartok, hogy legszívesebben vissza sem vinném, és minden második mondatát azonnal és örökre az agyamba vésném.

A regény hőse, Nico huszonnyolc éves DJ, független, jó eszű, jó humorú, a hétköznapok apró kihívásait talpraesetten kezelő srác, aki látszólag önkritikának sincs híján. Épp csak arról nincs fogalma, mit is vár valójában az élettől. Szeret csajozni, elbűvölik a lányok, de fél az elköteleződéstől, vannak cimborái, de sokszor azon kapja magát, hogy szívesebben van egyedül, a négy fal között, és a boldogságához elegendő egy klassz lemez, egy szórakoztató film a videotékából (csak legyen kedve aztán visszavinni a kazit!), meg egy tál jóféle parmezános tészta, ha pedig egy-egy ilyen periódusban mégis ki kell mennie az utcára, a biztonság kedvéért inkább felkap egy napszemüveget, hogy elrejtőzhessen mögé. (Korunk Nicója, úgy hiszem, már egy fülessel és egy okostelefonnal is fel lenne szerelkezve, nehogy véletlenül kommunikálnia kelljen bárki emberfiával.) Van egy csomó terve, de fogalma sincs, melyiknek a megvalósításába fogjon bele először. Néha szentül hiszi, hogy már másnap képes lenne valami nagyszabásúba kezdeni, másszor pedig úgy érzi, túl kényelmes ahhoz, hogy bármelyik, régóta dédelgetett álmát valóra váltsa. És noha tisztában van vele, hogy az életben néha kompromisszumokat is kell kötni, ez, mint megállapítja, egyenlő volna számára a szárnyai lenyesésével. Nico kölyök és férfi egyszerre. Tudja, hogy valamit másként kellene csinálnia, de istenigazából lövése sincs, min kéne változtatnia ahhoz, hogy kétségek nélkül kimondhassa: az élete jó irányba halad, és az évek során lassan azzá válik, akivé mindig is válni szeretett volna.

A regény közel húsz évvel ezelőtt íródott (szinte hihetetlen), de egy dekát sem vesztett az aktualitásából, sőt. Időszerűbbnek tűnik, mint valaha. Napjaink Nicói ugyanis egyre többen vannak, és mintha mind távolabb kerülnének attól, hogy megtalálják önmagukat. Volo okosan, mégis iszonyú szórakoztatóan beszél egy igen komoly témáról, és így, bár egy kis gombóc is szorítja majd a torkunkat, a könnyeink garantáltan csak a röhögéstől fognak potyogni.

1 hozzászólás
makitra P>!
Fabio Volo: Járok egyet

Mikor elolvastam az első fejezetet, azt hittem, ez szőröstül-bőröstül az én könyvem lesz. A hangomon szólalt meg, azokkal a gondolatokkal és érzésekkel, amik bennem is szoktak kavarogni (vagy legalábbis régebben kavarogtak), pedig már elmúltam 28. Aztán persze kiderült, hogy talán nem én vagyok a célcsoport, de még így is nagyon élveztem az utazást egy huszonéves férfi velejébe. Eredeti, vicces és nagyon-nagyon szórakoztató regény átélhető problémákkal és helyzetekkel. Csak sajnálom, hogy nem lett az a kedvenc, mint amit az első fejezet ígért.

1 hozzászólás
Gregöria_Hill>!
Fabio Volo: Járok egyet

Nekem olyan nagyon nem tetszett. Mondjuk nekem nem amiatt, hogy „picsog”, olyan sokat különben nem is, kivéve persze, ha picsogásnak hívunk minden melankolikusabb megnyilvánulást, meg hát hol lelkizzen az ember (a férfi), ha nem a naplójában, már ha van neki, szerintem nincs, vagy egy „5 évvel idősebb barátnak” írt magánlevélben. Ennyit a védelmében, amúgy én csak annyit mondok: jobban ajánlom ezt a könyvet olyan szülőknek, és főleg az anyáknak, akiknek kamasz/fiatal felnőtt fiuk van, mint Nico kortársainak. Azok már úgyis tudják, de szerintem még csinálták is!

entropic P>!
Fabio Volo: Járok egyet

Véletlenül nagyon szeretek 177 (vagy akárhány) oldalon olvasni arról, hogy valaki magát boncolgatja, meg mindenfélén tűnődik, meg asszociál és emlékezik, félig-meddig véletlenszerűen. A Járok egyet főszereplője meg még szimpatikus is, úgyhogy az ő önboncolgatását különösen szívesen olvastam.

Merthogy igen, a 28 éves Nico amúgy nem nagyon csinál semmit, csak önelemezget, és szenved(get) attól, hogy nem ért semmit, meg hogy nem tudja, merre megy az élete, meg hogy meg kéne-e állapodnia vagy nem.

Szóval a 28 éves Nico levelet ír a 33 éves önmagának – vélhetően azért, mert írás közben jól lehet gondolkodni –, és jól elmeséli, hogy mi baja az életében/életével.

A bajok persze a szokásos első világbeli nyavalyák:

– ki vagyok; mi vagyok; hol találom (meg) magam
– mi akarok lenni, ha nagy leszek
– muszáj-e valaha felnőnöm
– baj-e, hogy én még mindig jobb szeretem nyitva hagyni a lehetőségeket, mint elköteleződni (akár csak annyira is, hogy délután azt mondjam: aha, megyek veletek este bulizni)
– szeretek egyedül lenni, de azért jó lenne végre egy igazi barátnő (Az igazi, ideális barátnő Nico szerint olyan, aki nem aggódik azon, hogy koszos lesz a nadrágja, ha úgy adódik, hogy le kell ülni a fűbe vagy a járdára; és olyan, aki képes egyedül is létezni – asszem, ezek nem olyan extra igények. Vagy nem kéne, hogy azok legyenek. Ha férfi lennék, tuti én is ilyen nőt szeretnék. De Nico még nem talált ilyen lányt.)

Nico pedig nagyon humorosan és sokszor igen lényeg-látóan ír minderről. És azért is élvezet olvasni ezt a könyvet, mert Nico olyan, mint amilyen egy ember általában: tök-következetlen, zavaros, önmagának folyton ellentmondó, ugyanakkor végig önmaga.

Egyébként kicsit furcsa élmény is volt nekem ez a könyv. Régóta nagyon csípem a felnövős-útkeresős könyveket, és eddig többnyire azzal az érzéssel olvastam az efféle regényeket, hogy: „aha, vágom, én is pont ebben vagyok”. Most először volt olyan, hogy azzal az érzéssel olvastam ilyesmit, hogy: „aha, vágom, én is voltam ebben”. Ebből talán majd egyszer levonom a következtetéseket.

(Végül: rokon könyvek: Nick Hornby – Pop, csajok satöbbi [ez egy darabig túlságosan is rokonnak tűnt, de aztán előjött-megkerült Nico/Fabio Volo saját hangja]; Erlend Loe – Naiv. Szuper.)

Ildó>!
Fabio Volo: Járok egyet

     Jól esett most ez az olvasmány a maga könnyed, szókimondó, humoros stílusával, melyek mégis gondolatokat ébresztenek az olvasóban, sokaknak ismerősen festhetnek az említett bizonytalanságok.
     A harminchoz közeledve többünkben felébredhet egyfajta pánik, amikor még semmit nem értünk el az életben, és ez a kor mégiscsak egyfajta vízválasztó életünk során, talán ezért is a harmincas az egyik legjobban fogyó sebességkorlátozó tábla, és ekkor, ha nem is saját magadtól, de a környezeted, családod, barátaid, ismeretségi köröd nyomására biztos felteszel magadnak bizonyos kérdéseket, elgondolkozol a jövőn. A legtöbb fiatal felnőtt tapasztalta már, hogy folyamatosan elvárásokkal bombázzák: „na, mikor lesz barátod/barátnőd?”; ha ez megvan, „mikor lesz esküvő?”; ezután, „mikor lesz baba?”; majd „mikor lesz következő baba?”; és a kérdések sorrendje még nem is feltétlenül ez, mindeközben te meg még azt sem tudod, mit fogsz vacsorázni. De az sem segíti a kilátástalannak tűnő helyzetet, hogy a facebook világában már beleláthatunk a kortársak életébe, és csak fokozhatja a frusztrációt, ha azt látod, ők már sokkal előrébb tartanak az élet valamely területén. És miközben ez a sürgető nyomás fokozódik, valahogy minden még inkább eltolódik.
     Volo pedig igazán szórakoztató módon enged a férfi elmébe láttatni, így írása nem csak egy önismereti úton vezetve késztet elmélkedésre a saját helyzetünk kapcsán, hanem emellett kellemes kikapcsolódást is nyújt.

Zonyika P>!
Fabio Volo: Járok egyet

Míg olvastam, mindenkinek ajánlgattam, hogy később majd kölcsönadom, mert annyira jófej király ez a könyv, mintha én írtam volna.
Mára lekapcsolom az egómat, de akkor is így fogalmaztam.

7 hozzászólás
btunde P>!
Fabio Volo: Járok egyet

Társas lények vagyunk. Olyan értelemben is, hogy szükségünk van arra, hogy tudjuk, a gondolatainkkal, érzéseinkkel sem vagyunk egyedül. Érezzük, látjuk, tudjuk, hogy a többség nem ért minket, és ilyenkor annyira megnyugtató találkozni valakivel, aki meg igen. Ez a könyv nekem egy ilyen találkozás. Függetlenül attól, hogy pasi írta, én meg nem vagyok az, ez teljes mértékben rólam és nekem szól, és mindenből pontosan annyi van benne, amennyire nekem szükségem van. Egyszerűen imádom.

5 hozzászólás
postmodjane>!
Fabio Volo: Járok egyet

Ez a szöveg a „hűha” kategóriáját érte el nálam.
Bár a narrátori hang férfi…sok-sok esetben, mondatban magamat hallottam.
A határidővel rendelkező joghurtkapcsolatok, a jövővel kapcsolatos, sokszor alaptalan szorongások, aZemberek milyensége, a mindennapok megélt boldogsága és a tényezők, személyek, helyzetek, akik vagy amik mintha el kívánnák ezt rontani…. ezek mindegyikét tudom magamra vonatkoztatva olvasni.
Volt, hogy sírtam rajta, volt, hogy nevettem, volt, hogy egyszerre mindkettő.
Fogok venni ebből a könyvből egy saját példányt és sokat fogom még olvasni.

„Az élet komolyan olyan, mint a vaníliás-csokis kekszfagyi? amikor kiskoromban a kápolnához mentem, mindig vettem magamnak kekszfagyit. Kétfelé volt osztva, fele csoki, fele vanília. Én a vaníliát szerettem jobban, ezért a csokit ettem meg először, hogy a végére a vanília maradjon. Igazi kis katolikus: először az áldozat, aztán a gyönyör. Egyszer leejtettem, pont amikor a vaníliába kezdtem volna…. plötty. A földre. Csak egyetlenegyszer. De mi van, ha az életem pont az az egyetlenegy?
Nem tudom, talán érdemes lenne egyet innen, egyet onnan harapni. Nem tudom, hogy a biztonság ellensége vagy barátja-e a szabadságnak.” (161-162.)

3 hozzászólás
bagie P>!
Fabio Volo: Járok egyet

40+ éves nőként nem én voltam a célcsoportja ennek a könyvnek, de ez engem határozottan szórakoztatott… és néhány mondat meg egyenesen arcul csapott… egy gyors kikapcsolódásnak jó volt.

„…Összegezve tehát, ketrecbe vagyok zárva, és mindez nem más, mint egy olyan ember panaszkodása, aki tisztában van a dolgokkal, és azt is tudja, hogy az egész csak rajta múlik. Saját magam börtönőre vagyok….”

Sheeana>!
Fabio Volo: Járok egyet

Jó ötletnek tűnik levelet írni öt évvel későbbi önmagunkak. Lehet, hogy akkor már nem is értjük a régi kétségeinket és bizonytalanságunkat. Számomra ez egy számvetős, és nem rinyálós könyv, pedig azt, amúgy rosszul tűröm. Inkább az tűnik furcsának, hogy már tíz éve is, a boncolgatott témák inkább a késő huszonévesek problémái voltak. Talán már túl öreg vagyok, de emlékeim szerint ezek a kérdések kb 8-10 évvel korábban foglalkoztattak. Szépen összefoglalja, hogy hol tart az életben, látja a hiányosságait is. Tudja, hogy néha egymással ellentétes dolgokra vágyik, de eléggé idős hozzá, hogy rájöjjön: egy fenékkel két lovat megülni nem lehet. Előbb-utóbb választani kell.


Népszerű idézetek

Aquarius>!

Egyszer kaptam egy olyat [sms-t], hogy „gondolok rád”, de aztán kiderült, hogy nem is ő írta, engem pedig felidegesített, hogy valaki más éppen rám gondol, mert ha abban a pillanatban Alessia is rám gondolna, lehet, hogy foglaltan találná a gondolatvonalat: Az ön által hívott félre jelenleg más gondol, kérjük ismételje meg gondolatát később.

27. oldal

lauranne>!

Tudod, milyen az, amikor elkezdesz egy könyvet és rögtön magával ragad, és alig várod, hogy hazaérj és tovább olvashass? Mondjuk, lehet, hogy amiket előtte olvastál, nem voltak annyira felejthetetlenek. Vagy amikor egy este elkezdesz valakivel könyvekről beszélgetni, és teljesen rákattansz, magával ragad, ahogy a kedvenc olvasmányairól beszél, és majd' megőrülsz, mert a könyvesboltok zárva vannak, pedig te legszívesebben azonnal elmennél vásárolni.
Mint ahogy vannak ügyeletes gyógyszertárak, kellenének ügyeletes könyvesboltok is. Elvonási tünetekre, vagy érdekes találkozásokra.

119. oldal (Európa, 2013.)

Kapcsolódó szócikkek: könyv · könyvesbolt · olvasás
Aquarius>!

Sok fájdalom van az életben, ez igaz, de mennyi élet van a fájdalomban!

117. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fájdalom
cassiesdream>!

Én olyan lányt akarok, aki képes az egyedüllétre.

18. oldal

6 hozzászólás
szera>!

Összegezve tehát, ketrecben vagyok zárva, és mindez nem más, mint egy olyan ember panaszkodása, aki tisztában van a dolgokkal és azt is tudja, hogy az egész csak rajta múlik. Saját magam börtönőre vagyok.

162. oldal

csucsorka IP>!

Ha szerelmes leszel valakibe, az olyan, mint a drog, míg ha szeretsz valakit, az orvosság.

23. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem · szeretet
robinson P>!

Azt hiszem, a félelem az oka. Nem merek szeretni. Inkább egyedül vagyok, mert félek, hogy különben egyszer egyedül találnám magam. Félek az elhagyatástól.

17. oldal

Kapcsolódó szócikkek: egyedüllét
cassiesdream>!

[…] mindig joghurtkapcsolataim voltak (vagyis olyanok, amelyeknek lejárati dátuma volt) […]

31. oldal

Ezüst P>!

[…] furcsa érezni, hogy lélegzel, hogy nem egy test vagy, amelynek lelke van, hanem egy lélek, amelyhez test is tartozik.

143. oldal

Bélabá>!

Zenéből élek, az életemhez mindig tartozik egy zenei aláfestés, minden fontos pillanat egy számhoz kötődik, amelyet ha meghallok, elindul a személyes videoklipem.

Kapcsolódó szócikkek: videóklip (klip)
2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Elena Ferrante: Az új név története
Margaret Mazzantini: Újjászületés
Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány
Viola Ardone: Oliva Denaro
Luca Di Fulvio: A fiú, aki éjjel meglátta a napot
Ali Hazelwood: A szerelem elmélete
Paolo Cognetti: Nyolc hegy
Ali Hazelwood: A szerelem képlete
Niccolò Ammaniti: Magammal viszlek
Donato Carrisi: Démoni suttogás