North Dormer, a XX. század eleji amerikai kisváros álmosan éli unalmas mindennapjait. Generációk, évek, évszakok váltják egymást teljes egyhangúságban és változatlanságban: köztiszteletben álló hölgyek terelgetik szépreményű leánykáikat, polgárok és parasztok végzik hagyományos teendőiket. Különcködésnek semmi helye itt, s a kevés kilengő ifjú hölgy és úr történetét is mélyen maga alá temeti a kisváros pora. Ebben a közegben keresi saját útját a szépséges, fiatal Charity, akit a település nagybecsű polgára, Mr. Royall ügyvéd nevelt föl. North Dormert a lány és az ambiciózus ifjú építész, Lucien Harney riasztja föl évszázados révületéből. Charity és Lucien között egy pillanat alatt szerelem szövődik. A Hegyre vezető út menti házban adnak egymásnak találkát nap nap után, mígnem Lucien váratlanul elutazik. Charity magára marad egy szikrázó szerelem emlékével, megannyi ígéretével és reményével. Kétségbeesett helyzetében mindössze a… (tovább)
A szerelem nyara 9 csillagozás
Eredeti mű: Edith Wharton: Summer
Eredeti megjelenés éve: 1917
Most olvassa 1
Várólistán 12
Kívánságlistán 5
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Nem olyan kiemelkedő történet, mint Az ártatlanság kora, és nem is olyan egyedi lánysors története, mint A vigasság háza, nincs benne semmi olyan, amit nem láttunk már százszor, de mégis, a naiv, kétes származású falusi lány bukása végtelenül szomorú, nyomasztó és kilátástalan.
Kétfajta feneketlen nyomorúságot is láthatunk Charity életében: azét, aki jobbra vágyik, és azokét, akik fél-állati sorban tengődnek. Mindkettő elborzaszt.
Most is hálás vagyok, hogy akkor születtem, amikor. Örülök, hogy már túl vagyunk azokon a változásokon, amiket részben a hatékony fogamzásgátlóknak köszönhetünk, és hogy már nem alázhatnak meg valakit azzal, ha a fejéhez vágják, hogy „7 hónapra” született az első gyereke.
(Ja, és Edith Wharton megint elérte, hogy elolvassam előre a végét, mint A vigasság háza esetében. Pedig én ilyeneket nem szoktam csinálni.)
Kicsit tényleg nyomasztó történet. Nem rossz, de én jobbra számítottam. Bár A vigasság háza rosszabb véget kapott.
Csak azért kap,egy félcsillaggal kevesebbet,mert már csak arra emlékszem,hogy tetszett és végére nem:D
Nem egyszerű megítélni a könyvet. Voltak benne nagyon jó részek, de olyanok is amelyek egész egyszerűen untattak. A mellékszereplők jelleme teljesen homályban maradt és egyedül talán Mr. Royall személyiségét lehetett igazán megismerni. Charity egész szerethető volt ábrándozásai közepette, de úgy éreztem hiányzott belőle valami.
Kicsit valami Jane Austen stílusú történetre számítottam, aztán ebből csak a batárok és csézák
említése valósult meg.
A történet maga tetszett, bár a befejezést egy kissé elhamarkodottnak ítéltem!
Leginkább arra emlékszem, hogy az egész történetet idegesítő idétlenségnek tartottam, végig kellemetlen érzéseim voltak, amíg olvastam! Egyetlen szereplő sem volt nemhogy szerethető, de még csak azonosulni sem tudtam egyikőjükkel sem, vagy megérteni a törekvéseiket, de legfőképpen a módszereiket! Az egész sokkal kisszerűbb, mint azt a fülszövegből gondolhatná a szépreményű olvasó!
