Robert Jordan, a fiatal amerikai, aki a spanyol polgárháborúban a köztársaságaik oldalán harcol, fontos feladatot kap: az ellenséges vonalak mögött fel kell robbantania egy hidat. Egy partizánegységhez kerül, a saját bőrén tapasztalja a polgárháború esztelen kegyetlenségét, a köztársaságiak között dúló viszályokat, az egymásra fenekedés poklát. Beleszeret Mariába, a meggyötört, megalázott lányba, már a jövőjüket tervezgetik, amikor eljön a feladat végrehajtásának ideje. A hidat sikerül felrobbantani, ám Jordan menekülés közben eltöri a lábát, kiszolgáltatott helyzetében ő marad utóvédnek. A halál előtti percekben végigfut szeme előtt egész élete, a háború, s a soha be nem teljesülő szerelem története, a fájdalmas búcsú Mariától. A megrázó regényt Hemingway a saját személyes tapasztalata alapján írta, s rá jellemző, tömör, szaggatott stílusban.
Akiért a harang szól 688 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1940
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa · Horizont könyvek Kriterion · Klub klasszikusok Magyar Könyvklub · Fiatalok Könyvtára Kozmosz Könyvek · Ernest Hemingway életmű XXI. Század · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Ernest Hemingway művei Magyar Helikon
Enciklopédia 45
Szereplők népszerűség szerint
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 83
Most olvassa 50
Várólistára tette 576
Kívánságlistára tette 285
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Nem mondom, hogy könnyű olvasmány lenne, számomra volt, amikor leült a cselekmény, vontatottá vált, mégis megéri olvasni. A regény szemléletesen mutatja be a polgárháború (és minden háború) brutalitását, az élet végességét.
https://gaboolvas.blogspot.com/2021/01/akiert-harang-szol.html
„A mai nap csak egy az elkövetkező számtalan nap közül. De hogy mi történik a jövő számtalan napján, az talán épp a mai naptól függ.”
Hemingway zsarnoki egyszerűséggel írt, de olyan érzékletesen, részletesen és okosan, hogy az óhatatlanul az ember szívébe mar. Bevallom, az Akiért a harang szól c. regényét szeretem a legjobban a művei közül, és egyúttal ez az egyik kedvenc szépirodalmi kötetem is.
Tartozom még egy vallomással; a 21. Század Kiadó olyan gyönyörű köntösbe csomagolva hozta el nekünk újra a Hemingway regényeket, hogy annak én nem vagyok képes ellenállni. Felemelően igényes, harmonikus és szívmelengetően szépek ezek a könyvek, új polcom féltve őrzött díszei. Szeretek rájuk nézni.
Sokáig halogattam ennek a méltán népszerű klasszikusnak az értékelését. Ennek természetesen több oka volt, mert néha az élet közbeszól, de tény, hogy az Akiért a harang szól az a fajta történet, amiről nem könnyű beszélnem. Magasba emel, azután földhöz csap, minden egyes alkalommal. Nem hagyja érintetlenül a lelkemet. A vége mindig könnyeket csal a szemembe és némileg becsapottnak érzem magam tőle. Kínzóan emberi, csodálatos, szívszaggató háborús és szerelmi krónika ez, az egyik valaha írt legszebb. Főhőse, az amerikai Robert Jordan a polgárháború idején Spanyolországba utazik, hogy harcoljon a szabadságért az antifasiszta lázadók oldalán. A becsületes, jóravaló fiatalember lelkiismeretesen, módszeres elhivatottsággal lát neki a rá bízott, fontos feladatnak: fel kell robbantania egy hidat az ellenséges vonalak mögött. Csatlakozik a hegyek között bújkáló köztársaságiak egy kicsiny csapatához és nem csak szövetségesekre lel bennük, hanem barátokra is. Viharos gyorsasággal szeret bele Maríába, egy naiv, testileg és lelkileg egyaránt megkínzott fiatal lányba. Szerelmük törvényszerűen előre elrendeltetett, elemi erejű és tragikus. A rájuk váró megpróbáltatások és nehézségek közepette valódi támaszra lelnek egymásban, és képesek erőt meríteni mély, őszinte érzéseikből. Egy csipetnyi mennyország jut nekik a háború földi poklában.
Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, Hemingwayt nem azért szeretem, mert kiváló női karaktereket teremtett volna. Talán a legélhetetlenebb, legéletszerűtlenebb női figurákat adta ő a világirodalomnak. Pontosan emiatt emelkedik ki közülük ilyen ragyogóan María tiszta, szűzies, meggyötört alakja. Ám még inkább kimagaslik közülük, szinte fáklyaként lobogva, Pilar, a középkorú, meghasonlott gerillavezér felesége. Számomra ő a legmegkapóbb és a legrokonszenvesebb. Szókimondó, tárgyilagos, ám mélyérzésű és jóságos. Tisztességesebb, egyenesebb jellem, mint bármelyik férfi a szedett-vedett, üldözött, nélkülözésben, nomád körülmények között élő partizánok között. Ez a két női alak az egyik oka annak, hogy ezt a regényt tartom az író legsikerültebb művének. A másik ok pedig az, hogy ez a történet egész egyszerűen lehengerlő. Hemingway nem fukarkodott a hosszas, szemléletes leírásokkal, így lelki szemeink előtt gazdag részletességgel elevenednek meg nem csak a szereplői, de a hegyek varázslatos vonulatai is, az erdők ezernyi színe, hangja, illata. Látjuk magunk előtt a hóvihart, a folyót, azt a bizonyos hidat. Látjuk a barlangot, amelyben hőseink meghúzzák magukat. Látjuk a harcoló katonák arcán a félelmet, a dacot, szemükben az elszántságot. Minden él, minden egyes sor világos képet ad, és erőteljes érzelmi töltettel szolgál. Hemingway varázslatos hangulatfestő. Alapos leírásaiba mindig csepegtet némi pátoszt, ettől lesz minden makacs tényszerűsége ellenére mégis lírai és felkavaró a mondandója.
Az idő véges. Az emberi élet szűkre szabott, a háborúban különösen. Meg kell ragadni minden pillanatot. Meg kell tanulni meglátni és értékelni a jót, ami jutott, legyen az bármilyen csekélyke és bármilyen röpke időre áldjanak meg vele minket. „Mit akarsz még?” – kérdezi magától Robert Jordan a halál árnyékában a regény végén, és megfelel rá önmagának: „Mindent akarok, és mindent elfogadok, amit kapok.” Ez a reflexió fájdalmasan ismerős számunkra, hiszen hétköznapjaink része. Hemingway arról beszél ebben a regényben, ami az élet egyik legkegyetlenebb sajátossága, megváltozhatatlan, örökérvényű természete. Az ember vitatkozhatik a sorsával, mi több, köteles vitatkozni vele, de csak ritkán győzheti le.
Az eredeti bejegyzés az alábbi linken olvasható:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2021/01/erne…
Elég lassan haladtam vele az elején. Vontatott és unalmasnak hatott a sok semmitmondó párbeszéd. María személye külön bosszantó volt számomra, tovább rontott a lelkiállapotomon. Az utolsó 150 oldal viszont felpörgetett, amikor ténylegesen elkezdődtek az események. Sokkal élvezhetőbb lett volna számomra ha nem nyújtják ennyire el.
Nem ez lesz a kedvenc klasszikusom.
Olyan. Emberközeli. Nem bújik a nagy metaforák mögé, nem bombáz hasonlatokkal, hanem őszintén mesél. Egyszerű szavakkal, de érthetően. És nagyon nagy hatással Olyan tiszta, emberi az egész.
Igaza volt Hemingway-nek. Nem kellenek nagy szavak ahhoz hogy nagy érzelmekről írjunk.
Ez a könyv kihozta belőlem a megrögzött pacifistát. A háború a legszörnyűbb amit az ember alkothat. Sír a szívem értük. Mindenkiért akinek így kellett és így kell meghalnia.
Sosem fogom elfelejteni ezt a könyvet.
Hemingway szerintem sokkal jobb novella- mint regényíró, s ez az újraolvasás sem győzött meg e rég felállított tézisem ellenkezőjéről.
A spanyol polgárháborúról szóló regénye, mely a benne leírt események után 2-3 évvel, 1940-ben jelent meg, igazából egy kissé oldalláncos, bő részletezésű novella, egy partizánakció három napjának krónikája. Két rokon tárgyú munka is eszébe jut róla az embernek: Remarque műve, a Szerelem és halál órája, de még inkább Merle-től a Két nap az élet. Az író mintegy gyűjtőlencse alá helyezi a háború világát egy rövid epizód tükrében.
Hemingway erényei (többnyire feszes, a lényeget ki nem mondó, de lassú ütésváltásokban mégis kibontó párbeszédei, a polgárháborús miliő, a harcok plasztikus ábrázolása) ugyanúgy megmutatkoznak ebben a munkájában, mint hibái. Legsúlyosabb hibájának a szentimentális odaadású nőalakokat tartom: María teljes önfeladása, szinte rabszolganői alázata (mely nagyon hasonlít Catherine-re, a Búcsú a fegyverektől hősnőjére), bizonyára sok romantikus kamasz szívét megdobogtatja, de igen kevéssé életszerű. Sükösd Mihály írja egyhelyütt. „Hemingway híres szerelmi párbeszédei olykor hihetetlenül kockázatosak: a lehetetlent kísértve a remekmű és a giccs határán egyensúlyoznak.” Nos – kövezzetek meg, de én úgy érzem – a Mester bizony elveszítette az egyensúlyát, és a giccs oldalára pottyant! Ja, igen: és zavart a szerző káromkodáspótló álszemérmessége is.
Ha már nőalak, akkor viszont kiemelném Pilar figuráját, akiben a spanyol őserő mutatkozik meg; az ő alakja a regény egyik fő támasztópillére. Nem kevésbé markáns a többi partizán alakja sem: a párbeszédekből sokszínű jellemek bontakoznak ki.
Becsülöm a szerző elfogulatlanságát is, amennyiben a céltalan kegyetlenkedés leírásakor nem csupán a fasiszták, hanem a köztársaságiak tetteit is elbeszéli.
Ugyanakkor muszáj megemlítenem a regény leggyengébb – erősen politikai tartalmú – 18. fejezetét, melyben az író a szovjetek madridi főhadiszállására, a Gaylord szállodába kalauzol minket, hogy – többek között – beszámolót adjon a barcelonai P.O.U.M elleni harcokról, a sztálini küldöttek hősiességéről, illetve megemlékezzen a katalóniai trockisták vezetőjéről, Ninről, aki – a regénybeli szovjet ügynök, Karkov szavai szerint – állítólag Párizsba menekült (valójában az NKVD ügynökei elfogták, elvenen megnyúzták, de még a borzasztó kínzások ellenére sem tudtak belőle az elvtársaira nézve terhelő vallomást kicsikarni). Hemingway ebben a fejezetben sajnos a szovjetek propagandaszövegeit visszhangozza, bizonyítva, hogy egyike volt azoknak a jóhiszemű szimpatizánsoknak, akiket egykor Lenin – nem csekély megvetéssel – „hasznos hülyék”-nek nevezett… Azért is fájó ez a rész, mert a regény fonala enélkül is szinte sértetlenül tovább gombolyodhatott volna…
Mindezzel együtt van annyi erénye ennek a munkának, amennyi a hibái ellenére olvasásra érdemessé teszi: ez az írás így is a spanyol polgárháború méltó mementója. Ám aki nem elvakult Hemingway-hivő, annak elsősorban mégis az író novelláit, valamint a Vándorünnepet, s (esetleg) a bikaviadalok különös enciklopédiáját, a Halál délutánt ajánlanám a figyelmébe.
Ez a világhírű klasszikus a polcon várakozott rám a ’60-as évek óta. Gyermekfejjel már olvastam egyszer, – akkor tetszett –, sőt ebből is vizsgáztam kitűnőre (mert az öreg halászt elcseréltem erre a remekműre), így most újra nekiveselkedtem a regénynek.
A történet a spanyol polgárháború idején játszódik, melyben Robert Jordan pár napját mutatja be, emellett megismerjük a férfi segítőit és ellenségeit is. Konkrétan Pilar temperamentumos mivolta lehel a cselekményekbe erőt és energiát, ha ő nem volna, valószínűleg egy lapos írásról beszélhetnénk.
Kissé nehéz könyv (forradalmárok, partizánakciók), de mély értelmű és sokat ad. A véleményem azóta sem változott róla, nekem míg élek, ez a történet megmarad.
Tetszett, és remek ismerkedés volt ezzel a nagyszerű szerzővel, akivel szemben törlesztettem régi adósságomat azzal, hogy végre olvastam tőle. Ugyanakkor szerintem jó darabig nem fogok újra olvasni tőle, mert számomra lelkileg rendkívül megterhelő volt. Félelmetes, amikről ír, és annyira valósághű, hogy az ember képes napokig depressziós állapotba kerülni tőle, és elgondolkodni azon, hogyan válhatnak emberek ilyenné…
Mindezektől függetlenül magával ragadó stílusban megírt krónikája egy borzalmas időszaknak, nagyon érdekes és elgondolkodtató olvasmány is egyben. Örülök, hogy megismertem a mestert én is!
Úgy határoztam, hogy bővítem a 4*-os értékelők táborát.
Most fejeztem be az utolsó oldalt is. Nehéz szülés volt.
Mármint azért, mert sajnos egyéb elfoglaltságok miatt nem tudtam olyan ütemben haladni vele, mint szerettem volna, vagy elvártam volna magamtól az eddigi olvasási tempómat tekintve. Ehhez a könyvhöz intenzív figyelem kell.
A csillag levonás természetesen nem emiatt történt.
Ami tetszett benne:
A helyzet, az események leírása, a szereplők élettörténetei, a kaland izgalma.
Ami nem tetszett benne:
Csapongó gondolatiság, értelmetlennek tűnő, gyors témaváltások, agyatlan párbeszédek.
Igazán nem értem, hogy mi ebben a szép. A fogalmazás sem egetrengető. Akkor már vessük össze Zafón írásaival. Na az szép! Ez csak élvezhető volt. Az agyatlan párbeszédeknél azért több komikus volt, ami kicsit emelt a megítélésén.
Ami miatt nagyon kiemelkedőnek mondanám, az a helyzetben megjelenő, mindennek fontosságot tulajdonító történetvezetés.
Ha belegondolunk, hogy egy háborús helyzetben mi és milyen módon nyerhet jelentőséget, rögtön felismerjük, miért is lett olyan csapongó, látszólag semmiről sem szóló a történet. És pont ezt tudta visszatükrözni. Azt a 3-4 napot, amiben minden apró rezdülés fontossá válik. Ahol nem kell a köntörfalazás, a társadalmi megkötéseknek való megfelelés. Ebben a helyzetben már nem léteznek szabályok. Csak a most létezik.És pont ezt a „most”-ot fogta meg Hemingway nagyszerűen.
Aki érez magában annyi kitartást, hogy elolvassa ezt a közel 500 oldalnyi szösszenetet, mindenképp javaslom, hogy megismerkedjen vele.
A kiadásról pedig kifejezetten csak jót mondhatok.
Összesen 3 elírást találtam a könyvben, azt is csak a vége felé, és szinte jelentéktelenek. A kötet pedig a letisztult stílusával igazán szemet gyönyörködtető – még védőburkolat nélkül is, mint ahogyan az egész életműsorozat a 21.század Kiadó gondozásában.
Mindig nehéz szívvel állok neki értékelést írni egy olyan műről, ami elismert, közkedvelt és klasszikus. A helyzetet pedig tovább bonyolítja ha nem nyerte el a tetszésemet az adott mű, mint ez esetben is…
A történet a II. világháborút megelőző spanyol polgárháború idején játszódik, illetve ennek történetét, hangulatát dolgozza fel. Azt az időt, amikor a fasiszta és a kommunista csoportok egymásnak feszülve harcoltak (maradjunk optimisták) az általuk szebbnek vélt jövőért. Főhősünk, a köztársaságiak oldalán harcoló amerikai azonban inkább a fasizmus ellen, egy leheletnyi macsó sovinizmussal, de idealistaként éli meg ezt a küzdelmet.
Hemingway szintén saját tapasztalatokra építve, nagyjából ugyanazokat a sajátosságokat és eseményeket járja körbe, melyeket Orwell is említ a Hódolat Katalóniának c. memoárjában, csak jóval könnyedebb, befogadhatóbb stílusban. Nem értekezik, nem tart rögtönzött történelem órát és politikai gyorstalpalót, hanem az egész eseményt, egy hősi és egyben szerelmi eposz köré építi fel. Ennek ellenére Orwell összeszedettségét és tényszerű lényeglátását sokkal inkább magaménak érzem, mint Hemingway olykor szirupos, néhol bárgyú, de mindenképp életidegen szerelmi történetének, indokolatlanul lassú történetvezetésének és az ezzel szemben álló, szereplők közötti pattogó szikár párbeszédeknek az összességét. A történet kibontakozásának folyamatától az olvasó vérnyomása vészesen lecsökken(het) (nem tartozik a letehetetlen könyvek közé), ellenben a villanó párbeszédeknek néhol lepkehálóval kell utánaszaladni, hogy érthetővé váljanak a miértek és fölvegyük a ritmust. Egyedül a magvas megállapítások és életbölcsességek azok, amik időről időre kidugják fejüket a sorok közül, de ezek sem mentették meg számomra a regényt, illetve nem kompenzálták az előbb említetteket.
Az egyensúly valamikor a történet harmadik harmadában áll csak be, amikor már egész kellemes arányban elegyedik egymással a cselekmény üteme, a szereplők gondolatai és párbeszédei, illetve a közvetített érzések masszája. Egészen eddig a szakaszig azonban, az volt az érzésem, hogy a szerző inkább novellákat írt főhősei előéletéről, a polgárháború rémtetteiről, egyes mellékszereplők pillanatairól, amiket aztán összefűzött egy teljesen lapos „hétköznapok a Sierra de Guadarrama gerillái között” névre hallgató kerettörténetben. Ezek a külön történetek magabiztosan megállják a helyüket, de az összekötő szál olyan fáradt, mint Pablo lehet, a testes la riojai boroktól.
Az utolsó és egyben egészen érthetetlen, bosszantó jelenség a könyvvel kapcsolatban, az a következetlen és fojtogató öncenzúra, ami szintén jelen van a történet első két harmadában, majd varázsütésre megszűnik. Az öncenzúra oka egyébként valószínűleg az amerikai szövetségi posta és a Book of the Month erkölcscsősz attitűdjéből adódik, akik nem voltak hajlandók obszcén kiadványokat terjeszteni. Elítélő véleményük miatt pedig a szerző elzárta volna magát az érvényesüléstől, így Hemingway elébe menve az eseményeknek, törölte a szitkok egy részét. Azonban érthetetlen, hogy a könyv utolsó harmadában erről, az eddig képviselt magatartásról, miért mondott le, és használta a spanyol fordításban is alkalmazott válogatott cifraságokat?
Szóval összességében egy nagyon valósághű összefoglalója és pontos diagnózisa ez a regény a spanyol polgárháború eseményeinek és betegségeinek, de sokszor értelmezhetetlen és zavaró eszközökkel, ami miatt inkább éreztem a regényt túlírtnak, néhol laposnak és fárasztónak, mint izgalmasnak és letehetetlennek.
Népszerű idézetek
Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.
John Donne · John Donne
– Ami lesz, az lesz – felelte az asszony. – Aminek lennie kell, az lesz.
57. oldal
Az ember végigmegy az életén, s mindenféle helyzetről azt hiszi, jelent valamit, s végül kiderül, hogy nem.
168. oldal, 13.
Ezt a könyvet itt említik
- Alekszandr Szolzsenyicin: A pokol tornáca
- Alexander Steele (szerk.): Kezdő írók kézikönyve
- Ben Macintyre: Szonja ügynök
- Bereményi Géza: Magyar Copperfield
- Berkesi András: Sellő a pecsétgyűrűn
- Duff McKagan: It's So Easy
- Esze Dóra: Bodzagőz
- Eva García Sáenz de Urturi: A fehér város csöndje
- Judith Magyar Isaacson: Köszönet az Életért
- Jung Chang: Vadhattyúk
- Justin Cronin: A tizenkettek
- Lionel Shriver: Ennyit erről
- Miriam Toews: Minden kis nyamvadt bánatom
- Per Petterson: Irány Szibéria
- Stephen King: Rémálmok bazára
- Sükösd Mihály: Hemingway világa
- Szilvási Lajos: Az ormokon egy isten alszik
- Tom Rob Smith: A 44. gyermek
- Umberto Eco: Az új középkor
Hasonló könyvek címkék alapján
- Joseph Heller: A 22-es csapdája 86% ·
Összehasonlítás - Kertész Imre: Sorstalanság 77% ·
Összehasonlítás - Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five 87% ·
Összehasonlítás - George Orwell: Hódolat Katalóniának 85% ·
Összehasonlítás - Heinrich Böll: Biliárd fél tízkor 84% ·
Összehasonlítás - Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró 92% ·
Összehasonlítás - Nevil Shute: Az örökség 88% ·
Összehasonlítás - Norman Mailer: Meztelenek és holtak 88% ·
Összehasonlítás - Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok 88% ·
Összehasonlítás - Lewis Wallace: Ben Hur 81% ·
Összehasonlítás