Most ​érsz mellé 14 csillagozás

Történetek esernyő nélkül
Egressy Zoltán: Most érsz mellé

A nagysikerű „Portugál” című dráma szerzője most prózaíróként mutatkozik be. Egressy elbeszélései megőrzik a drámaíró szituáció- és feszültségteremtő képességét. Kiforrott elbeszélői hangja, és mesteri szerkesztői készsége remek novellistáról árulkodnak. A kötet elbeszélései mindvégig lebilincselik az olvasók érdeklődését.

Eredeti megjelenés éve: 2009

Tartalomjegyzék

>!
204 oldal · ISBN: 9788081012273

Enciklopédia 5


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 6

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Dün P>!
Egressy Zoltán: Most érsz mellé

Egressy Zoltán: Most érsz mellé Történetek esernyő nélkül

Újabb véletlenül rám talált kötet – avagy mit tesz, ha @Zonyika meg én pont az E betűnél kuporodunk le a földre a polcok közé a könyvtárban.
Kiemeltem a többi könyv közül, és már a hátoldalán írt pár sor eldöntötte, hogy el fogom olvasni. És az az igazság, hogy nagy eséllyel el is fogom még, csak mégsem teljesen. Mert szinte minden novellával úgy jártam, hogy már pár sor után bekebelezett a hangulatuk, a mondatok hömpölygése, az érzések, amiket keltenek, odaültetik az olvasót a borítóra, az üres székre, hadd ázzon bőrig miközben várja, hogy mellé érjen – legalább gondolatban – az, akinek a látásától a legjobban tart.
De a történetek lezárása… Arcul csap, persze. Az a lényegük, persze. De ez nem az a fajta arculcsapás, amitől sokkolódom, hogy ki gondolta volna és ilyen nem is lehet, hanem fanyar, rossz ízt hagyó, elégedetlenséget, értetlenséget szülő érzés. Elromlottak szinte mindannyian.
Kár értük.

1 hozzászólás
petibácsi>!
Egressy Zoltán: Most érsz mellé

Egressy Zoltán: Most érsz mellé Történetek esernyő nélkül

Akár jó is lehetne, hiszen a novellák egész kis színesek, szereplőik emberek és angyalok, homók és heterók, józanok és őrültek, határon innen és túl; én mégis untam, amiért (szinte) mindegyik történet a felejtés kényszeréről, a szakítás és a másik fél emlékétől való menekülésről szól. Hogy mindegyik elbeszélésnek ugyanaz (ez) az életszituáció a kiindulópontja, számomra olyan egyhangúvá tette a kötetet, hogy azt nem tudta orvosolni sem az elbeszélésmód sokrétűsége, sem az időnkénti visszautalások, „visszaköszönések”, sem a nézőpont-váltogatások (először: sebzett főhős – E/3, elhagyott fél – E/2; majd: E/1, E/3; és így tovább a többi kombinációval).

Csabi>!
Egressy Zoltán: Most érsz mellé

Egressy Zoltán: Most érsz mellé Történetek esernyő nélkül

Az első novellákat elolvasva kicsit megijedtem, mintha egy 80'-as évekből ittmaradt presszóba tévedtem volna be. De aztán kialakult a dolog, vagy csak én éreztem rá az író stílusára.
Nem könnyű olvasmányok ezek, és nem csak a témáik miatt, de a szövegezés figyelmet igényel, nem egy kimondott strandolvasmány. Viszont ihletet adó olvasmányok ezek, akinek nem jön meg a kedve közben, hogy leírja a saját történeteit is, annak nem is voltak soha ilyen vágyai.

n P>!
Egressy Zoltán: Most érsz mellé

Egressy Zoltán: Most érsz mellé Történetek esernyő nélkül

Én nem értem oda (mellé).

Zálog>!
Egressy Zoltán: Most érsz mellé

Egressy Zoltán: Most érsz mellé Történetek esernyő nélkül

Jó is lehetett volna. Ott voltak az érdekes nézőpontok(kinek jut eszébe a hold szempontjából írni?). Node nem az.


Népszerű idézetek

n P>!

„Nem fogom kibírni, hogy ne lássalak, de elég már, lesz majd nekem más, meddig várjak, mire várnék, ki vagy te nekem, senki. Senki.”

hátsó borítón

Egressy Zoltán: Most érsz mellé Történetek esernyő nélkül

7 hozzászólás
Dün P>!

Frissen szült trocheus-sort mondogattam magamban, Panda Zsolt a konyhaséf a Resti étteremben, a Keletinél láttam a nevet kiírva délelőtt, intéztem valamit arrafelé.

150. oldal

Egressy Zoltán: Most érsz mellé Történetek esernyő nélkül

2 hozzászólás
Dün P>!

Hogy ne várjalak mindig, arról volt a legnehezebb leszoktatnom magam. Már nem akartalak, de akkor még bármi történhetett volna. Utána már tudtam, hogy nem. Mégiscsak jött egy pillanat, amikor tényleg vége lett. Úgy belefáradtam a várakozásba, hogy talán mégis csoda történik, úgy megkeményedtem, hogy százezer fok sem olvasztott volna meg. Elkezdtem undorodni az egésztől, magamtól, tőled, mindentől, kezdtem kívülről látni mindent, azt kérdezgettem magamtól, mi értelme volt az egésznek.

133. oldal

Egressy Zoltán: Most érsz mellé Történetek esernyő nélkül

Dün P>!

[…] a ki nem mondott szavak egy másik birodalomba kerülnek, és vissza már nem térnek, nem tudnak, egyetlen ideális pillanata van minden mondatnak, egy lehetősége arra, hogy érvényesen kimondódjon, utána már késő, utána már nem kell vele erőlködni.

197. oldal

Egressy Zoltán: Most érsz mellé Történetek esernyő nélkül

Juci IP>!

Az erotikus viccelődéseknél én vagyok a célpont, egyedüli nő az osztályon, nem baj, csak a színvonaltól leszek szomorú.

31. oldal

Egressy Zoltán: Most érsz mellé Történetek esernyő nélkül

Dün P>!

Azt sugalltam neki utána, gondoljon egy olvasott mondatra: az elmaradt élet mindig olyan szép, abban nem csalódunk soha. Azt hiszem, ő azt gondolja erről, az a baj az olvasott mondatokkal, hogy olvasott mondatok.

100. oldal

Egressy Zoltán: Most érsz mellé Történetek esernyő nélkül

Dora P>!

Éjszakai rettegésekkel volt tele a gyerekkorom, talán akkor kezdődött, amikor anyám egyszer úgy tett az utcán, mintha nem hozzá tartoznék. Ötéves lehettem, mint az aquaparkos kislány, eldobtam egy banánhéjat a Múzeumkertben, rám kiabált egy férfi, hogy ne szemeteljek, én ijedten anyám felé indultam, aki erre elnézett valamerre. Nem tudom, a férfitól félt, vagy szégyellt engem, nem tudom, én örökre elvesztettem őt abban a pillanatban, ezt megéreztem akkor, emlékszem tűzött a nap, és ürült ki lassan a szívem. Két napig nem voltam hajlandó enni, anyám nem értette miért, a végén már aggódott orvoshoz akart vinni, akkor megvacsoráztam, nem bírtam tovább. Soha nem beszéltünk erről többször, de nekem azóta összeszorul a gyomron, ha a Múzeumkert mellett járok, sajnos már helyek is fájnak, nemrég ürült ki másodszor a szívem.

29-30. oldal

Egressy Zoltán: Most érsz mellé Történetek esernyő nélkül

Kapcsolódó szócikkek: banánhéj · Múzeumkert
1 hozzászólás
Londonna>!

az október aranygyűrű az esztendő kezén

13. oldal

Egressy Zoltán: Most érsz mellé Történetek esernyő nélkül

1 hozzászólás
Dün P>!

[…] most érsz mellé, nézitek egymást, te is nézed, most kell megállnod vagy nem megállnod, ezek tizedmásodpercek, mindenen múlhat minden, mellette vagy, ott voltál, mellette, kimerevedett a pillanat, már nincs enyhülés, mosoly, belülről jött, de legyőzted, és már tudod, hogy továbbmész, helyes biztos, megoldják az idegeid, az ösztön megoldja az agy helyett, a sebesség is marad, picit sem kapkodó, nyugodt mozdulattal ráteszed jobb karjára a kezedet, egyetlen pillanatra, csak egy érintés, és közben nemet intesz a fejeddel, amiben annyi minden van, azóta is szedegetem össze a jelentéseket. Már ott se vagy. Megfordul utánad, te nem nézel vissza, de tudod, hogy ő igen, erős vagy, erősebb, mint ő, aki most nem hall semmit, csönd van a fülében, teljes süketség, én hallom az autókat, meg hogy dobog a szíve, arra mindig figyelnem kell, ver, ahogy még sohasem, csak áll, már nem utánad néz, maga elé, visszafordul, eltűntél a kavarodásban, mindjárt a mozinál leszel, ahol voltatok egyszer, annyira jó volt, beleszagoltál a nyakába, ez nem most jut eszébe, ez minden nap, most lépnem kell, segíteni, nézd, mit csináltál, összegörnyed, ráhajol az oszlopra, szerencséje van, azt meg lehet fogni, át lehet ölelni, bele lehet kapaszkodni.

100. oldal

Egressy Zoltán: Most érsz mellé Történetek esernyő nélkül

Londonna>!

Megint rád gondol. Miért van, hogy úgy szeret téged, mint senki mást, mégis megrémíti valami benned? Mindegy már, elrendezett mindent, csak a szív, az még sajdulgat. Majd jó lesz, majd elcsitul.

12. oldal

Egressy Zoltán: Most érsz mellé Történetek esernyő nélkül


Hasonló könyvek címkék alapján

B. E. Belle: A telepi lány
Marilyn Miller: Az egyetlen
Ella Steel: Az egyezség
Ruby Saw: Leah
Ella Steel: A szeretet dallama
Anne L. Green: Csábító vallomások
Ruby Saw: Angyalom
Ella Steel: Öröm a köbön
K. M. Holmes: Mason
Ruby Saw: #dutchboy