Tishomingo ​Blues 21 csillagozás

Elmore Leonard: Tishomingo Blues

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​kaszinókkal, drogbarlangokkal, alvilági figurákkal és egzotikus éjjeli pillangókkal teli Tunicában mindig van valami zűr. Ezt Dennis Lenahan, a mutatványos fenegyerek a saját bőrén tapasztalja meg, amikor a helyi maffia tagjai a szeme láttára nyírják ki egy munkatársát.

A gyilkosság színhelyéről menekülő Dennist egy titokzatos fickó, a dúsgazdag, nagydumás, bluesrajongó Robert Taylor veszi pártfogásába. Rövidesen kiderül azonban, hogy a védelemnek ára van…

Pergő dialógusok, őrült szituációik és fanyar humor – ELMORE LEONARD regényében senki sem az, aminek látszik. A történet színpompás forgatagában az örömlány abroncsos szoknyában illegeti magát, a bűnözők amerikai polgárháborús jelmezekben garázdálkodnak, a tisztes férj és vállalkozó mocskos milliókat mos tisztára, és könnyen megeshet, hogy aki nem vigyáz, abba épp a cimborái röpítenek golyót.

„Hátborzongatóan szórakoztató és sziporkázóan szellemes.” Los Angeles Times

„Halálosan komoly,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2002

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hard Boiled Jaffa

>!
Jaffa, Budapest, 2016
268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155609022 · Fordította: Illés Róbert
>!
Jaffa, Budapest, 2016
280 oldal · ISBN: 9789634750116 · Fordította: Illés Róbert

Enciklopédia 2


Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

Csabi>!
Elmore Leonard: Tishomingo Blues

Mesteri mű ez Leonardtól, mesteri, amennyiben ez alatt egy szakma szabályainak alkalmazását értjük, a magabiztos rutin lenyűgöző és egyben kiábrándító megnyilvánulásával.
A történet egyszerű, ismeritek azokat a dzsemborikat, amikor lelkes amerikaiak a polgárháború uniformisaiba öltözve eljátszanak egy-egy régi csatát, nos, egy ilyenre készül a kisváros lakossága, ennek az előkészületei közben játszódik a regény nagy része, természetesen a csatával a fináléban. Tulajdonképpen ez a regény legnagyobb erőssége, bemutatja ezt az egész folyamatot, bepillantást nyújt ebbe a világba. Mert maga a történet már nem tudott ennyire lekötni. Vannak a helyi gengszterek, és jönnek a nagyvárosi gengszterek, hogy átvegyék az üzletet. A nagy leszámolásra a csatát szemelik ki maguknak, addig csak a tapogatózás folyik, na jó, lepuffantanak két mellékszereplőt, de ez a továbbiakban senkit sem érdekel. Hogy miért pont a csata közben akarják egymást lepuffogtatni, ahol több ezer potenciális szemtanú nyüzsög egy viszonylag kis területre bezsúfolva, és nem intézik el az ügyet az éjszaka leple alatt, aztán be a hullákat egy furgonba és ki velük egy alkalmas mocsárba? – ne kérdezzétek. Én az utóbbit választottam volna, az biztos, legföljebb nem ír regényt senki a sztoriból.
A történet főszereplője Dennis, a toronyugró, aki véletlenül mindkét banda látókörébe kerül. Nem sikerült rájönnöm, hogy mi szerepe volt ebben a történetben, mi a fenéért szemel ki egy gengszter egy ilyen full amatőr fickót, hogy aztán bevonja az üzletbe, ez ilyen buddy movie-ba való romantika. Inkább csak amolyan ugródeszka lehet ő, amiről elstartol a történet.
A műfajt sem tudtam belőni, kriminek ez gyenge, inkább valami gengszter drámának mondanám, de a dráma is erős kifejezés ide, ahhoz nincs mélysége a történetnek, és a szereplőknek sem, kellemesen elszövegelnek ezek a típus karakterek egymással, de mintha csak egy nyaralóhelyen összejött volna pár idegen, senkit sem érdekel a másik múltja, és hát egy hét múlva úgysem látjuk többé egymást. Abban még bíztam, hogy a végére legalább tartogat valami csavart Leonard, de aztán a véres leszámolás is csak egy tévedések vígjátékába fordul.
Tucat termék, leárazások biztos befutója.

11 hozzászólás
vargarockzsolt>!
Elmore Leonard: Tishomingo Blues

Egyszerű gengsztertörténet Amerikából, a Mississippi mellől, olyan kérdésekkel, mint ki az igaz nagyfőnök?spoiler és megeszi-e a nagyhal a kishalat?spoiler. Tanulság nincs, viszont képet kaphatunk a déli, fehér, amerikai férfiak infantilizmusáról hagyománytiszteletéről, ahogy újrajátsszák a 19. századi polgárháborút (Észak Dél ellen).
Ami miatt érdemes elolvasni, túl azon, hogy 1-2 órára kikapcsol, az a blues.
Igaz, hogy nem túl szervesen beépítve, de szó van a könyvben a blues klasszikusairól, és ami legfontosabb, ezen keresztül el lehet jutni Marvin Pontiac-hez.
Marvin Pontiac ’77-ben meghalt Detroitban, elütötte egy busz spoiler, majd 1999-ben csinált egy zseniális lemezt John Laurie-vel, a The Legendary Marvin Pontiac Greatest Hits-t. spoiler Na, az a lemez olyan, mint egy Chandler-krimi vagy Hemingway-novella vagy bármi, amit Mark Twain írt a forró Délről.
spoiler
A könyvet @mama_gold kihívására olvastam:
https://moly.hu/kihivasok/ismerjuk-meg-leonard-elmore-t

1 hozzászólás
Bla IP>!
Elmore Leonard: Tishomingo Blues

El nem tudtam képzelni mi ez, azon túl, hogy egy krimi. Egy férfi szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, s megfenyegetik, hogy hallgasson – innen indul a történet, amely egyre bonyolultabbá válik. Nagy erénye a könyvnek, hogy olyan életszagúak a párbeszédek, amilyeneket ritkán olvasni. Ezért kedvelem az írót, már a negyedik könyve, amit olvastam.
A végére nemigen marad tiszta karakter, csak a főszereplő. Ja, és megismerkedhetünk a blues és a baseball történetének egyes részleteivel…

2 hozzászólás
Márta_Péterffy P>!
Elmore Leonard: Tishomingo Blues

A második könyvem a szerzőtől, az előző jobban tetszett, ám ez is megér négy csillagot nálam-főleg a zenék miatt! A történet nem elég különös, sem nem sodró-de a figurák, az amerikai Dél világa érdekes. Leonard nem igazán krimit ír, nem is tudom, miféle zsáner az övé, de van hangulata, az biztos.

robinson P>!
Elmore Leonard: Tishomingo Blues

Elmore Leonard 37. krimije a Tishomingo blues. Lehet, nem egy „köpcös” történet, és nem illan el mint a kámfor… Inkább szórakoztató, mint véres krimi.
http://gaboolvas.blogspot.de/2016/03/tishomingo-blues.html

abcug I>!
Elmore Leonard: Tishomingo Blues

Szeretem én Elmore Leonardnak a laza dumáját, a fesztelen stílusát – de azért itt se csavar, se meglepetés nem volt valahogy…

henryhill>!
Elmore Leonard: Tishomingo Blues

Nagyon jól esett ismét Leonardot olvasni, jó hogy végre egy kiadó (Jaffa) felébredt hogy bizony olyan krimiíróról van szó, akinek regényeit szerte a világon zabálják, elismerik és még nagyon sok bepótolni való van a hazai megjelenéseket illetően. Megkerülhetetlen a kortárs bűnügyi próza világában. A Tishomingo Blues az egyik legjobb és legüdítőbb könyve, a szokásos lezser de autentikus bagólesővel, kóteri riposztokkal amelyeket olvasva szem nem marad szárazon. Annyira életszerűen, realisztikusan ábrázol gyors és csattanós reakciókkal hogy a gyengébb könyveit is rád tukmálja és biza nehezen is szabadulsz a hatástól, mert olyan mintha egzotikus környezetben extrém sportot űznél, pálmafák lobogója alatt kortyolnád a whiskyt és bíznál a fröccsenési zóna hatásában – a felhőtlen de komoly szórakozásban, oldottan és emelt fővel. Nagyon találó a Tishomingo Blues, hisz valóban a blues klasszikusai kerülnek terítékre, megszállott blues-rajongók tolmácsolásában és a szokásos szimplifikált leonard-i trivialitásból jön a bonyodalom, egy toronyugró tanúja lesz segédje meggyilkolásának és utána nem várt szövetségesek-riválisok hajszálereinek kusza hálózatába csöppen. Fogyasztása gabonapárlat mellett javallandó, élvetegen viruló nyári napsütésben. Ízléses, stílszerű noha korántsem tökéletes regény, azonban amíg olvasod nem kívánsz mást mert természetesnek hat és szórakoztató személyiségekben tobzódik.


Népszerű idézetek

vargarockzsolt>!

Szerinted nem hülyeség, hogy a személyzetist emberierőforrás-menedzsernek hívják?
– Egy raktár jut róla eszembe tele holttestekkel – felelte Dennis.

47. oldal

robinson P>!

– Melyik az a szó, amit a legkevésbé szeretsz?
– Takony. És neked?
– Kurva. Sokszor hívtak így.

205. oldal

robinson P>!

A félrelépés veszélyes dolog, különösen ha egy gengsztert csal meg az ember, és Anne többször is megállapította, hogy nem éri meg.

216. oldal

Grapefruitossy>!

– Meséltem, hogy mindenki azt hitte, Robert Johnson biztosan eladta a lelkét, különben hogyan tanult volna meg úgy játszani? De Robert Johnson soha nem mondta, hogy eladta.
– Emlékszem.
– Márpedig ki tudná jobban, mint ő maga? Miután otthagyta a deltát, elment Hazlehurstbe az anyjához, és elvonult remetének. Érted, miről beszélek? Elzárkózott a külvilágtól és addig gyakorolt, amíg meg nem találta a saját hangját. Robert Johnson két évig remeteként élt, és kifejlesztette a saját stílusát. Azután visszament a deltába… Sam House mondta róla: „Befejezte a játékot és mi ott álltunk leesett állal.” Érted, mit akarok mondani?
– Ha akarsz valamit, dolgozz meg érte – bólintott Dennis.

263. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Robert Johnson · Sam House

Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: A halálsoron
Don Winslow: A határ
Mario Puzo: A Keresztapa
Greg Iles: Csontfa
Riley Sager: Várj, amíg sötét lesz
David Baldacci: Órajáték
Dot Hutchison: Pillangók kertje
Julie James: Az a gyanúm, szerelem
James Ellroy: Amerikai tabló
Michael Connelly: Gyilkos költő