A Gemmell-lel történő ismerkedésem A Hatalom Kövei-sorozattal indult, ami egyesek szerint rossz döntés volt, mert bár nem voltak rosszak, de egyik kötet sem győzött meg arról, hogy szerzőjük milyen nagy formátumú alakja a fantasy irodalomnak.
Ezzel szemben a Legenda első olvasásra is lenyűgözött, és azonnal nagy kedvencemmé vált.
Az eleje kicsit döcögősen indult, de a főbb szereplők megjelenésével beindult a történet, akiknek néhány „ecsetvonással” egész élettörténeteket vázolt fel az író. Ugyanez volt egyébként jellemző a később feltűnő mellékkarakterekre, akiknek motivációját sokszor csupán már az ostrom alatti jelentőségüket megelőzve, a narratívába ágyazva ismertük meg, mégsem lógott ki az események folyamából, sőt erősítette az érzelmi köteléket. (Kedvencem egyébként Gilad és Bregan, akik az első jelenetükben a várfalon beszélgetnek, ebben a párbeszédben pedig benne van az egész jellemük, egymáshoz való viszonyuk, sőt későbbi viselkedésük a csata során.)
A háttérül szolgáló világ nagyon izgalmas volt, egészen érdekes távlatokat, későbbi (időrendben korábbi) köteteknek rengeteg témát kínáló rejtélyes szövetségekkel, szervezetekkel, a Drenai Birodalmat benépesítő alakokkal. A leginkább hangsúlyos talán a világ mágiájának működése, hatása a karakterekre, illetve az ezt gyakorló, használó, befolyásoló Harmincak voltak, akik a harcos-varázslók szerepét töltötték be a regényben, illetve lelki útmutatást adtak a hősöknek.
A regény főhősének alakja nem a megszokott fiatalos hős toposzát követi, hanem egy régen nagy tetteket végrehajtó, a világban hírnevet szerző, de megöregedett és a harcoktól megfáradt katona. Társaival egy olyan hatalmas hadsereg támadását akarják megállítani, mely már végighódította az ismert világ egy részét, és a velük szembeni küzdelem lehetetlennek tűnik. De a szereplők a becsület, a bajtársiasság, a kitartás, az önmagukhoz, egymáshoz és hazájukhoz való hűség okán felveszik a harcot, hiszen ha nem tennék, akkor azokhoz az elvekhez lennének hűtlenek, melyek egész életükben végigkísérték őket.
Nagyon ajánlom a műfaj rajongóinak, valóban egy „alapmű” a tematikán belül, mely meghatározó a későbbi fantasy regények történetvezetését, karakterépítést, világbemutatását tekintve, és a heroikus történetekben is újdonságot hozott (egészen az antihősök megjelenéséig).