A ​hívás (Dragon Age 2.) 23 csillagozás

David Gaider: A hívás

A Dragon Age: A Hívás, a Bioware Dragon Age: Vérvonalak című számítógépes szerepjátékának újabb előzménye.

Két évszázadnyi száműzetés után Maric király engedélyt adott a Szürke Őrzőknek, hogy visszatérjenek Fereldenbe. A jövevények azonban szörnyű híreket hoznak: Bregan az orlesiai Őrzők egykori parancsnoka eltűnt az Alsó Utak mélységeiben, s úgy tűnik szövetségre lépett a rettegett mélyszörnyekkel.

Az Őrzőknek szükségük van Maric segítségére, aki vonakodva bár, de élükre áll, hogy keresztülvezesse őket a Métely által elnyelt földalatti törpe birodalmon… egy halálos titkot üldözve, ami pusztulással fenyegeti nem csak a Szürke Őrzőket, de a királyságot is.

>!
Tuan, Debrecen, 2011
446 oldal · ISBN: 9789639940185 · Fordította: Szántai Zsolt

Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 39


Kiemelt értékelések

Popovicsp87 P>!
David Gaider: A hívás

Az első rész trónviszálykodása után ez a kötet a Szürke Őrzőket is behozza a képbe.
Nyolc évvel az előző könyv eseményei után járunk, Maric király és a Szürkék egy csapata vezetőjük látomása alapján az Alsó Utakon próbálják megtalálni annak bátyját.
Mi a bajom ezzel a könyvvel?
Nos, leginkább majdnem minden. Az Alsó Utak, Ferelden, az Őrzők és szokásaik jól ki lettek gondolva. A világ még mindig eléggé érdekes.
Viszont maga a történet baromi unalmas és kiszámítható. spoiler
Gaider bevetett mindent, amit a fantasy és a videójátékok műfaja elvár.
Hősi csoport? ✓
Kisebb konfliktusok, amik a végén megoldódnak? ✓
Árulás? ✓
Csata során bossfight? ✓
Nagyon sokáig semmi nem történik, majd jön egy ütközet. És ez a sablon ismétlődik.
A karakterekről nem tudunk meg sokat, páran kicsit jobban ki lettek dolgozva, de különösebben egyik sem nőtt a szívemhez. A konfliktusok is nagyon mondvacsináltak spoiler.
Maguk a mélyszörnyek meg vannak nevezve, de nagyon nem tudtam elképzelni, hogy is nézhetnek ki.
Akinek nagy szívügye a DA, annak tetszhet. Magam részéről azonban nagyon laposnak véltem, az előző kötet valahogy jobban csúszott.

>!
Tuan, Debrecen, 2011
446 oldal · ISBN: 9789639940185 · Fordította: Szántai Zsolt
Hanaiwa>!
David Gaider: A hívás

A Bioware olyan mint egy fordítva bekötött gépezet.
Készítenek egy hihetetlen részletességgel kidolgozott univerzumot, egyedi és fantáziadús képi megvalósítással (Mass Effect), és kiadnak hozzá közepes vagy annál is gyengébb regényeket.
Ugyanakkor készítenek egy szórakoztató, de sablonos,minden egyediségtől szigorúan mentes, közepes grafikájú fantasy rpg-t, amihez meg kiváló könyveket ír (az amúgy az eredeti sztorit is jegyző) David Gaider.
Tudom, persze nyilván a játéknál Gaider inkább a fő sztoriszálért felel, (mint Salvatore a Kingdoms of Amalurnál), és sok szorgos munkatárs felel a részletekért…de ez akkor is fura. Mert az eddig megjelent két Dragon Age könyv nagyon jó, önállóan élvezhető regény.
Akárcsak az Elorzott Trón, a Hívás is előzménytörténet. Hatalmas, fantasytól kissé szokatlan az alapfelütés a Szürke Őrzők végső Hívása, amivel indul a kaland, és utána sem esik a színvonal. Jelent némi pluszt ha valaki játszotta a játékokat, de azok ismerete nélkül is bátran belevághat bárki aki szereti a jó fantasyt…

rex501>!
David Gaider: A hívás

Még mindig nulla világ ismerettel és nagy lelkesedéssel álltam neki a könyvnek. Örültem beki, hogy a régi karakterek közül viszont láthattam néhányat, de mellettük az újaknak is nagyon örültem. A személyükben pedig végre megismerhettem az oly rejtélyes Szürke Őrzőket is. Mindegyikük karakterét kedveltem valamilyen szinten. Igen, még azt is, aki nagyon ellenszenves volt például Geneviève. Az spoiler kezdtem el azt érezni, hogy milyen jó lett volna, ha én is játszok annak idején a játékkal, sokkal több mindent megértettem volna a mélyszörnyekkel kapcsolatban.
Hiába a remekül kidolgozott szereplők, mégis csalódott vagyok mivel többet vártam el ettől a könyvtől. A történet már az elejétől kezdve kiszámítható. Aki már játszott hasonló szerepjátékkal, annak nem nagyon tud újat felmutatni. Olyan mintha egy RPG-s kalandjáték lenne, csak papírra kinyomtatva és itt nincs meg a döntési lehetőséged az adott szituációkban, mivel azt már előtted megtette az író. Ebből a szempontból nézve az előző rész sokkal jobb volt, izgalmasabb és eredetibb (utólag képzeletben adok neki még egy csillagot). Így ez kötet kap tőlem most három és fél sárkány koponyát.

Igentisz>!
David Gaider: A hívás

A hívás a Dragona Age Vérvonalak című játékának előzményeit tartalmazza.
A Szürke Őrzők egy öngyilkos kalandra indulnak Ferelden királyával együtt, vajon sikerrel járnak?
Olvassátok el!

Nekem nagyon tetszett, a végén csak azt sajnáltam, hogy vége.
A történet kitűnő és minden egyes sorát élvezni lehetett.
Nem csoda, hogy a játéknak olyan nagy sikere lett.
[Ha bár én nem játszottam vele soha]
Én eddig háromszor olvastam el mióta meg van.


Népszerű idézetek

kéklány>!

– Kezdek kifogyni a nyílvesszőkből – jelentette be a vadász, miközben ismét megfeszítette az íját.
– Én meg kezdek kifogyni az alsóneműből – felelte Duncan.

kéklány>!

Talán az lenne a legjobb, ha leülne, és gondolatban listát készítene a jó dolgokról, amelyek az emberekkel együtt megsemmisülnének. Idetartoznak például a sütemények… Ha a mélyszörnyek elfoglalnák Thedast, soha többé nem léteznének sütik. Márpedig az nagyon rossz lenne… Ha másért nem, hát a süteményekért érdemes vállalni némi kockázatot.

kéklány>!

– Lehet, hogy fontos feladatot ad, esetleg megbíz, hogy szerezzek neki egy éjjeliedényt.
– Már kért tőled ilyet? – nevetett az elf.
– Még nem, de ha továbbra is ilyen szemekkel nézed, biztos szüksége lesz rá.

Smaug>!

Végignézett a lépcsőn, és megpillantotta a felbukkanó lényt. Hatalmas, izmos, kék bőrű dög volt, a homlokán csavart fekete szarvakkal – úgy nézett ki, akár egy démon. Ahogy észrevette Maricot, bömbölni kezdett, és kivillantotta borotvaéles agyarait. A pofájából sűrű nyál fröccsent.
– Ogre! – hallatszott Kell figyelmeztető kiáltása a közelből.
A lény felrobogott a lépcsőn, lehagyta és félretaszigálta a mélyszörnyeket, hatalmas, húsos ökleivel csinált utat magának. Tejfehér szemét a célpontra meresztette: Maricra. Valahogy két csorlák került elébe. A mélyszörnyek megpróbáltak kitérni előle, ám az ogre türelmetlen volt: rátaposott az egyik lényre, a másikat pedig egyszerűen félresöpörte.


A sorozat következő kötete

Dragon Age sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

R. A. Salvatore: Otthon
Richard A. Knaak: Halálszárny éjszakája
Ed Greenwood: Elminster – Egy mágus születése
Michael J. Sullivan: A háború kora
Nicholas Eames: A Wadon királyai
Margaret Weis – Tracy Hickman: A téli éj sárkányai
Andrzej Sapkowski: A megvetés ideje
Raymond E. Feist: Sethanon alkonya
Margaret Weis – Tracy Hickman: Az ikrek háborúja
Greg Keyes: Lelkek ura