„Hallani fogjuk mi egymást,
mit nekünk hegytető,
februári viharok,
végtelen hómező!”
(részlet Gyatlovék dalából, amit a vonaton énekeltek)
A rejtélyes incidensről a konteós oldalon olvastam először, ahol a cikknél csak a tengernyi hozzászólás szippantott be jobban. Így hat év után visszanéztem a blogra, ahol a hozzászólások száma már meghaladta a háromezret, de az elképesztő mennyiségű ötletelés és fejtörés ellenére még mindig ott tart a dolog, hogy teljesen ismeretlen a fő kérdésre a válasz: miért hagyta el cipő, és rendes öltözék nélkül a sátrat a kilenc edzett túrázó a -30 fokban? Felsorolhatatlan számú megoldás született a rejtélyre, melyekben szerencsétlen Gyatlovékat hol a KGB, hol a lavina, hol a szél, hol egy titkos katonai kísérlet, netán maga a medvelójeti tette el láb alól, de egyik elmélet sem stimmel, és mindegyik cáfolható.
Igor Gyatlov és barátai természetszerető fiatalok voltak, amolyan hétpróbás túrázók, akik jókedvűen és dalolva vágtak neki 1959 januárjában az Urál-hegységnek. Útjukat rendszeresen dokumentálták naplójukban, valamint többeknél volt fényképezőgép, amit előszeretettel kattintgattak. A fotókon vidám srácok és lányok pózolnak meg bohóckodnak, naplójukban pedig tréfás megjegyzésekkel szórakoztatják egymást, és poénos újságot szerkesztenek. Aztán történt velük valami… az utolsó felvételük megfejthetetlen, a sátrat kivágják belülről, majd részint kihűlés, részint durva sérülések miatt mind megfagynak odakinn.
„Hó, hó, hó, hó,
Sátrunkat ellepi újra,
Kurta az álmunk, már távolodó,
Hó, hó, hó, hó.
Vattapaplanban a tundra,
Jégpáncélba fagyott a folyó,
Hó, hó, hó, hó.”
(Alekszandr Gorodnyickij – Hó, amit Gyatlovék egyik este daloltak)
Donnie Eichar alaposan ismerteti a tényeket, aztán maga is fölkerekedik, és a fagyos orosz télben nekivág felkeresni a tragédia helyszínét. Közben beszél több érintett személlyel, és kész Sherlock Holmesként nyomozza a régi ügyet… több olyan opciót is kizárva, amit én korábban lehetségesnek véltem. Eleinte erős szkepticizmussal figyeltem, ahogyan Donnie nekilát végigcáfolni a szerintem legvalószínűbb teóriákat… de végül nagyrészt meggyőzött, szóval oroszországi nyomozása mindenképpen eredményesnek mondható a hamis infók magabiztos eloszlatása terén. Igen ám, de mi történik akkor, ha már minden opciót ejtettünk? „Nem rémlik, hogy Sherlock Holmes valaha is szót ejtett volna arról, mitévő legyen az ember, ha már kizárt mindent, ami valószínűtlen, és a végén nem maradt semmi…”
Aztán a könyv végén az író előáll egy tudományos magyarázattal, és felvázolja az események lehetséges forgatókönyvét. spoiler Hihető és racionális megoldás, hajlamos lennék immár erre voksolni a korábbi teóriáimmal szemben, de azért ezt sem venném 100%-nak. spoiler Ahogy sokan fanatikusan ragaszkodnak a saját elképzelésükhöz, nála is azt éreztem, hogy könnyedén ignorált némely olyan elemet, ami az ő megoldásába nem fér bele, spoiler vagy épp csökkentette pár tény jelentőségét, hogy komplexebb eredményt kapjon. Ugyanakkor az is tény, hogy a valós megoldást már valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, megtudhatatlan, hacsak valaki elő nem áll egy eddig ismeretlen adalékkal. Addig kezelhetjük ezt egy esélyes, legvalószínűbb megfejtésnek, mint ami legkevésbé sántít… de azért sántít itt-ott ez is, Donnie úr. Viszont mindenképpen elismerésem a nyomozómunkáért és az elszántságért!
Bár létezne Poirot, vagy Sherlock Holmes, hogy ráengedjük őket az ügyre…
„Kíváncsi vagyok, mi vár ránk ezen a túrán! Vajon történik majd velünk olyasmi, amire eddig nem volt példa?”
(Zina jegyzete a naplójában)
Mindenképpen érdemes volt elolvasni, fél csillag levonás csupán a kételyeim miatt.
„És zordon szelleme a hegynek
Őrizze örök álmotok.”