Újra veszélyek közt John Carter kapitány visszatér a Marsra, hogy még egyszer találkozzon szerelmével, Dejah Thorisszal. Ám a csodálatos hercegnő eltűnt, talán mindörökre. Félelmetes szörnyek támadnak Carterre, aki a Dor völgyébe menekül, oda, ahonnan ember még nem tért vissza élve.
A Mars istenei (Mars-ciklus 2.) 83 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1913
Enciklopédia 1
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 8
Most olvassa 5
Várólistára tette 23
Kívánságlistára tette 16
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
A John Carter trilógia (A Mars hercegnője; A Mars istenei; A Mars ura. Ha jól tudom a többi részben már nem ő a főszereplő) legjobb darabja szerintem. Az Istenembereket követően szükségem volt egy egyszerű gyorsan olvasható pörgős történetre, ezért esett a választásom A Mars isteneire. Ismételten nem kellett csalódnom. Ezeknek a regényeknek pont ezek a fő erősségei illetve a felépített világ, ami magába szippantja az olvasót. Ebben a részben Borrougs még színesebbé még összetettebbé teszi Barsoom világát és próbál komolyabb mondanivalót is belecsempészni (némi társadalomkritika) a regényébe. Továbbá azt vettem észre, hogy mintha jobban odafigyelt volna a tudományos részletekre is.
A Mars istenei kissé komorabb, komolyabb is talán, mint a másik két könyv és ez baromira jól áll neki. Borrougs a regényben mind a kivételes fantáziával megalkotott világát mind pedig a szuperhősi magasságokba emelkedett főszereplőjét csúcsra járatta, ami nekem nagyon, de nagyon tetszett. Remek szórakozás volt, jár az öt csillag.
Valahogy vissza kellett juttatni John Cartert a Marsra – már csak azért is, mert az addig pénzszűkében levő író 400 dolcsit kapott az első részért, ami (nem tudom, hogy a brit, vagy az amerikai „tudósok” kalkulációja alapján) most kb. 50 ezer dollárral lenne egyenértékű, vagyis az a kis könyv, ponyva 1,1 millió Ft-t ért! :D Az a 400 dollár komoly vásárlóértékkel bírt abban az időben.
A történet alapjait sikerült jól lerakni, szinte kínálta magát a folytatás, amire csak azért nem mondom azt, hogy a sword & sandal stílust képviseli, mert a Marson a marsiak – többnyire – nem hordtak szandált! :D :D :D Egyébként ez a stílus, kemény, már-már a mai videójátékok hentelős (vérben tocsogó) képeit vetíti elénk. Itt több ilyet kapunk, mint az első részben. Kész adrenalin- és tesztoszteron bomba! Kezd kiépülni egy tisztább kép John Cater Marsáról… Itt már jobban előre gondolkodik az író, szinte látni hol érdemes folytatni, mit érdemes később jobban kifejteni.
A befejezés meg olyan lett, hogy az utolsó oldal után azzal a lendülettel már nyúltam is a már jó előre odakészített harmadik rész után! :)
Persze, nem irodalmi értékeiért szeretjük Burroughs-t. Pontosan nem tudnám megmondani, miért szeretjük. Talán a fantáziájáért, mert az van nekije bőven, de nagyon bőven! John Carter és Tarzan történeteiben a kaland és a fantázia mindent visz. Mert, lássuk be, más nem is nagyon van benne. Logika sem nagyon, meg mély átgondolások sem.
S ennél a kötetnél nekem ez vette el a kedvemet. A kaland, vagyis inkább a könyv vége felé az egymillió harcos titokban öszeszedése, és az ezer harci hajó el- és felkészítése már nem is gyermeki naivitás volt, hanem amolyan „mindent elhiszek, de ez már sok” fáradtság. Pedig szeretem Buroughs-t.
John Carter szinte napokig nem alszik, sebaj, végigkűzdi ezeket a napokat, sebaj, lemészárol minden galád ellent, hurrá, de feleim: nincs alkalom, hogy enne vagy inna! Csak az egyéves rabsága során, a kötet vége felé! Kemény legény!
Nem is szőrözöm tovább, mert Burroughs nem arra való, persze, hogy nem.
S kis pihenés után olvasom majd tovább a sorozatot.
Burroughs ebben a kötetben végre oda repíti az olvasót, ahová az már az első könyvben is jutni akar – de nem egyszerűen csak a holtak misztikus földjére, hanem a kultúrák, civilizációk és világnézetek ütközőpontjába, ahol végre nem arról szól a történet, miként lesz egy predesztinált hősből világok megváltója (láttunk már ilyet ezerszer), hanem hit és hiedelem, vallás és valóság, becsület vagy halál-problematikájáról. Az első három kötetből, amelyeket eddig olvastam, vitathatatlanul ez a legjobb, sőt, messze kimagaslik a történet és a mondanivaló egységessége miatt. Persze közben a szereplők ugyanolyan fekete-fehér alakok, és olykor oldalakon át könyékig tocsogunk a vérben, de Burroughs egy olyan témát ragadott meg, ami messze túlmutat a ponyva határain, és a szórakoztatás legelemibb eszközeinél maradva a lehető legtanulságosabban dolgozta fel; annyira, hogy ha mások ugyanezt szépírói eszközökkel próbálnák, nem jutnának tovább egy dögunalomba fulladó erkölcsi tanmesénél. Így viszont rögtön nyúltam a harmadik kötet után.
Muszáj azzal kezdenem, hogy miért így van vége?! Nem elég hogy átolvastam az éjszakát, de mégcsak meg se tudom a történet végét, mert a sztori a következő kötetben folytatódik… Ezt az egyetlen dolgot leszámítva imádtam. Izgalmas, jó a történet, újabb dolgokat tudunk meg a Marsról, Carter kapitány még mindig olyan jó mint az első kötetben volt, ebben egy kicsit többször esik fogságba :D
A Barsoom sorozat első 3 részének ez a kötet a csúcspontja. Burroughs fantasztikus társadalom kritikát fogalmaz meg, ugyanakkor az első részben felépített világot is nagyszerűen tágította tovább. Az utolsó pár oldalt tátott szájjal olvastam és szinte rögtön nekifogtam a következő részhez. Nagyon sajnálom, hogy a filmes adaptáció bukott, mert ezt a részt fantasztikusan vászonra lehetett volna vinni, még a Disney gyerekbarát rendezésében is.
Igazi békebeli sci-fi, szerethető szereplőkkel, kiváló világleírással. Kedvencem Tark Tarkas lett, és én is szívesen bepillantanék Barsoom világába. A vége igazi függővég, úgyhogy kényteken leszek tovább olvasni :-))
Az első regény sem volt rossz, de A Mars istenei kétségtelenül jobb regény. A történet lényegében hozza az első rész hangulatát. Elejétől a végéig rengeteg véres csatával, és halott ellenségek tömegével, ézért izgalmas olvasmány. Mikor már meg voltam győződve arról, hogy John Carter nem kerülhet szorultabb helyzetbe, az írónak mindig sikerült bizonyítania az ellenkezőjét.
Plusz pont, hogy komolyabb témákat is boncolgat.Pl. milyen szörnyű következményekkel járhat, ha az embereket vallásos tudatlanságban tartják.Tanulságosan mutat rá, hogy az ostoba babonák és tévhitek miként befolyásolják az embereket ítélőképességét.
Nagyon tetszett a regény, biztos elolvasom a harmadik részt is, ha végre sikerül beszereznem.
A Mars hercegnője remek folytatása. Szinte ugyanazt a színvonalat nyújtja, mint az első kötet.
Izgalmas, fordulatos, hősies történet, amely azonban a végén nyitva marad, várva a folytatást, A Mars urát. Mivel ezt olvastam a sorozatból negyediknek (nem szándékosan, egyszerűen így sikerült antikváriustól beszerezni a köteteket), sosem tudtam annyira megkedvelni a regény cselekményét, mint mondjuk A Mars uráét. Ennek ellenére bátran ajánlom mindenkinek, hiszen a benne bemutatott, képzelt marsi világ lenyűgöző.
Lásd még itt és az Ekultúrán:
http://katherines-bookstore.blogspot.hu/2012/12/ekultur…
Népszerű idézetek
Nagyon nehéz új vallást elfogadni a régi helyett, függetlenül attól, mennyire csábító az új, de nem lehet nehezebbet kérni annál, hogy a régit hazugságként vessük el, és helyébe nem kínálunk semmit.
237. oldal
Egy rövid pillanatig könnyek szöktek a szemembe, s közel álltam ahhoz, hogy érzelgős bolond módjára fulladozzam – de nem bánom, nem szégyellem. A hosszú élet arra tanított, hogy a férfi gyengének látszhat ugyan, ha a nőkről és a gyerekekről van szó, de ez a legkevésbé sem jelenti azt, hogy gyenge báb lenne az élet szigorúbb területein.
199. oldal
Ahogy ezek a szerencsétlenek egymás hegyén-hátán, helyenként kupacokban elnyúltak a padlón, Dante Poklának groteszk illusztrációit idézték fel bennem.
84. oldal, Ötödik fejezet - A veszély folyosóin (Ifjúsági, 1991)
→ |
---|
Ez volt minden. Nem is kellett mondania mennyire értékeli a barátságunkat, mely engem arra késztetett, hogy életem kockáztatásával próbáljam megmenteni őt, s azt sem kellet mondania, mennyire boldog volt, hogy ismét találkoztunk.
Ez a vad zöld harcos üdvözölt elsőként húsz éve, amikor először léptem a Marsra. Szívében gyűlölettel, döfésre emelt lándzsával fogadott. Hatalmas thoatjáról mélyen lehajolva támadt rám, amint hordájának keltetője mellett álldogáltam a holt tengerfenéken. S most, két világ lakosai közül senkit sem tekintettem jobb barátomnak, mint Tars Tarkast, a tharkok jeddakját.
220. oldal
A sorozat következő kötete
Mars-ciklus sorozat · Összehasonlítás |
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Andy Weir: A marsi 94% ·
Összehasonlítás - Orson Scott Card: Végjáték 92% ·
Összehasonlítás - James S. A. Corey: Tiamat dühe 91% ·
Összehasonlítás - John Scalzi: Vének háborúja 90% ·
Összehasonlítás - Dan Simmons: Ílion 90% ·
Összehasonlítás - Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? 88% ·
Összehasonlítás - Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd 87% ·
Összehasonlítás - Stephen King: A búra alatt 87% ·
Összehasonlítás - Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five 87% ·
Összehasonlítás - William R. Forstchen: Egy másodperccel később 86% ·
Összehasonlítás