Emily Brontë: Üvöltő szelek 4.13 / 878

Nagyon nem szerettem ezt a könyvet.
Igazából nem maga a regény zavar, az egy remek Bronte regény, bár egy kicsit talán túlontúl borongós az én kedélyemnek, de olyan amilyen. Engem az általános társadalmi megítélése bosszant.
Egyszer azt hallottam, hogy ezt a könyvet minden tinilánynak el kellene olvasnia, mert ebben van leírva az igaz szerelem, mely még a halálon is átível, és hogy elválasztották őket egymástól, és mégis milyen erős volt a szerelmükblabla.

Egy frászt. Ez a könyv nem szól egyébről, mint arról, hogy mi lesz két olyan gyerekből, akik úgy nőnek fel, hogy a kutya se törődik velük, vadak lettek, és egyáltalán nem képesek beilleszkedni a normál emberi társadalomba. Önzőek, és képtelenek kompromisszumokat kötni, nincs bennük semmi alázat, semmi szeretet, semmi elfogadás, egyedül a szenvedélyeik, az ösztöneik hajtják őket, állandóan harcban állnak magukkal, egymással, az egész világgal, és mi lett a vége? A lány gyakorlatilag halálra hisztizte magát, a fiú pedig úgy élte le az életét, mint egy goromba, boldogtalan remete. Hát nekem ez nem példa.

Itt egy kicsit eszmefuttatunk is a könyvről, ha valaki hozzá akar szólni :-)
http://moly.hu/polcok/mdmselle-huto/csevej

Pilinszky :BRONTË

A kocsisok beüzennek: jövünk.
És a vendégek: érkezünk.
És a lámpások átszelik
röpködve a teret, az udvart,
fénybe vonva az éjszakát,
a diófák törzsét, a szőlők
alsószoknyáját s a kőasztal
esőbe-szélbe mártott peremét.

Hát itt vagyunk.
Nyissatok ajtót.
Ez az utolsó éjszakánk.
Ez az utolsó vendégségünk.

Terítsetek.
Ágyazzatok.
Rakjátok meg a kályhát.
Eresszétek szabadon a kutyákat.

Engem meg tudott érinteni a könyv. Tudom, rengetegen nem szeretik, sokan talán nem is értik. Catherine és Heathcliff szerelme félelmetes, pusztító, és mégis annyira gyönyörű és megindító.
"És nem vesz rajtuk erőt a halál"…

ez az igazi csoda: ugy megszerettetni velem valakit, hogy közben ő a legundorítóbb lény, akit ismerek… És Bronte ezt tette…. Imádtam. Ennyi széoet egyhelyen!

Megbocsájtom amit ellenem vétettél, szeretem a magam gyilkosát, de a tiédet hogy szerethetném?

Nekem nagyon tetszett, még ha nem is azt vártam a végére, mit kaptam, de a szerelem….. ha nem kapja meg az ember…… nem lehet nélküle normálisan élni.

Elsőre én is elakadtam benne (nem tudott érdekelni a második generáció), hagytam érni húsz évig. Pár hónapja elolvastam és nagyon élveztem. Elképesztő, mi mindent nem félt gondolni és kimondani ez a falusi papkisasszony, ez a kis penészvirág, kétszáz évvel ezelőtt. A veszekedős-megalázós jeleneteken egyszerre sírtam és röhögtem, ezeknél erősebbet a modern irodalom is csak elvétve produkál. Teljes félreértés ezt a könyvet romantikus női regényként teríteni. A borítók közül a Szántó Piroska-féle absztrakt fogta meg a lényeget.

mikor elkezdtem, nagyon szerettem. olyan könyv, amit tényleg egy meleg szobában olvasnál, lehetőleg a pattogó tűz mellett, csak hogy ne érezd a kinti süvítő szelet. aztán a sok szenvedés meg neurotikus lélek elkezdett bosszantani, unalmassá vált. az ember valami megnyugvást várna a végére, amit szerintem nem kap meg.

Szégyen, nem szégyen, én bizony nagyon szerettem…főleg azt a nagyon beteges szerelmet….

újra kellene olvasni.. hátha…(20 évesen untam. )

Szerettem és szeretem most is. Sajnos többször kellett nekiállnom, de nem azért mert nem tetszett, hanem időhiány miatt. Az elejét vagy 3-szor is olvastam. Ez nálam abszolute 5-ös. Heathcliff volt a kedvencem, a szadista, és kellően őrült, de igazán szerelmes… Zseniális!