A két Lotti 86% 1139 csillagozás

Az első könyv volt, amit én kértem. Nem kaptam karácsonyra, szülinapra, névnapra, akármire. Nem. Hazajöttem hittanról (ott láttam egy lánynál a könyvet) és megmondtam, hogy én ezt szeretném. Nagyon.
És láss csodát: este apa evvel a könyvvel jött haza.
Mondanom sem kell, hogy rögtön elkezdtem olvasni, majd lámpaoltás, de a könyv a párnám alatt. Amint úgy éreztem, hogy szülői veszély nem fenyeget könyv elő, lámpa fel és olvasás…Mindaddig, amíg újfent le nem kapcsoltatták a lámpát… Arra a hülyeségre hivatkozva, hogy másnap iskola. Felnőttek….

Nagyon kislánykori kedvenc. Rémlik, hogy van egy másik pöttyös könyvem is, de azt nem szerettem. Ezért viszont nem azért voltam, oda, mert pöttyös. Igazán humoros az egész, és nagyon jó, hogy megmagyaráz dolgokat a lábjegyzetben (amiről sokáig képzeltem, hogy lábszaga is lehet), ha olyan szó kerül elő, amit egy gyermek nem ért és hátul itt is ott van, hogy lehet kiejteni idegenül az idegen szavakat. Az ötlet, hogy egy ikerpár kicseréli önmagát és átveri a világot, nagyon tetszett. Mindig is szerettem az okos átveréseket, és még most is lehet pityeregni a könyvön, mert a vége olyan boldog és egy mesének igenis boldognak kell lennie. Közben, meg így felnőtt fejjel olvasva, elég kemény a mag. Ez a válás dolog félelmetes ügy, gyerekként, felnőttként egyaránt. Humor dolgában is ügyes mese. Na, Kästner nagy mesélő és kész!

♥♥♥Még általános iskola alsó tagozatába jártam,amikor az osztályfőnöki órán a tanárunk mindig felolvasott nekünk a könyvből.Emlékszem milyen izgatottan vártuk az órákat,hogy megtudjuk,hogyan alakul a két cserfes kislány sorsa.Talán ezért is lett gyermekkorom egyik legszebb és kedvenc könyve.Nagyon szép történet a gyermeki álmokról és a testvéri szeretetről.♥♥♥

Van egy bejegyzés a könyvem elején. A nagymamám írta, 1997-ben, idézem „A szép bizonyítványodért sok szeretettel” Nem igazán szoktam olyan könyvet kapni, amibe írnak, így már csak ezért is nagy becsben tartom ezt a kis könyvecskét. No, meg mert ez a történet annyira édes, még felnőtt fejjel is, hogy néha muszáj újraolvasnom. Vannak olyan pillanatok, amikor csak úgy beugrik nekem egy-egy jelenet, mondat a könyvből. Olyankor mindig érzem, hogy újra kézbe kell vennem. Valahogy én is gyerek leszek megint. Nagyon jó érzés.
(A beragasztott világítós tetkókra ránézni is az, megmosolyogtat, de hogy hogy lehettem ilyen barbár… könyvbe ragasztgatni. ejnye :D )

Ezt a könyvet rongyosra olvastam kislányként, és még most is egyszerűen elvarázsol. Imádom. Azóta minden nyáron várom, hogy én is megismerjem az ikertesómat, aki a Föld másik végén lakik.:$

Hát nagyon szerettem a két Lottit, ezt hoztam ki talán legtöbbször a könyvtárból. Amikor pár éve megjelent újra, sajnos nem pöttyösen, szereztem egy saját példányt. Mindig írom, hogy imádom a testvérsztorikat, hát ezek ráadásul különleges testvérek, ikrek. Szép mese, és valahol szerintem minden gyerek erre vágyik, akinek szétszakadt a családja. A Nagy Reunion regény. Kár, hogy Hálivud elcsépelte.

Gyerekkoromba valahogy kimaradt nekem ez a könyv. Aztán a lányaim megkapták ajándékba. NAGY akarok lenni végre, ezért, ha már kéznél volt elolvastam.
Mindig szerettem az ikreket. Gyerekkoromban eljátszottam azzal a gondolattal, hogy van egy ikertestvérem, akivel szükség esetén „kicserélhetjük” egymást. (Például, amikor felelni kell, egyik bizonyos tantárgyakat tanulna, a másik egyebet.) Itt is ötletes volt a csere, a gyerekek találékonysága egy – számukra óriási – probléma megoldásdában.

Emlékszem, anyukám hónapokig járt ezután a könyv után, annyira vágytam rá, aztán végül megkaptam és néhány óra alatt el is olvastam. Most is ugyanolyan nagy örömmel kezdek bele az olvasásába, mint kiskoromban. Most is ugyanolyan szeretettel tölt el az olvasása, mint azelőtt. Örök kedvencem marad. :)

Ez valahogy kimaradt gyerekkoromban, pedig a történet ismerős volt (a hugicám olvasta és elmesélte, aztán több filmváltozatát is láttam).
Most mégis újdonságként hatott, elsősorban az író „hangos” véleménynyilvánítása a szülői felelősségről, önzésről, válásról stb. (amit néhol már kioktatásnak kezdtem érezni).
De a történet nagyon eredeti az elválasztott ikerpárról, akik kicseréli egymást és szüleiket.
Vidám, fordulatos és megindító.
Legalább annyira szól a gyerekeknek , mint a felolvasó szülőnek/felnőttnek.

Nem akarok túlozni, de szerintem ez volt az a könyv, amely végérvényesen és menthetetlenül megszerettette velem az olvasást. Emlékszem, egy délután anyukám hazahozta nekem „csak úgy” (bár tavasz lehetett és a születésnapom környéke). Nem tudom, azonnal rávetettem-e magam, de jól hangozna kétségtelenül, ha azt mondanám, így volt. :) Mindenesetre az biztos, hogy ez volt az első könyv, amit magamnak olvastam – otthon a faládán –, és egyszerűen nem bírtam letenni, mintha csak valami krimi volna. Persze gyerekként fogalmam sem lehetett még arról, mi az a krimi. Elbűvöltek a rajzok, a történet, a tény, hogy Kästner bácsi szinte kis felnőttekként szól hozzánk (ld. a kiszólás a Shirley Temple-ről). Talán a mai fejemmel nem lenne sem öt csillagos, se nem kedvenc, de mivel akkor annyira elbűvölt, még ha sok mindenhez erőltetnem is kellett magam, hogy értsem – Lotte álma –, és mivel a mai napig megmaradtak belőle markáns mondatok, amik beugranak, belém égtek, nem mondhatok egyebet, mint hogy meghatározó könyv az életemben, és örökre kedvenc marad, amíg világ a világ. Sok ilyen jót kell(ene) olvasnia mindenkinek, amikor még kicsi, érzékeny és képlékeny, és nem pedig olyan kérges, mint a mostani jómagam. Köszönjük, Erich Kästner!