Hosszú az út a dicsőséghez 10 vélemény


A könyv A csúcson címmel is megjelent magyarul.
http://moly.hu/konyvek/erich-segal-a-csucson
A regényben emberi sorsok bontakoznak ki, olyan élettörténetekbe nyerhetünk bepillantást, amelyek sok mindenben különböznek egymástól, de egyben közösek: valamennyinek a hőse tudós elme, kiváló kutató, s legtöbbjük emberségből is jól vizsgázik. Adam Coopersmith orvos és immunológus, Sandy Raven mikrobiológus és a csodagyerekként megismert Isabel da Costa, leendő elméleti fizikus elszántan, önmagukat nem kímélve dolgoznak saját területükön, megalkuvást nem ismerve törekednek a legnagyobb elismerés, a Nobel-díj elnyerésére, de legfőképpen arra, hogy hivatásukkal az emberiség javát szolgálják. Életüket a tudománynak szentelik, de mindennapjaik során szenvedélyes szerelmeik, csalódásaik, magánéletük örömei és tragédiái is megjelennek. Erich Segal (Szerelmi történet, Olivér szerelme, Az elfelejtett kaland, Hívő lelkek, Orvosok) a tudomány eredményeit felhasználva valóságos tudósokról mintázta főszereplőit, akiket, zsenialitásukat kiemelve, pszichológiai érzékenységgel és rendkívüli empátiával ábrázol.
| Kiadás | ISBN | Oldal | Fordította | Illusztrálta | |
|---|---|---|---|---|---|
| 9789636430405 | 436 | Somló Ágnes | Ugrás |

Most olvassa
Most nem olvassa senki.
Várólistán 1
Népszerű értékelések
Anno, kb 9 éves koromban olvastam ezt a könyvet „A csúcson” címmel, és annyira megtetszett, hogy kb 3 hónap múlva újra kivettem a könyvtárból :) Utána évekig nem jutott eszembe, és a címét ill az íróját is elfelejtettem. Kb 10 éve eszembe jutott, hogy jó lenne újra elolvasni, de sehogy sem találtam (csak nagy vonalakban maradt meg a sztori , ill egy-két konkrét jelenetre emlékeztem). Pár hete megláttam egy akcióban a könyvet, és a rettentően csúnya borítója ellenére elolvastam a fülszöveget. Rögtön rájöttem, hogy ez az a könyv, amit régóta keresek, meg is rendeltem gyorsan. Most egyrészt a (szülési)szabadság alatt volt időm haladni is vele, másrészt ugyanúgy magával ragadott, mint anno. Nagyon olvasmányosan, pörgősen megírt a történet, tetszik a három szereplő váltogatása és az élettörténetük bemutatása. A szereplők nagy része szerethető, a könyv elég jól felépített és vége számomra -bármilyen furcsán hangzik is- happy end. Tökéletes kikapcsolós olvasmány.
2 kommentVigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Szeretem Segal könyveit. Mindig lenyűgöz a történeteivel. Bepillantást nyerhetünk az orvosok és a tudósok hétköznapjaiba. Küzdelmükbe a pályán, a magánéletben egyaránt. Isabellen keresztül a zsenik világáról kapunk egy átfogó képet. Mozgalmas, élénk, több szálon futó történet (mint azt Segaltól megszokhattuk), sok meglepetéssel.
Nagyon tetszett Sandy lépése: a stúdió megvásárlása. Remek csattanó volt. Kim Tower (Rochelle) nem tartozott a kedvenc szereplőim közé, akárcsak Dmitrij Avilov, de mint karakterek nagyon is élethűnek bizonyultak. Adam? – reménykedtem valamiben, hogy DNS kutatók csak megtalálják a felelős gént és összehoznak valamit. De az élet a realitásokról szól. Vissza is tértem a földre!
Jól esett ez a könyv, jó volt kiemelkedően okos tudósokról olvasni, és betekinteni a kulisszák mögé, a családi életükbe is. A három élettörténet közül egyedül Sandy-é nem illett igazán a képbe, az a vonal kissé unalmas volt (ezért a fél csillag levonás).
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az orvostársadalom különleges, nem mindennapi tudományos, és gyakran viharoktól sem mentes életébe nyerhetünk bepillantást a regény lapjain. A szerző a regény megírásához rendkívül nagy és megalapozott szakmai felkészüléssel rendelkezett ahhoz, hogy elkészülhessen és nemcsak irodalmilag, hanem egyszersmind tudományos alapokra helyezve művét. Érdemes volt olvasni, az egészséges élet, mely Ányában megfogan, mi olvasók is úgy véljük, hogy a csodával egyenlő, annyi nehézség és hiábavaló küzdelem mégis meghozza a régen várt, és oly' nagyon várt eredményét.
Népszerű idézetek
Feleségül venni egy színésznőt pont olyan, mintha ejtőernyő nélkül ugranál ki egy repülőgépből. Az első néhány perc lelkesítő, de nagyon hamar iszonyatos huppanással csapódsz a földnek.
162. oldal
Egy filmcsillag olyan, mint a Római Birodalom. Előbb vagy utóbb szétesik.
162. oldal

