Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Légy hű magadhoz 164 csillagozás
„Azt hiszem, minden, amit valaha is tettem és írtam, csupán előkészület volt ehhez a könyvhöz. ” – mondta műveiről a szerző, s bár nem önéletrajzi regényt írt, hősének sorsában, világszemléletében Eric Knight életútjára, mélységes humanizmusára ismerhetünk. Egy esztendővel a halála előtt fejezte be életének fő művét, ezt a regényt, melynek minden sorát az igazság kimondásának felelősségérzete hatja át. Tombol a második világháború, Angliára hullanak a bombák, a brit társadalom élete fájdalmasan felbolydul. Ekkor találkozik két fiatal: Prudence, a gazdag arisztokrata lány és Clive, az alacsony sorból származó fiú. Megszeretik egymást, tervezgetik majdani életüket, amelyről a lelkük mélyén mindketten sejtik, hogy csak vágyálom, szörnyűségeket megszépítő illúzió… Clive, a katona – a „lázadó Anglia fia” –, rádöbben, hogy nem az elnyomottakért harcol, hanem a háborút előidéző vezető rétegek érdekeiért. Megszökik a katonaságtól, és abban a… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 1941

Kedvencnek jelölte 39
Most olvassa 6
Várólistán 102
Kívánságlistán 25
Kölcsönkérné 3
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Ez egy fantasztikus könyv, főleg hogy akkor íródott, amikor. A Hitlerrel farkasszemet néző, az öreg kontinenstől a csatornával elhatárolt, de épp ezért így a szörnyű valóságot a többség által szemtől szemben még meg nem tapasztalt háborús Anglia társadalmi rétegeit is igen találóan jellemző történet és egyben szerintem egy találó korrajz, mély gondolatokkal. Annak is ajánlom, aki alapvetően nem szereti a háborús témában íródott könyveket.
Nagyon szomorkás volt a könyv hangulata. Igazság szerint elég lehangoló volt. Az eleje kísértetiesen hasonlított a Búcsú a fegyverektől-höz. A hangulata, a háborús légkörben kibontakozó szerelem. Prudence is nagyon hasonlított Hemingway Catherin-jéhez, ugyanolyan idegesítőek az állandó buta, felesleges kérdései. A többi női alakot is idegesítőnek találtam. A mellékszálaknak semmi értelmét nem láttam, mind elvarratlan maradt csak lógnak a levegőben, egymáshoz sem volt közük, sőt még a történet alakulásához sincs semmi közük. Az amerikai szál csak annyiban volt érdekes, hogy Anglia és Amerika különbözőségéről, két teljesen más világról kaptunk képet. Irish Cathaway történetének abszolút semmi köze nem volt (vagyis én nem láttam) a történethez. Azt sem tudtuk meg, hogy mi lett vele. A kedvenc jelenetem az volt, amikor a légiriadó alatt Clive és Prudence végigbeszélgették az éjszakát. Ezek a beszélgetések, a filozofálgatások adják a történet lényegét. Nem lett kedvenc könyvem, csak a mély filozófiai tartalom miatt kap négy csillagot.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
nagyon tetszett, a fő szál párbeszédei különösen. Valóságos érzetük volt, néha hülyéskedtek, néha mélyek és komolyak voltak. A főszereplő férfi gondolkodása meg kifejezetten tetszett, világos volt, mégis szerény maradt, és nem álszerény; látta, mennyire nem érdem a műveltség, és ő csak azért szedte fel, mert örömét lelte benne, nem azért, hogy hivalkodjon vele.
Valamennyire cselekmény/karakterleírás (?): az az egy nem tetszett, hogy az alsó osztály szenvedései alakították a cselekedeteit, és felül kellett volna kerekednie a sértettségén, mert az a lényeg, kivé vált, nem az, hogy honnan jött. De ettől még emberségesebb lett az ábrázolása, csak kevésbé szimpatikus.
Kissé előítéletesen vettem kézbe – gondolván: újabb világháborús könyv… De ez teljesen más volt. Ez sokkal inkább békekönyv, mint háborús kötet. Kissé vontatottan indult, de aztán kikerekedett a főszál története. A mellékszálak is érdekesek. Nem kötődnek szorosan a fő sodráshoz, de mivel mindegyik egy-egy belső dilemmát, konfliktust mutat be a háborúhoz kötődően, jól illeszkedik a mondanivaló vonalvezetéséhez. Furcsa volt, hogy a szereplők mindegyike félig civil, félig katona, de épp ez tette különlegessé a szemléletmódot. Nagyon szép történet, újraolvasásra is érdemes.
Nem is tudom miért vártam ezzel a könyvvel ennyi ideig. Évek óta a családom könyvespolcáról bűvölt engem, de talán most kellett csak levennem, hogy igazán átérezzem, hogy megértsem. Kemény társadalom kritika, szerelem, háború. Így volt jó, ahogy volt.
Az eleje nagyon nehezen ment. Három hétre félre is tettem pihenni, és ez jót tett neki. Aztán amikor a háború közepén önmagukról kezdenek beszélni a szereplők, akkor már határozottan tetszeni kezdett. Mi is volt az, amit elmondtak? Szó esik a társadalmi osztályok közti különbségről, hogy kinek mit jelent a háború, ki mint menekül a kapcsolataiból (felhasználva a háború teremtette helyzetet), ki az aki vállalja önmagát és a kapcsolatait. A legjobban az apa-lány kapcsolat ragadott meg a könyv vége felé.
Az első fejezet után félretettem, és nem nagyon akaródzott újra nekiülni. Gondoltam, ha végig ilyen lesz, nem sokáig jutok. Aztán mégis rászántam magam, és nem bántam meg.
Örülök neki, hogy úgy kezdtem el a könyvet, hogy nem olvastam el a fenti szöveget, ugyanis biztos félbehagytam volna. Szerencsére csak annyit tudtam róla, hogy háborús könyv. Valóban az, de távolról sem a klasszikus értelemben, hiszen a lelkekben dúló harc jóval nagyobb szerepet kap a történetben. Egy őrült világban az érzelmek is jóval nehezebben bontakozhatnak ki, és egy kicsit disszonánsak is, de ugyanolyan nagy lánggal égnek. Az általam eddig olvasott könyvek közül ez a cím fejezi ki legjobban a történetet, és ez külön csillagot érdemelne.
Népszerű idézetek
Ha nem merem kimondani azt, amiben hiszek, akkor nincs is jogom, hogy higgyek benne.
485. oldal
Mostanában annyi ajtó csukódik be mögöttem… És én néha szeretném, ha ez egy kicsit lassabban menne. Visszamenni nem akarok, hiszen az ajtók csakugyan bezáródnak, és az ember nem is mehetne vissza. És én csakugyan a magam útján akarok továbbmenni. De hát néha kifulladok egy kicsit, és olyankor szeretném azt mondani, hogy – állj… csak egy pillanatra… csak egy percre állítsuk meg, kérem, a világot… csak addig, míg hozzászokom egy kissé, hogy ott legyek, ahol vagyok.
12. fejezet
Az ember önmagában egy egész világ – erről van szó. Ha egyetlen ember sem lenne az egész világon, aki úgy beszélne, mint én, aki abban hinne, amiben én, és ha azért, amit mondok, mindenki kiközösítene, mindenki megvetne, akkor is ki kell mondanom a meggyőződésemet, különben méltatlanná válnék rá, hogy egyáltalán legyen meggyőződésem.
713. oldal (33. fejezet)
Látod, hogy torzul el az igazság, ha túl sokan beszélnek róla? Ilyenkor az ember már maga sem tudja, mi történt igazán.
396. oldal (22. fejezet)
És mit ér a haladás, ha nem tudja boldogabbá tenni az embereket? Minél több embert minél hosszabb időre boldoggá tenni – mi más lehetne a civilizáció célja?
… És az ember mindent összeolvas, fel akarja falni az egész világot, és egész vallást épít fel magának a könyvek tiszteletéből, amíg csak rá nem tör egy kiadós szellemi gyomorontás. És ebből nem is gyógyul ki hamarább, csak amikor feldereng a következő nagy nap hajnala. Azé a napé, amikor az ember egyszerre csak rájön, hogy nem az olvasás, nem a tudálékosság, még csak nem is a műveltség a legfontosabb. Hanem az, hogy az ember önállóan tudjon gondolkozni és következtetni. Nemcsak összeolvasni mindent, amit mások gondoltak, és nem ezeket a másodkézből kapott gondolatokat falni a sajátjai helyett. És nem elfogadni csak úgy vakon a dolgokat, ahogy a történelem állítja, hogy ennek meg ennek így kell lennie. Nem elfogadni. Mert akkor a világ megáll, és nincs többé haladás … Az ember érzi, amint derengeni kezd az agyában, hogy önálló gondolkodás nélkül csak tudálékosságra vezet a tanulás, és hogy a világ minden felhalmozott tudása csak azért jut el hozzánk, hogy világosabban tudjunk gondolkozni …
573. oldal (28. fejezet)










































































































































































