Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A nagy Gatsby 2353 csillagozás
Azt mondod, hogy a múltat nem lehet újra élni? Miért ne lehetne?
Jay Gatsby, a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története nemcsak a dekadens és túlhabzó „dzsesszkorszakot”, a húszas éveket jeleníti meg művészi tökéllyel, hanem az amerikai mitológia, „az amerikai álom” olyan örök témáit is, mint ambíció, pénz és hatalom bűvölete, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége. A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe; a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ámde dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez. Hazatérése után Gatsby fanatikus akarással (és az eszközökben nem válogatva) vagyont szerez, hogy „méltó” legyen Daisyhez és újra meghódíthassa az asszonyt, akinek még a hangja is „csupa pénz”.
Eredeti megjelenés éve: 1925
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Klasszik Alinea · Helikon Zsebkönyvek Helikon · POKET zsebkönyvek POKET Publishing, Sztalker Csoport · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Forintos remekművek VeloPress-P · Trubadúr Zsebkönyvek Trubadúr
Enciklopédia 47
Szereplők népszerűség szerint
Jay Gatsby · Nick Carraway · Daisy Buchanan · Jordan Baker · Myrtle Wilson · Catherine · George Wilson · Mr. McKee · Tom Buchanan
Helyszínek népszerűség szerint
New York · Central Park · Long Island · Louisville, Kentucky
Kedvencelte 406
Most olvassa 127
Várólistára tette 923
Kívánságlistára tette 660
Kölcsönkérné 12
Kiemelt értékelések
Rég volt, hogy ennyire gyorsan haladtam egy könyvvel és ennyire kíváncsi voltam, mit tartogathat. A barokk körmondatok ellenére nagyon olvasmányos, engem nagyon megfogott Fitzgerald stílusa, ugyanis egy egyszerűbb és átlagosabb alapötletből alkotott egy zseniáls történetet.
Bevallom, a filmet eddig nem láttam, mert alapból kerülöm, amiben Leonardo DiCaprio játszik, de ezek után mindenképp adok majd egy esélyt annak is.
Vajon meghódítható-e az imádott nő mesés gazdagsággal, talmi csillogással, keserves erőfeszítések árán megszerzett kacsalábon forgó palotával? Koktélos pohara mögül kitekintve meglátja-e végre az őérte sóvárgó férfit, miközben a háttérben halkan duruzsol a dzsessz?
A regény fő témája a tengerentúli irodalom egyik visszatérő motívuma, az amerikai álom mítoszának kiteljesedése, majd látványos összeomlása. A főhős egy romlatlan közegből érkező tehetséges, ambíciózus fiatalember, aki szinte a semmiből építi fel birodalmát egy tátongó érzelmi ürességét káprázatos külsőségekkel leplező világ bűvöletében, amely látszólag befogadja, de később szükségszerűen a vesztét okozza.
Fitzgerald elegáns könnyedséggel ír, de a történet keserű szájízt hagy az olvasóban. Az átélt kiábrándulásért azonban a stílus és a megvalósítás tökéletessége bőségesen kárpótol.
Fitzgerald 1915-ben ismerte meg Ginevra Kinget, akivel egymásba szerettek, és kapcsolatuk – ami később jórészt levelezésekből állt – két éven át tartott. Nem házasodtak össze. „Poor boys shouldn't think of marrying rich girls.” – talán Ginevra ugyanezt mondta Fitzgeraldnak, mint Daisy Gatsbynek. Az író nem csak Daisy Buchanan-t, hanem regényeinek sok más női alakját is róla mintázta. Zeldával való feszült viszonya miatt talán Fitzgeraldnak megfordult a fejében, hogy mi lett volna, ha első szerelmét veszi el, vagy ha nem igyekszik annyira azon, hogy biztos egzisztenciát teremtsen, akármilyen áron, csak azért, hogy egy olyan társadalmi réteghez tartozhasson, akik sosem fogják közülük valónak tekinteni – mintha ez a regény azért is született volna, hogy Gatsbyvel együtt ő is leszámolhasson régi szerelmeinek illúzióival; és nem csupán azzal: a morális tartalom nélküli egzisztencia ábrándjának felszámolása is ez a regény. Olyan emberek története, akik „összetörnek dolgokat és embereket, s aztán visszahúzódnak pénzükbe és nemtörődömségükbe.” és olyanoké, akiket mámoros nyári álmaik meggyőznek arról, hogy „milyen valótlan a valóság, és hogy a világ sziklaszilárdnak vélt biztonsága tündérszálakon nyugszik.”
Ha csak felszínesen szemlélem A nagy Gatsby-t, akkor nekem leginkább a taszítóan sekélyes kirakat életről szólt.
Ám mielőtt a rajongói felháborodásukat fejeznék ki számomra, – hogy ez a könyv ennél sokkal több! – azt is el kell, hogy mondjam, ha mélyebbre nézek (és tudok is), akkor ez a mű egy zseniális társadalomkritika. Az ellenszenves szereplőivel Fitzgerald tökéletesen mutatja be a 20-as évek Amerikájának elmagányosodott, képmutató és sznob felső osztályát. Ahol egy személy emberszámba vevése, az érzései és megbecsülése semmivé válnak a származása vagy a vagyona hiánya miatt. Tetszett, hogy akárcsak az előző olvasmányomban, úgy itt sem a címadó név volt a narrátor, hanem Nick, aki az egész történetnek egy semleges, úgymond kívülálló szereplője volt, ám számomra a legszimpatikusabb karakter is. Gatsby-t minden mély érzése, vágya és álma ellenére sem sikerült megkedvelnem, ugyanakkor nagyon kíváncsi voltam az őt körülvevő gyanús titkokra, így borzasztó nehéz volt letennem a könyvet. De be kell valljam, nem ilyen befejezésre számítottam! spoiler
Összeségében miután megszoktam a lehetetlenül kacifántos mondatait, úgy vélem A nagy Gatsby egy olvasmányos és elgondolkodtató alkotás, ami bár kedvencem nem lett, mégis mérhetetlenül boldog vagyok, hogy végre olvashattam.
Lassan haladtam vele, pedig egyáltalán nem hosszú, csak a nyelvezete itt-ott eléggé kifogott rajtam.
Persze nagyon tetszett, igazi társadalomkritika, ami még ma is aktuális.
Az viszont igaz, hogy nem igazán találtam benne szimpatikus szereplőt. Nicket végül sikerült megkedvelnem, de az elején nagyon befolyásolható volt. Gatsby pedig olyan naiv…Ó, te jó ég. Igazi álmodozó és becsülendő, hogy így feltört és valóra váltotta az álmait, de a Daisybe vetett vak hite annyira szánalmassá tette. Sajnálom. :(
Daisy és Tom kettőse közül nem is tudom, hogy kit utáltam jobban? Megvetendő, hitvány, ócska emberek, akikben semmi szimpatikusat nem találtam.
Rendkívül megosztó történet, de valóban klasszikus. Örülök, hogy elolvastam.
Némely könyvnél egyszerűen érzi az ember, hogy ezt még minden kétséget kizáróan olvasnia kell egyszer. Egy, öt vagy akár tíz év múlva, teljesen mindegy. Muszáj még később is találkozni a szereplőkkel. Valahogy így érzek én is, nagyon szeretném még többször átélni. Daisy szavaival pedig egyet kell értenem :)
Hidd el nekem, az egész világ megőrült
„olyanok sugdolóztak állítólagos dolgairól, akik sokkal jelentéktelenebbek voltak, minthogy bármit is suttogni lehetett volna róluk.”
Hát ez… Na szóval… Az a helyzet, hogy magam sem tudom, hogy állok ezzel a könyvvel. Ritkán szokott ilyesmi megesni velem, de azért néha megtörténik. Szinte vitázom magammal, miközben azon morfondírozom, mitől is jó ez a könyv, meg mitől nem az. (Természetesen számomra.) Néha értem és érzem, máskor meg csak pislogok… mi volt ez? Sorra veszem az elbeszélőt, cselekményt, karaktereket és egyben az egész csomagot, és valahogy üresnek érzem, annyira üresnek, hogy már-már arra gyanakszom, ebben zsenialitásnak kell rejtőzni. De valahogy nem sikerül utolérni, megragadni, tetten fogni ezt a zsenialitást. Ha egyáltalán létezik, és nem szemfényvesztő csillogás, netán naiv romantika az, ami tévútra vezeti az olvasót.
Én sokáig nem adtam meg magam neki. Annyira távol állok ettől a világtól, hogy csak kívülről, hidegen, részvétlenül és az empátia nem sok jelével tudom szemlélni hihetetlenül üres figuráinak hihetetlenül üres életét. Azt hiszem, nekem Easton Ellis nyersen arcbavágós stílusa kell ahhoz, hogy súlyában is érezzem ezt a lebegő semmit, amely, úgy tűnik, egy évszázad alatt sem talált tőkesúlyra. Ami azóta kikopott belőle: a romantika, a naiv álom, amely Gatsbyt (és Fitzgeraldot) bizonyos olvasatban naggyá teszi/teheti. Mindenesetre kiemelheti a többi, felszínes, életével mit kezdeni nem tudó, tengő-lengő (egyébként jól megrajzolt) szereplő közül. Ettől függetlenül, valami hiányérzet támadt bennem olvasás közben. Talán nem kellett volna Gatsby nagyságát kizárólag a szerelmi szálra építeni. Egyébként is, túl későn kezdjük megismerni őt, mikor meg (az utolsó harmadban) összeállna a kép, olvadna az idegenség érzése a regénnyel, a sztorival, a főhőssel szemben, már túl késő. Az első oldalak cselekménytelen egyhangúsága, sivársága eltompítja a kíváncsiságot, egyfajta nemtörődöm unalomba ringat. Igaz, erre is szükség volt ahhoz, hogy a titokhoz való közeledés, a cselekmény felgyorsulása, a végkifejlet igazán hatni tudjon. De még így is nehéz, hiszen végig egyértelmű volt, hogy a Gatsbyk világa letűnőben, hogy az igazi emberi kötelékek szétfoszlóban vannak, pontosabban: elpattanni látszik az utolsó szál is, amely még embert emberrel köt össze. Talán az elbeszélő az, aki továbbéltetheti Gatsby és egy valaha volt álom emlékét. Talán. Azt hiszem túlontúl kijózanodtunk azóta, hogy a történet során akár egy pillanatig is hihessünk Gatsby álmának megvalósíthatóságában. Huszadik századi szélmalomharc ez, de bevallom, az jó öreg Don Quijotét jobban szeretem. Hozzá képest ez a történet túl édes, túl romanitkus. De kétségkívül elgondolkodtató.
Én a Poket kiadásban olvastam el ezt a könyvet. Szerencsém volt találkozni Vecsei H. Miklóssal, aki aláírta nekem, így ehhez a könyvhöz csak jó emlékek kötnek! :) <3
Először a filmet láttam, már az is nagyon tetszett. A könyvet is nagyon imádtam, nagyon jól megcsinálták a filmadaptációt, ami nagyon ritka szokott lenni! :)
A könyv kevésbé tetszett, mint a belőle készült filmek. A véleményem viszont hasonló, ezért (engedelmetekkel, és mert egy picit most lusta is vagyok értékelést írni :) ) a filmről néhány hete írt gondolataimat írom ide.
Megnéztem a film új változatát. Meglepett, mert tetszett. A régi változat élt bennem, és szinte az egész film alatt azt is láttam magam előtt. Mégis jó volt. DiCaprio mindent megtett, hogy hiteles legyen, és igaz, Robert Redfordnak jobban hittem annak idején, de igazi átalakulást mutatott a filmben és valódi könnyeket. „Pókember” :) pedig nagyon jó választás volt barátnak. Gatsby jól érezte, hogy kell mellé, egy igazi, jószándékú ember is, egy jóbarát. Talán remélt némi változást ettől a saját jellemében, de nem sikerült ezt elérnie. Nem is tudom, hogy lehet-e valakitől jobbá válni, de reménykedem, hogy létezhet ilyen hatás emberről – emberre. Remek volt az elején a mesebeli idill megjelenítése, a színek, a vörös, bordó, rózsaszín, élénkzöld és lila. A fák, a tenger, a fények. Ez vált át később, a szereplőkkel együtt egy matt, barnásszürke színné, és változunk át mi is, a mesebeli létből a realitásba. A zenék is kiválóak. Szinte adja magát a párhuzam a mostani gej, giccses, képmutató világ, a gazdagnál is gazdagabb, de üres lét megmutatására. Talán a 3D nem volt annyira lényeges arra pár hópehelyre és konfetti özönre, de most úgy tűnik, ez vonzza be a nézőket. Igaz, itt csak 10-en voltunk egy délutáni időpontban. Aki ezt megnézi, az nézze meg a film régi változatát is, és aki csak azt látta, az nézze meg ezt. Megéri. Az üzenete aktuális, nem csak amiatt, hogy a pénz nem boldogít (én nem kedvelem ezt a szólást egyébként), hanem az emberi értékek, a kiüresedésnek indult vagy feltételekhez kötött, érdekkapcsolatok miatt is. Lehet, keményen fogalmazok, de vannak használók és vannak használtak. Persze nem csak ez a kétféle létezik, ez sarkítás volt. Viszont egyre kevesebb az egymás felé való őszinte érdeklődés, a bizalom. Sok van ebben a történetben.
Népszerű idézetek
– Ha netán megítélnél valakit – így szólt hozzám –, jusson eszedbe, hogy ezen a világon nincs mindenki olyan előnyös helyzetben, mint te.
– Tanuljuk meg, hogy barátságunkat más iránt akkor mutassuk ki, amíg él és nem a halála után.
– Harmincéves vagyok – mondtam. – Öt esztendővel vagyok idősebb annál, hogy hazudjak önmagamnak, s aztán ezt becsületnek nevezzem.
187. oldal
Gatsby hitt a zöld fényben, a mámorító jövőben, amely pedig évről évre mind messzebb távolodik tőlünk. Ha kisiklott is a kezünkből, mit számít? – holnap még gyorsabban futunk, s a karunkat még messzebbre tárjuk ki…
Hogy majd egy reggelen…
Így törjük a csapást, hajtjuk hajónkat előre, szemben az árral, hogy a végén a múltba érkezzünk.
197. oldal
– Rendben van – mondtam –, örülök, hogy lány. Remélem buta lesz – a mai világban ez a legjobb sors egy leánynak, legyen csak szép kis hülye.
22. oldal
Megértően – több, mint megértően mosolygott. Az a fajta ritka mosoly volt ez, teli örök érvényű megnyugtatással, amivel négyszer-ötször ha találkozunk egy életen át. Egy pillanatra úgy érzed, ez a mosolygás maga az öröklét, s aztán neked kedvező és ellenállhatatlan elfogultsággal – rád – összpontosul. Olyan mértékben ért meg, amilyen mértékben te kívánod, hogy megértsen, úgy hisz benned, ahogyan te szeretnél hinni önmagadban, és biztosít arról, hogy pontosan olyan benyomása van rólad, amit te legjobb tudásod szerint szeretnél nyújtani önmagadról.
44-45. oldal
Így törjük a csapást, hajtjuk hajónkat előre, szemben az árral, hogy a végén mindig a múltba érkezzünk.
Nincs olyan tűz vagy frissesség, amely egyenértékű tudna lenni azzal, amit egy férfi szívében légvárként felépít önmagának.
99-100. oldal
Ezt a könyvet itt említik
- Alice Oseman: Solitaire
- Azár Náfíszí: A Lolitát olvastuk Teheránban
- Colin Swatridge: Marslakók földje
- Colum McCann: Levelek egy ifjú íróhoz
- Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
- David Heller: Kedves Isten!
- Donna Tartt: A titkos történet
- Emily St. John Mandel: Az üveghotel
- Erin Morgenstern: Csillagtalan Tenger
- Erin Watt: One Small Thing – Egy kis apróság
- Ernest Hemingway: Vándorünnep
- J. D. Salinger: Franny és Zooey
- J. D. Salinger: The Catcher in the Rye
- Janet Skeslien Charles: A párizsi könyvtár
- Jeanette Winterson: Az időszakadék
- Jeremy Whitley: Marvel-akcióhősök: Rémregény 1.
- Jo Nesbø: A birodalom
- John Green: Csillagainkban a hiba
- John Preston: Zuhanás
- John Scalzi: Fejvesztve
- Justin Cronin: A tizenkettek
- Király Anikó: Ne nézz vissza!
- Köves Erzsébet (szerk.): Interjú I-II.
- Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. – Ketten
- Linda Kage: To Professor, with Love – Tanáromnak szeretettel
- Matt Haig: Ha megáll az idő
- Matthew Quick: Napos oldal
- Miranda Cowley Heller: Papírpalota
- Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?
- Murakami Haruki: Norvég erdő
- Nina George: Déli fények
- Norman Mailer: A kemény fickók nem táncolnak
- Pam Grout: Kreatív lélek
- Ramani Durvasula: Menjek vagy maradjak?
- Rob Thomas – Jennifer Graham: Az ezer dolláros bikinivonal
- Salman Rushdie: A Golden-ház
- Sam Savage: Firmin
- Stephen Fry: Mítosz
- Steve Cavanagh: Tizenhárom
- Tony Parsons: Reptér
- Val Emmich – Steven Levenson – Benj Pasek – Justin Paul: Kedves Evan Hansen
- Viktor Pelevin: Titkos pillantások a Fudzsi-hegyre
Hasonló könyvek címkék alapján
- Colleen Hoover: Verity 92% ·
Összehasonlítás - Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya 90% ·
Összehasonlítás - Emily Henry: Nyáron a párom 80% ·
Összehasonlítás - Margaret Mitchell: Elfújta a szél 94% ·
Összehasonlítás - Virginia Woolf: Clarissa ·
Összehasonlítás - Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége 86% ·
Összehasonlítás - Rainbow Rowell: Szív küldi 85% ·
Összehasonlítás - Amy Daws: Wait with me – Várj velem 83% ·
Összehasonlítás - Edith Wharton: Az ártatlanság kora 82% ·
Összehasonlítás - Susan Kay: A fantom 95% ·
Összehasonlítás