A ​Téli Palota (Katalin 1.) 84% 39 csillagozás

Nagyon szerettem ezt a történetet. Nagy kedvencem Alekszej Tolsztoj Első Péterének hangulata csapott meg olvasás közben, így rögtön magával ragadott :)
Elvileg II. Katalin cárnő regénye, – legalábbis ezt hirdeti a borító – ez az alcím azonban kicsit csalóka. A regény éppen ott ér véget, amikor Katalin trónra kerül, uralkodásáról már nem tudunk meg túl sokat. Sokkal inkább arról, milyen megpróbáltatásokat kellett kiállnia, míg elérkezett az ő ideje. A történet narrátora Varvara, egy lengyel származású lány (egy könyvkötő lánya), aki árvaságra jutását követően kerül a cári udvarba, ahol Erzsébet cárnő kancellárja beszervezi az udvar kémhálózatába, és aki Katalin „barátnője” lesz. Az ő szemén, sorsán keresztül tárulnak fel a cári udvar élete, belső viszonyai, hatalmi játszmái. Ismét megbizonyosodtam róla, hogy egyáltalán nem volt könnyű a múltban az uralkodói körök élete. Senkiben sem bízhatnak, a számítás, az érdekek harca uralja a mindennapokat. Az egészségügyről és a babonákról meg inkább ne is beszéljünk! :)
Maga a történet olyan oroszosan lassan bontakozik ki, de egyetlen percig sem tűnt vontatottnak vagy unalmasnak. Cserébe viszont alaposan kidolgozott, jellemfejlődésre képes, összetett személyiséggel rendelkező karaktereket kapunk.
Nagyon kíváncsi vagyok Katalin későbbi sorsára, úgy láttam az írónő másik regénye foglalkozik ezzel az időszakkal is. Nagy várakozásokkal lesem, mikor viszik vissza a könyvtárba, hogy sort keríthessek arra is :)

Alapvetően tetszett, még ha olykor kicsit vontatottnak éreztem is.
A cím kicsit megtévesztő, hiszem a történet nem a Téli Palotában játszódik, mert annak építése 1762-ben (a regény vége) fejeződik be. Téli Palota alatt a cári udvart kell érteni.
Mindent Barbara, illetve Varvara „szemüvegén” át látunk, olykor élesen, olykor eltorzítva, attól függően, hogy milyenek az érzései.
Az írónő jól ábrázolta Varvara személyiségét, hogy hogyan lesz egy fiatal naív lányból egy, a hatalom útvesztőiben elboldoguló nő. Hogyan lesz ő maga is, kicsit könyörtelen, és önnön fontosságát oly annyira túlértékelő, hogy önteltségében nem ismeri fel a kivezető utat, és csak akkor ébred rá, hogy mi lehetett volna, amikor már késő. A szeme viszont felnyílik, és később ki tud szakadni a cári udvar, az intrikák mérgező közegéből, s lesz Varvarából újra Barbara.
Olvasás közben érdekes volt belegondolni, hogy milyen lehetett az élet (akár egyszerű szolgálóként is) egy királyi udvarban.
Egy kicsit hiányolom, hogy keveset kaptam az orosz kultúráról, akár egy-egy étel leírása (mert a neve nem sokat segített).
Nem tudom szó nélkül hagyni az ízetlen szó helytelen használatát. Ízetlen a tréfa, de az étel íztelen.

Számomra érdekes történet volt, és a hossza sem zavart.
Oroszország, összeesküvések, kémkedés, szerelmek.
Az biztos, hogy a hatalmi játszmák nem veszik figyelembe az egyént, és annak álmait, vágyait. Varvara sem így képzelte az életét, kémkedéssel, és félelemmel, hogy bármikor kerülhet ő is a másik oldalra. Nem tudom, én képes lettem volna így élni, örök aggodalomban és ilyen fegyelemben.
Katalin alakja az elején együttérzést váltott ki belőlem, szurkoltam, hogy sikerüljön minden cselszövésen átjutnia. Sajnáltam, hogy nem veszik figyelembe a tényt, hogy a gyermekeinek ő az anyja, és alig láthatja őket. De a könyv végére már némi fenntartásaim voltak felé.
Varvara alakja minden cselekedete ellenére szimpatikus maradt, kíváncsi vagyok, mi történt vele és a lányával a későbbiekben.

Nem volt könnyű olvasmány, ez a rengeteg ármány, besúgás…hát akkor sem szerettem volna élni, vagy ki tudja lehet éltem is, ezért akadtam ki ennyi csűrés-csavaráson. Ahogy egyik ember használja, kihasználja a másikat, ha pedig már nincs érdeke lazán továbbdobja…Illetve addig szeretünk, dédelgetünk valakit míg mindent a mi kedvünk szerint tesz, hát önkritika nuku?
Mindezek mellett jó volt olvasni II. Katalin útját a trónig, egy újabb kultúrtörténeti hiányosságot pótoltam most.:) Igaz nem hagyományos életrajz regény volt, de egy olyan korrajzot kaptam, amiből megismerhettem az akkori Oroszországot II. Erzsébettől II.Katalinig.

Az Orosz Birodalom történelmének közel 20 évét öleli fel a regény cselekménye. 1743-tól 1764-ig írja le – az alcím szerint II. Katalin – de inkább Erzsébet cárnő (Nagy Péter lánya) történetét, karakterét és persze II. Nagy Katalin hatalomra kerülését. Aki egy pörgős, eseménydús történetre számít csalódni fog. A történet szépen lassan, de magabiztosan halad előre. Érintőlegesen veszi át a korszak főbb eseményeit és főszereplőit, anélkül hogy elvesznénk a részletekben. Az érdeklődésemet abszolút felkeltette, sok mindennek utána olvastam, amit egyébként a regény nélkül nem biztos hogy megtettem volna. Azonban többet olvastam volna II. Nagy Katalinról, hiszen ő egy korszakalkotó uralkodó volt, de a regény által nem igazán került közelebb hozzám a személyisége. Magyarán olvastam volna még tovább:-)

Kicsit csalódott vagyok ( de csak kicsit ), mert bár érdekes volt a könyv, mégis az volt az érzésem, hogy felületes. Nem mélyed bele a kémkedésbe, az udvari intrikába, inkább mindenből megemlít egy kicsit.Igazából nem lettem okosabb és nem tudok többet az orosz cári udvarról, az orosz kultúráról, mint a könyv előtt.
Ettől függetlenül mégis nagyon jó volt, bár indokolatlanul hosszú.

Történelmi „kémregény”,ahol a palota falának mindenhol füle van.A fél csillag levonás a könyv terjedelme miatt van.

Egyáltalán nem vártam sokat ettől a történettől, sőt, őszintén szólva egy unalmasabb történelmi regényre számítottam, de a fülszövege mégis annyira vonzott, hogy átlendülve ezen, kivettem a könyvtárból.
Pozitívan csalódtam, teljesen magával sodort, a majdnem 500 oldalával. Faltam, élveztem, mindig alig vártam, hogy végre legyen egy kis szabadidőm és folytatni tudjam Varvara történetét.
Azt nem tudom, hogy mennyire volt hiteles -bevallom, hogy Oroszország ekkori történelme nem nagyon maradt meg bennem a történelem órákon tanultak alapján-, de sikerült nagyon jól elém festenie ezt a kort.
Egyetlen dolgot sajnáltam és vontam le emiatt az 1 csillagot: részletesen megismerhetjük Zsófia „trónra” emelkedését, de mégis amikor bekövetkezett az adott pillanat, azt az írónő elintézte fél oldalban. Ráadásul az azt követő időszak is nagyon rövid szerepet kapott csak. Olvastam volna részletesebben a puccsról, és Zsófia uralkodásáról, ami ténylegesen II.Nagy Katalinná tette. Hiányérzetem maradt, mintha nem lenne teljesen egész a történet, mintha a végére elfáradt volna az írónő a mesélésben.
Bárcsak kitartott volna, akkor tökéletes lehetett volna. …

Szentpétervári utazásunk után szereztem be ezt a könyvet. Annyira magával ragadott a város, hogy nem akartam kiszakadni az orosz paloták és kertek hangulatából. Tökéletes volt erre a célra ez a könyv. Engem is odarepített a cári udvarba, ahol Katalin Erzsébet szeszélyeivel küzd – hirtelen én is Katalin barátnője lettem, aki szurkol, hogy végül teljesüljön a várva vált „Álom”. Varvara pedig tökéletes a narrátor szerepre, egyszerűen tényleg eszi magát a könyv annak ellenére, hogy relatív hosszú.

Egy nagyon jól megírt könyv egy nagyon szövevényes világba nyújt bepillantást. Részletesen kidolgozta az írónő, hogy idomul előbb Varvara, majd Katalin is az udvar kegyetlenségéhez. Kicsit kétségbeejtő, hogy itt az életben és élen maradásért mindenkinek romlottá, hideg taktikussá kellett válnia, és egy rossz mozdulattal máris jegyet válthatott a süllyesztőbe, de hát sajnos jobban belegondolva van ilyen… bőven.