Emelt ​szintű érettségi 2013 – Kidolgozott szóbeli tételek – Magyar nyelv és irodalom 3 csillagozás

Emelt szintű érettségi 2013 – Kidolgozott szóbeli tételek – Magyar nyelv és irodalom

Az érettségire való felkészülést segítő számos általános összefoglaló munkával szemben ez a könyv nem az eddig tanultak globális áttekintését kívánja nyújtani, hanem a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által 2012 decemberében nyilvánosságra hozott 2013-as emelt szintű magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga szóbeli tételeinek kidolgozását adja. A szerzők az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Felvételi Előkészítő Bizottságának tagjai.

>!
Corvina, Budapest, 2013
112 oldal · ISBN: 9789631361186

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Rozmaring>!
Emelt szintű érettségi 2013 – Kidolgozott szóbeli tételek – Magyar nyelv és irodalom

Nem tudom, mi lett volna vele nélkülem.
Remek kidolgozásokat ad a tételekről, amik tényleg nagy segítségek. Szépen pontokba szedi, érthetően elválasztva egymástól az információkat.
A fél pont levonást amiatt kapta, mert nagyon sok olyan kifejezést használt, aminek utána kellett járni, és ami szerintem fölösleges egy szóbalinél, mert persze, nézik a szókincsedet, de nem arra kapsz pontot, hogy mennyi idegen kifejezést ismersz. Persze az alap legyen meg, de amennyit itt használt, az már túlzás volt, túl tudományos, azon felül szerintem az érettségizők 20% az, aki ismeri az összes ott felsorolt kifejezést.
Ezen felül tényleg nagyszerű volt, bár talán kissé elfogult is vagyok, mert nagy valószínőséggel bebuktam volna a szóbelin, ha nem ebből a könyvből tanulok – ezt majd még meglátjuk.

3 hozzászólás
encsy_eszter>!
Emelt szintű érettségi 2013 – Kidolgozott szóbeli tételek – Magyar nyelv és irodalom

A kiadvány hasznosságát, azaz inkább az alapötletét nem vitatom, viszont a pontossággal és alapossággal sok baj volt. Nagyon kevés példát hoz fel, ez szintén negatívum, pláne a nyelvtanos részeknél.
Nem csak a magyartanárom, még én is találtam benne hibát. Az egyik verseskötetről pl. azt írja, hogy öt ciklusból áll, miközben nyolcból. Ha ezt valaki rosszul nyögi be szóbelin, az elég nagy pofára esés…
Persze, utána kell nézni máshol is, és erre a könyvre csak egy támpontként, kiegészítőként tekinteni. Vázlatnak elég jó. Egyébként közepes.


Hasonló könyvek címkék alapján

Emelt szintű érettségi 2022 – Kidolgozott szóbeli tételek – magyar nyelv és irodalom
Emelt szintű érettségi 2014 – Kidolgozott szóbeli tételek – Magyar nyelv és irodalom
Árva László – Simon Ferenc: 100 tétel magyar nyelv és irodalomból
Kaposi József – Szabó Márta – Száray Miklós: Feladatgyűjtemény az új történelem érettségihez – 9-10. évfolyam – Írásbeli
Emelt szintű érettségi 2021 – Kidolgozott szóbeli tételek – magyar nyelv és irodalom
Szerényi Gábor: Nagy biológia feladatgyűjtemény – Megoldások
Palotásné Nagy Éva: 1500 fogalom magyar nyelv és irodalomból
Schlegl István – Trembeczki Csaba: Sokszínű matematika – Az analízis elemei
Halász Tibor: Fizika 9 – Mozgások – energiaváltozások
Lakatos Ilona: Érettségi magyar nyelvből