Ma délután, fél 5 után a piros metrón a mellettem ülő nő. Szőke haja volt, ennél jobban nem tudtam megfigyelni.
Dr. Csernus Imre: A férfi
2010.08.19-én olvasta egy fiatal szőke lány a 14.45-kor induló Szegedről Budapestre tartó vonaton.
Dr. Csernus Imre: A férfi
2010.07.03. Debrecen-Bp. vasútvonalon olvasta egy 20-25 közötti lány, farmerben és csíkos trikóban (baromi klassz tatyóval).
Dr. Csernus Imre: A férfi
A cipellőbe bújtatott hasrisnyába dugott kicsi lány még nem olvasott a metrón, sokáig feltartóztatta egy barátnője, aki majd leszáll az Árpád-hídnál, de a cipellőbe bújt harsinyába rejtett lány még mindig nem olvasott, csak akkor vette elő Csernust, amikor pár perccel utánam felérkezett a buszmegállóba, leült mellettem a padra, átvetette a jobb combját a másikon, hogy már csak harisnyában rejtőző lábujjai hegyén lógott, ficánkolt a topán, ekkor csapta fel Csernus doktort, erre is csak izgése-mozgása közben jöttem rá, pedig figyeltem erőst, szerencsére egyszer csak a telefonját kezdte kereseni női ökölnyi kézitáskájában, de talán csak az én tekintetetemet érezte a mobil vibrálásának, azt már nem is tudom, mikor tette el, én akkor észleltem, mit is olvas, de ezt is éppen hogy, mert újfent a vastag, szürkéskékes harsinyáját láttam csak, meg ahogy fickándoz a cipellő, pedig közben már a másikből is kilépett félig, ahogy pici nőként ült a megálló rácsos egyenpadján a magasban, erre akkor nem is gondoltam, hogy olyan lesz a kis feneke, mint annak a nyúlnak a füle, aki bőröndben lakik egy távcsővel, ugyanis láttam még felszállni nemsokára valami 30A-s buszra, ahol hátul a taton álldogált egy kis ideig, karba tett kézzel, talán fázott már, majd ahogy elringott a fedélzeten állva, újra elővette a doktort és folytatta a férfiakkal az ismerkedést.
…szerencsére egyszer csak a telefonját kezdte kereseni a női ökölnyi kézitáskájában, de talán csak az én tekintetetemet érezte a mobil vibrálásának, azt már nem is tudom, mikot tette el, én akkor észleltem, mit is olvas, de ezt is éppen hogy, mert újfent a vastag, szürkéskékes harsinyáját láttam csak, meg ahogy fickándoz a cipellő, néha felnézett, nem csak előre a zörgő-hörgő buszpark felé, de oldalra is, nem hervadt a mosoly az arcán akkor sem, amikor összekoccant a tekinetünk, mint óvatlan csókban a fogak, nem kapta vissza, ha nem is pihent meg rajtam a szeme, nem is olyan enyhely meg liget az én arcom, megmondom őszintén, de nem is rebbent tova, nem kérdezett semmit, de szeme sarkaiban én, csak én, megláttam egy afféle kérdőjelet, amivel a spanyolajkúak kezdik a kérdőmondatot, olyat láttam, spiccesen fejtetőn álló kérdőjelet, amikor a kérdés még nincs is, de már lehet rá feleleni, csak tudni kell, tudatni a másikal, hogy ő tényleg azt akarta kérdezni, amire most felelni fogok, a könyvére böktem, mutassak egy jobbat, kérdeztem, mert ő még nem tudta, hogy ez van nálam,
http://moly.hu/konyvek/hadas-miklos-a-ferfiassag-kodjai
csernusnál csak jobb lehet, legalábbis nem visz annyira félre, ő nézett rám, pislantott és felfakadt a mosoly a szája sarkán, feslett, mondhatnám, de nem mondtam ám, csak azt hogy tényleg, erre ő kajánul mögém nézett, hogy feltétlenül mutassam be neki, nevetett, ami nekem akkor orgonaszó volt, erre előkaptam a könyvet a bölcsész tarisznyámból, és bemutattam őket egymásnak, kódok, kérdezte, bizony, és a kulcs a másikban van, bólintott ő is, egymásba zárva, mondta valamelyikünk, a másikunk már fogta az egyiket a könyvön keresztül, mikor a végállomáson leszálltunk, ő hazaért, mentem vissza gyalog, akkor már csernus volt velem és a kódok nála, pedig könyvtári kölcsönpéldány volt, most leadom ezt helyette, állományfeljesztés, mondom majd, de a fejemben más jár majd
Dr. Csernus Imre: A férfi
Vonatos észlelés. Április 12-én olvasta egy fiatal, barna hajú lány. Zöld garbó, bézs felső, magassarkú csizma, nadrág, szép körmök. Nyíregyházán szállt fel, és Debrecenig utazott.
Dr. Csernus Imre: A férfi
Ma a Miskolcról menő vonaton vette elő egy huszonéves, szőke melírozott lány, majd miután a zenehallgatást jobbnak találta, el is rakta.
Dr. Csernus Imre: A férfi
14:17-kor az Astorián (lenn a metrónál) egy huszonéves, rövid barna hajú lány kezében láttam.
Dr. Csernus Imre: A férfi
Ma, Kiskunfélegyházáról Szeged felé tartó vonaton, egy 25 körüli, lila kabátos lány.
Dr. Csernus Imre: A férfi
(2010.) Január 28.- án 8 óra körül olvasta egy 30-as éveihez közeledő úriember, piros széldzsekiben, farmerben és surranóban, a kék metró területén:)
Dr. Csernus Imre: A férfi
2010. jan. 20-án este negyed 11 körül a 3-as metrón Újpest felé 30 körüli nő barna kabátban, barna nadrágban, barna táskával, barna cipővel, fekete-piros könyvet olvasott. Sokáig kereste benne a könyvjelzőjét, de végül megtalálta, kb. a felénél járt.
Dr. Csernus Imre: A férfi
ma reggel, piros metro, 25-30 ev kozotti, vallig ero, festett vorosbarna haju holgy, sotetbarna kabat, farmer, mukormok, ragogumi
Dr. Csernus Imre: A férfi
Ma (’09.11.09.) este hét körül a 31-es buszon olvasta egy negyven körüli nő.
Dr. Csernus Imre: A férfi
egyéni öltözködési stílussal megáldott – esetleg megvert – fiú csoporttársam olvasta pszichológia előtt
Dr. Csernus Imre: A férfi
2009. nov. 8-án Zalakaros városi élményfürdő emeleti pihenőrészén a nyugágyon olvasta egy rövid fekete hajú, kék-fehét mintás törölközős 30 körüli hölgy. Felénél volt. Láthatóan lekötötte. :)
Dr. Csernus Imre: A férfi
Tegnap reggel az Astoriánál, mozgólépcsőn olvasta egy nő. Lány. Egyetemistának nézett ki…


