Az 1975. évi irodalmi Nobel-díj kitüntetettje, Eugenio Montale (1896-1981) a 20. század talán legnagyobb hatású olasz költője. Ő volt az egyik elindítója a hermetizmusnak, a mallarméi tiszta költészet sajátos itáliai változatának – azaz programszerűen igyekezett a valóság durva nyersanyagát kiszűrni költészetéből, annyi prizmán áttörni az elemi érzelmeket, élményeket, hangulatokat, hogy csak szivárványos ragyogás maradjon belőlük. Ez a kristályos költészet azonban idővel egyre jobban megtelik mindinkább tettenérhető emberi tartalmakkal: az őszinte fájdalmat, az öregedést, a szerelmet, a tájat csakúgy nem lehet kivetni a költészetből, ahogy beletolakszik a társadalom, a történelem, a politika, a félelmetes „hitleri tavasz” is – így válik mind súlyosabbá és gazdagabbá Montale átszellemült költészete.
Válogatta, az utószót írta és a szöveget gondozta Lator László.
Eugenio Montale versei 10 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Lyra Mundi Európa
Várólistára tette 5
Kívánságlistára tette 3
Kiemelt értékelések
Nem vagyok nagy lirikus, de ezek a versek igazan csodalatosak. Gyonyoru motivumok, a tenger, mint tema. Sikerult megszereznem nehany vers olasz eredetijet, es bar az olasztudasom meg erosen hianyos, nagy elvezettel olvasgattam oket a forditasok mellett.
Masodik olvasas:
Tovabbra is igaz, hogy gyonyoruek a versek, erzodik bennuk a taj izzasa a delutani hosegben, a tenger morajlasa a tavolban. Szinte latoasok ezek. Kicsit rontott az elmenyen, hogy miutan letettem a kotetet belefogtam Nelly Sachs Izzo rejtvenyek cimu kotetebe, ami elkapott, gyomorszajon vagott, ket vallra fektetett es megmutatta, hogy milyen ero is rejlik a liraban a szepsegen kivul. Huh…
Ez a kötet verseket tartalmaz, igazi verseket, olyanokat, amelyek képesek valamit megsejtetni a valóság emberfeletti dimenziójából, megérintve az ember szívét, ha utóbbit a valóság magasabb dimenziójának megragadására alkalmas intellektus szimbólumának tekintjük, ugyanis a költészetnek eredendően nem etikai, politikai, társadalmi stb., kérdésekkel kell foglalkoznia, hanem támasztékként szolgálnia egy a hétköznapinál magasabb tudatállapot eléréséhez. A vers ettől szép, attól a transzformatív feszültségtől, amit az olvasóban kivált. A vers lényegében egy tudatállapot rögzítése, a fordítás pedig akkor jó, ha a fordító képes megvalósítani magában azt a tudatállapotot, vagy legalább közelébe jutnia, ahonnan a vers „alászállt”, és az olvasó is ebben az esetben „érti” a verset a szupraracionális értés értelmében. Kálnoky László fordításai e tekintetben figyelemre méltók.
Szóval, ezek a versek sokkal többek szimplán szép leírásoknál, és nem is így kell közelíteni hozzájuk.
Népszerű idézetek
FIESOLEI ABLAK
FINESTRA FIESOLANA
(Kálnoky László fordítása)
Itt, ahol a ruhák növényi selymét
a fondor hajlamú tücsök kirágja,
a kámfor illata nem űzi el még
a molyokat, a könyvek kártevőit,
csigavonalban kúszik a madárka
a szilfára, s lombdíszek közt sötétlik
a mézgás nap. Nem önt el, ó, pirosló
borostyánok, más hő, másféle fény itt!
87. oldal
LUCCAI FÜRDŐK
BAGNI DI LUCCA
(Kálnoky László fordítása)
Gesztenyék puffanása
egyesül a patakmorajjal,
s közöttük tétovázva
töpreng a lélek.
Borzongat a korai télnek
hideg szele, míg kihajlok az ablak
párkányán, ahol fagyban éled
hajnalpírja a napnak.
Márványok, ágbogak –
egy szélroham jön,
S árokba a nyílsebes levelek
keringve szállnak.
Eltűnik az utolsó nyáj, ködében
fuvallatának.
55-56. oldal
A NYÁR
L'ESTATE
(Kálnoky László fordítása)
Nem tudja a cserje, hogy épp fölötte húz a
vörös vércse árnyék-keresztje. S a felleg
mit lát? A forrás száz arcot lebegtet,
amíg habot hány.
Talán, ha a pisztráng, árral szemben úszva,
élő ezüstként
csillámlik, visszatérsz a lábam elé, Arethusa,
te halott lány.
Íme a lángpiros váll, az aranyrög,
mit föld vetett ki,
a pezsgő habok fölött ott a balga
káposztalepke, s szálát pók ereszti –
s van, ami átmegy, s van sok más, ami
nem megy a tű fokán át…
Sok élet adja meg egy élet árát.
72. oldal
A NÁDAK FRISS HAJTÁSAI KIBÚJNAK
IL CANNETO RISPUNTA I SUOI CIMELLI
(Kálnoky László fordítása)
A nádak friss hajtásai kibújnak
a derűben, melynek örök a fénye:
szomjas kert tüskés ágacskái nyúlnak
palánkon át a fülledt tespedésbe.
Egy várásban telt óra száll magasba
meddőn, hátáról szürkülő haboknak.
A víz fölött felhőből ágbogas fa
támad, s mint forró hamu, összeroskad.
Távollevő, ó, de hiányzol innen,
még érez a táj szomjú epedéssel:
messze mentél, most hát elhagyja minden
szokott medrét, kiárad, ködbe vész el.
18. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Pier Paolo Pasolini: Mindenszentek és Halottak között ·
Összehasonlítás - Pier Paolo Pasolini: Korom vallása ·
Összehasonlítás - Pier Paolo Pasolini: Egy halott énekei / Ciants di un muàrt / Canti di un morto ·
Összehasonlítás - Jaroslav Seifert: Talán rózsát hozok ·
Összehasonlítás - Salvatore Quasimodo: Hazatérések ·
Összehasonlítás - Salvatore Quasimodo: Föld ·
Összehasonlítás - Giosuè Carducci: Carducci válogatott versei ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Radnóti Miklós válogatott versei 97% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Erőltetett menet 96% ·
Összehasonlítás - Ady Endre – József Attila – Radnóti Miklós: Válogatás Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós műveiből 95% ·
Összehasonlítás