Férfiidők ​lányregénye (Férfiidők lányregénye 1.) 90% 767 csillagozás

„Én nem vagyok erősebb nálad. Csak én úgy csinálom, hogy arra gondolok, ami nagyon szép volt, és erről mesélek magamnak. Próbáld meg te is így!”

A Férfiidők lányregénye két ember különös kapcsolatán át mutatja be a túlélők magányát és bűntudatát. A 16 éves Klára és a 42 éves Aladár is elvesztette családját a második világháborúban, szívükben tátongó űrrel találkoznak, majd kapaszkodnak egymásba. A koravén kislány és a doktor úr között igen fura viszony alakul ki, amely számomra kezdettől fogva megnehezítette az írás befogadását. A regény végig ambivalens érzéseket keltett bennem, egyrészt nagyon jól megragadja a veszteségeket és a nyomorúságot, a második világháború utáni életet és az 50-es évek besúgóhálózatát, ugyanakkor egy olyan kapcsolatot legitimál, amely számomra befogadhatatlan. Süni és Aldó, ahogy egymást szólítják, közötti kötődés már a történet elejétől fogva kérdéseket vet fel, bizonyos ponton pedig igazán bizarrá válik. A feldolgozás, a törődés és a továbblépés regénye, amely a szeretet gyógyító erejének egy igen furcsa változatát mutatja be.

Többszöri nekifutással talán most sikerül.

Két dolog miatt tudom, hogy egy könyv mély benyomásokat tett bennem:
1. nem csak akkor tölti ki az agyamat, amikor olvasom, hanem akkor is, amikor álmodom. A könyv szereplői az álmamim szereplői lesznek.
2. életkorban hozzám közelálló szereplők sorsa az én sorsom is mikor olvasok.

Még egy gondolat eszembe jutott a könyv kapcsán, ami a szerzőhöz és történethez is szól. Nem tudom ki a jó szerző. Azt viszont igen, hogy egy megrázó történethez jó szerző kell, aki nem csak a rosszat láttaja velünk.F. Várkonyi Zsuzsát én most ilyennek ismertem meg.

Talán ideje lenne ráternem a valós ertékelésre, de nehéz nem belevinni az élményeimet is.
A könyv a felgyógyulásról szól, a lelki felgyógyulásról, ami nehezebb mint barmelyik testi felépülés. Szépen bemutatja azt lépésről lépesre. Laikus szemmel furcsának, sok(k)nak itélheti meg az olvasó, de itt minden fontos szerepet játszik. A főszereplő talán mindig gyerek marad. De van olyan személy aki nem? Nem is ínrék többet a történetről, olvasd el és megtudod, átéled!

Gyakran jövök ezzel, ahogy most is. Én szívesen látnám ezt a KÖTELEZŐ háziolvasmányok listáján! Mégpedig azért, mert sokan, köztük én is, a történelmet nem szeretem, nem tudom hogyan éltek akkor. Viszont ebből akarva, aratlanul is arra kellett rájönnöm, hogy hiába a sírás-rívás, hogy milyen rossz nekünk, mert a vírus így meg úgy. Voltak ennél sokkal rosszabb idők is, amikor azt semtudtak ki a barát és ki az ellenség. Amikor a tanuláshoz is erőfeszítéseket kellett tenni, nem volt ennyi lehetőség, de volt aki így is próbálkozott. Ma már semmi dolgunk csak tanuljunk, használjuk ki a felkínálkozó lehetpségeket, hiszen meg vannak teremtve. Nekünk azzal már nem kell foglalkozni.

Végszóként csak annyit, hogy elcsatangoltam az értékeléssel ezerfele, s gratulálok, ha eljutottál eddig :))! MIndenesetre ez számomra kedvenc könyv lett, amelyet melegszívvel ajánlok bárkinek!

– Szerintem mi jártunk rosszabbul.
– Mint?
– Mint akik ….. elmentek. Engem egyszerűen itt felejtettek. Téged is?

Szerintem egy páratlan gondolat volt az írónőtől, hogy a szereplőket 1948-ban ismerhetjük meg, 3 évre rá, hogy hazatértek a haláltáborokból.
Egyrészt vonzott ez a téma és szerettem a könyv lelki mélységét. Másrészt taszított a két főszereplő: a 42 éves Aladár és a 16 éves Klára különös, egymás iránti ragaszkodása.
És végül ez a kicsit sem mondható apa-lánya kapcsolat húzta le a csillagozásomat. Pontosabban az a bizonyos jelenet.
Nagyon sajnálom, de a kettejük egymás iránti imádatát nem tudtam elfogadni, bármennyire is fantasztikusan ábrázolta az írónő a háború utáni gyászt, félelmet és könnyeket.
Összességében nem hittem volna, hogy ezt fogom valaha írni, de nekem a film jobban tetszett.

Előbb a filmet láttam. Ritka pillanat, amikor a film után elolvasom a regényt is. Érdemes volt.
https://gaboolvas.blogspot.com/2020/05/ferfiidok-lanyre…

Szomszédasszonyom azzal adta kölcsön ezt a könyvet, hogy nagyon jó, csak egy rész nem tetszett neki, és az szerinte nekem se fog. Igaza volt, az egy tényleg elég beteg és szerintem a történetbe nem illő jelenet. Ettől függetlenül ez egy nagyon szép, megrázó regény, a sztori, a stílus nekem Szabó Magdát juttatta eszembe. Mindig arra gondolok ilyenkor, amikor ezekről a vészterhes időkről olvasok, hogy ezekhez a sorstragédiákhoz képest nekünk nincs is igazán gondunk.

„(…) amit nem mondasz, azt sosem bánhatod meg.”

Mostanában egyre több olyan könyvet veszek kézbe, amely kimondottan embersorsokat állít középpontjába. Ez többnyire nem tudatos választás, mégis kezdek komfortosan mozogni a témában, aminek igen csak nagy szükségét érzem most. A korszak is meghatározó, hiszen mindig valamilyen forrásból a háborúkhoz köthető, ezen belül is inkább a II. világháború borzalmait eleveníti fel. Így nem olyan meglepő, hogy immáron sokadszorra is egy hasonló idősíkban mozgó könyvet választottam olvasmányomként.

F. Várkonyi Zsuzsa író és pszichológus. Elsődlegesen pszichológiai témakörökben publikált könyveket, amelyek közül az egyik legismertebb kötete, az először 1999-ben megjelent, majd azóta több utónyomást megélt Tanulom magam című alkotása. Ezen felül számos hasonló témában jelentek meg könyvei és legutóbb pedig egy szépirodalmi alkotással is meglepte olvasóit. Róla itt tudhatsz meg többet. spoiler

A Férfiidők lányregénye című könyve először 2004-ben jelent meg, majd szintén több utánnyomást megélve a legutóbbi pedig 2020-ban a Libri kiadó gondozásában került a boltok polcaira. Ennek a kötetnek sajátossága, hogy igaz történet alapján került megírásra, amely hűen bemutatja az adott kor társadalmi szerkezetét és működését egy olyan szeretet díszcsomagolásban, amellyel még nem találkoztam olvasói pályafutásom során, és ezért nagyon különlegessé tette számomra az élményt.

Mielőtt belemerülnék a belső tartalom leírásába és elemzésébe, szeretném kiemelni a szerző saját véleményét erről a kötetről:

„“A szép-emberit akartam megírni, azt, amit az én túlélőimtől kaptam, láttam. Az ocsmány-emberit már annyian megírták, és olvassák is boldog borzongással. Hátha a szépre is lesz kíváncsi szem és fül. Ezt a történetet nekik, az élesfülűeknek ajánlom. Csak meg kell hallani a gyógyító szavakat. 1948. Mindenkinek mást jelent. Én például a születésemmel voltam elfoglalva. Ennek a történetnek a hősei a túléléssel küszködtek. Talán szebben, mint sok kortársuk. Mert korábbi életükből volt elegendő szeretetforrásuk, ami nemcsak 44 traumáját segített begyógyítani, hanem 1950-et is átvészelni. Szabad-e ebben a férfivilágban leírni, hogy a gyógyítás mindig a szeretetről szól? Nekem hivatásom is ez lett. Ugyanerről írok pszichológiai könyveimben is. Csak ez most egészen más. Személyes.”

Hogy őszinte legyek ezek a sorok már önmagukért beszélnek, és mielőtt valaki kézbe venné a könyvet, érdemes ezt a pár sort elolvasnia, hogy megértse tulajdonképpen miért is olyan különleges az adott mű.

Ráadásul, ha valaki úgy érzi, hogy nem elegendő a kötet olvasása, akkor már film formájában is élvezheti a képernyők előtt, hiszen a regény alapján készült alkotás, Az Akik maradtak címmel, Tóth Barnabás rendezésében 2019 került a nagyközönség elé. Ennek előzetesét itt tudjátok megtekinteni. spoiler

De nézzük is, hogy miről mesél ez a kötet:
Ez a történet egészen 1948 nyaráig viszi vissza az olvasót, ahol is Körner Aladár nőgyógyásznál egy kétségbeesett asszony jelenik meg a rendelésen egy fiatal lány kíséretében. Klára,- aki a háború borzalmai miatt elvesztette szüleit és testvérét – egy lesoványodott, lelkileg traumatikus személyiség zavart mutató leányzó, aki a megélt események következtében úgy tűnik, mintha nem akarna felnőni. Körner Aladár, aki családja tekintetében egyedüli túlélője a vészkorszaknak, igen hamar felismeri a lány szótlansága és kamaszos dühe mögött azt a magányt és elképesztő szeretetvágyat, amellyel neki is nap, mint nap meg kell küzdenie.

A férfi és leány között kialakuló mély barátság, rövid időn belül nagyon szorossá válik, amely igen nehezen értelmezhető és elfogadható az akkori társadalmi nézetek szerint.

Aladár és Klára kapcsolata igen különleges és időtálló, mégis sok küzdelmet és nehézséget kell átvészelni, hogy igazán kiteljesedjen és beérjen. Vajon képes –e túlélni egy ilyen tiszta kapcsolat két idegen ember között a háború szörnyűségei és egy megtépázott társadalom haragjának kereszttűzében? És vajon milyen események veszélyeztethetik még egy olyan elkülönülő etnikumú embert, akinek népét szinte teljesen kiirtotta a történelem legsúlyosabb pokla?

„Megtagadni valakitől, hogy törődhessen, legalább olyan kegyetlenség, mint megtagadni valakitől a törődést.”

Bővebben a blogomon:
https://konyvelvono.blogspot.com/2022/04/f-varkonyi-zsu…

Ez egy csodálatos regény, megemlékezés, amely emléket állít az „ elmenőkről és a maradottakról”, a holokauszt áldozatairól, a túlélőkről.
Van-e annál nagyobb lelki fájdalom, mint amikor a szeretteinket veszítjük el? Amikor úgy érezzük nem marad már nekünk senki? Amikor nincs kit szeretni és nincs aki szeressen? És történik ez mindazért, mert annak születtünk, akik vagyunk!
Ebben a regényben nemcsak a veszteségekről, fájdalmakról olvashatunk, hanem az emberi természet csodálatosságáról. Arról a bennünk lévő csodáról ,ami segít túlélni; és a fájdalmas veszteségek sokaságában képesek vagyunk megtalálni önmagunk és másokat. Mindegy minek nevezzük, fájdalomnak vagy túlélő ösztönnek.
Szükségünk van a szeretet csodás megtapasztalására, a valakihez és valahova tartozáshoz. Nemcsak a vérségi kapcsolatok által érezhetünk szeretetet, törődést, figyelmet. Nem akar itt senki pótolni senkit. „ Csak ” élni, emberhez méltóan.
Egy kamasz lány, aki útkeresésben van, egy férfi ,aki gyászában vegetál, egymásra találnak és tanítják egymást. Csodálatos fejlődésen mennek át, új értelmet nyer életük.
Zseniális regény,csodás emberekkel, tele nagyon fontos tanításokkal, tanulságokkal.

F. Várkonyi Zsuzsát csak pszichológusi munkássága által ismertem eddig, több tranzakcióanalízissel kapcsolatos könyvét is olvastam korábban, de hogy regényt is írt ő, eléggé meglepett. Nem nagyon tudtam, mire számítsak. A világégés után árván maradt, testileg-lelkileg megnyomorított emberek évtizedeken átívelő történetét olvashatjuk itt, ahogyan a nyilas, náci terror okozta trauma romjain építkezve, a kommunista ÁVO rémuralma alá jutva mégis, úgy-ahogy, élnek, túlélnek, s közben a múlt rémségei, a jelen rettegése ellenére újra megszületik bizalom, feléled hit és születik újjá család. F. Várkonyi szépen ír, nagyon érezhető, hogy pszichológus, remekül tudja bemutatni a lélektani hátterét az eseményeknek. Nagyon szomorú és egyben nagyon szép regény.

Összetett tartalom, sokrétű mondanivaló, tárgyilagosság és líraiság jellemzi ezt a regényt. A holokauszt áldozatainak , túlélőinek egyszerre állít emléket. Egymás számára kezdetben idegen emberek között alakul ki olyan elképesztően mély szeretetkapcsolat, mely megmentő és megtartó erővel bír a későbbi életük során, miközben a háttérben zajlik a történelem.
Az eseményekre fókuszálva erkölcsi kérdéseket vet fel a történet. Szükség van – e a túlélés érdekében a rendszer elvhű, avagy elvtelen kiszolgálására ? Vagy elegendő csak távol tartaniuk magukat a politika sarától, miközben, emberi méltóságukat őrizve, a félelem naponta, árnyékként kíséri a szereplőket.
A történet magával ragadott, lassan azon kaptam magam, hogy szinte valamennyi szereplőjével azonosulni tudok. Gyanítom, hogy többször újraolvasós kedvencet találtam.

Amit szavakba tudok önteni, azt nem mondhatom el,
a többire pedig nincsenek szavaim.

Tán még csak annyit, hogy van pár könyv az életemből, aminek a szereplői alkalomadtán eszembe jutnak, nem is olyan ritkán. Most lett még egy. Viszlek titeket tovább.

Mestermű, de az utóiratot biztosan kispóroltam volna belőle. off Egyebet nem tudok mondani, kérem kapcsolja le.