A ​titkos történet 802 csillagozás

Donna Tartt: A titkos történet Donna Tartt: A titkos történet

Öten ​voltak – négy fiú meg egy lány. Két fiú szemüveget viselt, a harmadik albínó volt, az ikrek pedig, a fiú meg a lány, akár két flamand angyal. Megközelíthetetlen, titokzatos csoport a kis vermonti egyetemen. Már amit tanultak: az ógörög, az is a kiválasztottság légkörével vonta be őket. Ebbe az arisztokratikus társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia: a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott professzoruk vezetésével nemcsak tanulják, hanem át is élik a hajdani kultúrát, az ősi vallást, a mámoros orgiákat, hol az isten vért követel… Történhet-e bűn? Baleset? Áldozat? Hogyan lesz bűnhődés az árulóra kirótt büntetésből? Hogyan folyik egymásba elfojtott és megélt szerelem, szabadság és lelkifurdalás, álom és valóság, élet és halál? Donna Tartt könyve bűnügyi regény, a lélek rezdüléseit boncolgató finom olvasmány, mulattató és szívbe markoló. Egy fiatal amerikai írónő első regényét tartja… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1992

>!
Park, Budapest, 2023
576 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633559529 · Fordította: Greskovits Endre
>!
Park, Budapest, 2017
486 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633554180 · Fordította: Greskovits Endre
>!
Park, Budapest, 2015
486 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633551851 · Fordította: Greskovits Endre

2 további kiadás


Enciklopédia 108

Szereplők népszerűség szerint

Henry Winter · Francis Abernathy · Bunny Corcoran · Richard Papen · Camilla Macaulay · Charles Macaulay · Julian Morrow


Kedvencelte 236

Most olvassa 65

Várólistára tette 798

Kívánságlistára tette 755

Kölcsönkérné 14


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Donna Tartt: A titkos történet

Tulajdonképpen hihetetlen, milyen szimpla dolgokból áll össze egy ilyen nagy epikus regény. Kell hozzá: 1 rész erős sztori, 1 rész markáns szereplőgárda, majd megszórjuk az egészet innovatívan felhasznált regénytechnikai eszközökkel. Mindebből már olyan koktél keverhető, hogy az ember a kocsmaajtót se találja meg utána. Tartt égbekiáltó profizmussal alkalmazza ezeket a végső soron botegyszerű motívumokat, és (mint egy szem cseresznyét) a tetejére odabiggyeszt még némi görög filozófiatörténetet is, dekorációs elemként.

A titkos történet néhány egyetemistáról szól, akik úgy döntenek, megölik egyik barátjukat. Még mielőtt bárki spoiler-t kiáltana: ez a véres esemény már a bevezető oldalon megtörténik – maga az odavezető út az, amit Tartt a következő bő kétszáz oldalon kiszálaz. Olyan trükk ez, amit az írónő remek érzékkel választ ki a lehetséges megoldások közül. Ha ettől a bevezetőtől eltekintenénk, ez a könyv azokra az E/1-es jellemfejlődés-regényekre hasonlítana, ahol az elbeszélő személyes konfliktusokat él meg, barátokat szerez és veszít, míg a végén új személyiségként kerül ki a küzdelmekből (tisztára mint a Szívtipró gimi-ben… már ha valaki emlékszik még erre a korszakalkotó sorozatra egyáltalán…), de az a fránya nyitójelenet vészjósló árnyékként ott lebeg minden mondat fölött. Mert persze, az „új személyiség” dolog az éppen stimmel, de hogy milyen úton-módon… Ráadásul Tartt ahhoz is elég fifikás, hogy nem a regényvéget metszi le, és implantálja az elejére, hanem inkább a történet közepét – ha nem így tenne, aligha tudná tartani ezt a feszített tempót, a mese óhatatlanul vontatottá válna. A gyilkosság utáni események leírásában szintén brillírozik: tulajdonképpen egy detektívregényt fordít visszájára, amiben így nem a bűn felderítése, hanem az eltitkolása a cél – az olvasó pedig csak vakarja a fejét, hogy kinek drukkoljon.

Mindehhez pedig hozzáadódik a remek szereplőgárda. Richard a nagy Gatsby-féle én-elbeszélői vonulatot követi: egyszerre részvevője és elemzője az eseményeknek, de folyamatos küzdelmet vív azzal, amit játszótársai el akarnak leplezni előle. A másik kulcsfigura pedig barátja (és egyben a regény tulajdonképpeni súlypontja), a feledhetetlen Henry Winter, aki titokzatos bábjátékosként mozgatja az eseményeket. (Vagy az események mozgatják őt. Ki tudja. Meglátja, aki akarja.) És a többiek is: csupa autonóm figura. Külön értékelem, hogy Tartt elsősorban nem leírásokkal, hanem a jóval olvasóbarátabb párbeszédes módszerrel mutatja be egymásrahatásukat – és hát a jól megírt párbeszéd… az bizony nagy kincs. Mindig nagyon lelkes tudok lenni, ha valaki jól csinálja – valahogy úgy, mint Tartt. Szóval nagyszerű regény ez: cinikus és szép példabeszéd barátságról, gonoszról, esztétikáról és etikáról. És mindezek mellett még jól működő krimi is. Nagy élvezet volt olvasni.

41 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Donna Tartt: A titkos történet

Már évek óta a várólistámon volt ez a regény, de valahogy mindig feledésbe merült a könyvek forgatagában.

Néhány hete újból a látókörömbe került, amikor észrevettem, hogy @Park_Könyvkiadó új köntösbe öltöztetve 6 év után ismét megjelentette Donna Tartt
legelső kötetét. Úgy gondoltam, hogy akkor most már tényleg itt az ideje, hogy én is sort kerítsek erre a kultikus regényre.

A több mint 30 évvel ezelőtt megjelent köteten úgy gondolom, hogy egyáltalán nem érződik az idő vasfoga, a főbb mondanivalóit tekintve ma is ugyanolyan aktuális, mint az 1990-es évek hajnalán.

Az írónő rögtön az első oldalon kész tények elé állítja az olvasót: narrátorunk, Richard már az első oldalakon elárulja, hogy gyilkosságot követtek el. Ráadásul azt is megtudjuk, hogy részben ő is felelős barátjuk, Bunny haláláért.

Ugyan valamiképpen sikerült megúszni a büntetést, de az azóta is gyötrő bűntudata miatt muszáj megosztania valakivel A titkos történetet.

A gyilkosság tehát már megtörtént, így olvasóként nem is azon kell igazán aggódnunk, hogy mi fog történni, sokkal inkább azon, hogy miért történt (történhetett meg). De ahhoz, hogy ezt megtudjuk hosszú és kalandos út vezet, mivel nagyjából a regény felénél érünk el ehhez az ominózus ponthoz. És ezen az úton még sok más különös és titkos történetben lesz részünk.

Richard, aki bár részese volt az eseményeknek, de valamennyire mégis kívülálló maradt sajátos szemszögből tárja elénk a nem éppen hétköznapi tanév történetét.

A helyszín maga is egy kissé zárt világ, a vermonti egyetem diákjai főként a társadalom felső osztályaiból kerülnek ki, akik számára magától értetődő, hogy mindig mindenre van pénzük még akkor is, ha reggeltől estig csak partiznak, isznak és drogoznak, hiszen szüleik majd küldenek egy csekket.

Ebben a zárt világban van azonban egy még elzártabb külön világ: az ógörög-filozófiát tanuló öt diák és tanáruk titokzatos kis mikroközössége, amelyre nem érvényesek az egyetem szabályai. A saját mágikus világukban élő, a többi diák számára megfoghatatlan, szinte éteri lények, a klasszikus irodalom és a dionüszoszi rítusok szerelmesei, akik nem mellesleg az illúziók, alkohol és drogok rabjai.

Nem csoda, hogy az amúgy alsó-középosztálybeli Richardot teljesen magával ragadja ez a titkos társaság, szinte el sem akarja hinni, hogy ő is közéjük tartozhat. Kezdetben ámulva figyeli, ahogy fordításokról, filozófiai áramlatokról, epikus művekről és versekről civakodva töltik napjaikat.

Akik hozzám hasonlóan rajonganak az ókori és főként a görög mitológia iránt igazán élvezettel fogják olvasni a görög eposzokra, mitológiai alakokra történő utalásokat és az ókori görög filozófusok nézeteiről szóló hosszasabb beszámolókat is. A könyv rengeteg latin és görög nyelvű ókori és újkori szerzőktől származó idézetet és irodalmi utalást tartalmaz, Homérosz, Platón igazi csemege az olvasó számára.

Ahogy haladunk előre az elbeszélésben Richarddal együtt egyre inkább sejteni véljük, hogy a titokzatos és különc megjelenés és hosszas elmélkedések mögött egy sokkal nyugtalanítóbb és veszélyesebb valóság húzódik meg. Már az első mondatoknál érezni lehetett ezt az egyszerre mélabús és mégis feszültséggel teli hangulatot, ami aztán az egész könyv során végigkíséri az olvasót.

A karizmatikus oktató Julian szinte hermetikusan elzárja a csoport tagjait a külvilágtól, így a fiatalok szép lassan teljesen a bűvkörébe kerülnek, készen arra, hogy megpróbálják átlépni a valóság és a realitás határát.

Ám a határok feszegetése egy nap szörnyű tragédiába torkollik és ez még nem az a bűncselekmény, amely az első lapokon lelepleződött előttünk.

A sorsuk fonalát vajon tényleg megszőtték már? Léteznek-e véletlenek, vagy szükségszerűen meg kellett, hogy történjen minden? Ehhez a ponthoz érve az olvasó szinte már alig várja, hogy végre bekövetkezzen Bunny halála.

A regény szerencsére a „beharangozott” gyilkosságot követően is bőven tartogat meglepetéseket az olvasó számára. Ezután következik csak az igazi lélektani dráma, a lelkiismeret, a félelem és az ösztönös menekülési vágy végeláthatatlan csatája, amely mindegyik szereplőt más-más kitörési kísérletre sarkall. Bár kezdetben azt gondolják, hogy a társadalmi helyzetük és a „kiválasztott” státuszuk megvédi őket, azonban rá kell jönniük, hogy a saját lelkiismeretük soha nem ereszti el őket.

Az írónő egyedi atmoszférateremtő képességének és kiváló karakterábrázolásainak köszönhetően a regény szinte letehetetlen, szinte észre sem vettem, hogy közel 600, sűrűn teleírt oldal.

Rendkívül sokoldalú könyv, egy izgalmas példázat a bűnről és bűnhődésről, a szépségről és művészetekről. Egy kriminek álcázott lélektani thriller, amely tovább él az olvasóban.

13 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!
Donna Tartt: A titkos történet

Viszonylag sokáig olvastam ezt a könyvet és furcsa kettős érzelmek munkálkodnak bennem a történettel kapcsolatban. Bár jobban belegondolva annyira azért nem kettősek, mert azért azt egyértelműen ki tudom jelenteni, hogy egyáltalán nem ragadott magával a történet, a könyv cselekménye. Viszont tetszett Donna Tarrt szép, lassan hömpölygő stílusa, amibe jól bele tudtam feledkezni, igazából csak ezért olvastam végig a könyvet, mert egy idő után a történések (vagy éppen a nem történések) már nagyon nem tudták lekötni a figyelmemet.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2016/12/donna-tartt-titkos…

9 hozzászólás
Chöpp >!
Donna Tartt: A titkos történet

Igazi regény.
Nehéz, intellektuális téma.
Fájdalmas.
Leegyszerűsíthetetlen.
Az Aranypinty a nyomába sem érhet.
Fel vagyok kavarva.

Egyébiránt Az Aranypinty egyik mottója nagyon illik rá:
spoiler

7 hozzászólás
Kriszta_89 P>!
Donna Tartt: A titkos történet

Kicsit félve, de annál nagyobb kíváncsisággal kezdtem bele Donna Tartt könyvébe. Ugyanis anno olvastam a M. L. Rio: Mintha gonoszok volnánk című könyvet, ami nem nyerte el a tetszésemet, és több helyen is olvastam, hogy hasonló ehhez a könyvhöz. Nos nem, hogy hasonló, hanem olcsó utánzatának tartom.

Donna Tartt könyve nekem sokkal többet adott, összetettebb, kidolgozottabb, a karakterek felépítése lapról lapra fejlődnek és maga a történet kibontakozása is érdekesebb és izgalmasabb. Egy szereplőt sem mondanák, hogy közel került volna hozzám, viszont mindenkinek szerettem olvasni a gondolatait, a titkait és cselekedeteit.

Maximális megtestesítője az egész mű a dark academia aesthetics őrületének. Amerikai egyetem különös kurzusa egy még furcsább professzorral. Gótikus atmoszféra, arisztokratikus társaság, és egy különös rituálék általi gyilkosság. Mindebbe csöppent bele Richard új diákként, akinek a visszaemlékezésin keresztül leszünk részesei a Hampden College falain belüli történéseknek.

Ami számomra negatív élmény a könyvvel kapcsolatban az a hosszúsága, olykor nagyon részletgazdagnak éreztem a leírásokat. Ezek megakasztottak és lassabban is haladtam vele, a fél csillag levonást emiatt érdemelte ki. Mindezek mellett pedig nagyon jó gondolatokat is boncolgat a mű.

9 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
Donna Tartt: A titkos történet

A nagybetűs Könyvélmény.
Egyrészt végtelenül szerethető és szimpatikus szöveg, elképesztően gyönyörű mondatokkal. Lassan sodor magával, de mégis úgy, hogy sosem akarod abbahagyni, vagy legalábbis olvasnád még egyszer ilyen hosszan. Hagyományos cselekmény, coming-of-age-be mártott krimi, érdekel és izgulsz, miközben megismered szereplőit, barátkozol velük, lelkükbe látsz, átragad rád annyi szeretet az ógörög és a latin nyelv iránt, hogy holnap te is mennél nyelvet tanulni. Csodálkozva veszed észre, hogy vége – kezdenéd is újra, hogy még egyszer átélhesd ezt a hangulatot, ezt az érzést, ezeket az érzelmeket.
Másrészt pedig végtelenül okos és kegyetlen szöveg, ami a lelkedbe vág. Pontosan tudja, hogy mit érzel: Tartt profi ligában játszik, muszáj időnként újraértékelned mindent. Hogy még jobban fájjon, hogy még mélyebbre vonódj. És persze olyanokat mond, hogy nemcsak a történetben értékelsz újra dolgokat, de magadban is.
Egyszerre szép, magával ragadó és fájdalmasan elgondolkodtató. A legjobb kombináció. Mondom, Könyvélmény.

2 hozzászólás
Arianrhod P>!
Donna Tartt: A titkos történet

Rettenetes történet rendkívüli tudással megírva. Még most is borzongok tőle. Bevallom, nem tetszett, de annyira lekötött az írás, hogy képtelen voltam abbahagyni az olvasást, amíg meg nem emésztettem a maga teljességében. Ha egyáltalán valaha meg tudom.

Voltaképpen minden benne van, amit NEM szeretek a mai világirodalomban, és különösen az amerikaiakéban. De itt nincsenek sémák, nincsenek közhelyekbe csomagolt bölcsességek. Tényfeltáró módon meséli el a nyomasztó, tragikus történetet, amelyben senki nem szimpatikus, senki nem jó, és ennek ellenére senki nem gonosz. Csak sodródnak az eseményekkel a hősök, de a sorsukat jórészt vagy maguk alakítják, vagy maguk döntik el, engedik az erősebb egyéniségű társaiknak alakítani azt.

Szerintem ez nem bűnügyi regény, mert akkor a Bűn és bűnhődés is az. Lélektani regény igen, mert az elbeszélő folyamatosan boncolgatja az érzelmeit minden történéssel kapcsolatban, és próbálja megérteni a többiek indítékait.

Lehet-e élni úgy, hogy tudod, bűnt követtél el, az áldozatod nem érdemelte meg a sorsot, ami általad érte, és mégsem tehettél mást? Vagy ha mást tettél volna, mi történhetett volna? Jó oldalra álltál? Volt választásod? Mindig van választás.

A szereplők voltaképpen felmentik magukat, és megpróbálnak túlélni, de a lelkük mélyén tudják, hogy súlyos bűnt követtek el. Mindegyikük saját maga, a lelkiismerete által nyeri el méltó büntetését.

Ami nagyon nem tetszett, a bő lére eresztett monológok súlyos oldalakon keresztül az amerikai fiatalok egyetemi életéről, melyek főleg annak ecsetelésében tobzódtak, hogy milyen és mennyi kábítószer és alkohol fogyasztása után ki hogyan és hol és mennyit hányt, hogyan és mennyire volt rosszul. Sajnos ez engem nemcsak nem érdekel, hanem ha erről kell olvasnom, egyszerűen undorodom és felháborít. Az egész világ, ha ilyen. Ráadásul a történetvezetés szempontjából nem volt sok jelentősége.

Ami nagyon tetszett, a tanítási módszer a kiválasztottak számára. Hogy kötetlen beszélgetések zajlanak az órákon, nincs felelés és röpdolgozat, hiszen az a záróvizsgák célja és feladata. Van viszont kemény munkára ösztönző rengeteg házifeladat. (Csak azt nem értem, hogy lehet ezt állandó alkohol- és narkómámorban abszolválni.)

3 hozzászólás
meseanyu P>!
Donna Tartt: A titkos történet

Ez megint lassú folyású volt (úgy látszik nekem ezek bejönnek, a férjem meg kitépi tőlük a haját), néha nagyon izgalmas, de nagyrészt inkább csak nagyon hangulatos, elmélkedős. Nem krimi vagy thriller, hanem lélektani regény, zsongítóan gyönyörű leírásokkal, érdekes figurákkal, elgondolkodtató történettel.

kaporszakall >!
Donna Tartt: A titkos történet

Tisztelt Írónő!

Amikor az első fejezet első oldalán ebbe a mondatba ütköztem: Ott töltött éveim feláldozható, műanyag pohárként eldobható múltat teremtettek nekem., elszomorodtam. Miért kellett ez a szószaporítás: feláldozható? Aztán rájöttem, hogy a szószaporítás önnél stíluselem – egyszerűen nem tud, vagy csupán nem akar tömören fogalmazni. És itt nem csupán azzal van bajom, hogy az effajta bőbeszédűség a mű terjedelmét is erősen megnöveli, hanem azzal, amikor a ráadás szavak, jelzők, mondatok már semmit nem tesznek hozzá az elmondottakhoz: se plusz információt, se plusz színt vagy árnyalatot. Nem vagyok a hömpölygő mondatok ellensége, például a József és testvéreiben lenyűgöz Thomas Mann zseniális locsogása. Ám a fölös mondatrészek úgy kókadoznak az irodalmi alkotásban, mint virágzó bokron az elszáradt levelek. S ilyen levelekből e regényében sajnos elég sokat véltem felfedezni.

Másik gondom e regényében egyes szereplők motivációjának és környezetének bemutatása. Éppen a narrátor esetében ezek igen gyenge lábakon állnak. A csóró családi kiinduló környezet képe sematikus és lapos – érződik, hogy ön nemigen élt ilyen miliőben –, gyorsan át is ugrik innét a sokkal ismerősebb középosztálybeli és egyetemi világba, aminek a rajza ellen nem emelhetek kifogást: amit jól ismer, azt pontosan is ábrázolja. Ám rögtön újra berzenkednem kellett az elbeszélő döntése miatt: spoiler. S az egyetemisták ténykedése általában is mintha fennkölt párbeszédekben, extravagáns kísérletekben és vad vedelésekben merülne ki. Nem régen fejeztem be Williams Stonerét, s rezignáltan kell megjegyeznem: annak szikár valóságát az ön romantikus kultúrhorrorja, spoiler meg sem közelíti.

Ám most valószínűleg igazságtalan vagyok, hiszen, míg a Stoner klasszikus, veretes szépirodalom, addig az ön munkája egy nagyon jó mesterségbeli tudással megírt bestseller, s egyes fordulatai, drámai csúcsai, a bűnügyi szál, spoiler igazán ügyes. Nekem inkább az a bajom, hogy ezzel az írással mintha komoly szépirodalmi babérokra pályázna, ám ahhoz egyfelől túlságosan extravagáns az elbeszélt helyzet (realizmusnak), másfelől viszont nem eléggé őrült (groteszknek).

Mindemellett szabadjon visszatérnem a kezdeti problémához: nem attól lesz egy regény nagy regény, hogy sok szóból áll. Conradtól A sötétség mélyén, vagy Vonneguttól Az ötös számú vágóhíd jóval rövidebb, mint az ön alkotása, csak azokban minden szó szükséges, és a helyén van. Ha e regény megírásának mintegy tíz évéből az utolsó két-három hónapot a tömörítésnek szenteli, lehetett volna a végeredmény még sokkal jobb is. Így sem veszítem önt szem elől, de legközelebbi könyvét némi szkepticizmussal veszem majd kézbe.

Őszinte híve,
kaporszakall

8 hozzászólás
cippo I>!
Donna Tartt: A titkos történet

Donna Tartt szerintem egy Francis Scott Fitzgeraldba oltott Stephen King. Mondjuk majdnem meg is fojtott ezzel a minden részletre kiterjedő, plasztikus történetvezetésével.
Nem az, hogy letehetetlenül beszippant a történet, hanem hogy egyszerre vagyok kint is, bent is; részese úgy, mintha csak egy ablakmélyedésbe, egy fa mögé bújva, szorongva lesném ki az egészet, ugyanakkor mégis egyfajta távolságtartó narratívával, epikusan hömölyögve szól a fejemben.
Én még könyvet ilyen lassan nem olvastam. Úgy értem, könyvet, amit élvezek, s aminek ezáltal a végére akarok járni. Na ennek nem akartam (élveztem, de még mennyire hogy élveztem), pedig én aztán szoktam akarni. Aztán az lett, hogy amikor már annyira aggasztónak találtam, hogy vége, hirtelen felindulásból megvettem Az aranypintyet. Csodás esték jönnek. (És rémes reggelek. De erre most nem akarok gondolni.)


Népszerű idézetek

Caro>!

A szeretet nem győz le mindent. És aki azt hiszi igen, az bolond.

250. oldal

Lélle P>!

Borzasztó dolog, amikor gyermekkorunkban megtudjuk, hogy az egész világtól különállunk, hogy senki és semmi nem fáj együtt megégetett nyelvünkkel, lehorzsolt térdünkkel, hogy kínjaink és fájdalmaink csakis a mieink. Még borzasztóbb, amikor cseperedvén megtudjuk, hogy senki sem ért meg bennünket igazán, akárhogy szeressen is.

39. oldal, I. könyv, 1. fejezet (Park, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: fájdalom · gyerekkor
Belle_Maundrell>!

– A szépség ritkán szelíd vagy vigasztaló. Éppen ellenkezőleg. Az igazi szépség mindig nyugtalanító.

41. oldal, (Park, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: szépség
Kuszma>!

„Akarja tudni, mi a klasszika-filológia? – kérdezte egy részeg dékán egy tanszéki bulin néhány évvel ezelőtt – Megmondom, mi a klasszika-filológia. Háborúk és homokosok.”

55. oldal

3 hozzászólás
Caro>!

A szépség rettenet. Amit szépnek nevezünk, az előtt reszketünk.

56. oldal

1 hozzászólás
nola P>!

[…] a szerelem kegyetlen és borzalmas úr. Az ember elveszíti önmagát a másik kedvéért, de eközben a legszeszélyesebb isten rabszolgája és kiszolgáltatottja lesz.

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
Belle_Maundrell >!

Az idő olyasvalami, ami közömbösen dacol a tavasszal és a téllel, a születéssel és a halállal, a jóval és a rosszal. Valami megváltoztathatatlan, örömteli és tökéletesen elpusztíthatatlan.

152. oldal (Park, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: idő
Arianrhod P>!

– […] Én úgy látom, hogy a pszichológia más szóval azt jelenti, amit az ókorban végzetnek neveztek.

32. oldal (Park, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: pszichológia · végzet
Treszka>!

Azt hiszem, mindenki életében van bizonyos kritikus időszak, amikor a személyiség örökre kialakul […]

80. oldal

lunalovegood>!

Az idők végeztével minden tett a semmibe süllyed.

261. oldal


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Allen Eskens: Temetni jöttünk…
Riley Sager: Várj, amíg sötét lesz
J.D. Barker: Szíve helyén sötétség
Darcey Bell: Egy kis szívesség
Dennis Lehane: Titokzatos folyó
Ker Dukey – K. Webster: Pretty New Doll – Csinos új babácska
Dennis Lehane: A Mystic River rejtélye
Harlan Coben: Ne engedj el!
Stephen King: Christine
Don Winslow: Drogháború