Szoba ​kilátással 215 csillagozás

E. M. Forster: Szoba kilátással E. M. Forster: Szoba kilátással E. M. Forster: Szoba kilátással E. M. Forster: Szoba kilátással E. M. Forster: Szoba kilátással

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​boldog békeidők. Lucy Honeychurch, az előkelő angol család sarja Firenze nevezetességeit látogatja sorra. Hogy az idegen környezetben nehogy csorba essék ártatlanságán, a lányt idősebb kuzinja, Charlotte néni kíséri. A Bertolini panzióban laknak, ám ablakukból nem tárul eléjük csodálatos kilátás, csak a belső udvar falait látják. A többi angol turistával elköltött közös vacsorán szóba kerül ez a kellemetlenség is, és Mr. Emerson, a segítőkész, ám különös úriember felajánlja, hogy cseréljenek szobát. A társaság vidéki kirándulásának alkalmával George-nak, Mr. Emerson heves természetű és romantikus lelkű fiának sikerül megcsókolnia Lucyt. Ám az éber Charlotte azonnal a tett színhelyén terem… s a románc, mielőtt valóban elkezdődhetett volna, már véget is ért. Odahaza Angliában Cecil, a mulya és sznob fiatalember eljegyzi Lucyt, s a jövendőbeli fiatalasszony kitartóan tűri vőlegényének szerencsétlenkedéseit. George-nek közben sikerül újra Lucy közelébe férkőznie, de a lány nem… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1908

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Lazi Könyvkiadó klasszikusai Lazi

>!
Menő Könyvek, Budapest, 2023
282 oldal · ISBN: 9789635843862 · Fordította: Borbás Mária
>!
Menő Könyvek, Budapest, 2023
280 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635843732 · Fordította: Borbás Mária
>!
Cartaphilus, Budapest, 2012
294 oldal · ISBN: 9789632662510 · Fordította: Borbás Mária

3 további kiadás


Enciklopédia 13


Kedvencelte 15

Most olvassa 8

Várólistára tette 195

Kívánságlistára tette 120

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

eme>!
E. M. Forster: Szoba kilátással

Azok közé a könyvek közé tartozik, melyeket a filmváltozat hatására várólistáztam évekkel ezelőtt. Akkoriban tetszett a viszonylagos eseménytelenségében is érdekes sztori hangulata, visszafogott humora, elsősorban a mellékszereplők alakja. A regényben sok minden visszaköszönt ezekből, mégis valahogy szürkébbnek, fádabbnak láttam. Még szerencse, hogy jó pár filmjelenet felvillant bennem olvasás közben, picit javítva az olvasmányélményen. Pedig valójában nem lenne ez rossz regény, csak igazából annyira jó sem, hogy emlékezetes tudjon maradni. Van benne valami az Austen-regényekből, elsősorban az angol vidéki középréteg hétköznapjainak megragadásában, a szatirikus hajlamban, az ironikus-humoros hangvételben, a szerelmi szál köré épülő, nem túl eseménydús sztoriban. Forster narratívája azonban sokkal metaforikusabb (és didaktikusabb), ráadásul nem igazán sikerül neki olyan eleven hús-vér karaktereket formálnia, mint Austennek. Illetve ha igen, ezek inkább a mellékszereplők – Mr. Beebe, a pap vagy épp Mr. Emerson, a „különc”, aki mindig azt mondja, amit gondol (és ugyebár egy ilyen embert nehéz megérteni, befogadni a körbe).
Miss Lucy Honeychurch, a regény főszereplője, elméletileg a szigorú társadalmi normák korlátozta, kimért, nyársat nyelt, körülményeskedő angol miliőből kilépő, lázadó karakter, aki egy fejlődési folyamaton átmenve találja meg önmagát, szabadságát. De ne gondoljon senki látványos, drámai jelenetekre, konfrontálódásokra, nem, minden csendben, szinte észrevétlen zajlik le.
A regény több szinten ellentétezésre épül, két fő tere – Olaszország és Anglia. Az egyik a művészet, a nyitottság, a fény, a természet, az élet, az érzékiség terepe, a másik a konvencióké, az illemé, a zártságé, a testi-lelki visszafogottságé, a sötété… Ugyanezt tükrözik az egymással kontrasztban álló szereplők, szereplőcsoportok is: egyik oldalon az Emerson apa-fia páros, Lucy testvére, Freddy, valamint Miss Lavish, a másikon Miss Bartlett, Cecil, az Alan nővérek, Lucy családja. Mr. Beebe, az egyik számomra legkedvesebb figura, úgy tűnik, valahol a két pólus közt helyezkedik el, elsősorban a lezáráshoz való viszonyulásásban közelítve az utóbbi felé.
Forster remekül világít rá az angol érték- és kasztrendszer megannyi abszurditására és merevségére. Különösen tetszett, ahogy a két világnézet szembenállását az olaszországi turistalét mindennapjaiba beleszőtte – kezdve a kilátással rendelkező szoba kérdésétől az ablaknyitás jelképes gesztusán át a természetbe való kikocsikázásig vagy épp a különböző művészi alkotások befogadási módjáig. Santa Croceban, útikönyv nélkül. Hát lehet ilyet tenni? Vagy ott a sznobériába hajló szuvenírvásárlás vs a tapasztalatok igazi átélése, belső elraktározása… Minden apró mozzanat (helyszínek, nevek, gesztusok, jelenetek) a két világ, két felfogás ellentétét és a közöttük való tévelygést, útkerest emeli ki, miközben Lucyt lassan, talán túlontúl az angol jólneveltség terepén maradva, vezeti a konvenciókkal való (részleges ?) szakításig.* Az embernek állandóan az az érzése, hogy maga a szerző is gúzsba van kötve, hogy csak finoman, óvatosan mer lépni, írni (annak ellenére, hogy kétségtelen: a regény tele van nemcsak a szellem, de az érzékiség felszabadulására utaló jelképek sokaságával is). Amúgy a regényben a művészet és az ehhez való viszonyulás, legyen szó zenéről, írásról vagy képzőművészetről, az elsődleges terep, amelyen a szereplők megteszik a függetlenség, önállósulás első lépéseit, jelezve a művészet rendkívüli szerepét – egyéni és társadalmi szinten egyaránt.
Forster regénye, érzésem szerint, egy ilyen első lépés: minden apró részletében megkomponált, elsősorban bölcsészeknek való csemege, amelyből azonban hiányzik az élet íze, dinamikája, épp az a napfényes Olaszország, amelynek létjogosultságát (visszafogottan) hirdeti.

* Itt megemlíteném a véletlen találkozások, egymást keresztező utak, eltévedések sorozatát, az emlékezetes kirándulás történetét – „találkozás a természettel”, a kocsit hajtó Phaeton és szerelme, Perszephoné mitológiai alakjainak kíséretében, vagy később, ennek angliai visszfényét, a tóban való fürdés, felszabadulás jelenetét stb.

fióka P>!
E. M. Forster: Szoba kilátással

Bájos, de nagyon rosszul megkonstruált. Zavaros, nem sikerül tökéletesen kifejtenie a mondanivalóját, sem bemutatnia azt a századfordulós, kispolgári, kasztrendszerben gondolkodó és élő vidéki angol közép(?)réteget, amit feltételezésem szerint szeretett volna. George alakja mély és áthatolhatatlan, bölcsességet feltételez, de csupáncsak homályba vész. Lucy, hát ő egy külön fejezet. Gyermeklány, aki valamiért lázadónak van minősítve, többek között azért, mert Beethovent játszik, hol jól zongorázik, hol nem, irányítható, tökéletesen befolyásolható, olyan döntéseket hoz, amiknek sem alapja, sem előzménye, néha az az érzése a jámbor olvasónak, hogy csupa reveláció az élete. A többi szereplőre ki sem térek, talán csak azok sikerültek igazán jól, akiknek nem szánt túl nagy szerepet, így a jellem- és alakformálásuk miatt nem bőghetett le, nem volt rá ideje. A téma érdekes lenne, főleg a viktoriánus Angliát tekintve, ám sajnos az történt, hogy: lásd első s második mondat. Határozatlan könyv. Határozatlan szereplők, határozott mondanivalóval, sokféle kilátással, ami meglepő módon teljesen határozatlanul lőn papírra vetve. Kár érte.

9 hozzászólás
Sapadtribizli>!
E. M. Forster: Szoba kilátással

Sziruposabbra, kiszámíthatóbbra, unalmasabbra, egyszóval rosszabbra számítottam, amikor kezembe vettem ezt a nagyon alacsony százalékon álló könyvet. Őszintén, nem értem ezt a 75%-ot, mert igaz, hogy néhol elég nagy benne az összevisszaság, hogy elvesztem néha a sok szereplőben és nem tudtam, hogy éppen ki beszél, vagy nem volt teljesen érthető egy-egy kép, de ezektől eltekintve tényleg szép mű született, értékes filozófiai gondolatokkal. Engem megyőzött ez a regény, hogy igenis érdemes elolvasni!

dokijano >!
E. M. Forster: Szoba kilátással

Kicsit színtelen, szagtalan nekem ez a regény. Az első 50 oldalig még élvezetes volt a finomkodó beszédük, de utána már inkább idegesített. Olyan érzésem volt, mintha a 100 évvel ezelőtti angol középosztály életmódját parodizálná a szerző.
Az első 90 oldalon még Firenzében és környékén látogatjuk az angolok által megnézésre érdemesnek gondolt látnivalókat, és bevillan egy római út lehetősége is. Sajnos ezt átugorja a szerző, pedig engem érdekelt volna az is. Annál is inkább sajnálatos, mert így csak utólag tudjuk meg, hogy Rómában ismerkedett meg Mr. Vyse-zal, akivel aztán össze is boronálják Angliában. Olyan hirtelen ugrunk vissza Angliába, hogy ha nem a nyomtatott könyv-változatot olvastam volna, azt gondoltam volna, hogy néhány fejezetet elfelejtettek beszkennelni a digitalizálók.
Mindegy, túltettem magam rajta, és próbáltam beleélni magam a szereplők unalmas angliai hétköznapjaiba. El is szundikáltam rajta többször. Az első olvasásom Forstertől (Ahol angyal se jár) sokkal jobban tetszett, élettel teltebbek voltak a szereplők, nem is beszélve az olaszországi helyszínről. Erről jut eszembe, még arról is jó lenne értékelést írnom. Talán kicsit később.
Utóbbi három mondatomból (és az előzőekből úgyszintén) nem nehéz arra következtetni, hogy ez a regény nem nyerte el a tetszésemet. Olvasni fogok még Forstertől talán, ha szembe jön valamelyik regénye, de csak azért, nehogy rossz szájízzel emlékezzek rá.
Ez a címválasztás is fura, mármint a magyar címe. Ha én egy külföldi szobafoglaláskor egy „room with a view”-t kérek, akkor azon panorámás szobát értek. Olyat, amelynek az ablakaiból valami távlatos képet látok, jó messzire kószálhat a szemem. Lehet, hogy valamiféle átvitt értelem is lappanghat a címben, de akkor sem nyert meg magának. Túlságosan szó szerinti és fűrészpor ízű fordításnak sikeredett.

16 hozzászólás
HA86>!
E. M. Forster: Szoba kilátással

Lehet-e valami idillibb és békebelibb annál, minthogy egy fiatal angol lány elutazik a nagynénjével Firenzébe, és a nagynéni az esti vacsoránál kétségbeesetten panaszkodik a honfitársainak a tulajdonosnőre, aki megígérte neki, hogy az Arnóra néző szobát kapnak, … és végül mit kaptak helyette? Közönséges udvarra nyíló szobákat.
Szerintem aligha, ezért a lusta szabadnapokra nagyon jó, könnyed választásnak tűnt a Szoba kilátással. Az első néhány oldal után aztán, amikor Mr. Emerson azt mondta Lucy-nak, a fia, George azért nem boldog, mert úgy érzi, az univerzum dolgai nem passzolnak, már gyanakodtam, hogy bizony jóval több lesz ez klasszikus szerelmi történetnél. A keretet persze a szokásos bonyodalmak (titkolózás, félreértés, házassági ígéret a nem megfelelő ember számára stb.) adják, de mintha mégsem a nagy egymásra találás lenne a lényeg, hanem a karakterek személyiségrajza, a hézagokat kitöltő beszélgetések, felismerések. Még a faképnél hagyott vőlegényt, az ellenszenves Cecile-t is érdekesnek találtam a maga hideg-rideg, sznob észrevételeivel; a lelkész Mr. Beebe legbölcsebb meglátása alighanem Lucy-val volt kapcsolatos („– Ha Miss Honeychurch valaha is úgy fog élni, mint ahogyan zongorázik, az nagyon izgalmas lesz – számunkra s az ő számára egyaránt” ), az idős Mr. Emerson-nal pedig, aki szókimondásával és lényeglátásával szerény véleményem szerint az író szócsöve, teljes lett a nem mindennapi szereplőket felvonultató paletta.
Szóval, én kimondottan kedveltem ezt a finom intelligenciával megírt, szabálytalan történetet George és Lucy „véletlenek” révén szárbaszökkenő szerelméről, azért pedig plusz pont, hogy érintőlegesen az egyik kedvenc témám (sorsszerűség kontra szabad akarat) is terítékre került.

Megjegyzés: olvasás közben elcsábultam, és megnéztem a filmfeldolgozást (a nagynéni szerepében Maggie Smith-szel!), de én azon kevesek közé tartozom, akik szerint a regény jobb, mint a film.

OlvasóMókus>!
E. M. Forster: Szoba kilátással

Egy esős hétvégén, amikor az embernek az orrát sincs kedve kidugni otthonról, nincs is jobb, mint egy klasszikus angol romantikus regény. Nekem valahogy illik az eső és a borult sötétség hangulatához egy lassú sodrású, komótosan elmesélt, igazán-nem-is-történik-semmi történet. Időnként szeretem, amikor azon lamentálnak a szereplők egy fejezeten keresztül, hogy milyen felháborító, hogy nincs semmi kilátás a szobájukból és hogy elfogadják-e a cserét, amit felajánlottak nekik. Aztán egy egész fejezeten keresztül kocsikáznak egy kirándulás helyszínére, ahol aztán a regény egyik fő cselekményéről mindössze körülbelül 3 mondatot olvashatunk. Lucy a klasszikus szerelmi történetek tipikus unatkozó, butácska hősnője, George-tól kicsit több férfiasságot vártam volna, Cecil pedig már a színrelépése pillanatától irritált. Egészen a regény végéig nem voltam biztos benne, hogy a romantikus töténetektől elvárt happy end bekövetkezik-e, de nem kellett csalódnom.

Lovas_Lajosné_Maráz_Margit P>!
E. M. Forster: Szoba kilátással

Nem volt rossz könyv, de azért kedvenc sem lett. Néhol kicsit unalmas volt. Nem nagyon szimpatizáltam a szereplőkkel.
Ami nagyon tetszett az olasz helyszín. Lucy viszont annyira sokat nyűglődött, nem tudta mit kezdjen az életével, a szabályok és az ezek elleni lázadozás között, hogy az nekem túl sok volt. Nem nagyon kedvelem a határozatlan szereplőket.
A legnagyobb erénye a könyvnek, hogy rövid volt.
A filmet nem láttam és talán nem is akarom megnézni.

KönyvekkelSuttogó>!
E. M. Forster: Szoba kilátással

A Szoba kilátással arról beszél, hogy milyen fontos az embereknek a perspektíva; hogy legyen megfelelő rálátásuk a világra, amely körülveszi őket, és hogy nőként is joga van az embernek erre nem csupán vágyakozni, hanem mindezt meg is kapni. Virginia Woolf jó húsz évvel később írt nevezetes esszékötetében a saját szoba szükségességét fejtegeti a női nem számára; a saját helyet a társadalomban, ahol alkothat, gondolkodhat, önmaga lehet – Forster itt pedig a kilátás fontosságát hangsúlyozza; hogy a világot szabadon és önállóan is lehessen szemlélni. És tényleg mi lehetne ennél nagyszerűbb, mint egy saját szoba kilátással?
Azt hiszem, ebben minden benne lenne.
Bővebben » https://konyvekkelsuttogo.blogspot.com/2018/10/szoba-ki…

Berike>!
E. M. Forster: Szoba kilátással

A Szoba kilátással egy szerelem története, egy fiatal nő önmegvalósításának története, és egy történet az Edward-kori angol társadalomról, amelyet még mindig a szigorú viktoriánus értékek irányítanak. Forster az Edward-korszak elején írt művében kritikusan tárja fel az angol társadalmat jellemző kulturális korlátokat, osztálykülönbségeket és a mereven fenntartott társadalmi státuszt. A történet Angliában és Olaszországban játszódik, Forster pedig ravasz és szellemes írói stílusával összehasonlítja, mennyire más az angol kulturális merevség és az olasz kulturális lazaságt.
A könyv egy olaszországi panzióbankezdődik, ahol az angol turistacsoport tagjai, bár külföldön vannak, mégis megosztottak attól függően, milyen társadalmi osztályba tartoznak. Azt feltételezték, hogy George Emerson csak azért portás, mert a vasútnál dolgozik, holott valójában hivatalnok. Őt pedig egyenesen gazembernek tartják, mert „alacsonyabb” osztályba tartozik, és kissé lazán viselkedik azokkal szemben, akiket a konvenciók fojtogatnak. Az öreg Emersont, aki szabadon kimondja a véleményét, a „tisztelt” angolok vulgárisnak tartják. Bár az udvariasság látszólag megmarad, Emersonékat az „osztálykülönbség” nagyra becsült fogalma miatt többnyire figyelmen kívül hagyják és elszigetelik. Őszintén megdöbbentett ennek a megosztottságnak a súlyossága, és élveztem, ahogy Forster szellemes írásán keresztül kifejezi a nemtetszését.
A történet középpontjában egy Lucy nevű fiatal nő áll, aki az utazás során megtalálja önmagát és a szerelmet. Ez nem könnyű út, hiszen erős társadalmi korlátokon kell átküzdenie magát. A belső küzdelem, amelyen keresztülmegy, a fiatal férfiak és különösen a fiatal nők küzdelme az Edward-kori társadalomban, akik a szigorú konvenciók és a kialakulóban lévő modern vélemények között vergődnek. Forster radikális. Kigúnyolja a viktoriánus felfogást, amelyhez a régi generáció még mindig ragaszkodott, és helyénvalónak tartja az ún. vegyes osztályú házasságokat, hiszen az iparosodás során kialakult egy új középosztály.
Forster írása egyszerre költői és festői. Egy olyan világba von be minket, amely tökéletlenségei, kicsinyes különbségei, apró bosszúságai ellenére is szép. Van benne irónia és humor is. És Forster nagyszerűen alkalmazza szimbolikát. A nap, a folyó, a hegyek, a virágos mezők, Olaszország, a víz, a zene játéka – mindennek megvan a maga misztériuma, az emberi elmére gyakorolt hatása. Forster ezt gyönyörűen és őszintén ragadta meg.

theodora P>!
E. M. Forster: Szoba kilátással

Néhány éve már beleolvastam, de az első oldalakon nem jutottam túl. Most nyaralásra vittem magammal és meglepően gyorsan haladtam vele két mártózás közben :)
Az eleje viszont nehezen adta magát, a történet kissé zavaros volt – unalmas volt a szabad/ nem szabad kérdéseken való rágódás. Lucy, a főszereplő egy fiatal lány, aki eddig a családja korlátai között élt, Firenzébe vénkisasszony unokanővérével utazik, aki szintén fárasztó és korlátozó társaság. De valami elkezdődik a fiatal lány életében az utazás alatt, ami miatt a cselekmény későbbi pontján rájön, hogy ő maga mit akar az élettől és kiáll magáért.
Ez a második rész olvastatta magát – egy délután be is fejeztem.
Volt néhány idézet és momentum ami nagyon tetszett, ill. maga az hogy utaznak benne, de nem került be a kiemelkedő olvasmányélményeim közé.


Népszerű idézetek

Haruspicibus>!

Az élet olyan nyilvános hegedűverseny, melyen menet közben ismerkedsz meg a hangszereddel.

stippistop>!

Az olvasó most nyilván azt gondolja: „Lucy szereti a fiatal Emersont”. De az olvasó Lucy helyében már nem találná ezt nyilvánvalónak. Könnyű dolog beszámolni az életről, de annál nehezebb megélni, s bizony örömmel fogadjuk, ha személyes vágyainkat az idegesség vagy más hasonló jelszó leple alá söpörhetjük. Ő Cecilt szerette, George idegesítette; magyarázza hát el a kedves olvasó neki, hogy a kifejezéseknek helyet kéne cserélniük.

Pixelhiba>!

Csak adott mennyiségű kedvesség, s csak adott mennyiségű fény – folytatta a férfi kimért hangon. – Akárhová is állunk, mindig árnyékot vetünk valamire, s hiába is haladunk mindig tovább, az árnyék úgyis velünk jön. Választani kell egy olyan helyet, ahol az ember nem okoz bajt – igen, egy helyet, ahol nem okozunk túl sok bajt, s ott aztán szilárdan állni, és szembenézni a nappal.

163. oldal, Szeged: Lazi Könyvkiadó, 2007

Avilda IP>!

A világban csak bizonyos mennyiségű kedvesség létezik.

212. oldal

Rose_M>!

A szenvedély legyen ellenállhatatlan. Feledkezzen meg az udvariasságról, a megértésről s a jólneveltség többi átkos velejárójától. De mindenekelőtt, ne kérjen engedélyt, ha lehetőséggel bír.

117. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szenvedély
kicsibak P>!

– S az idős Mr. Emerson – hát, nem is tudom. Valóban nem tapintatos, de észrevette már, hogy vannak emberek, akik képesek egészen tapintatlan, s ugyanakkor mégis gyönyörű dolgokra?
– Gyönyörű? – lepődött meg Miss Bartlett. – A szépség és a finomság nem ugyanaz?
– Általában úgy tűnik – felelte a másik gyámoltalanul. – De néha oly nehéz megítélni a dolgokat, szerintem.

15. oldal - Első rész; Első fejezet: A Bertolini (Lazi, 2002)

kicsibak P>!

Aztán kitört a második világháború – mely végül időtálló békével zárult. George rögtön bevonult. Elég intelligens és elég szenvedélyes volt ahhoz, hogy különbséget tudjon tenni egy Angliánál nem sokkal rosszabb Németország s egy sátáni Németország között. Ötven évesen felismerte a hitlerizmusban a szív, az értelem s a művészet ellenségét.

226. oldal - Függelék: Kilátás, szoba nélkül (Lazi, 2002)

Hörcsibald>!

Minden műveltsége ellenére, Cecil aszkéta volt a szíve mélyén, s a szerelemben semmi sem illett hozzá annyira, mint lemondani róla.

SunnyRiver>!

A titkoknak pont ez a hátránya: nem érezzük a valós súlyát, nem tudjuk felmérni, vajon igazán fontosak-e vagy sem.

Kapcsolódó szócikkek: titok
geszti>!

– Illatok! Igazi firenzei illatok! Hadd áruljam el önnek, hogy minden városnak megvan a maga jellemző illata!
– És az kellemes illat? – érdeklődött Lucy, aki a piszok iránti utálatát anyjától örökölte.
– Az ember nem a kellemes dolgokért jön Itáliába – hangzott a válasz – , hanem az életért.

23. oldal (Lazi, 2007.)


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

A. S. Byatt: Mindenem
John Galsworthy: Modern komédia
Virginia Woolf: Clarissa
Virginia Woolf: Mrs. Dalloway
Agatha Christie: Halál a Níluson
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya
Ken Follett: A katedrális
William Somerset Maugham: A festett fátyol
William Somerset Maugham: A színes fátyol
William Somerset Maugham: Színes fátyol