Rózsák ​és lángok 86% 23 csillagozás

Én mondom, az embernél nincs gonoszabb állat a földön. Tulajdonképpen ez egy nagyon mai történet. Másféle mesékkel bódítják mostanság a népet – cirkuszt és kenyeret! –, a „tudatlant”, az egyszerit, ám ugyanígy a hatalom és másik kegyetlen istenük, a pénz nevében. Nincs új a nap alatt. Az új kor hajnalán sem volt, és ezekben az időkben, melyeket éppen élünk, sincsen. Vigyázz magadra, ha a kor ellensége vagy. Akkor még inkább, ha van téged miért irigyelni. Ha szebb, sikeresebb, okosabb, elbűvölőbb vagy másoknál: eltaposnak. Kérdés nélkül. Kegyelemre nem igazán számíthat az ember. Ne éljünk olyan tévhitekben, hogy manapság már civilizáltabbak vagyunk. Dehogy vagyunk! Aki gyűlöl, aki irigyel, aki keserű, annak a lelkében olyan fekete és feneketlen kíméletlenség lakik, ami tulajdonképpen elnyeli a józan észt. Azt mondják az a lényeg, hogy legyenek irigyeid, akkor éltél, lábad nyomát megőrzi a föld, értelme van létezésednek. Nos, ilyen áron például az én létezésemnek inkább ne legyen értelme. Azért a kevésért, ami egy átlagembernek van, olyan szúrós szemmel tudnak ránk nézni azok, akik úgy ítélik meg, hogy mindaz a jó, ami nekünk jut, nekik járna helyettünk, hogy én inkább többnyire hallgatok. Az, aki addig a legjobb barátodnak vallotta magát, ellened fordul, ha lesz egy kis szerencséd, amit nem bír elnézni, mert csak addig szeret, amíg felsőbbrendűnek érezheti magát melletted. Ó, sajnos ilyen keserű gondolatokra ragadtatott engem ez a történelmi regény. Nem is csoda, hiszen elképzelhetetlen ostobaságról, könyörtelen csőlátásról, gyűlöletből fakadó, ádáz tettekről szól és a végén valóban, őszintén elborzadtam. Ilyet még az állat se tesz a másik állattal. A legszörnyűbb pedig az, hogy ez a történet valós alapokon nyugszik, valós események ihlették. Úgy látszik, a franciák történelme engem mindig megtalál. A regény nyelvezete annyira gyönyörű, néha komor témája ellenére mosolyogva olvastam, olyan csodálatosan, gördülékenyen tud fogalmazni az író. Azon kívül imádtam, mennyire tudott érzékeltetni. A szereplői éltek. Ahogy váltotta a szemszögeket, úgy váltott stílust és beszédmódot is. Ezzel elképesztett, mert erre tényleg csak a nagyon tehetségesek képesek, és azok is csak ritkán. Az ő karakterei tényleg saját szájukkal szólnak, nem olvadnak egymásba. Nem tudok mást adni rá, mint öt csillagot. Nagyszerű élmény volt. Nem is tudom már, ki ajánlotta nekem és miért, de ezúttal is köszönöm neki.

Megható, történelmi háttér mögött játszódó történet volt. A vége különösen tetszett.
„Mindenki, akik virágok által pusztul, lángok által pusztul.”

Hm..nehéz feladat.
Az író zseniálisan meséli el a történetet miközben hitelesen elröppent bennünket egy XVI. századi francia városba. Van egy naplószaga a könyvnek, de emellett azért több szemszögből is megvizsgálja az eseményeket. Sőt a mondandója is tetszett, mert van neki, DE én egy cseppet sem voltam ráhangolva a könyvre. Minél inkább húztam és halasztottam, annál nehezebb volt újra elővennem a könyvet. Ami nem azt jelenti, hogy helyette mást olvastam, nem ááá, egyszerűen megállított. Jó sok álmatlan éjszakám és nyűgős időszakom volt éppen (nem is nekem, hanem a kis Csimotámnak, de persze mi még egyek vagyunk, legalább is ő még így tudja), de ettől függetlenül nem tudott annyira érdekelni a könyv, hogy normálisan fogyasszam és ez roppantul idegesített. Ráadásul könyvtári könyv és ezer éve nálam van, már előre rettegek a könyvtáros nő arcától, amikor holnap visszaviszem a könyvet, akinek a szétcincált Bóbita sem fog tetszeni. Csokit tuti viszek. Ergo a könyv tetszett, de feszt felhúztam magam, hogy miért nem tudom jobban beleélni magam, aztán rájött egy adag lelkifurdi és nyomás, hogy tényleg befejezzem időben aztán írjak róla egy kis szösszenetet mielőtt visszaviszem a könyvet a könyvtárba és közben eltelt pár hónap és azt mondom jó. Ajánlom elolvasásra, csak velem van/volt a baj. Méltatlanul kuksolt több mint 20 évet a könyv a könyvtárraktárába, mert többet érdemel ennél.

Ken Russel klasszikus filmje, az Ördögök 1971-ben ennek a könyvnek a nyomán készült. A történetet innen ismertem, vettem a fáradságot, és elolvastam. Tudatosan használt sok nézőpontú regény: Napló, elbeszélés, belső monológ, krónika, történeti beszámoló keveredik a regény lapjain. Politika és fanatizmus. A politika mindig felhasználja a fanatizmust, a vallási tébolyt. A gonoszság, az aljasság az irigységből születik, és a hideg politikai számítás teljesíti be a sötét ösztönök tombolását.

Isten nélkül a szeretetben hinni, a szerelmet megélni bűn, mert a szeretet egyházának rabjai képtelenek elviselni a mások boldogságát. Az apácák kollektív tébolya a test elnyomattatásának lázadása. Johnson az élet ellenségét írja meg metszően pontosan: a szervezett vallás fanatizmusa kivégzőosztaggá válik a politika kezében. Nem véletlen, hogy a regény a nácizmus utáni években jelent meg, megelőzve kiváló társát Huxley Ludlum ördögei című pikírt történeti kommentjét ugyanerről a perről. De Mindkettejüket megelőzte Iwaszkievicz Máter Johannája, ami szintén ugyanerről a perről szól, de ő ott kezdi a történetét, ahol Johnson abbahagyja. Az égetés után. (Ebből is igazi remekmű született filmen: Kawalerowicz: Máter Johanna c. filmje)

„mindenki aki virágok által pusztul, lángok által pusztul.”

Ezt a regény ú.n." karanténkincsként" tartom számon. Ahogy a könyv évekig (évtizedekig?) porosodott az otthoni könyvtárunk polcán, úgy eme értékelés megírása is elég rendesen váratott magára. Pedig nagyon tetszett. Izgalmas és érdekes, semmilyen más kötethez nem tudnám hasonlítani.
Azokat a regényeket tartom igazán jónak, amivel együtt élek, amikor eszembe jut napközben is hogy vajon Daniel Drouin aktualizálta-e már a jegyzeteit?

A témaválasztás sem mindennapi. A váltott nézőpont, az időbeni ugrások, az elbeszélő személyének váltása együtt járt a stílus váltással is, hol napló, hol feljegyzés, hol monológ formájában bontakozik ki a történet – ez szerintem valami zseniális. Az egyik pillanatban még az íróasztal mellett ülök, a következőben már a vidéki birtokra tartok, hogy hirtelen a templomban találjam magam egy démonűzés kellős közepén. Néhol megmosolyogtatott, máskor elborzasztott vagy éppen megríkatott. Egy pillanatig sem unatkoztam, a legmegrázóbb fejezet számomra a párbeszéd volt a sötét szobában.

Nagy kár hogy ilyen kevesen olvasták/olvassák,én mindenképpen ajánlom mindenkinek!

Íme egy véletlenül választott könyv. Történelmi-romantikust a gondolván gyűjöttem be. Kiderül, hogy történelmi és dráma. A középkori boszorkányüldözést dolgozta fel a svéd, Nobel-irodalomdíjas szerző. Bárkit, még egy papot is megvádolhattak démoni szerződéssel, a gonosz szolgálatával. A vádlók pedig szerzetesnők. Vagy hatalom ágyból buzgólkodó kisvárosi világi vezetők. Különbözni bűn. Véleményt hangoztatni is. Abszintot inni és képmutatni kötelező. Félni mindentől és mindenkitől, az a normális. Három mesélője van a történetnek, csavarosan forgatva az események számlát. Néha teljesen félrevezető betétekkel, hogy vajon mi a fő eseményszál. Amikor viszont megmutatkozik, onnan nincs menekvés. Muszáj végig fogni, kapaszkodni és sodródni. Nehéz olvasmány és tanulságos. Fájt a végkimenetel.

Nem ismertem a sztorit korábban, de ez a könyv állati kellemes meglepetés volt. Nagyon érdekes a szerkezete. Daniel Drouin figurája fogja össze a történetet, ami nem az ő története, de mégsem tud függetlenedni tőle. A napló jegyzetei nagyon jól működnek. Egyszerű ember, aki hivatalnoksága mögé bújva próbál lavírozni a jó és rossz között. (Az rész, amikor elindul egy különleges vacsorára nagyon jó. Egyszerű példa arra, amikor az ember sejti, hogy mi lenne helyes, de nincs benne elég, hogy ki tudjon állni bármelyik oldalon is, ezért csak sodródik és racionalizál. Ez olyan megnyugtatóan hétköznapi és pont ezért hátborzongató.) A fülszövegből kiderül, hogy többen is feldolgozták a témát, kíváncsi lettem a többire is. De ez a könyv magában is bőven megállja a helyét.

Nagyszerű regény, górcső alatt a 17. sz.-i Fr. o. társadalmi berendezkedése, polgáriasodó lakossága, hit és eszmerendszere, vagy az ezt fel-, és kihasználó hatalmi rendszer. Férfi és nő kapcsolata, egy akkoriban modernnek mondható családfő megközelítésében. Utaztam, köszönöm.

Szerintem az egyik legjobb fricska benne „Az ördög csak latinul tud?” kérdés.