Erlend Loe hatodik, Doppler, az utak királya című regényében a fő-antihős, Andreas Doppler és jóléti partizáncsapata ott folytatja, ahol a Doppler (Scolar Kiadó, 2006) utolsó lapjain abbahagyta, s a szerző ígéretéhez híven tovább vívja harcát. Ugyanis még mindig háború dúl. Háború. Amelyet azért mégsem kell véresen komolyan venni. Például ki lehet belőle szállni, ha kezd kínossá válni a helyzet. Az írói én egyes szám első személyről egyes szám harmadik személyre vált, és fokozatosan kívülállóvá válva hagyja, hogy antifőhőse önmaga karikatúrájáva váljék. Vad neoanarchistából egy békés, konformista gondolatkísérlet alanyává szelídülve lehetővé teszi az olvasó számára a vele való teljes azonosulást. Doppler jellemének fogyaszthatóvá tétele így megengedi, hogy anélkül kövessük az ő példáját, hogy közben fel kelljen állnunk a fotelből, s elég, ha magunknak bevalljuk: ennél többet mi sem várunk el sem tőle, sem pedig önmagunktól. Hiszen… (tovább)
Doppler, az utak királya 70 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2005
Kedvencnek jelölte 5
Most olvassa 3
Várólistán 17
Kívánságlistán 7
Kölcsönkérné 2
Népszerű értékelések
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az első Doppler óta vágytam olvasni, de mielőtt magáról a beltartalomról szólnék én, aki ezt írom, megemlítem, hogy ennek a könyvnek köszönhetem entropicot. Na meg a R.A.T.M.-nek.*
Én, aki ezt olvastam, észrevettem, hogy a jelentéktelen részletek könyve ez, na meg a hullámos papagájoké. Meg azt is, hogy Dopplerhez hasonlóan néha még mindig nem bírom az embereket, és nekem, aki ezt írom, az előző rész Dopplere szimpatikusabb, de a közepe táján nagyon szurkoltam, hogy végre megtalálja önmagát. Elvégre annyira okos. Aztán egy év az erdőben, Gregus távozása, némi füvezés, Bongónélküliség, cserkészség és beöntés után visszavágyik a mókuskerékbe, mi több hiányzik neki, meg a sovány tej is. Talán igaza van.
A könyv legjobb karaktere egyértelműen Maj Britt. Példaértékű. És most bekapcsolom a Killing In The Name ** című számot és belekiabálom a világ arcába, hogy FUCK YOU I WON'T DO WHAT YOU TELL ME. Aztán elmegyek dolgozni. A mókuskerékbe. Ráérek lázadni majd nyögdíjas koromban.
* Ezt a könyvet a RATM miatt is olvastam el, és hogy a Killing In The Name benne van, arról entropictól értesültem. Mellesleg ennek a zárósora a könyv mottója. Én, aki ezt írom, nagy rajongója vagyok a zenekarnak, el kellett olvasnom.
Lábjegyzet: a fordító, aki ezt fordította, jó fej lehet, tetszett a fordítás.
Én, aki most ezt írom, az előbb olvastam azt, amiről most írok, (én, aki most ezt írom). Te, aki ezt olvasod, majd olvasd el azt, amiről én, aki most ezt írom, írom.
Mondok én valamit neked Loe, (igen én, aki ezt írom). Mi a jó fenének írsz tovább egy történetet, ha magad sem vagy biztos benne, hogy írni akarod. Jó oké, volt benne potenciál úgy az elején , sőt erős kezdés volt, de ezután jött a még erősebb visszaesés. *
még erősebb visszaesés*,
ami ott kezdődött, hogy gyorsan kiírtad a gyereket meg a szarvast , mert érezhetően fogalmad sem volt mit kezdj velük azon a kis szerepjátékon kívül, de még azt is gyanítom(mert az olvasó olyan, hogy gyanít ha kell ha nem), hogy eszedbe jutott, hogy tulajdonképpen nem jut eszedbe ezzel a sztorival kapcsolatban már semmi és jobb legalább menteni a gyereket meg az állatot, mint egy katasztrófafilm mentési részének a kötelező sémájában, és ezzel legalább nem hívod ki magad ellen a szülői társadalom és az állatvédők felháborodását. Mondjuk ez elég gyáva, de logikus lépés volt, ha úgy vesszük, hogy fogsz még könyvet írni és számítasz erre a két csoportra is, mint olvasó. Megjegyzem az ornitológiaburjánzással nem tudom pontosan kire vetetted ki a hálód (puncsolsz mi, hogy eltereld a figyelmet a kifigurázott cserkészmadarászról? a füveseket nem is említem, mert azokkal jól kalkuláltál, úgyis elfelejtik ) mert az ez utáni írások ( mármint a tiéid aki a könyveket írod, nem az enyéim, aki ezt is írom), kevésbé építenek a madarásztársadalom érdeklődő jóindulatára, persze lehet, majd ez után írsz valamit az Amerikai pettyesliléről. (igen kigugliztam, mert nem ismerek ritka, de skandináv részen nem honos madarat. képet nem teszek ide, egyrészt ugye technikailag nem megoldható, pedig biztos jópofa meg trendi lenne, hogy valakinek ajánlom ezt az egyébként tök irreleváns és másrészt maximum 1-2 embert érdeklő kitételt a szövegegységhez képest)
Na de hogy ne ugráljak össze vissza minden szófordulatot magyarázni, mint ahogy te is tetted és megvallom az első néhány még jópofa is volt, de itt sem érezted, mi a jó arány és unalomba vitted a magyarázkodó részeket, mint ahogy most én is azt teszem(én aki ezt most írom)<- na meg ez a magad zárójelezgetése is ! Igen jól látod ez egy felkiáltójel és hogy érezd mindennek ellenére végigolvastam a könyvedet, eljutottam a felkiáltójeles részhez, amivel mellesleg egyetértek, még ha nem is tartom be! … na most vesztettem el a fonalat úgyhogy abba is hagyom, hogy az, aki ezt (még mindig) olvassa ne járjon úgy mint én a te könyveddel, minthogy alig vártam, hogy legyen már valami legalább a végén, de azon kívül, hogy belelógott a kezed a bilibe (és jegyezzük meg ez nem túl eredeti meglógás a befejezés felelőssége alól) semmi nem jutott az eszedbe. Hát tudod ezt meg így kollégálisan mondom neked, mint egy közös projektben együttműködő fél a másiknak, jelesül olvasó az írónak: értem én, hogy ne lépkedjünk ki az életünkből csak úgy randommódon, mert hamar mókuskerékké silányulhat a lázadás is (a mihezképest ugye), (főleg, ha alapjában egy kanapéforradalmár puhapöcsök vagyunk) akkor meg minek. Értem én azt is, hogy szépen játsszuk végig az un. aktív szakaszát az életjátéknak, mert (ha már az előző résznél úgy definiáltam, hogy puzzle élet, akkor maradjunk ennél a hasonlatnál )az előzően kialakított kapcsolódási pontjaidért is felelős vagy, és elég, ha majd abban a funkciónálisan társadalomhasznos jelzővel illetett ciklusban lépünk ki a konvenciókból, ha már amúgy is az életszakaszból adódó gazdasági és genetikailag reprpdukálódási képesség a felhasználhatósági szempontból egyébként is a margóra tesz. (értsd nyugdíjas évek). Akkor nyugodtan végigtáncolhatod betépve a sérelmeidet vagy identitásbörtönödbe beletörődve kényszeresen számolgathatod a madarakat a szabad ég alatt egy marék mogyorósmüzlis reggelivel sanyargatva magad. De minden mellett mégis azt mondom: menj te a fenébe drága Loe barátom. Merazé' haverok maradtunk ugye?
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Szívjál fát!*
Ezt a jól hangzó idézetet még az előző rész (Loe: Doppler) értékelésébe akartam volt beleírni, mondván jól hangzik, illik is a témához, lévén ugye hogy az erdőben játszódik, fel is írtam egy kis post-itra, amit felragasztottam a monitorom szélére, hogy el ne feledjem majd e kötet értékelésébe beleírni, mert ez olyan jó kis blickfangos**, látod, te is megetted, te, aki ezt most olvasod.
Aztán nem gondoltam, hogy ebben a könyvben ez majd új értelmet is kap (meg ráadásul gyakorlatilag egy percet sem fog erdőben-sátorban játszódni), röhögtem is egy-két jó sornyit így magamban, de nem emberek közt, nehogy még véletlen hülyének nézzenek.
Ugyanis, illék tudni, hogy Maj Britt, akivel a regény kezdődik, utolsó évtizedét kábé végigfüvezi, ebben a mondatban foglalja össze – Loe, aki ezt írja – ezt a csodás asszonyt: „egy vénséges, vadkenderfüggő vénasszony, akinek meg vannak számlálva a percei.”
Ami még a kis blickfangomhoz szintén illék, egy hangzatos kis mondás, miszerint „Don’t drink and drive, smoke and fly!*** (http://bit.ly/pS4qND). No igen, repül itt minden, Maj Britt, mint női főszereplő, repül vele Doppler, mint címszereplő, meg majd ugye vezet is, mint az utak királya, viszont nem iszik. Mármint annyit, mint Maj Britt és Von Borring**** előbbinek utolsó estéjén. De legalább nem vezet. Na meg hát repülnek a madarak. Szerencsére semmi más dolguk nincs Doppler szemében. Esetleg még szolgálhatna Sörben főtt rigóként is. De az egy másik teríték.
Na de az a lényeg, hogy ez egy általam megkedvencelt könyv lett, egyidejűleg meg is bocsájtottam Loe-nak az Elfújta a nőt.****** Ezért a könyvért én minden félregépelést is megbocsájtanék, már ha lenne egyáltalán. Mert nincs. A fordítás is fasza. Lőrincz Balázs Bendegúznak jár tőlem egy hatalmas pacsi. Jó, a kiadónak is, a borító ellenére jó lapozni ezt a könyvet.
És az a helyzet, hogy ezt a könyvet nem lehet összefoglalni, leírni vagy esetleg ajánlani, mert azonnal beleröhögnék (már szóban, írásban ugye nehezebb). Olvasni kell, illetve illék, akinek bejön a Loe-i aszarkazmus. Nekem be. :D Bár ezzel párhuzamosan az is igaz, hogy úgy érdemes olvasni, hogy egy-két Loe-ban már elmerültél*******, és most így nem csak azért, mert két korábbi regényére is utal ebben, hanem mert ez stílus, ezt szokni kell. Engem elkapott, megvett kilóra, ledarált és mézes-meggyes jégkása akarok lenni, hogy egy norvég erdőben asszak hóvá. ********
* The OC (Narancsvidék) című sorozat egy epikus epizódjából
** szemfogó, marketingben (is) használatos kifejezés, ami először megragadja a tekinteted – egy magazinban egy oldalnak ez kb. a felső egy ötöde, így ide érdemes a leglátványosabb tartalmat pozicionálni
*** Ne igyál és vezess! Füvezz és repülj! És én, aki ezt írom, már nem tudom, miért nem írtam csillag nélkül is már rögtön magyarul. Talán mert jobban hangzik angolul. Talán mert találtam hozzá képet. Talán mert… már megírtam és nincs kedvem kitörölni, átszerkeszteni.
**** Apropó, de utálom ezeket a kettős neveket. Úgy örülök, hogy magyarban ilyenek nincsenek. Mármint vannak, csak egybeírjuk. Szóval az Annamáriák, Évamáriák meg Lauramáriák egész piték ehhez képest. Nincs gondom az Annamáriákkal, csak a hosszú nevekkel. „Drop the ’the’. Just Facebook.”*****
***** Social Network – A közösségi háló (http://www.imdb.com/title/tt1285016) című filmből idézve. Szeretem.
****** http://moly.hu/konyvek/erlend-loe-elfujta-a-no
******* nem képletesen, no!
******** Isten Háta Mögött: Hídavatás című dalának (http://youtu.be/qLaUFb2dHq8) ide nem vonatkozó dalszövegrészlete: „És együtt asszunk híddá / Amin át- meg átjár a nép.” Egyszerűen mert ez az ’asszunk híddá’ annyira kurvajól hangzik, hogy imádom mondogatni. Asszunk híddá!
Bevallom, hogy a történet, amelyben Doppler – lássuk be – szinte csak mellékszereplő, nem kötött volna le, ha
És ez a ha, az öt csillag oka, mert ő (aki azt írta) olyan hangulatot teremtett, hogy én (aki ezt írom) egy kocsmában éreztem magam, ahol az ember a sörök mellett néha már az asztalra dől, mert a mesélő folyton elkalandozik a történettől, de valahogy mégsem veszítjük (sem ő, aki írja, sem én aki olvasom [bár most én írom ezt] azt) el a fonalat, ami, azért lássuk be eléggé gubancos.
De mit vár az ember egy drogos nagyitól, meg egy elkefélt cserkésztől, akik valljuk meg… svédek, már, ha az ember norvég…
Hát nem?
Azt szeretem a legjobban Loe-ban, hogy a lehető legidiótább felütést követően a kissé érdektelen témát is képes úgy köríteni, hogy az legalább olyan élvezetes legyen, mint a rigó sörben. Négy indián részére.
Nem Doppler 2, ez valami egészen más. Más nézőpont, más főhősök, szelídebb vagdalkozás, hihetetlenebb események, sok kitérő, kísérletezés mindenféle stílusokkal, és ami nekem legjobban tetszett a könyvben: a kedves, ironikus, közvetlen hangnemben beszélő narrátor/író, aki a szöveget írja.
A Dopplerrel való összehasonlítást persze nehéz elkerülni: szerintem ez majdnem olyan jó, csak máshogyan.
Ez a tőmondatos Loe-stílus talán most zavart a legkevésbé, az önreflexív részek pedig kifejezetten kedvenc-gyanús szintre emelték a könyvet. Nem Doppler 2 ez, az biztos, kellene is neki egy új cím, de most ez lényegtelen.
A lényeg csak az, hogy találjuk meg önmagunkat. Ha 20 évesen, akkor 20 évesen, ha 80 évesen, akkor csak 80 évesen. De tessék rá törekedni.
Népszerű idézetek
* Arról, hogy miért szól a recept 4 indián részére
Valamilyen hiba folytán kerültek indiánok a szövegben. Egyszerűen személyeknek kellett volna szerepelniük, valahogy így:
Rigó sörben
4 személy részére
Az ember azt gondolná, hogy egy ennyire nyilvánvaló hibának szemet kellett volna szúrnia egy ilyen nagy hagyományokkal rendelkező könyvkiadónál. Hiszen még külön alkalmazottaik is vannak erre. A kiadók háza táján egymás lábára lépnek a korrektorok és a szerkesztők. Igazán nem lett volna nehéz felfedezni ezt a bakit, még mielőtt nyomdába kerül a könyv.
Másrészről viszont megvan annak is a maga diszkrét bája, hogy indiánok állnak a szövegben személyek helyett. Legalábbis én, aki ezt írom, kifejezetten jópofának tartom.
126. oldal
Időnként csodálatos módon képesek egymással összefüggni a dolgok. Máskor csupán kevésbé csodálatos módon függnek össze, vagy éppen sehogy.
41. oldal (Scolar)
Az irodalom terén pedig ott van nekünk Selma Lagerlöf és Strindberg, folytatja Maj Britt.
Nekünk pedig Ibsen és Hamsun, kontráz Doppler.
Egye fene, mondja megadón Maj Britt. Egyezzünk ki döntetlenben, ami az irodalmat illeti.
De itt van nekünk még Erlend Loe is, emeli a tétet Doppler. Ő az, aki ezt írja. Nélküle nem is léteznénk.
77. oldal
A jávorszarvas a leglojálisabb barát a világon, amíg méltányosan bánnak vele és megadják számára a szükséges életteret, de ha az ember csak egy pillanatra is elfeledkezik magáról és más irányba néz, örökre lelép. Annyira szeszélyesnek és örökkévalónak tűnnek ezek a jávorszarvasok, hogy csak kölcsönbe kaphatjuk meg őket.
104. oldal
(Néhányan talán úgy vélik, hogy az előző mondat végére felkiáltójel dukált volna, azonban én, aki ezt írom, a felkiáltójel használatát a gyengeség jelének tartom. Még ha az ember napi rendszerességgel ír is, összesen talán ha két alkalommal engedheti meg magának a felkiáltójel használatát az egész élete során. Ha valaki ennél ritkábban ír, legfeljebb egyszer alkalmazhat felkiáltójelet, de akkor is csak a megfelelő feltételek fennállása esetén. A felkiáltójel használatával visszaélőket pedig száműzetésbe kellene küldeni – legalábbis egy időre.)
222-223. oldal
Maj Brittet egyszer és mindenkorra megfosztották a hullámospapagáj-tartáshoz való jogától.
(első mondat)
Basszák meg, mondja az öregasszony.
Kik?, kérdezi Doppler.
Egytől egyig mindegyik, feleli Maj Britt.
Doppler bólint.
Egy Babilon az egész kóceráj, folytatja az öregasszony.
Mivel Doppler nem túl jártas a rasztazsargonban, nem érti, miről van szó.
59. oldal
