!

A holló – Versek és elbeszélések 96 csillagozás

Edgar Allan Poe: A holló – Versek és elbeszélések
Könyvtár

Edgar Allan Poe (1809–1849), az amerikai romantika világirodalmi hatású alkotója életével és műveivel – nagy európai társaihoz hasonlóan – az önpusztító lázban korán elégő művészsorsot testesíti meg. Bostonban született, vándorszínész szüleit kétéves korában elvesztette. Egy jómódú család fogadta magához, öt évig Angliában járt iskolába, egyetemi tanulmányait már hazájában végezte. Byron és az európai romantika hatására epedő verseket kezdett írni, első verseskötete tizennyolc éves korában jelent meg, de költészete nem talált kedvező fogadtatásra. Különc életmódot folytatott, óriási kártyaadósságokat csinált, botrányai miatt eltanácsolták az egyetemről. Nevelőapjával is végleg szakított, katonának állt, ám sorozatos függelemsértései miatt a katonai akadémiáról is kizárták. Ekkor New Yorkba ment, majd Baltimore-ba: újságírónak csapott fel. Amerikában ez idő tájt indult a nagyüzemi folyóiratgyártás, és Poe haláláig ennek szentelte java tevékenységét. Írt esszét, kritikát, riportot,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1845


Hirdetés

Kedvencelte 18

Most olvassa 5

Várólistára tette 38

Kívánságlistára tette 15

Kölcsönkérné 3

Elcserélné vagy eladná


Kiemelt értékelések

+
>!
TmeaJR
Edgar Allan Poe: A holló – Versek és elbeszélések

A holló c. verset először angolul meghallgattam, majd több fordításban el is olvastam. Jó volt Kosztolányi fordítása is, de nekem személy szerint Babitsé tetszett a legjobban. Sajnos nincs saját példányom a könyvből, de amint lehet megyek és beszerzek egyet, mert Poe nélkül nem könyvespolc a könyvespolc.

+
>!
kissakos
Edgar Allan Poe: A holló – Versek és elbeszélések

Minden Stephen King rajongónak azt szoktam mondani: te azért szereted King-et, mert nem ismered Poe-t és Lovecraft-ot. Ha horror (vagy bármi más) akkor vissza a gyökerekhez…

+
>!
Dina1025
Edgar Allan Poe: A holló – Versek és elbeszélések

A Holló című verset három fordításban olvastam: Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád és Babits Mihály fordításában. Az ő saját költeményeik és személyük ebben a sorrendben áll hozzám közel – vagy távol.
Évekkel ezelőtt olvastam először A hollót mégis rögtön tudtam, hogy a három fordítás közül melyiket elemeztük együtt az irodalomórán, és melyiktől lúdbőrözött a karom kis gimnazista koromban, melyik volt az, amelyiket osztálytársunk olyan viccesen olvasott fel, de mégis olyan átható volt, hogy soha ne felejtsem el, hogy „soha már” – és ez Tóth Árpádé.
Úgy olvastam most, hogy az első versszakot mindhárom fordításban, és csak aztán a másodikat és így tovább. Többször előfordult, hogy bizonyos történések csak egy fordításban látszottak tisztán, a másik kettőben meg mintha a fordítók inkább a költői eszközök homályába burkolták volna a valójában átadandó üzenetet, bár lehet, hogy ezek ragaszkodtak jobban az eredetihez, ezt sajnos nem tudom. Szeretnék kiemelni mindegyik fordításból olyan elemeket, amivel nálam egy adott versszak fordításában teljesen „lepipálták” a másik kettőt:

Babits fordításában az ötödik versszak:

Hosszan néztem ott az éjbe bámulva, kétkedve, félve,
Álmodva amilyent nem mert még álmodni senkisem;
De a csöndesség töretlen, s a homály nem ad jelet, nem
Hangzik más szó, mint egyetlen név: „Lenóra!” – kedvesem
Neve, melyet én rebegtem, s _visszanyögte édesen
A visszhang – más semmisem._

A dőlt betűs rész annyira gyengéd és sokkal kifejezőbb szerintem ezáltal, mint a másik kettő, ami inkább a susogással, búgással a kísérteties hangulatra helyezte a hangsúlyt, mint a szerelmének elvesztésére és az érzéseire iránta.

Kosztolányi fordításában a 9. versszak (de szívesen kiemelném a 14.-et is vagy a 11.-et):

Bámultam, hogy jár a nyelve és folyékonyan,_ perelve_,
Annyi szent, hogy locskaszáju – nem beszél értelmesen;
Mégis furcsa, hogy_ e bátor csúnyatorku prédikátor_
Beröpül az éjszakából, bár nincs semmi oka sem,
A szobám szobrára ül le, bár nincs semmi oka sem
És úgy hívják: „Sohasem.”

Jobban körülírja a madarat, játékosan-gúnyosan, mint a másik kettő, ahol inkább a madár beszéde furcsaságára és meghökkentőségére irányítják a figyelmet. Nekem ez sokkal találóbb, a vershez elképzelt jelenethez a csúnyatorku prédikátor zseniálisan találó! A többi általam dőlt betűvel kiemelt rész pedig csak fokozza ezt a hatást.

Tóth Árpád fordításában tetszett a mű a legjobban. Azt gondolom, hogy rengeteg idézettel lehetne igazolni, hogy az a legdallamosabb, szinte lüktet. Az meg, hogy a másik kettő fordítással szembe menve úgy fordította a verset, hogy a sorvégi rímek túlnyomó többsége mély magánhangzós, főleg á-ra végződőek, nem csak hogy a hangulat mélységét adják át jobban, de a holló károgására emlékeztet, ezért nekem ez a legkedvesebb, ő a szívemben A holló egyetlen fordítója, bevéste magát örökre csőrével a szívembe, és onnan el nem tűnik soha már!

Tóth Árpádtól a kedvenc és „leglibabőrösebb” versszakom a tizenhatodik:

„Látnok!”, búgtam, "szörnyű látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Hogyha istent úgy félsz, mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messze mennyben vár-e jó rám,
_Angyal-néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
S szólt a Holló: „Soha már!”_

És libabőr ismét.

+
>!
alexxy
Edgar Allan Poe: A holló – Versek és elbeszélések

A kötetből valójában csak A holló című költeményt olvastam el, de azt több fordításban is, mint amennyi benne fellelhető. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik fordítás tetszik igazán, mert mindegyikben voltak megkapó sorok, kifejezések vagy szavak. Sajnos az angolom nem olyan jó, hogy eredetiben is olvashassam a verset, így csak a fordítások és a képzeletem által megfestett hangulatról tudok nyilatkozni. Azt a hangulatot, érzést, amit én a vershez kapcsoltam, leginkább Babits, Kosztolányi és Tóth Árpád fordítása tudta felidézni bennem. A „Nevermore” "Soha már" átültetése viszont jobban tetszett Tóth Árpádnál, mint a „Sohasem” Babitsnál és Kosztolányinál. A hangulat kedvéért azért meghallgattam angolul és németül is. Meg megnéztem A Simpson család ide vonatkozó részét is, szintén több nyelven. :-)

+
>!
laveralamachine
Edgar Allan Poe: A holló – Versek és elbeszélések

Nem eloszor olvastam es nem csak magyarul, de most is ugyanolyan elmeny volt. Aztan gondolkodtam rajta, hogy melyik lenne a kedvenc versem ezek kozul, es nem igazan tudtam valasztani. Poe egy zseni, semmi ketseg, ezzel szerintem mindent elmondtam.

+
>!
Lancaster
Edgar Allan Poe: A holló – Versek és elbeszélések

Elolvastam háromféle fordítást, Babitsé nem tetszett, darabos, lassú, nem hozza az eredeti ritmust annyira, mint kellene. Kosztolányié már kicsit jobban tetszett, de a legjobb a három közül számomra egyértelműen Tóth Árpád „soha már” fordítása, amelyik sokkal pattogósabb, emiatt a vers hangulata is jobban érződik, és sokkal hirtelenebb véget ér.

1 hozzászólás
+
>!
Bleeding_Bride IP
Edgar Allan Poe: A holló – Versek és elbeszélések

Poe a mindenem. Rég akartam a Hollót magyarul elolvasni, de mindig csak az angolt böngésztem. Jobb lett volna, ha annál maradok. Magyarul se érzés, se íz… na, ebből is tanultam :)

+
>!
Dorothy_Gray P
Edgar Allan Poe: A holló – Versek és elbeszélések

Mindig bajban vagyok amikor külföldi verseket fordításait kell értékelnem, sokkal nehezebb, mint egy regényt vagy novellát. Szabó T. Anna remekül megfogalmazta, hogy verset lefordítani nem nehéz, jól lefordítani, már annál inkább. Na mindegy nem akarok annyira belemenni ennek a problematikájába inkább csak azt mondom, hogy magam is meglepődtem amikor pl. A Holló estében jobban tetszett Tóth Árpád fordítása, mint Babitsé, pedig utóbbinak költészetét sokkal inkább magaménak érzem. Kosztolányi meg valahogy szintén más szintre emelte az egészet. Persze jók, meg a többi vers is, de akkor sem az igaziak. Mert az igazi az amit Poe írt.

+
>!
Ajin
Edgar Allan Poe: A holló – Versek és elbeszélések

Novellákat soha nem tudok rendesen értékelni, mert mindig csak egy érzést vagy egy benyomást adnak. Ez olyan borús, sötét.
Az összes verset elolvastam, azok nagyon tetszenek.
A novellák közül: Palackban talált kéziratot, Ligeia-t, Az Usher-ház végét és A kút és az ingát (ez tetszett a legjobban) olvastam.

+
>!
Amelitt
Edgar Allan Poe: A holló – Versek és elbeszélések

Szólt a Holló: Soha már- kihívásra olvastam A holló versét 3 fordításban. Babits Mihályé nehézkes volt. Nem adta magát úgy, mint Kosztolányi Dezsőé, akinek viszont faltam a sorait. Tóth Árpád fordítása is tetszett.
Szerintem Kosztolányi adta át legjobban E. A. Poe gondolatait, akit nagyon szeretek. Angolul is olvastam, persze úgy az igazi. Nagyon szerettem és köszönöm a kihívást, mert eszembe sem jutott, hogy elolvassam. Nem bántam meg. Eddig Poe-tól csak novellákat olvastam, de ez a vers arra késztet, hogy tovább olvassam, így megyek olvasni.


Népszerű idézetek

++
>!
Frank_Spielmann I

Arcának szépségét utol nem érhette más leányé. Egy ópium-álom sugárzása volt az – lélekröpítõ légies látomás, vadabb és istenibb azoknál, melyek Délos lányainak szunnyadó lelkei körül szállongtak. Pedig vonásait nem jellemezte, a szabályos alkat, melyet helytelenül állítottak elénk mint tisztelnivalót a pogányok klasszikus műveiben. Igazán mondja Bacon, Lord Verulam, mikor a szépség mindenféle formájáról és fajtájáról beszél: „Nincsen magas szépség, hol nincs valami különösség az arányokban”. De, ámbár jól láttam, hogy Ligeia vonásai nem mutatnak klasszikus szabályosságot – habár éreztem, hogy szépsége igazi „magas szépség”, s csupa „különlegesség”: mégis hiába igyekeztem felfedezni benne a szabálytalanságot, s megtalálni eredetét annak az érzésnek, mely a „különöset” érezte rajta. Vizsgáltam a magas és halvány homlok körvonalát – hibátlan volt – mily hideg ez a szó isteni fenségére alkalmazva! – a halánték fölötti részleteknek a legtisztább ivorral versengõ bõrét, parancsoló arányait és nyugalmát, lágy kiszögellését, s a hollófekete, simafényű, pompázó és természetesen göndör fürtöket, „jácintos fürtjeit”, melyek megértették e homéri jelző teljes erejét! S néztem az orr finom vonalait – sehol sem láttam ily tökéleteset, csak a héberek kecses érmein. Ugyanaz a kényes simasága a bőrfelületnek, az, az alig észrevehetõ tendencia a sasorr felé, ugyanazok a harmonikusan kanyargó orrlyukak, melyek szabad szellemrõl beszéltek. S néztem az édes szájat. Itt igazán diadalt ült minden ami égi – a rövid felső ajak fenséges hajlása – s az alsónak lágy, gyönyörittas álma – nevető gödröcskék és beszédes színek – s fogak amelyek majdnem vakító fénnyel villogtatták vissza minden sugarát annak a szent fénynek, mely derûs, szelíd, s mégis oly ragyogva ujjongó mosolyából, e mosolyok-mosolyából, rájuk esett. És kutattam álla képződését – s itt is megtaláltam gyöngéd szélességét, puhaságát és méltóságát, teltségét és szellemiségét a görög mintáknak – annak a vonalnak, amelyet Apolló isten csak álmában tárt az Athéni Kleomenes elé. S végül Ligeia nagy szemeibe néztem.

Ligeia

2 hozzászólás
+
>!
z

Te voltál minden, édes,
Miért törődtem én,
Forrás a szirten, édes,
Sziget a víz szinén,
Csupa gyümölcs, csupa virág,
S minden virág enyém.

És napjaim csak álmok
És éjjel álmaim
Lábad nyomába járnak,
Halott táncába hín
Valamely égi árnak
Valamely légi rím.

+
>!
z

Bár volna örök álom életem!
S ne kelnék fel, csak majd, ha reggelem
Az öröklétnek hozza egy sugára.
Sőt! Ha e hosszú álom kínra válna,
Az is jobb volna, mint a lét rideg,
Éber világa, annak, akinek
Szíve ez édes földön csupa mély
Érzés káosza volt s lesz, míg csak él.

S ha lehetne ez örökkévalón
Sodró álom, akár gyerekkorom
Szép álmai, ha épp olyan lehetne:
Balgaság volna vágynom szebb egekbe.
Hisz örvendeztem én – míg nap tüzelt
A nyári égen – vágyakkal-betelt
Hő álmaim közt, s szívem ott maradt
Az álmok tájain – otthonomat
Messze-hagyva – oly lényekkel, kiket
Enlelkem szült, s ennél mi volna szebb?!

S egyszer volt bár – egyszer! –, azt a vad órát
Sose felejtem el; varázs karolt át,
Bűvös erő, a hűvös szél, talán
Az volt, mely rám fuvallt egy éjszakán
Lelkemen hagyva képét, vagy a hold,
Mely – delelvén – túl hűs fénnyel hatolt
Álmomba, vagy a csillag: meglehet,
S ha szellő volt is álmom, egyremegy.

Mert bár álmok közt: boldog voltam ott!
Boldog, s ezért szeretem ezt a szót:
Álom! – míg benne eleven szinek
Kuszán, ködben, árnyban tülekszenek
Valónak látszani, s e forgatag
Kábult szememnek sokkal többet ad
Mennyből, vágyból – mely mind csak az enyém! –
Mint legszebb órán az ifjú Remény.

+
>!
z

S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen ─ soha már!

+
>!
z

És lelkem többé az árnyból, melynek itt leng fátyola,
Nem szakad fel – már soha!

+
>!
Réka_Körtvélyi

"Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár –
Van… van balzsam Gíleádban?… Mondd meg – lelkem esdve vár…"
S szólt a Holló: „Soha már!”

+
>!
z

Ez az »Ember« című dráma volt,
S a Győztes Féreg a hős.

+
>!
z

Holt remények… Fáj az Élet… Éjbe vész a fénysugár…
Kár ma élni, kár ma már!

+
>!
z

Nő az éjjel, nő az árnyék, terjed egyre csöndesen
S nem virrad meg – sohasem!


Hasonló könyvek címkék alapján


Ha tetszett a könyv, olvasd el ezeket is