A ​hóleány 90% 289 csillagozás

Számomra abszolút kedvenc lett ez a keserédes kötet. Teljes mértékben magával ragadott, igazi tündérmese-szerű történet. Bár Mabel és Jack elég sok rossz dolgon ment keresztül, mégis hittek, reméltek a jóban, a csodákban, annak ellenére is, hogy egy kietlen, vad vidékre, Alaszka peremvidékére költöztek, hogy ott kezdhessenek új életet. Bár kezdetben nagyon sok nehézség adódott, de aztán sikerült évek múltán összebarátkozniuk a szomszédokkal, akiknek nagy szerepe volt abban, hogy újra önmagukra és egymásra találjanak a főszereplők. De a legnagyobb szerepe a Hóleánynak volt abban, hogy újra tudtak önfeledten örülni Mabelék, teljesen megváltoztatta a kislány az életüket. Számomra nagyon tanulságos volt a kötet, nagyon jól bemutatja, milyen nagy hatása tud lenni annak, hogy az emberrel hogyan viselkedik a környezete.

link

Pár napja fejeztem be a könyvet, de kellett picit ülepednie, hogy megkíséreljek valamiféle értékelést írni róla. Az eleje nem nagyon tetszett, számomra unalmas volt, de miután az első 70 – 80 oldalon átrágtam magam, egyre érdekfeszítőbbé vált.
Gyönyörű, szomorkás hangulatú mese. Igazi hamisítatlan téli történet rengeteg hóval, faggyal, hideggel. Az író csodálatosan mutatja be az alaszkai táj vadságát, ahol a telepeseknek minden talpalatnyi termőföldért keményen meg kell küzdeniük. A regényben egy 50-es éveiben járó házaspár, Mabel és Jack életét követhetjük nyomon, akik nagyon vágynak egy saját gyermekre. És egyszer csak a semmiből (a hóból?) felbukkan Faina, aki a maga titokzatosságával, légiességével fényt és boldogságot varázsol a pár szürke hétköznapjaiba. Tavasszal, amikor a hó elolvad és beköszönt a meleg, eltűnik, de télen a hó megjelenésével, újra visszatér hozzájuk. Majd a könyv vége felé fiatal nőként látjuk, aki Garrett személyében rábukkan a szerelemre. Nem tudtam eldönteni, hogy Faina valóságos, hús-vér kislány volt, vagy csak a képzelet által teremtett lény. A hóleány utolsó tette szomorúságot és értetlenséget váltott ki belőlem, bár ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a könyv emlékezetes maradjon.

Egy csodaszép borító mögé bújtatott keserédes történet ez az anyaságról, a szeretetről, az elmúlásról és az emberi kapcsolatok fontosságáról. Annyira édesbús volt már az elejétől kezdve, hogy nem is számítottam spoiler, mégis szíven ütött spoiler. Az alaszkai vad, rideg vidék pedig csak még inkább rátett egy lapáttal a kissé szomorkás, lassabb hangvételű cselekményre, sokszor olyan érzésem volt olvasás közben, mintha a radiátorból áradó meleg ellenére is rázna a hideg.

„az élet sokszor fantasztikusabb és rettenetesebb, mint azok a történetek, amelyekben gyerekként hittünk, és talán nincs is abban semmi rossz, ha varázslatot vélünk látni a fák között.”

Nagyon mélyen megérintett több szempontból is, és teljesen úgy éreztem, hogy ott vagyok én is azon a csodás alaszkai tájon.
Gyönyörű, keserédes történet, a szereplők mindegyike belopta magát a szívembe.

Szépséges téli mese sok-sok puha hóval, egy titokzatos gyermekkel és sóvár csodavárással. Varázslatos volt a helyszín, az érintetlen alaszkai vadon, és a természet kettőssége, ami jelenthet békét, vigasztalást, de állandó életveszélyt is a zord éghajlaton élő telepeseknek.
A történetet még meghittebbé tette, hogy nem a fiatalkori lángolás állt a középpontban, hanem egy idősebb házaspár bensőséges kapcsolata, az idő próbáját már kiállt szerelme.

Szívszorító, megható történnet volt, tetszett.
Az eleje kicsit döcögősen indult, de aztán egész jól alakult, egy orosz népmese alapján készült.
Sok érzelem volt benne, barátságról, szerelemről, családról. Az 1920-as évek Alaskai helyszínen játszódott, ahol igen kemény élet várt a vállalkozó kedvű telepesek részére. Főleg ha farmer gazdálkodással foglalkoztak.
Elkelt a szomszédok segítsége és összetartása, hogy talpon tudjanak maradni.
Nagyon megható történet volt és a szerző eléggé ragaszkodott a népmeséhez.

Szívszorítóan kedves mese (bár az orosz népmesei vonatkozást én nem ismerem) az összetartozásról, tiszteletről, a gyermek utáni vágyról, a család és a szomszédok barátsága nagyon tanulságos. Faina egy légi tünemény, minden jóságával feledteti a zord körülményeket. Az írónő nagyon szépen ábrázolja mind a tájat, mind a szereplőket.

Nagyon szeretem a keserédes könyveket, az olyanokat meg különösen, aminek minden oldalát átjárja ez a hangulat. Ez a könyv határozottan ilyen. Lassan bontakozó fájdalmasan szép mese. Nem ismertem az eredeti mesét, de ez a könyv kilóra megvett. A gyermek utáni vágyakozás, főként a nőknek nagyon szomorú és fájdalmas, akkor , ha ez sosem válhat valóra, enélkül szerintem nem lehet teljes a női sors.
Jack és Mabel mégis megkapja a lehetőséget. Nagyon szerettem Faina karakterét, kicsit a funtineli boszorkány, Nuca jutott eszembe róla.
Féltem a végétől, de nagyon tetszett a befejezés. Szerintem ez olyan könyv lesz, amit évek múlva újraolvasok.

Ennek a könyvnek az ereje nem a cselekményben van, mert az szinte nincs is, hanem abban, hogy teljesen el tud repíteni az alaszkai vadonba. Miközben olvasod ott érzed magad a kunyhóban, az erdőben, a patakparton, érzed a szél simogatását, és tombolását, a falevelek illatát, a hó ropogását a talpad alatt, és tökéletesen átadod magad annak, milyen életük lehetett a vadont meghódítani vágyó pioníroknak. Úgy tudod megszereti a szereplőket, hogy szinte eggyé válsz velük, és minden apró örömük, bánatuk, aggodalmuk a sajátodnak érzed. Ezt igazán egy értékelésnél nem lehet átadni, mert ezt úgyis csak az érti, aki olvasta a könyvet.
Sajnos a magyar borító elég gagyi lett, megérdemelt volna valami ízlésesebbet.
Egyedül arra hívnám fel a figyelmet, hogy bigott állatbarátoknak fenntartásokkal ajánlanám a könyvet, mert bizony ez egy kemény világ volt, és úgy hullanak benne a húsáért, prémjéért (vagy csak úgy) elejtett vadak, mint a legyek, s bizony ezek kimúlása, feldolgozása is elég érzékletesen le van írva. Nem biztos, hogy ezt szívesen olvassa, aki erre érzékeny.

Kedvenc gyermekkori mesém Andersen Hókirálynője, ezért van az, gondolom, hogy bármi, ami egy kicsit is arra utal vagy hasonlít, az érdekel, lenyűgöz, inspirál. Ezért került hozzám közel a Narnia, az Északfi és volt kedvenc orosz szavam a Sznyegurocská. Nos, ez a könyv nem a Hókirálynő újabb variációja, hanem az orosz meséé. Bevallom: azt nem is ismertem ennyire eddig. De a történet szép, s ez a regény feladatának érzi az eredeti megismertetését is amellett, hogy másfelé szövi tovább. Decemberben tehát, mikor véletlen megláttam ezt a kék borítós, havas könyvet a könyvtári polcon, azonnal tudtam, hogy ezt most rögtön, azonnal, karácsonyi meglepetésül – értsd: tiszta örömből – olvasni akarom. Nem is csalódtam benne! Jó választás volt. (A kislányt a borítón én is giccsesnek érzem, de azért nem tántorított el.) Élveztem, hogy kibogozhatatlan volt a mese és a jéghideg valóság kettőse. Én magam is hol abban hittem, hogy a mese szál erősödik, bizonyosodik be a végére, hol meg abban, hogy a valóságos emberi…, hiszen ez meglehetősen sokáig bizonytalan, kétséges. És csak a legvégén dől el. Irodalmilag nyilván mind a két megoldás felé ki lehetett volna kerekíteni, nem árulom el, hogy az írónő melyiket választotta. Hadd legyen még sokaknak ilyen izgalmas e pár száz oldalas csendes, ködös homály. Ha a másik szál lett volna elvarrva a történet végéül, valószínűleg nekem az is éppennyire tetszett volna. Merthogy a valóságos, emberi is annyira extra, kivétel, hogy már szinte alig hihető. Alaszka és az északi vidékek hangulata, légköre tőlem annyira távol áll, hogy vagy teljesen közömbösen hagy, vagy elborzaszt. Képtelen lennék ott élni, azt a fajta magányt, kirekesztettséget, vacogtató hideget önként elviselni. Az éghajlati és emberi, pszichikai adottságokon kívül nyilván döntő az az élethelyzet, ahogy Mabel és Jack idekerül – a gyermekvállalás problematikája –, s ahogy egymásnak társai lesznek, avagy sem. Azzal, hogy e témát boncolgatja, járja körül szívmelengető kibeszélő társnak bizonyulhat minden meddőségtől, vagy magzathaláltól szenvedő párnak. Mabel érzéseit érezhetik ők is magukénak: https://moly.hu/idezetek/902387.
Öröm, hogy a szöveg is ennyire szép, szinte már költői: ködös, párás, havas, csendes ábrándozásra késztető.