Az ​elveszett sziget (Gideon Crew 3.) 81% 16 csillagozás

Nem a legerősebb története az írópárosnak, nehezen haladtam vele, pedig minden adott volt egy igazi kalandregényhez. Érdeklődésem azután változott meg miután kiderült miből készült a kódex, aztán a szigethez érve fokozódott az izgalom. A felfedezést érdekesnek találtam, viszont most nagyon zavart a magázás a két főszereplő között, valahogy nem tudom elképzelni hogy ennyi élet-halál harcban lenne idő udvariaskodni.

Olyan nincs, hogy valaki, légyen az a legnagyobb írói tehetséggel megáldott szerző, minden munkájával ugyanazt a magas színvonalat legyen képes nyújtani. Feltétlenül igaz ez a népszerű szerzőpáros jelen regényére is, mely a Gideon Crew-ciklus legfrissebb darabja. Szó sincs arról, hogy az olvasó egy unalmas könyvet tartana a kezében; az Elveszett sziget éppúgy fogva tart, lapozásra késztet, önfeledt szórakozást nyújt, mint a Preston-Child könyvek általában. Az alapötlet is remek, nincs híján az elvárt írói kreativitásnak és a meghökkentő fordulatoknak. Ami azonban kissé belerondít az idilli képbe, az a karakterek és a történeti szál kidolgozottsága. Egy logikai bukfenc itt, egy látszólagos ellentmondás ott, néhol egy cseppnyi következetlenség, a szereplők eddig bemutatott jellemével nehezen összeegyeztethető reakció borzolja a kedélyeket. Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy a ciklus egy adott darabja burkolva magában hordozza a folytatás lehetőségét, hogy egy-egy ügyesen elrejtett, jelentéktelennek beállított epizód vagy szösszenet a következő regény kulcsmotívumaként köszön vissza, de mindezt a szerzőpáros eleddig sallangmentesen, ügyesen megkomponálva szerkesztette bele az események láncolatába. Meglehet, hogy jelen esetben sincs másképp, és a majdani kötetek magyarázatot adnak olyan aránytalanságokra, mint egy karakter alapos, részletekbe menő bemutatása, akiről a történet végén szomorúan vesszük könyveljük el, hogy csupán futó epizódszerephez jutott. Mégis, még ez sem menti fel a szerzőket az alól, hogy a szerkesztettség terén ez a regény bizony nem más, mint fércmű. Mi sem jelzi ezt jobban, mint a katarzist, a csúcspontot követő lezárás hiányosságai, a fő karakterek sorsának hiányos vagy éppen gyermekien egyszerű lezárása, mely szükségszerűen az olvasói kielégülés elmaradását vonja maga után. Maradjunk annyiban, hogy Az elveszett sziget a ciklus szerelmesei számára kötelező darab ugyan, de semmiképpen nem több annál. Elolvasni muszáj, abban a reményben, hogy a sorozat újabb történetét tökéletesen élvezhessük, bízom benne, hogy immár egy sikerültebb kompozíció formájában.

Az írópáros egyébként is a kedvenceim közé tartozik. Ezt a könyvet nagyon jól eltalálták.Kellemes kalandregény volt mondjuk én simán rádobnám a könyvre a fantasy címkét. Ebben a sorozatban hősünk még spoiler és küzd elvileg a jóért. A vicces hogy ez nem derül ki itt egyértelműen. Viszont ez volt az első könyv amit úgy fejeztek be hogy akarom a következő részt is MOST.

Én imádom a szerzőpárost, de ez a könyvük…..hát, na!!!! A 250. oldalig még egy jó kis kalandos, kincskeresős történet, majd utána átcsap sci-fibe , vagy hogy is nevezzem! Nem igazán éreztem át ezt az oldalát, és nagyon nem volt bele való szerintem! Pendergast ügynök történetei sokkal-sokkal jobbak, élvezhetőbbek!

Mondjuk úgy, hogy nem másztak túlságosan fel a témafán, hogy kb. az örök élet forrását keresik az elveszett világban, mindezt a 2014-es regényben. De tény, hogy írni tudnak.