A ​trónörökös (Varázsvilágok 1.) 85% 67 csillagozás

Meglehetősen hullámzó volt a kapcsolatom ezzel a könyvvel.
Nagy lendülettel vágtam bele és az elején valamennyire magával is vitt Rupert Vanables története, de aztán egyre több olyan dologba futottam bele olvasás közben, amivel nem tudtam mit kezdeni az intenzív szemöldökráncoláson kívül…

A portál-fantasy egyrészt nagyon biztonságos alzsáner, másrészt viszont számos olyan kliséje van, ami miatt hamar érdektelenné válhat a történet.
Az írónő az én ízlésemhez mérten sajnos túl sokat is felhasznált ezek közül a klisék közül, amit ráadásul tetézett még egy off sajáttal: az első látásra hétköznapi, sőt bumfordi lány és a piperkőc és magát túl sokra tartó fiú egymásra találásával.
A sztori magja, ami egy párhuzamos, mágiával teli világon történt orgyilkosság és trónöröklési viszály körül bonyolódik kicsit olyan, mint egy nem túl jól sikerült szalonkrimi. És pont úgy is magyarázzák a regény végén az összefüggéseket, mint ahogy azt Poirot szokta tenni. Viszont itt húztam a számat, mert annyira azért nem volt izgalmas az összeesküvés, és bár a történet során számos apró utalás van a megoldásra, de ezek az utálások nem az olvasó, csak a főszereplő számára lehetnek evidensek.
Ami viszont kétségtelenül erénye a könyvnek az a PhatasmaCon és a hóbortos résztvevőinek leírása. Végig az volt az érzésem, hogy DWJ igazából csak ezt akarta megírni. Hogy jókat vigyorogva egy nem is olyan görbe tükröt tarthasson az SFF rajongó geekek és nerdek hada elé, amiben a különböző Conok tipikus alakjait és eseményeit figurázza ki, de belülről, mint aki maga is része ennek a közösségnek.
Ezek a részek azért nagyjából úgy viccesek, mint minden geek humor – ha nem vagy rájuk fogékony és nem ismered a hátteret, akkor érthetetlenek, de leginkább kínosak, és még én is úgy éreztem, hogy túl sok van belőlük…

Hogy mennyire eredeti, nem tisztem eldönteni. Amit viszont tudok, hogy remekül szórakoztam az olvasása közben.
A multiverzum itt bemutatott ötlete érdekes, nem mondom, hogy minden engem érdeklő részlet tisztázódott a végére, de lehet, hogy erre nem is volt szükség, a történet folyt a maga útján anélkül is, hogy megértettem volna, miért nincs összhangban a bemutatott világ politikai rendszere a technikai fejlettségével, ki, mit, miért és hol csinál, stb…. Mármint az én szememmel nézve, ami ugye nem feltétlen mérvadó.
A történet végig haladós volt, egy-két olyan fejezettel találkoztam, ami mérsékelten tudott lekötni (pl az utolsó). Az ilyen-olyan keresztbe-kasul szálak igazán érdekessé és izgalmassá tették a sztorit. A sci-fi és fantasy találkozó, mint helyszín arra jó volt, hogy a helyzet kevésbé magyarázható részeit elfedje, engem annyira nem dobott fel, bár a Hotel Babilon, mint jelenség igen.
Ami kicsit gyengéje a történetnek a szereplők viselkedése. Talán legéletszerűbben (van ilyen szó?) Nick viselkedett, a többieknek sok dolga kicsit erőltetettnek tűnt. Ennek ellenére kedvelhetőek.
A lényeg, hogy apróbb hibái ellenére kikapcsolt, szórakoztatott.

Jó ötletnek tűnt pedig: az urban fantasy egybeolvasztása a párhuzamos univerzumokkal, ahol az egyes világok főként abban különböznek, hogy mennyire “mágikusak”. De miért állítja a szerző a mágiát a középpontba, ha utána nem akar a mágiáról mesélni? Ebből a könyvből nagyon keveset tudtunk meg a világokról és a promágokról (vajon hogyan jött ez a magyarítás az eredeti magid-ból?) Ami pedig igazán ötletes, az csaknem szóról szóra az Amber-ciklust idézi.
spoiler Vagyis Rupert egyszerűen nem más, mint Amber-i Merlin lebutított és besavanyított változata. (Na ez az igazi Merlin-összeesküvés :D)

A történet középső részeit szerencsére a fordulatok és a humor elviszik a hátukon, de az eleje és a vége egyaránt vontatott és erőltetett. A szálak kényszerű elvarrása és a plot hole-ok betömködése kimondottan nem tett jót az utolsó fejezeteknek, a bevezetést pedig talán a főszereplő túlzott flegmasága teszi tönkre, bár az információk adagolása már ott sem volt szerencsés. A fantasy találkozó viszont ötletes helyszín, a könyv jól hozza a jellegzetes figurákat és nem riad vissza attól sem, hogy néha beolvasson a hazai csapatnak (úm. fantasy írók és olvasók). A Maree-féle naplórészletek szintén feldobják a könyvet: igaz, hogy többnyire össze-vissza beszél bennük, de van stílusa.

(Ui: nem éreztem különösebben YA-nak. Egyébként pedig úgy tűnik, hogy külföldön is kifejezetten csak a második részre tették ezt a jelzőt.)

Hát ez a könyv nagyon ellentétes érzéseket hozott ki belőlem! :D Na jó, duplán fogok értékelni. A racionális énem szerint ez a könyv egy közepes minőségű fantasyféle, egyszer olvasható. De jó, hogy nem vettem meg! A másik irracionálisabb :D , elvetemültebb énem szerint… AZTAMINDENIT. Nagyon jó volt. :) Kicsit furcsa volt, szürreális, még fantasyként is. Nagyon sokat nevettem, és főleg a vonaton… Tetszett az események bonyolódása, a karakterek jellemének alakulása. Annyira elvont és bolond könyv volt, hogy elnyerte a tetszésem! :D Bevallom azért a végét kicsit már untam, amikor Nick mesél.
Szóval csak azért a 4 csillag, mert jó is volt, meg nem is. :)

Kihoztam a könyvtárból a kentaur miatt. Aztán láttam, hogy alternatív történelem – majdnem vissza is vittem. Nagyot nem vesztettem volna vele. Kellemes olvasmány volt, adott néhány vidám pillanatot, de nem volt igazán izgalmas, arra meg hogy mi volt benne az alternatív történelem, nem sikerült rájönnöm. A fantasy résszel is volt bajom. Annyit emlegette a mágiát, de semmit nem mondott róla. spoiler A családi kapcsolatokat már nem is akartam bogozni, úgysem sikerült volna. A folytatás – fülszöveg alapján – érdekesebbnek tűnik, de még nem tudom, megpróbálom-e.

Na, ez volt az a regény, amivel nem tudtam igazán mit kezdeni az utóbbi időkben. Ugyanis érdekesnek érdekes, de nem nagyon, viccesnek is vicces, de csak mérsékelten és nem kötött le teljesen.
Pedig az írónő egy részletgazdag, ötletes világot alkotott meg, ahol sok párhuzamos világ létezik, melyet a mágia hiánya vagy megléte különböztet meg egymástól. Persze a Föld a spektrum negatív végén helyezkedik el; aranyos, ahogy a szerző ránk aggatja a racionalitás itt nem túl dicső bélyegét.
Az események is jó iramban történnek, mégsem elég gördülékeny a történet, sok apróság feleslegesen akadályozta a tempót.
A szereplőkre is ez volt igaz: kedvesek, mókásak, de valahogy csak félútig érdekesek. És nem tudom, ez a fordítás hibája-e ez, de az egész regény nyelvezete annyira egységes, hogy nem tudom megkülönböztetni a karaktereket, pedig eléggé eltérőek lennének egymástól.
Szóval nekem kicsit egy kipukkant lufi ez a regény, de egynek megérte.

Nekem ez a könyv nagyon tetszett. Túl vagyok már az írónő Palota-sorozatán, így a stílusát, a történetei gördülékenységét már ismertem. Nem volt ez másképp ezzel a könyvvel sem. Már maga a világok gondolata, az elhelyezkedésük is nagyon tetszett. A defelé és nefelé világok, a köztük való közlekedés, az uralkodói, irányítói réteg, a Hotel Babilon eseményei, a varázslatok, a Felső Tanács mind jól kitaláltak. Rupert, a csetlő-botló promág már az elején szimpatikus volt. A másik kedvencem Stan és a zenehallgatási technikája. Jókat mosolyogtam, néhol kacagtam, sokszor izgultam a történeten. Egy valamit nem tapasztaltam: unalmat. Nagyon-nagyon tetszett! Méltó a Palota-sorozathoz, talán még kicsit jobb is, mert cselekményesebb, összetettebb. Akiknek a Palota-sorozat tetszett, azoknak nagyon ajánlom olvasásra. Az írónő most sem okoz csalódást. Sőt…

Elég régóta várta hogy sorra kerüljön szegény, talán zsákbamacska volt ha jól emlékszem, de valahogy soha nem éreztem hogy akkor most ennek jött el az ideje, aztán kihíváshoz jó volt..
A borító egyébként tetszik és szerintem még nem nagyon olvastam kentauros könyveket, bár ebben sem olyan nagy a részük, de nagyon erős szóval villantanak :)
Volt amikor nehezen haladtam és a SZE-REN-CSE tánc minden alkalommal idegesített :D csett csett csett…
Talán még Stan idegesített, főleg a zene, mert megmondta hogy szándékosan csinálta, mert unatkozott… és az ilyet nagyon utálom… bocsi :D
Alapvetően nagyon tetszett a világ amit kaptunk és a csomópontok, promágok
Andrew nekem szimpi volt bár a végén inkább fura volt és másra számítottam, de tetszett az is ahogy belekeveredik :)
Az ágyasok és gyerekeik is jók voltak a paranoiás vezetővel
A gonosz mostoha tetszett az elrontott ízlésével bár a családi ki hol és miért azt szerintem kétszer is átolvastam és most se biztos hogy el tudnám mondani ki merre…
Tetszett :) nem mondanám hogy tökéletes de jó volt :)

Érdekes és eseménydús regény volt. Többnyire jól szórakoztam de azért akadtak unalmasabb részek.
spoiler
Az apróbb gondjaimat leszámítva egész jó volt.

Az írónőtől olvastam már a vándorló palota sorozatot (egyik kedvenc trilógiám). Emiatt kíváncsi voltam erre a duológiájára is.
Az értékelésem a negatív dolgokkal fogom kezdeni:
spoiler
-Néha kicsit kusza volt a cselekmény (de lehet az is közrejátszik, hogy a könyv nagyját egy éjszaka alatt olvastam el).
-a legelején majdnem félbehagytam a könyvet, mert nem tudtam beleélni magam és így az első pár fejezetet több napig olvastam
Mégis ötös értékelést adok neki, mert a történet nagyon egyedi és ritka, hogy annyira beszippantson valami, hogy addig ébren legyek amíg be nem fejezem. A 110 valahányadik oldaltól a végéig egy éjszaka alatt olvastam el.