Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Lazarillo de Tormes élete, jó sora és viszontagságai 24 csillagozás
A Lazarillo az első spanyol kópéregény. Lazarillo de Tormes élete, jósora és viszontagságai c. regénnyel indult el hódító útjára a pikareszk regény. A lovagregények és pásztoridillek rózsaszín világába szélvészként tört be a furfangos, szókimondó Lázaro, és magával hozta a kor, az élet harsány és sötét színeit. Élettörténete egy alacsony sorsú emberé, egy rongyos csavargó létért való küzdelme, boldogulni akarása. Első gazdája, egy vak koldus, kéjjel ütlegeli, éhezteti; ám a fiú sosem hagyja megtorlatlanul a rajta esett sérelmeket. Sorsa jobbrafordulását újabb gazdáitól, egy szegény paptól, egy éhenkórász nemestől, egy kolduló baráttól meg egy búcsúcédula-árustól várja. És végül megindul a társadalmi emelkedés útján: vízárus lesz, majd felesége, a toledói esperes ágyasa révén, Toledo kikiáltója. A hosszabb-rövidebb epizódokat a főhős, Lázaro alakja fogja össze.
Első személyben elmondott vallomása nemcsak életéről, hanem a korról és társadalmáról s annak tipikus alakjairól… (tovább)
Enciklopédia 11
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 1
Várólistára tette 20
Kívánságlistára tette 14
Kiemelt értékelések
Nagyon szellemes, szinte vicces és könnyed írás. Azt írja a fülszöveg, hogy pikareszk regény (megnéztem, azt jelenti kópéregény), tipikusan spanyol, van belőle egész kazal
Kis élőképek, jelenetek, Győry Miklós meg is rajzolta őket: pufók pap, csendőr harci díszben, lándzsával, nemesember körgallérral és tollaskalappal. És persze Lazarus, gatyásan, befáslizott fejjel, nyakon csípve, ahová csak sodorta a sora.
Mindez nagyon régimódian kicsi könyvben, vastag papírra nyomtatva.
Irodalmi élmény, de még inkább olvasási élmény, felhőtlen pár óra.
Az első pikareszk regény az 1500-as évek Spanyolországából.
A rövid történetecske úgy van megírva, mintha Lazaro tollba mondta volna életét egy írástudónak, aki le is jegyezte a fiú megpróbáltatásait, hiszen nem volt egyszerű megszerezni a napi betevő falatot. A leírásokból és nyelvezetből még azt is el tudom képzelni, hogy valós alapon nyugszik a történet, némileg kiszínezve.
Valamilyen szinten az Aranyszamár jutott eszembe olvasás közben, főszereplőnk szintén gyakran csöbörből vödörbe esik, ám Luciusszal ellentétben igyekszik humorral szemlélni sorsát és sosem adja fel, mindig kifundál valami megoldást fittyet hányva arra, hogy mennyire etikus az, amit tesz, mint az Indul a Bakterház Bendegúza.
Nem fél kritizálni az egyházat vagy a nemességet, amiért egy időben be is lett tiltva a könyv. Viszont a végére érve enyhe csalódást éreztem, mert annyira hirtelen, kurtán-furcsán végződött. Mintha a felnőtt Lazaronak nem lenne több mondanivalója, hiszen maga mögött hagyta már ifjonti vándoréletét és csínytevéseit.
A fülszöveg találóan jellemzi ezt a rövid jelenetekből összeálló regényt. Népmesei az előadásmódja és a cselekmény fordulatossága. Kedves, mosolyogtató. De csalódást éreztem a végén, azért ebbe a műfajba beleférne ennél kicsit több is. Győry Miklós rajzai stílusos, jópofa illusztációk, kedvvel nézegettem őket.
Sajnos ha ez a pikareszk regény, akkor én nem szeretem a műfajt. Nyomasztó történet, bár erőltetetten humoros, kópés formában előadva. Én humorosnak sem találtam azt, hogy az emberek hogyan erőlködnek, hogy minél jobban ki tudjanak tolni a másikkal. Úgy tűnik, ez a vonulat ma is divatos, mert az összes régi gyerekkori rajzfilm erről szól, a Tom és Jerrytől kezdve a gyalogkakukkig.
Roppant szórakoztató, mosolyogtam is sokat. Az arányaival viszont nem vagyok kibékülve: mintha vége felé megunta volna a szerző a történetet, nagyvonalúvá, felületessé vált, olyan elnagyolt és befejezetlen lett a könyv, hogy csak lestem…
Azt nem értem egészen pontosan, hogyan került ez a könyv GGM kedvenc regényei közé. Szerintem, ha olvasta volna a magyar párját, a sokkal kidolgozattabb, kerekebb és mulatságosabb Indul a bakterházat nem Lazarillo története lett volna a kedvence.
No, ez gyors volt. :) De legalább nem lesz megerőltető újraolvasni (sem). :)
Az a fajta reneszánsz komédia, amelyen a maga korában sokkal harsányabban szórakoztak, mint manapság. Ma nehéz lenne hangosan nevetni rajta – de méltányolni, azt annál inkább lehet! Örömet okoz az olvasása, ha csak befelé mosolyog is rajta az ember.
Ha bármi más módon adná elő Lazarillo a sok-sok keserűségét, fájdalmát, szenvedését, valóban nyomasztó történet volna ez. Így azonban, ennyi iróniával, derűvel, édes könnyedséggel – így tiszteletre méltó, becsületes, jófajta mese.
Népszerű idézetek
Jónak látom, hogy ily jeles és talán sose hallott, se nem látott dolgok a nyilvánosság tudomására jussanak, s el ne merüljenek a feledés homályában; ugyanis meglehet, ha valaki elolvassa, kedvére valót talál, s ha nem mélyed is el nagyon, gyönyörűségét leli bennük. Erről mondja Plinius: nincs olyan könyv, még a legrosszabb se, hogy valami jót ne rejtene; különösképpen mivel minden ízlés más és más, és ha az egyik nem emészt meg valamit, a másik bomlik érte. Ezért némelyek semmibe vesznek, mások meg ugyan nagy becsben tartanak bizonyos dolgokat; ennek okáért semmit sem szabad elvetnünk, sem becsmérelnünk (hacsak nem nagyon undorító), sőt inkább terjesztenünk kell a művet, kivált, ha ártalmatlan és valamelyes okulásra szolgálhat. Máskülönben ugyanis vajmi kevesen írnának egy szál olvasónak, mert az írás nem gyerekjáték, és ha már nekiül az ember, jutalmat is vár érte. Nem pénzt, hanem hogy lássák, olvassák a művét és dicsérjék is, ha van miért.
5. oldal
Erről mondja Plinius: nincs olyan könyv, még a legrosszabb se, hogy valami jót ne rejtene; különösképpen mivel minden ízlés más és más, és ha az egyik nem emészt meg valamit, a másik bomlik érte. Ezért némelyek semmibe vesznek, mások meg ugyan nagy becsben tartanak bizonyos dolgokat […]
5. oldal, Az olvasóhoz - A szerző előszava (Európa, 1958)
Szerettem volna, ha nem oly fennhéjázó, ha ínsége növekedésével alább adja büszkeségét. De úgy hiszem, az effajta népség már nem tágít a szokástól; ha egy vas sincs a lajbizsebben, oda se neki, csak a kalap maradjon a helyén. Könyörüljön rajtuk az Úr, mert ez a nyavalya már holtok napjáig elkíséri őket.
81. oldal
Alig vitték el mellettem a holttestet, nyomban a koporsó után egy asszony – nyilván a halott felesége – haladt mély gyászban sok más asszonnyal együtt. Nagy fennszóval kiáltozott, mondván:
– Drága férjem-uram, hová visznek téged? A szomorú, sötét házba, ahol sohasem esznek, sohasem isznak!
Ennek hallatára megfordult a világ vélem.
– Jaj nekem – mondtam – mihozzánk viszik a halottat!
85. oldal
Falatozáskor gazdám egy kis korsó bort szokott volt maga mellé helyezni; én csakhamar torkon ragadtam a korsót, néhány néma csókot adtam néki és visszatettem a helyére. De kortyolgatás közben a vak hamarosan megneszelte csínyemet. Biztonságban akarta tudni borát, és attól fogvást sohasem eresztette ki kezéből a korsót, minduntalan a fülét szorongatta. De a mágnes se vonzza úgy a vasat, mint én a bort egy ily célból készített hosszú szalmaszálon.
20-21. oldal, I. fejezet - Lázaro elbeszéli születését és származását (Európa, 1958)
Halotti tort említettem, sose voltam az emberi nem ellensége, de – Isten bocsássa meg – akkor igen, mert a torban ehettem, jóllakhattam kedvemre. Kértem Istent, kívántam, hogy mindennap elpatkoljon valaki. Midőn halotti szentségeket, kivált utolsó kenetet adtunk a betegeknek és a pap imádkozásra szólította a jelenlevőket, bizonyára nem én voltam az utolsó a buzgólkodásban: teljes szívemből, a legjobb szándékkal fohászkodtam az Úrhoz, de nem ám, hogy talpraállítsa a beteget, hanem hogy magához vegye az árnyékvilágból. Ha egyik-másik fölépült, Isten bocsássa meg, ezerszer is az ördögbe küldtem; ha meghalt, ugyanannyi áldással bocsátottam útjára. Majd hat hónapig éltem ott, de csupán húszan múltak ki: azt hiszem, őket is én tettem el láb alól, vagyis az én kérésemre pusztultak el. Gondolom, az Úr figyelmes lőn elkeseredett, lassú haldoklásomra és nagy kegyesen megölte őket, hogy nekem életet adjon. De szenvedéseimre mégse leltem gyógyírt, mert ha temetés napján éltem is, máskor annál fájdalmasabbnak tetszett a visszatérés a mindennapi koplaláshoz, oly igen hozzászoktam a teli hashoz. Úgyhogy semmiben se találtam nyugodalmat, csak a halálban. Óhajtottam nemegyszer magamnak is, másoknak is. De a halál nem mutatkozott, noha folyvást magamban hordoztam.
41-42. oldal, II. fejezet - Hogyan szegődött el Lázaro egy paphoz és mi minden történt ott vele (Európa, 1958)
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Miguel de Cervantes: Don Quijote 79% ·
Összehasonlítás - Miguel de Cervantes: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha 71% ·
Összehasonlítás - Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája 88% ·
Összehasonlítás - Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok 88% ·
Összehasonlítás - Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Az ördöngősök ·
Összehasonlítás - Bodor Ádám: Sinistra körzet 86% ·
Összehasonlítás - H. G. Wells: Dr. Moreau szigete 85% ·
Összehasonlítás - Esterházy Péter: Harmonia Cælestis 84% ·
Összehasonlítás - Richard Brautigan: Görögdinnye édes levében 83% ·
Összehasonlítás - Tobias Smollett: Roderick Random ·
Összehasonlítás