Szóljatok ​a köpcösnek! 19 csillagozás

Elmore Leonard: Szóljatok a köpcösnek!

A mai alvilág szürke eminenciása, az uzsorás Chili Palmer éppen azt fontolgatja, hogy más pályát választ, amikor egyik ügyfele meglép a városból. A nyomok Las Vegasba és Los Angelesbe vezetnek… a többi pedig, ahogy mondani szokás: mese. Chili, mint bűnöző, rendkívül alkalmas arra, hogy betörjön a filmiparba. Hamarosan összeakad a horrorfilmeket gyártó Harry Zimm-mel és a valahai filmcsillagocskával, a bögyös Karen Floresszal. De az ügyeskedő Harry aláír egy váltót, egy miami gorilla nyugatra igyekszik, hogy kipukkassza Chili buborékját, és Chili hirtelen a feje búbjáig „nagy elképzelésekbe” keveredik – egy hollywoodi szélhámosságba, mely arra irányul, hogy átverjék a „befektetőket”, akik sejteni engedik, hogy máshol is meg lehet halni, mint a jegypénztáraknál.

Simlis fiúk címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1990

>!
Ciceró, Budapest, 1996
320 oldal · ISBN: 9635390599 · Fordította: Greskovits Endre

Kedvencelte 1

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 16

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

A_Brenner>!
Elmore Leonard: Szóljatok a köpcösnek!

Nem tetszett, de az utolsó három sor miatt kap egy négyest.

alaurent P>!
Elmore Leonard: Szóljatok a köpcösnek!

Nagyon fordulatos, és sokszereplős krimi. Mindenki simlis valamiben, és csak idő kérdése, hogy lecsapjon rá valami várt vagy váratlan, és lenyúlja megszerzett pénzét. Ebül szerzett jószág Los Angelesben is ebül vész el. A szereplők erősen egyénítettek, sok lélekrajzi elemet kapunk róluk, így nem is meglepő, amikor az egyik rosszfiúról megtudjuk, tulajdonképpen aranyból van a szíve. Talán emiatt került fel az 1001 könyv listára, más okot nemigen látok rá.

Balázs_Erőss>!
Elmore Leonard: Szóljatok a köpcösnek!

Miután a filmet láttam, gondoltam elolvasom, mit is írt eredetileg a figura. Jó. Nagyon jó. Kivételes eset, amikor a film és a könyv nem von le egymás élvezetéből.


Népszerű idézetek

Foximaxi>!

De amikor az embernek nyernie kell, Harry, akkor veszít. Ezt mindenki tudja.

Foximaxi>!

Nem, nincs ostobább egy ostoba fickónál, aki azt hiszi magáról, hogy nagyágyú.

Pocok_von_Oktond>!

Tudod, mit mondanak Elaine Levinről. Mindenkivel lefeküdt, hogy eljusson idáig. De én mondok neked valamit, ha így volt is, nem lett volna szüksége rá.

198-199. oldal

Foximaxi>!

egy tanulmány szerint, amit olvasott, a dohányosok kevesebbet mozognak, mint a nemdohányzók, kisebb valószínűséggel kapcsolják be a biztonsági övet, hajlamosabbak a vitatkozásra, többet hiányoznak a munkahelyükről, és két egész két tizedszer elégedetlenebbek az életükkel, nem is beszélve arról, hogy két egész hat tizedszer valószínűbb náluk a hörghurut és a tüdőtágulás.

Foximaxi>!

– Az biztos, hogy megijedtem.
– Nem úgy viselkedsz.
– Akkor ijedtem meg, nem most. Meddig legyek ijedt?

Foximaxi>!

Chili nem szólt semmit, gondolkozott. Ezek a kibaszott befejezések, öregem, nem is olyan könnyűek, mint amilyennek látszanak.

Pocok_von_Oktond>!

-Öregem, te sohasem mosolyogsz, mi?
-Csak ha valami vicceset hallok.

204. oldal

alaurent P>!

A gyerek majd meghalt, hogy elmondhassa, ettől fontosabbnak érezte magát. Ez olyan, mintha az ember tudja, hol lakik egy filmcsillag, olyan bennfentes dolog.

6. rész

alaurent P>!

Amikor Chili tizenkét évvel történetünk kezdete előtt először ment Miami Beachbe, kívül-belül hideg telük volt: egy fok volt aznap, amikor Tommy Carlóval a South Collinson lévő Vesuvióban ebédelt, és meglovasították a bőrdzsekijét.

(első mondat)


Hasonló könyvek címkék alapján

Mario Puzo: A Keresztapa
Raymond Chandler: Hosszú búcsú
Stephen King: A ragyogás
Dashiell Hammett: Véres aratás
Donna Tartt: A titkos történet
Paul Auster: New York trilógia
Patricia Highsmith: A tehetséges Mr. Ripley
James Ellroy: Fekete Dália
Bret Easton Ellis: Amerikai psycho
Dashiell Hammett: A cingár feltaláló