Élet-leckék 16 csillagozás

Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember
David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék

Mindegyikünk számára eljön az a pillanat, amikor feltesszük ezt a kérdést. A tragédia nem az, hogy az élet rövid, hanem az, hogy gyakran csak visszatekintve látjuk meg, mi az, ami valóban fontos benne. Elisabeth Kübler-Ross egész életében a haldoklókkal és a halállal foglalkozott. Ez az első könyve, amely az életről és a helyes életvezetésről szól. David Kesslerrel együtt kalauzol bennünket végig azokon a leckéken, amelyeket meg kell tanulnunk ahhoz, hogy életünket a lehető legteljesebben éljük meg. A haldoklókkal folytatott sok éves törődés azt láttatta meg a szerzőkkel, hogy bizonyos leckék ismétlődnek. E leckék közül némelyiket rendkívül nehéz elsajátítani, de már az is sokat segíthet, ha megpróbáljuk megérteni őket. A szerzők feltárják az igazságot félelmeinkről, reményeinkről, kapcsolatainkról, legfőként azonban a csodáról, akik valójában vagyunk.

>!
Vigilia, Budapest, 2002
238 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637964649 · Fordította: Kató Eszter

Kedvencelte 4

Most olvassa 4

Várólistára tette 57

Kívánságlistára tette 51

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Emmi_Lotta I>!
David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember

Az élet tankönyve.
Tömör, összefogott, közérthető, mégsem levulgarizáló stílusban előadott leckék, amelyek arról szólnak, hogyan élhetjük teljesebben és boldogabban az életünk. A könyv útmutatást nyújt arra, hogyan határozzuk meg, kik is vagyunk valójában, és elemzi a kapcsolatok buktatóit. Módszereket kínál arra, miként dolgozzuk fel veszteségeinket, győzzük le félelmünket, haragunkat, bűntudatunkat. Segít abban, hogyan fogadjuk el, amit elfogadhatatlannak érzünk. Rávilágít arra, mért fontos a szeretet és a megbocsátás, valamint miért szükséges a játék az életben. Miben áll és hogyan valósítható meg a boldogság?
Alapmű, aminek elolvasása mindenkinek hasznára válhat.

>!
Vigilia, Budapest, 2002
238 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637964649 · Fordította: Kató Eszter
1 hozzászólás
vargajudit P>!
David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember

A fordítás miatt vontam le fél csillagot, helyenként elég döcögős. A tartalom megérdemli az 5*-ot az én olvasatomban.

PTJulia P>!
David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember

Az élet mindnyájunk lába elé odagörgeti ezeket a leckéket. Kérdés, hogy hányszor, és kérdés, hogy átmegyünk-e. A „vizsgára” való felkészülésben hasznos, sokszor előveendő olvasmány ez a könyv. És beszélgessünk azokkal, akik előttünk járnak az úton, sokat tanulhatunk tőlük.

Kinga1>!
David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember

Megnyugtató hatású könyv,telve életbölcsességgel.

Galambdúc>!
David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember

Fantasztikus jó könyv, nekem nem tűnt fércmunkának. Igaz, néha evidenciákat fogalmaz meg, de jóra tanít egyszerűen, semmiféle ezoterikus mellébeszélés (bocsi a szélsőségesebb irányzatok követőitől) nem található meg benne. Ennek azért örvendek, mert tudomásom szerint Kübler-Ross élete vége felé kevésbé megalapozottan gondolkodott már, elképzelései és érdeklődése a kissé elszálltabb irányzatok felé fordult. Az élet-leckéket társszerzővel írta, aki hasonlóan jó példákat, eseteket hoz fel a bölcsességek igazolására.
A Wiki szerint egyébként Kübler-Ross asszonyt "a Time magazin 1999. március 29-i számában „A század legnagyobb elméi” egyikének nevezte, a század 100 legjelentősebb tudósa és gondolkodója sorában.
2007-ben beválasztották a National Women's Hall of Fame (Női Hírességek Nemzeti Csarnoka) tagjai közé. 20 díszdoktori (többek között: jogi doktor, tudományok doktora, hittudományok doktora, bölcsészdoktor) cím birtokosa, és becslése szerint 1982 júliusára 125 000 hallgatója volt a haldoklásról és a halálról szóló kurzusain, amelyeket főiskolákon, szemináriumokon, orvosi egyetemeken, kórházakban és szociális munka intézetekben tartott".
Legjobban a hitelesség, a félelem, a veszteség, a türelem és az idő leckéje ütött szíven, de a többi is igen hatásos (van még: a szeretet, a kapcsolatok, az erő, a bűntudat, a harag, a játék, a megadás, a megbocsátás leckéje).

Lummina P>!
David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember

Tömör és közérthető írás arról, hogyan éljük az életünket teljesebben és boldogabban. A könyv 14 fejezete 14 különböző életleckét dolgoz fel. Minden fejezet több alfejezetből áll, melyekben Kessler és Kübler-Ross a saját és pácienseik tapasztalataiból hoznak sok érdekes, megható és szemléletes példát a tanítások illusztrálására. Ez is az a típusú könyv, amit érdemes lassan, fejezetenként olvasni. S közben elelmélkedni az olvasottakon, saját tapasztalatainkon, tanulnivalóinkon.

A könyv lapjain útmutatást kapunk arra vonatkozóan, hogyan találjuk meg és éljük meg valódi önmagunkat, valamint hogyan alakíthatunk ki szeretetteljes, jól működő kapcsolatokat. Bölcs tanácsokat kínál arra is, hogyan dolgozzuk fel veszteségeinket, hogyan küzdjünk meg bűntudatunkkal, félelmeinkkel, haragunkkal. Segít abban, hogyan legyünk türelmesebbek, megbocsátóbbak, és hogyan fogadjuk el azokat a dolgokat, amiket elfogadhatatlannak érzünk. Rávilágít arra is, hogyan élvezhetjük jobban az életet, mi jelenti az igazi boldogságot és hogyan érhetjük el.

Egyszóval ez egy olyan könyv, ami jó, ha fent van az ember polcán, hogy bármikor belelapozhasson, ha egy kis lelki segítségre van szüksége. Egy olyan alapmű, amit érdemes mindenkinek legalább egyszer elolvasni az életben. Hiszen mindenki szembesül élete során ezekkel a leckékkel, érdemes tehát felkészülni rájuk.

https://lumminaolvas.blogspot.com/2021/02/elisabeth-kub…

gergohidegfoldi>!
David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember

Összességében szerintem jó könyv, de nem feltétlen a hiteles megmondása miatt. Miközben olvastam, végig azt éreztem hogy ez egy közhelyes, „tépd a napot” motivációs könyv. De ha ezen kicsit túlnézünk, akkor az élmény valahogy átalakul azzá, hogy „bár nem mondott olyat, amit ne hallottam volna már korábban is, de azért jó hogy elmondta újra”.

Számomra nem voltak benne a világomat megrengető újdonságok, de örülök hogy elolvastam. Ha nem hatalmas elvárásokkal állunk neki az elolvasásának, hanem nyitott kíváncsisággal, akkor nem fogunk csalódni.

HBrigi>!
David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember

Időnként érdemes emlékeztetnünk magunkat mindarra, amit ez a könyv is fejteget: most kell igazán élnünk. Aki nem ódzkodik a halál-témától, az garantáltan kap egy új, tágabb perspektívát ettől a kötettől. Onnan szemlélve aztán a hétköznapok gondjai szinte észrevehetetlenné zsugorodnak, de még a nagyobb, nyomasztóbb problémák, félelmek is egészen más színben tűnnek fel. Örülök, hogy ez a könyv mostantól fenn van a polcomon, és bármikor elővehetem.


Népszerű idézetek

egyperces>!

Istenem,
Add meg nekem a derűt, hogy elfogadjam azokat a dolgokat, amelyeket nem tudok megváltoztatni, a bátorságot, hogy megváltoztathassam azokat a dolgokat, amelyeken változtatni tudok, és a bölcsességet, hogy tudjak köztük különbséget tenni.

206. oldal - A megadás leckéje

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember

7 hozzászólás
Galambdúc>!

Tudjuk, hogy ott mélyen, legbelül mindannyiunkban van valaki, akivé lennünk kell. És megérezhetjük, mikor kezdünk azzá a személlyé válni. Ennek az ellenkezője is igaz. Tudjuk, ha valami nincs rendben, és nem az vagyunk, akivé lennünk kell.

18. oldal

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember

1 hozzászólás
NikoLetti>!

Válaszd azt, amitől jó érzés tölt el téged magadat és másokat, azt , amire büszke lehetsz, és azt , ami tartós lesz. Akkor a szeretetet és a boldogságot választottad. Ilyen egyszerű ez.

232. oldal - a boldogság leckéje

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember

NikoLetti>!

Aki vagy az a legtisztább szeretet, legnagyszerűbb tökéletesség. Azért vagy itt, hogy meggyógyítsd magad , és hogy eszedbe jusson ki voltál te mindig is. Ez a fény mutat neked utat a sötétségben. Önmagad keresése el fog vezetni téged ahhoz a munkához, amelyet el kell végezned magadon, a leckékhez, amelyeket meg kell tanulnod.

33. oldal-hitelesség leckéje

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember

NikoLetti>!

ez az asszony mégis ismerte az élet legnagyobb titkát: a szeretet nem más, mint ott lenni, és törődni valakivel.

54. oldal - a szeretet leckéje

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember

NikoLetti>!

A kapcsolatok sosem teljesen eredménytelenek; minden úgy bontakozik ki, ahogyan elkezdődött. Első találkozásunktól az utolsó elköszönésig kapcsolatokban élünk.

75. oldal - a kapcsolatok leckéje

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember

NikoLetti>!

Félelemednek csak akkor van óriási hatalma feletted, ha nem szállsz vele szembe. Tanuld meg a szeretet és a gyöngédség hatalmát használni, hogy felülkerekedj a félelmen! Az együttérzés segíthet abban, hogy felhasználd a szeretetedet és a gyöngédségedet , amikor a félelemmel szembesülsz. Legközelebb , amikor félsz legyél együttérző. …….
Meg fogsz lepődni azon, ahogy az együtt érzés felolvasztja a félelmet.

150. oldal- a félelem leckéje

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember

NikoLetti>!

Ezért kell felhagynunk azzal, hogy tudni akarjuk merre sodor bennünket az élet , abba kell hagynunk annak bizonygatását, hogy mindig tudjuk, mi a helyes , és fel kell hagynunk avval a törekvésünkkel, hogy az irányíthatatlant irányítsuk .Valahányszor azt gondoltuk, hogy bizonyosan tudjuk , mi a legjobb, illúziókkal birkóztunk. Soha nem tudtuk és nem is fogjuk tudni.

197. oldal - a megadás leckéje

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember

NikoLetti>!

A mi társadalmunk úgy érzi, hogy a harag rossz és helytelen, ezért nincsenek egészséges módjaink arra, hogy kifejezésre juttassuk. Nem igazán vagyunk jártasak abban, hogyan beszéljünk róla, vagy hogyan eresszük ki magunkból. Eltömjük, letagadjuk vagy eltároljuk. Legtöbben magunkban tartjuk, míg végül fel nem robbanunk., mert soha nem tanultuk meg kimondani: „Haragszom az apró dolgok miatt”. A legtöbb ember nem tudja hogyan maradjon meg a jelenben, és mondja ki: „ Haragszom ezért”, és ha valami történik holnap, akkor megint kimondja: Haragszom azért". Ehelyett mind tudják , hogyan tegyenek úgy, mintha kedves emberek lennének, akik soha nem haragszanak meg, míg végül föl nem robbannak, és listát készítenek arról a húsz bántásról, amellyel a másik az elmúlt néhány hónapban megharagította őket.

162. oldal- a harag leckéje

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember

NikoLetti>!

A teljességnek és a befejezettségnek a bensődből kell erednie. Annak a különleges valakinek a megtalálása nem fogja helyre hozni az intimitás és az elköteleződés problémáit. Nem tesz boldogabbá a munkádban, nem fogja emelni a fizetésedet, nem javítja látványosan az osztályzataidat, nem teszi semmivel sem szebbé a szomszédságot vagy a városházát. Ha boldogtalan voltál egyedülállóként, boldogtalan leszel házastársként is.

65. oldal - a kapcsolatok leckéje

David Kessler – Elisabeth Kübler-Ross: Élet-leckék Az élet titkaira tanít bennünket a halállal és a haldoklással foglalkozó két szakember


Hasonló könyvek címkék alapján

Anne Dickson: A teljes jogú nő
Barry K. Weinhold – Janae B. Weinhold: Törj ki a társfüggőségből!
Csernus Imre: Egy életed van
Vex King: Közelebb a szeretethez
Háen: Tükörszerelem
Alyss Thomas: 1000 fontos kérdés, amelyet fel kell tenned magadnak
Miért vagyunk boldogtalanok?
Soma Mamagésa: Hogyan ne sárkányosodjunk el?
Susan Page: Ha annyira szeretjük egymást, miért nem vagyunk boldogok?
Csernus Imre: A férfi