David Mitchell: Szellemírók 4.63 / 79

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ha valaki azt kérné tőlem, aggassak három tipikus jelzőt David Mitchell Szellemírók c. művére, a választásom a következő lenne: RÉTEGZETT, INTERAKTÍV és SORSSZERŰ. A közvetlen referenciákkal és finom allúziókkal átszőtt történetsor, melynek nyúlványai időnek és térnek fittyet hányva lépnek szinaptikus kapcsolatokra, kizárólag az olvasó aktív közreműködése révén áll össze egységes történetté. Egységes, mondom, mivel az elliptikus szerkezet mit sem von le a mű érthetőségéből, mely katartikus lezárását nem is az utolsó, nyúlfarknyi (epilogikus) fejezetben, hanem New York közkedvelt éjszakai rádióműsorának beszélgetései során kínálja fel az olvasó számára. A minden szempontból emberfeletti intelligencia bukása illetve az önön pusztulását elrendelő, saját halálos ítéletét kimondó ember képe (Bat Segundo) a könyv méltó befejezése. Nem maradt hiányérzetem a végén.
(Azért meg plusz pont, hogy a macskát Schrödingernek hívják!)

PS.: Elnézést, egy fontos dolog elfelejtődött: a csodálatos magyar fordítás Bart Dániel munkáját dícséri.

Huh és óóó. Valami nagyon kellemes és lebegős, szinte folyamatos deja vu-érzéssel olvastam. Rendre felvillanyoztak azok a pillanatok, amikor a történetek közti finom, néhol egyértelműbben, máshol alig-alig észrevehető áthallásokra rácsodálkoztam. Bár többször fityiszt mutatott nekem ez a szellem… Úgy eltűnt vagy csak ügyesen álcázta magát, hogy alig bírtam követni a nyomait.
A történetek közül Tokió, a Szent Hegy, London és New York váltak kedvenccé.
Az Éjszakai gyors végén valamiféle apróbb "megvilágosodás" is megadatott – a szellem és az Állatkertőr beszélgetésénél –, aztán újra a totális összezavarodás, és azóta is egyre azon töröm a fejem, mire célzott az Állatkertőr ezzel: "Most már tudom, mit kell tennem." Állatkertőr, mit, nem súgnád meg valami úton-módon? ;)
Lenyűgöz az egész regény zseniális rejtélyessége… Talán nem is kellene a lehetetlent kísértve mindent megérteni akarnunk benne, elvégre "a jelenségek egymástól való távolságuktól függetlenül össze vannak kapcsolva a teljesség óceánjában, melyet Newton hókuszpókuszainál boszorkányosabb erők uralnak." Igen.

„Egyél tehénszart. Tízmilliárd légy nem tévedhet.” alapon elolvastam a Szellemírókat. Nem bántam meg. A kis átfedések, az apró összecsatlakozások még inkább élvezhetővé teszik az önállóan is zseniális elbeszéléseket. Az egyetlen csalódást az okozta, hogy a Tokió-Hongkong-Szent Hegy szentháromságot egyik követő történet sem tudta überelni. Keletről nyugatra, egy rádióállomáson át a föld alá Okinavába vezet, és a kör bezárul. Nem tudom elolvastam volna-e a moly nélkül, lehet de biztosan nem most. Köszönöm, hogy a kezembe adtátok.

Ha nincs a Moly, tuti nem figyelek fel erre a könyvre. Kár lett volna.
Minden történet szokatlanul izgalmas volt külön-külön is, csak mivel így befejezetlennek hatottak, alig vártam, hogy derüljön már ki végre, hogyan függenek össze. Aztán hirtelen körbeértem, és kísértést érzek arra, hogy az új fejlemények tudatában elölről kezdjem, mert nyilván lesz, ami más értelmet nyer.

regénypuzzle. a szellem itt sokkal többet jelent, mint a megfoghatatlan vándorlélek. a szellem maga ez a regény. mesteri, ahogy épít, ahogy összehordja az anyagot, ami aztán szépen összeáll az egésszé. a közös játék miatt nem kívülálló az olvasó, hanem játékos.

Ez a könyv olyan, mint egy folyó. Sodorja magával az ember. Hol lassú, hömpölygő folyamként, hol fickándozó patakocskaként. Folyik egyik mederből a másikba addig, amíg az ember rá nem jön, hogy csak a tenger alatti áramlatok viszik és a különálló ágak csak illúziók voltak.

Még nem tudom pontosan mit is gondoljak, azt sem tudom mit írjak, na mindegy majd lesz valami a végére:)
Biztos sokan (vagy mindenki) valamit képet perget maga előtt olvasás közben, hát én is látom magam előtt az egész történetet, de ez abszolút mozis élmény volt…gondolom azért is mert két zseniális film is eszembe jutott róla, így akinek tetszett ez a könyv, szeretettel ajánlom a filmeket is:)
– Éjszaka a földön
– Eső előtt

Valami jó dolog történt, csak nem lehet megfogalmazni, voltak teljesen tiszta (vagy annak tűnő) képek, aztán egyre homályosabb lett a kép és kénytelen voltam érzékszervet váltani – "látás" helyett valami hatodik érzékre:)
Érdekes, ahogy amint nem a megszokott közegben haladunk, mindjárt sokkal jobban figyelünk és ez a könyv vége felé el is kél…amint lassít az "éjszakai gyors" elkapom a korlátot és felpattanok rá, s máris őrült sebességre vált, furcsa képek suhannak el, jól ismert számok hangjai ütik meg fülemet…aztán lassít, de ekkor meg a szívverésem gyorsít, mert érzem, hogy valami történni fog…és tényleg…gyorsít, képek-zene, lassít, a szívem nem, megáll, leszállok, ez gyors volt, de mintha már jártam volna itt…
nem baj, megérte:)

hagyni kell hatni a történeteket.
hagyni kell, hogy a szálak összekapcsolódhassanak bennünk.
hagyni kell, hogy a könyv megértethesse magát velünk.
hagyni kell rá időt.

Ezt a könyvet csak elolvasni nem érdemes, fel kell fedezni, meg kell érteni. Szépen megírt, egyértelmű és kevésbé egyértelmű (előre és vissza) utalásokkal sűrűn tele szőtt, színes, és változó hangulatú történet. Többször olvasós.

Ez a könyv, ez félelmetesen jó. Először azt hittem, hogy különálló novellák, majd felfedeztem, hogy lazán kapcsolódnak egymáshoz, és a végén kiderült, hogy dehogy lazán. És most legszívesebben elölről kezdeném. El vagyok varázsolva. Hangulatok finom kis rezdülései figyelhetők meg benne, érzékeny tájakra, kultúrákra, de ha kell ormótlan csizmával tapos szét mindent.
Így kell írni. Ennyi. Tőle ezek után, bármikor, bármit.
http://rakenroll.freeblog.hu/archives/2010/02/09/Tokio/