Hűség 65% 64 csillagozás

Nem is tudom, én teljesen másra számítottam.

Hát ez a könyv oltári nagy meglepetés volt.

Nem gondoltam, hogy (erre is) 5 csillagot adok és ezért a meglepetésért a kultúrsznob reflexeim a felelősek. Milyen jó, hogy nem hallgattam rájuk!

És nem gondoltam, hogy mire a végére jutok, addigra az egyik leghitelesebb és leghatékonyabb kapcsolatterápiás könyvnek fogom tartani. Pedig pontosan ez történt. És az a szép az egészben, hogy szerintem Liz nem akar semmit se tanítani, csak elmondja, hogy Velük hogy történt az a 10 hónap és ennyi. Ezt azonban őszintén teszi, mégpedig nem amerikai őszinteséggel – mert ez szerintem egy oximoron – hanem magyar ízlés szerint is őszintén. Gondolatai segítenek, továbblendítenek, más fénybe helyeznek dolgokat, olykor kimondottan megnyugtatóak.

Persze a mi házasságunk teljesen más, mint Liz és Felipe kapcsolata, gyakorlatilag mindenben különbözünk tőlük (alapproblémák, konfliktuskezelési módok, lehetőségek, életmód tekintetében). És mégis, ki hitte volna: a dolog működik, nem győztem – nyugodtan tessék megkövezni – szamárfülezni a maradandó részeknél…
Egy azonosságot azért felfedeztem: mi is igyekszünk brazilok lenni, vagy ha nem megy, akkor 80-90%-ban görögök :-) Aki nem érti, járjon utána… ;-)

Bravo, Elizabeth Gilbert.

Karácsonyra kaptam. Azóta nézegetjük egymást, először a polcról figyelt, aztán a kiemelt polcról, végül május végén átkerült az éjjeliszekrényemre. De még mindig csak barátkoztam a gondolattal, hogy elolvasom. Két napja aztán váratlanul magamhoz ragadtam, és néhány kényszerű szünetet (munka, alvás, család…) kivéve egyhuzamban kiolvastam.
„Természetesen” teljesen mást vártam. (Már az Ízek, imák, szerelmeknél is mást vártam, mert/pedig annál az olvasás előtt láttam a filmet is…)
Mosolygós könyv. Az első néhány oldal után azt érzékeltem, hogy olvasás közben folyamatosan mosolygok. Nemcsak azért, mert humoros (is) volt, hanem megmosolyogtatóan aranyos a naivitása, a legjobbra törekedése, és főként a megszállott kutatásai, a statisztikák, kultúrantropológiai összehasonlító olvasmányok bújása. Mert mindezt tette annak érdekében, hogy megbirkózzon azzal a nehéz feladattal, hogy férjhez KELL mennie… miközben folyamatosan tudja, hogy a jó házasságra nincs biztosítás, nincs szabály – akármennyit tudsz is róla, akármennyire körül is járod, még mindig megjárhatod.
Érdekes szeleteket helyez el a könyvébe különböző kultúrákból, megdöbbentő információkkal szembesültem Amerikáról (a "végtelen szabadság országáról"….), ahol pl. az 1960-as (!) évek végéig a szövetségi államok egy részében illegális, tilos, sőt, büntetendő volt a különböző fajú (értsd: fehér és színes bőrű) emberek közötti házasság. Megdöbbentő volt az is, milyen mértékig beavatkozik/beavatkozhat Amerikában a törvény a magánéletbe.
Elgondolkodtatóak voltak a délkelet-ázsiai példák, sorsok, beszélgetések.
Jó könyv volt, őszintén ajánlom mindenkinek elolvasásra, házasság előtt/közben/után, pláne két házasság között… :) Olvasás közben nem tudtam, sajnáljam-e, hogy ez a könyv még nem létezett az első, sikertelen házasságom idején (hátha segített volna valamiben), vagy örüljek-e annak, hogy még nem létezett második, sikeres házasságom megkötése táján (talán fölöslegesen halálra aggódtam volna magam a hatására).
Ahogy F. lányom megdöbbentő hasonlóságokat fedezett fel saját élete és az Ízek, imák, szerelmek Lizének élete között, úgy fedeztem fel én is sok hasonlóságot a későbbi, idősebb Liz élete és a saját korábbi életem között. Úgy látszik, ezek a mi könyveink…
A fél csillag levonás az olvasó folytonos (fölösleges) megszólításáért és az idétlen bocsánatkérésekért van. Főképpen pedig a „De skacok….!” megszólításért (akkor is, ha ez a fordítónak köszönhető). Ettől még mindig megborzongok, ha eszembe jut.

Igazából nem is egy regény volt, hanem a szerző házassággal kapcsolatos kételyeinek és bizonytalanságának gyűjteménye. Alaposan utánajárt a házasság témakörének, az biztos és jó pár elgondolkodtató gondolattal is találkoztam a könyvben.

Hogyaszondja „Elizabeth Gilbert őszinte, humoros és mély érzelmű könyve azoknak szól, akik nem hisznek a házasságban, mert társadalmi béklyónak, a szerelem intézményesítésének, egyszóval idejétmúltnak tartják.” Ennél konkrétabban már csak akkor címezhették volna nekem, ha a nevemen szólítanak meg. Ráadásul az EPL-ot egy számomra nagyon fontos ember ajánlotta, de mivel nem nagyon akaródzott elolvasni, ezért kompromisszumként inkább ezt a könyvet választottam. Kellemes, néha-néha elmosolyodtam rajta, tényleg szimpatikus az írónő stílusa, és igazán őszinte, de hogy ez mi volt? Tudom, mi volt, mert az elején és a végén is magyarázkodik a könyvével kapcsolatban. Az elején elmondja, mi is ez a könyv és hogyan és minek, és a végén is a szánkba rágja, hogy ez nem egy minden részletre kiterjedő tanulmány a házasságról (tényleg nem, de magam is meggyőződtem róla). Látszik, hogy félt a támadásoktól, hogy nem elég alapos a tanulmánya. De könyörgöm, kinek jutna eszébe tudományos cikket várni tőle?? Ebben a formában?? Értettük, nem vagyunk hülyék, nem kell túlparázni, néni! Ez egy olvasmányos tanulmány light, világos! Hogy mit akart belőle kihozni? Nem tudom. Főleg azért nem, mert még saját magát sem sikerült a végére meggyőznie, egyszerűen csak beletörődött az elkerülhetetlenbe.
A fülszövegre visszatérve, én inkább a barátnőmnek javasolnám ezt a könyvet, aki napok óta nyaggat, hogy a két év múlva esedékes habos-babos álmai esküvőjére csináljam meg a csipkét, nem nekem, aki szerint a házasság társadalmi (igen! társadalmi, nem állami!) béklyó, a szerelem intézményesítése és csak arra való, hogy az ember könnyebben kapjon lakáshitelt (vagy vízumot. És mi ez, ha nem intézményesítés?? Megint ugyanott vagyunk, ahol a part szakad).
Félreértés ne essék, olvasható, aranyos, kedves regényke, de néhány mosolyon kívül semmit sem ad, hiába próbálják beadni, hogy több, mint egy átlagos női ponyva. Mondjuk ha nem így állítják be, lehet, hogy más szemmel olvastam volna és kevésbé lettem volna kritikus. Ha olvastam volna egyáltalán.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A könyv számomra a tökéletes hullámvasút. Az elején nagy elvárásokkal vettem a kezembe a könyvet , hisz az előzmény igencsak tetszett ( a filmverziója már kevésbé).Aztán többször megálltam, félretettem, lassítottam az olvasási tempón, míga végére újra belejöttem és a végére eljutottam addig, hogy igenis nagyon tetszett! Mostanság az esküvők szezonja van, ajánlom nászajándékként vagy még a leáynbúcsúra , hisz akkor még van legalább 1 hét elolvasni.
Érdekes megvilágításba helyezte házasságot , a női szerepeket. Talán a gyermektelenség nyílt vállalása és a „Nénikebrigádos” okfejtés volt a legtalálóbb. Maholnap én is nagynénivé válok, és Elizabeth Gilbert szerint ez igen komoly felelősség.
Tetszett , ahogy családi történeteket és sorokat is kielemez , de nem viszi túlzásba a személyeskedést. 4 csillagot érdemel a hullámvasút- effektusért.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Megjegyzés: az angol eredetit olvastam.
Stílusban meglehetősen eltér az Izek, imák, szerelmek-től. Talán szárazabb egy kicsit, mert igyekszik több szempontból is körüljárni a házasság intézményét. Mindezt úgy, hogy közben állandóan hangoztatja, hogy nem szociológus, pszihológus vagy kultúrtörténész, hanem saját használatra gyűjti az anyagot. Szerintem egészen decensen sikerült is neki. Nekem őszintébbenk tűnt, az előző könyvével ellentétben most néha valóban közel éreztem magamhoz Lizt, talán azért, mert egyes kétségein és tépelődésein én is osztozom. Ami most is zavart, az a túlzásba vitt „amerikaisága”. (lehet, hogy tényleg ilyenek???) A kétségbeesett törekvése a lazaságra, az erőltetetten beszúrt megjegyzések, hogy nehogy már valaki azt gondolja, hogy diszkriminálja a melegeket, a külföldieket stb. Összességben ez egy erős közepes, ha valakit érdekel a téma, annakajánlom, de amúgy nem egy laza lányregény. Röviden összefoglalva: Mikor Felipe-t kiutasítják az Államokból, az egyetlen esélyük, hogy összeházasodjanak, pedig mindketten túlvannak egy fájdalmas váláson, és semmi kedvük nincs megint fejest ugrani egy házasságba. Mivel Felipe nem térhet vissza az Államokba, amíg nem tisztázódik a helyzete, utazgatással töltik az időt, és Liz megpróbál választ találni a nagy kérdésre, hogy valóban olyan rémes a házasság? Egyáltalán miről szól, mi a lényege? Beszélget erről vietnami parasztasszonnyal, felidézi a nagymamája és barátai élményeit, meg a saját rossz tapasztalatait is. De a kommentárjai üdítően humorosak és értelmesek. Úgy marad szkeptikus a házassággal, mint intézménnyel szemben, hogy nem nyomja elénk a tipikus feminista szinglinő-szöveget. Végül pedig úgy dönt egy számára (végig hangsúlyozza, hogy ez az ő saját döntésük, nem valami egyetemes igazság) elfogadható házasság mellett, hogy nem lesz csöpögős, könnyfakasztó és túlcukrozott.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Teljesen másra számítottam az első rész után, azt hittem ez is egy jó kis regény lesz. De igazából az írónő házasságról alkotott véleményéről, a kételyekről, ill. arról szól, hogy más kultúrákban mi a szerepe a házasságban a nőnek és a férfinek. Kételyei merültek fel a házasság előtt és kutatásokra, más emberek tapasztalataira kíváncsi, hogy ki hogy éli meg a házasságot, mit jelent számára.

Igazából tényleg nem is regény. Tankönyv, tanulmány a házasságról. Szerintem mindenkinek el kellene olvasni függetlenül attól, hogy a házasság előtt áll, benne van, vagy már túl van rajta… És nem csak a nőknek! Sok dologra rávilágít, megmagyaráz, és segít némely dolgot a helyére rakni. Ajánlom mindenkinek a 136. oldal első bekezdésétől, a 137. oldal közepéig, nagyon figyelmesen elolvasni. Nagyon tanulságos! Idézetnek kicsit hosszú lenne kiírnom.

Kicsit más jellegű mint az első rész,Gilbert a házasság intézményét járja körül jó pár megközelítésben,személye beszámoló csak érintőlegesen van benne,ennek ellenére tetszett a fél csillag levonás a személyes rész hiányának tudható be.