A ​tiszta igazat (Shaw és Katie James 1.) 27 csillagozás

David Baldacci: A tiszta igazat

Mi ​történne, ha Kína és Oroszország fegyveres konfliktusba bonyolódna? Költséget nem kímélve fegyverkezni kezdenének. Akárcsak a nagyhatalmak és szövetségeseik. És ki húzna hasznot belőle? A fegyvergyártók és a fegyverkereskedők. Így okoskodik az egyik legnagyobb hadiipari vállalat tulajdonosa, akit azonban nemcsak a pénzsóvárság hajt, hanem az a meggyőződés is, hogy az általa elképzelt új világrend sokkal biztonságosabbá tenné a bolygót. De nem bízza a véletlenre a szerencséjét: körmönfontan kidolgozott zseniális lépések sorozatával úgy manipulálja a közvéleményt és a politikusokat, hogy végül egyetlen lehetőségük maradjon. Ekkor lép színre egy rejtélyes alak, a világ egyik legjobban kiképzett bérgyilkosa, Shaw, akinek keresztneve nincs, csak hányatott múlja. Egy titkos hírszerző ügynökség megbízásából jó ügyeket szolgálva járja a világot, hogy terroristákat öljön. Katie James újságíró szintén beutazta már a világot, hogy írásaival aztán a nyomorra és szenvedésre irányítsa a… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 2013
494 oldal · ISBN: 9789630796538 · Fordította: Vraukó Tamás

Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 12

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

PRicsmond >!
David Baldacci: A tiszta igazat

Ez a könyv az ékes példája annak, hogy mi történik akkor, mikor Baldacci fejéből kipattan egy jó sztori, de nincs sok kedve túl sokáig javítgatni, helyette az első vagy maximum a második kéziratot küldi a kiadóhoz és a nyomdába. Most én is tapasztaltam, hogy szokásos panelekből építkezik a történet, hiába jó az alapötlet ha a kivitelezés hagy kívánni valót maga után. Nem azt mondom, hogy ez egy rossz könyv, mert megéri elolvasni, de Baldaccitól magasabb szintet szokott meg az ember. Pedig milyen jók lettek a karakterek, a rejtélyes Shaw, aki szabadulni akar a titkos társaságból, hogy szerelmével élhesse le az életét, ám egy pénz és hataloméhes főgonosz miatt ez mégsem sikerülhet és nem maradt neki más csak a bosszú, a lecsúszott sztárújságíró Katie aki akarva-akaratlanul belecsöppen következő nagy sztorijába amit lehet nem is biztos, hogy papírra vethet, és ne hagyjuk ki a háttérben munkálkodó negatív karaktert, aki még egy puskát sem süt el mégis képes arra, hogy egy újabb világháborút idézzen elő.
Szerintem rövid volt ez a könyv, egyes helyeken nagyon elnagyolt volt, főleg az első felében amikor is Shaw egyik küldetésből csöppent a másikba, de ezek igazából ki se lettek fejtve, egyes rázós helyzetekből túl gyorsan kimenekültek a főszereplők, plusz kicsit megnyirbálta az akciót tartalmazó oldalak számát.
Aki kedveli Baldaccit ne hagyja ki ezt a történetét sem, mert megéri elolvasni, de tény, hogy nem ez élete műve, de egy érdekes sorozat kezdő darabja.

mate55>!
David Baldacci: A tiszta igazat

Mi történne, ha Kína és Oroszország fegyveres konfliktusba bonyolódna? Ebből az alapötletből kiindulva, gazdasági manipulációval nemzetközi konfliktusokat okoz, az egyik legnagyobb hadiipari vállalat tulajdonosa, akit azonban nemcsak a pénzsóvárság hajt, hanem az a meggyőződés is, hogy mindezt a siker édes ízéért teszi…Baldacci hozza szokásos formáját. Egész ígéretes az alapszituáció, amiből ismét egy aktuális politikai krimi született a keze által. Felveti azt a kérdést, a világon melyik biztonságosabb – a hidegháború típusú konfliktus vagy a terrorizmus. Persze, ez is csak egy könyv, de azért félelmetes belegondolni, hogy tényleg létezhetnek olyan emberek, akik ilyen szinten űzik a problémák kezelését a rossz, a hatalmi vágy érdekében is, semmitől vissza nem riadva. A könyv fő üzenete pedig az, hogy az ember földi pályafutásának két vége lehet: vagy meghalljuk Isten hangját vagy totális pusztításba torkollik a hatalomért (pénzért) folyó politikai harc.

9 hozzászólás
bokrichard>!
David Baldacci: A tiszta igazat

Igen, „csak” 4 csillag. Bajba vagyok a könyvvel, „végre” valami kevésbé jó is becsúszik. Ismét a kolosszális világméretű gonoszságok a középpontban, fókuszban a hibás emberi viselkedéssel, némi erősebb kutya ****-ik effektussal. Könnyed, pörgős, olvasmányos főleg a közepe felétől, előtte kissé nehézkesen lehet belelendülni. Megismerkedünk a két főhőssel spoiler. Shaw maga a titokzatosság, még a teljes nevét sem ismerjük, Katie nekem meg a tipikusság mintapéldánya, alkoholizmusa korábbi lelki traumáiból eredve már-már közhelynek is hathat. Ettől függetlenül azért nem olyan rossz, de akkora a Baldacci művek felé az elvárás, hogy ez a könyve gyengébbnek számít még nálam is, pedig előfordul az elfogultság az értékeléseimben.

2 hozzászólás
robinson P>!
David Baldacci: A tiszta igazat

Azt hiszem kicsit sok Baldaccit olvastam hirtelen. Minden valahonnan ismerős, már volt: azaza ez egy ügyesen összerakott, sok hatásvadász elemmel dúsított valami. Saját magához mérve is erős közepes, gyenge négyes. Volt jobb, sokkal jobb. A Teve Klub sodró és olvasmányos, pergő, humoros és nagyon jó karakterekkel. Az Elnök családja és az Államérdek izgalmas. Ez csak egy összerakott izé.. megszokott panelekből építkezik.
Egy akció csoport itt is likvidálásra kerül, mint A túlélő-ben, van halott kisgyerek, aki kísérti az újságírónőt, okot adva az alkoholizálásra…. lehet lelki mélységet keresni, de nincs. Van amerikai pátosz és hősiesség.
Van korrupt pénzmágnás. aki kavarja a dolgokat, mint A pokol tornácában. Van hatalomra törő ország, aki világuralmat akar, mint a már említett A pokol-ban. Sok sok már jól bevált elemből összerakott, kidolgozatlannak ható, könnyed olvasmány.
Nincsenek jó karakterek, humor, minden olyan valószínűtlen, de igaznak tűnő.

nyolcadikutas>!
David Baldacci: A tiszta igazat

A nagyvilág a gazdagok „játszótere”. Kizárólag a pénz termel pénzt – csak az első néhány millió megszerzésének körülményeit ne firtassuk! –, ha meg nem termel, kreáljunk egy okot, melynek okozata miatt aztán mégis. A média ennek manapság különleges táptalaja, hisz azt hitet el a jó néppel, amit akar. Felrémlik előttem a hegyoldali birkasereg képe. Elöl egy jámbor jószág, nyakában kolomp. Arrébb a juhász a botjára támaszkodva, aztán, ha menni kell, füttyent egyet, a puli vakkant kettőt, ugrik hármat, megindul, a kolompos birka úgy szintén, a csorda meg követi. A puli terel, később fizetségként kap majd egy jó cupákot, amin rágódhat, a suba alatti öreg meg rágyújthat egy pipára.
Behelyettesítve, a birkasereg mi vagyunk, akiknek az ingyenes Metró újságon kezdve a televízió agysorvasztó műsorain át minden lenyomható a torkán.
A témában ajánlom mindenkinek az Amikor a farok csóválja című filmet, melyben nincs sem amerikai kapitány, sem hobbit, sem alkonyat és még csak nem is éhező szürke, sőt, nem is ma készült, de minden benne van, amit napjaink médiájáról tudni kell.
Ja! És a könyv!
Hibátlan. Mint mindig.

mamono P>!
David Baldacci: A tiszta igazat

Azt kell mondanom, hogy zseniális könyv volt, zseniális szereplőkkel, jó – bár nagyon rémisztő történettel.
Shaw-hoz igazából még mindig úgy állok, hogy nem igazán tudom, kedvelem vagy sem. De nagyon kíváncsi vagyok rá. Az biztos.
a történet zseniálisan szerkesztett volt, nagyon élveztem, bár nem kicsit meg is rémültem. A legutóbbi könyv, ami így mozgatta meg a fantáziámat az Ablak a halálra volt. És azzal kapcsolatosan még mindig bennem van a félsz. Gyanítom, hogy sokáig így lesz ezzel a könyvvel is. Remélem, hogy a PM-ek a valóságban nem így működnek, és csak azt a kérdést veti fel bennem, hogy vajon mennyi mindent titkoltak már el így, mert odakint vannak emberek, akik ilyen dolgokat művelnek.

Sonja>!
David Baldacci: A tiszta igazat

Nagyon ütött. Már az első fejezettel. Igazán elgondolkoztató…

Hadley>!
David Baldacci: A tiszta igazat

Szeretem David Baldacci regényeit, bár a Teve Klubos sorozata valamiért nem fogott meg, nem kötött le. Mivel nem szeretem a politikai regényeket kis fenntartással kezdtem el és bizony voltak az elején részek a sok poltitikai magyarázat miatt, ahol többször le abba akartam hagyni az olvasását. Aztán olyan izgalmas lett, hogy nem tudtam letenni, tele akcióval. A két főszereplő egyaránt érdekes, jól megírt karakter, két sebzett ember. Kíváncsi vagyok a további kötetekre, mert mindkettőjük múltja tartogat még szerintem meglepetést. A téma nagyon komoly, nagyon ijesztő, hogy ennyire képesek befolyásolni a híreket, a közvéleményt. És ami még nagyobb ijedelemre ad okot, hogy abszolút hihetőnek tartom, hogy ilyen létezik.


Népszerű idézetek

robinson P>!

Dublin volt Shaw kedvenc városa. Hogy is ne lehetett volna szeretni: gyakorlatilag minden utcasarkon talált egy kocsmát és egy könyvesboltot.

61. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Dublin
mate55>!

– A legtöbb dolog fontosabb, mint a pénz, mégis pénzre van szükségünk, hogy a fontos dolgokat elérjük.

197. oldal

mate55>!

– Nem kell ahhoz egy apa, hogy világra jöjjön egy gyerek. Csak ahhoz, hogy megfoganjon.

24. oldal

3 hozzászólás
mate55>!

A lelkiismeret nem része a munkaköri leírásuknak.

99. oldal

PRicsmond>!

Háború. Milyen könnyű kirobbantani, és milyen nehéz véget vetni neki.

mate55>!

– Egy lánynak mindig próbálkoznia kell. Ráadásul sokkal jobban, mint a fiúknak, ha boldogulni akar.

187. oldal

robinson P>!

A tapasztalat azonban megtanította, hogy a legnagyobb sztorik gyakran a legváratlanabb eseményekből nőnek ki.

111. oldal

PRicsmond>!

Az ő munkájában a holnapi nap is csak újabb alkalom a halálra.

Light_House>!

…ha az ember szex terén elutasít egy nőt, azt jobb, ha az anyanyelvén teszi.

33. oldal


A sorozat következő kötete

Shaw és Katie James sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

J.D. Barker: Az ötödik áldozat
J.D. Barker: Szíve helyén sötétség
J. D. Robb: Meztelenül a halálba
J.D. Barker: A hívás
Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd
Riley Sager: Várj, amíg sötét lesz
Megyeri Judit: Csontvázak a szekrényben
Colleen Hoover: Verity
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák
Jud Meyrin: Lowdeni boszorkányhajsza