Kardok ​ege (A király pengéinek története 3.) 19 csillagozás

Dave Duncan: Kardok ege

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A királyság leghatalmasabb kardforgatóit bűbáj köti nemes védencükhöz,
hogy óvják őt – mindhalálig.

A Király Pengéi

A gátlástalan Ambrose király elhanyagolt leányaként Malinda korán megtanulja, hogy harcolnia kell azért, ami jog szerint megilleti, az uralkodó halálával azonban elkeseredett polgárháborúba keveredik. A cselszövések és árulások bizonytalan, véres útvesztőjében Malinda egyedül a Királyi Testőrség Pengéiben bízhat – ám őket is végzetes veszély fenyegeti. Az ifjú hercegnőre élete legkomolyabb döntése vár: egy döntés, ami megmentheti Chivialt a zűrzavartól… vagy végső pusztulásba taszíthatja az országot, a Pengéket, és őt magát is.

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Delta Vision, 2017
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951712 · Fordította: Zámori Máté

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Dave Duncan: Kardok ege

A Király Pengéi sorozat második része meglehetősen furcsán ér véget – nem csupán az egyértelmű függővég miatt, hanem mert ha valaki olvasta az első részt is, akkor az bizony nehezen tudta elrendezni magában a két történet ordító ellentmondásait.
A trilógia befejező kötetére várt, hogy megadja a magyarázatot az eseményekre, és ezt a feladatát tökéletesen teljesíti is, ám regényként sajnos korántsem annyira szórakoztató, mint a trilógia középső kötete volt.
A Kardok ege főszereplője és nézőpont karaktere Ambrose király leánya, a heves vérű és szenvedélyes Malinda. Az ő gyermekkorát és ifjúságát követhetjük nyomon: azokat az eseményeket, amelyek az ő irányából vezettek el A Tűzföldek urának meglepő végkifejletéig, majd azt is megtudhatjuk, hogy a kialakult interregnumot ki és hogyan próbálta meg a saját javára fordítani.

Mivel ez a rész szinte teljes egészében Chival királyi udvarában játszódik, s az eseményeket egy fiatal királyi hercegnő szemén keresztül látjuk, természetesen elsősorban a politika és az udvari intrika uralja a porondot, azonban mivel a főszereplő és környezete (elsősorban a megkötött Pengéire és udvarhölgyeire gondolok) meglehetősen ifjak és forróvérűek, ezért a szerelem és a vágy is sokkal nagyobb szerepet kap a cselekményben, mint a korábbi részek esetén.
Ez önmagában még nem feltétlenül lenne gond, ám Duncan szerintem némileg elvétette az arányokat: bármilyen fontos is ugyan, hogy az olvasó értse, hogy Malinda hercegnő egy-egy döntésében milyen nagy szerepet játszanak a hormonok által olykor erősen túlfűtött érzelmei, mégis úgy gondolom, hogy nem feltétlenül lett volna muszáj ezt ennyire túlspilázni a szövegben. spoiler

Persze ettől még a regény olvasmányos és fordulatos maradt, és ha a Jég és Tűz dala intrikus-politikus vonulatának fogcsikorgató kegyetlenséggel és vérzivataros árulásokkal teli eseményein nevelkedett fantasy olvasó számára már nem lesznek túl meglepőek vagy megrázóak a történések, de az is egyértelmű, hogy akárcsak Martin, Duncan is sokat merített az európai történelemből és az Elátkozott királyok spoiler históriájából.

Dominik_Blasir>!
Dave Duncan: Kardok ege

Elég megdöbbentő olvasni az első két rész kifejezetten férfi-központú cselekménye után a Kardok ege első száz-százötven oldalát, főszerepben egy fiatal lánnyal, értelemszerűen fiatal lány gondolkodással. Aztán fokozatosan magára talál a cselekmény, köszönhetően annak, hogy immár főszereplőnknek sem az okozza a legnagyobb fejtörést, hogy vajon melyik Penge lenne a Tökéletes Férfi. (Ez egyébként kifejezetten érdekes megközelítése ugyanannak a problémának, és bár nem hiszem, hogy ezt élveztem a legjobban, azért nagyon jól elvoltam vele.)
Az utolsó száz oldalon pedig annyira felpörög a történet, amire már nagyon régen áhítoztam, ráadásul végre kiderül egy s más a trilógia központi, amúgy veszettül ötletes koncepciójáról (és bár egy ponton azért rájöttem, hova fog kifutni, így is elég sokáig sikerült megvezetnie, szóval ezt a részét is nagyon élveztem).
Nem mondom, hogy kedvencem lesz a trilógia, de az biztos, hogy egyszer szeretném még viszonylag gyorsan végigolvasni, hogy jobban átjöjjenek az utalások – nem mellesleg pedig jó szórakozás.

Noro P>!
Dave Duncan: Kardok ege

Bevallom, eleinte arra akartam kihegyezni az értékelést, hogy miben marad el a Kardok ege A Tűzföldek urától. Ez a kötet ugyanis több dologban is visszacsatol az Aranyszín lánc nemszeretem elemeihez. A történet középpontjában ugyebár Ambrose király lánya áll, ami óhatatlanul eltávolít minket a Pengéktől és közelebb visz az udvari piszmogás világához. Ez hősies fantasyben nem kimondottan előnyös felütés, és „női sors” témában sem mutat fel semmi újat. Ráadásul megint sok az ugrás a történetben, és továbbra sem érzem azt, hogy Duncan profin kezelné az ezzel járó infodumpokat (odavetett mondat egy háborúról vagy más világrengető eseményről, hogy aztán visszatérhessünk a királylány gyermekkorára). A fantasztikus elemek pedig ismét visszaszorulni látszanak. (Mivel Malinda anyja belekontárkodik a varázslásba, ez jó alkalom lett volna, hogy közelebb hozza a mágiát az olvasóhoz. Ami persze nem történt meg. Pedig jól össze lehetett volna kötni a történet végével. És egyáltalán, milyen érdekes lenne egy olyan fantasy, amelynek varázsló főhőse csak laboratóriumi körülmények között tud mágiát űzni! Ez a világ ugyanis így működik.) Egyszóval az első száz oldalt illetően az a benyomásom, hogy ezt „le kell tudni”, csak hogy végre felzárkózhassunk a korábban már elmesélt eseményekhez.

Szerencsére, amint eljutunk oda, ahonnét látható közelségbe kerül a második rész zárójelenete (az esküvő), az események határozottan kezdenek erőre kapni. A regény második felében pedig egy egyre gyorsuló spirálban válik rendkívül érdekessé a történet. A pengék és védencük között az írónak ismét sikerült kidolgoznia egy újfajta kapcsolatrendszert, amely különbözik mindkét korábbi regényben szereplőtől. spoiler Bár emberileg nem éreztem olyan kidolgozottnak a karaktereket, mint a középső kötetben, de az első könyv hőseinél mindenképpen hitelesebbek. A korábbiaknál jóval nagyobb hangsúlyt kap viszont az, hogy a Pengékhez kötött bűbáj mennyire veszélyessé válhat, mennyire instabillá válhatnak lelkileg – ezt felhasználva komoly antihősies szálak fonódnak a sztoriba. Duncan ráadásul egyik katasztrófát küldi rájuk a másik után, meglepően kegyetlen fordulatokkal élve. Hangulatában ez a könyv eléggé más, mint az előzőek, és fokozatosan válik egyre sötétebbé.

Talán nem mondok nagy újságot azzal, hogy e trilógia részei többé-kevésbé egymással párhuzamosan futnak, de ennek itt, a befejezésben lesz igazán nagy szerepe. A Kardok egéhez már valóban sokat ad hozzá, ha összevetjük a többi kötettel, és vadászunk az összefüggésekre, de különösen az ellentmondásokra. Egy ponton túl már-már úgy éreztem, hogy egyetlen pimasz fordulat kedvéért lett Az aranyszín láncból trilógia. (Ámbár én ezt szívesebben értelmezném fordítva: a második és a harmadik könyvek a trilógia érdemi részei, az elsőt pedig csak azért érdemes elolvasni, hogy minden téren átjöjjön a kontraszt.) Ezt a csavart – ami fantasyben, pláne relatíve low fantasyben, eléggé szokatlan és bátor húzás – pedig egészen zseniálisnak tartom.

Ui: a könyv hátsó borítóján az előző kötet fülszövege olvasható. Ezúton is gratulálok az új nyomdának!

mezei P>!
Dave Duncan: Kardok ege

Érthetetlen számomra, hogy ez a sorozat miért nem kapott nagyobb figyelmet, miért nincs nagyobb olvasótábora. (Legalábbis itt a molyon.)
Csaknem három év elteltével, hogy a második részt elolvastam, félve vágtam bele a befejező kötetbe, hiszen az idő múlásával sokat felejtettem. De szerencsére nem volt annyira lényeges, hogy mire emlékszem, mire nem. Igaz volt, amit Dave Duncan az elején leszögez: a három kötet önmagában is megállja a helyét, de együtt egy nagyon különleges történetet adnak ki. Tény és való: a könyvet befejezve szívem szerint vettem volna elő az első részt, ismét. Nos, hogy a lényegnél maradjak: egy Penge (Sir Durandale), egy bael király (Radgar) után most kaptunk egy női szemszöget, ami engem, sokakkal ellentétben egyáltalán nem zavart. (John Scalzi: Zoë története-t is nagyon szerettem.) A könyv in medias res kezdéssel, Malinda tárgyalásával kezdődik, az ő visszaemlékezéseit olvasva, melyet időnként megszakít a tárgyalás, jutunk el a meglepő végkifejletig. Duncan remekül ábrázolja, írja le először a gyermek, későbbiekben a kamasz lány, majd a fiatal felnőtt gondolatait. Számomra izgalmas, hiteles volt. Malinda egyáltalán nem hibátlan karakter: gyerekként sok mindent átélt, trónörökösként kicsit elkényeztetett, kamaszként lázadó. Felnőtt fiatalként bírta a terhet, amit a sors rárótt, megfelelően ravasz volt, időnként akaratos, időnként forrófejű, de erős, segítőkész, barátaihoz hű. Sokszor jó döntéseket hozott, sokszor rosszakat, mindezeket vállalva lett az, aki. Az első részhez hasonlóan a chiviali, intrikákkal teli királyi udvarba jutunk, és sosem lehetett tudni, ki a barát, ki az ellenség. A végkifejlet után pedig szinte késztetést kap az ember, hogy az elejétől kezdje megint.

Nevox>!
Dave Duncan: Kardok ege

Fura trilógia a Király Pengéinek története, mivel a három könyv egymást kiegészíti, árnyalja, és át is értelmezi, amit én példának okáért még nem láttam. Persze ez lehet, hogy az én szegénységi bizonyítványom:) A három könyvből magasan a középső a legjobb, de a harmadik is nagyon kellemes olvasmány. Továbbra is tetszik az ál-Európa, ami a 16.-17. századi kort idézi meg nagyon minimális mágiával. Ügyesen beépítette a mágiát az udvar és a mindennapok életébe, de keveslem, hogy erről keveset tudtam meg. A könyv eleje, egy hercegnő életét az udvarban mutatja meg és ez eléggé elüt az eddigi történésekkel,de aztán beindul a cselekmény. Izgalmas Malinda útja a királynői székig és különösen ami azután jön. Sorscsapás, árulás övezi az útját, ahol gyakorlatilag a Pengék jelentik az egyetlen támaszt számára, de annyira kilátástalan lesz a végén a helyzet, hogy nagyon sötét hangulata lesz az addig kissé könnyedebb regénynek. Most megmutatja, hogy a Pengék kötéseinek milyen árnyoldalai vannak és valós indokot adja, hogy miért nő velük szemben az ellenszenv. Mindenképpen ajánlom, hogy az első kettő elolvasását követően kezdjen bele mindenki ebbe a könyvbe, mivel sokkal teljesebb képet kap az olvasó. Az egyetlen kifogásom, hogy a végét leszámítva úgy éreztem, mintha történelmi regényt olvasnék a középkori Francia Királyságról, ami egyszerre előny és hátrány. Mindenesetre jól szórakoztam, mivel Duncan stílusa nagyon tetszik, remek íróval van dolgunk.

SzRéka P>!
Dave Duncan: Kardok ege

Olyan szépen összeállt a végére a trilógia, hogy hűha. *-* Újraolvasnám mindhárom könyvet, ha szoktam volna ilyet csinálni, hátha még ennél is jobban leesnek a dolgok, de nem szoktam… :D
A történet elején azt sem tudtam hová csöppentem – kár is volt nézni a könyv hátulját, mert a fülszöveget kicsit sikerült elrontani, ugyanis az az előző részé volt. Mindenesetre próbáltam alkalmazkodni, rájönni ki kivel van és merre jár a történet. Talán a könyv felénél éreztem azt, hogy már sikerült felvennem a fonalat, addig káosz volt. Bár inkább az a rendezett káosz, ahol élveztem a kavarodást, mert nem unatkoztam egy pillanatot sem.
Nehezen mertem megkedvelni a szereplőket, úgyhogy meg is lepődtem, amikor a legmorcosabb Pengét szimpatikusnak találtam. Gondoltam majd elmúlik – aha, megkedveltem a többieket is. Szóval a szereplőgárdát tekintve egy élmény volt. A történetet nézve pedig lehet túlzok zseniális. Az utolsó fejezetekig izgultam, és bár bíztam egy kedvező végkifejletben, erre azért nem számítottam. Nagyon nagy meglepetést és hosszú agytornákat tartogatott az író, már csak az első részt sajnálom, ami nem igazán tetszett. Összességében megérte, és még azt is megtudtam, hogy csak azért, mert valakit Courtney-nek hívnak és levendulaillata van, egyáltalán nem biztos, hogy az illető nő. :D

Profundus_Librum>!
Dave Duncan: Kardok ege

A szerző stílusa mit sem változott az első két rész óta, szóval akiknek bejött ez a néha meghökkentően vicces, de összességében sötét tónusú történetmesélési forma, ahol a cselekményt fordulatos események sora viszi tovább – néha meg-megdöccenve –, az most sem fog csalódni. A regény erényeire túl sok szót nem is vesztegetnék itt, nekem az egyik kedvenc sorozatom, így aki olvasott tőlem több más ismertetőt is, az már tudhatja, körülbelül miféle könyvre számíthat, ráadásul a hibák úgyis mindig érdekesebbek.

Bővebben a blogon:
https://profunduslibrum.blogspot.hu/2018/02/dave-duncan…

Siegbald>!
Dave Duncan: Kardok ege

Dave Duncan jól ír, ez a szerencséje. Az első 150 oldallal szinte repültem az olvasással, majd a felénél (~250. oldal) azon kaptam magam, hogy elkezdtem unni, és már csak túl akarok lenni rajta.

A történetvezetés módja, miszerint előbb kezdjük a (majdnem) végeredménnyel, majd szép apránként elölről végigkövethetjük, hogyan is fajultak ide a dolgok, nagyjából azért végig segít fenntartani az érdeklődést, ezt nem tagadom.
Aki a Trónok Harcát a politikai intrikák miatt kedveli, az valószínűleg szintén nem fog azért szenvedni, van itt minden, köpönyegforgatás, árulás ( vagy mégsem?), politikai helyezkedés.
De a főszereplő Malindán kívül nem volt 1 db jól kidolgozott karakter sem (Kutya még úgy ahogy, őt legalább el lehetett különíteni a többiektől), senkit nem tudtam megkedvelni, vagy vele azonosulni, ezért is untam a második felére az egészet. Ki él-és ki hal meg, számomra tök mindegy volt.

Tulajdonképpen az első könyv volt az egyetlen, ami tényleg a Pengékről szólt, nekem sem a második sem a harmadik könyv nem tudta hozni az első rész varázsát :(
Ezért nem 4 egész csillag-nem rossz történet, csak én többet olvasnék a Pengékről, ha már róluk szól a trilógia.

Barnociki>!
Dave Duncan: Kardok ege

Kicsit talán túlpontoztam, de jó kis ponyva.


Népszerű idézetek

mezei P>!

– Ez nem igazságos. Ha egy férfi követ el hibát, tapasztalat kell neki. Ha egy nő követ el hibát, férj kell neki!

366. oldal

mezei P>!

Sokkal több szeretetet lehet kapni pénzért, mint pénzt szeretetért.
COURTNEY HERCEG

245. oldal

mezei P>!

[…] de egy kardot mindig könnyebb volt előhúzni, mint visszatenni a hüvelyébe.

382. oldal

mezei P>!

Malinda a fejét ingatta.
– Nem ezért hívattalak, (tisztelendő) anya.
– Ó! – Az idős hölgy nem szeretett tévedni. – Akkor hogyan szolgálhatom őfelségét?
– Kancellárként.
[….]
Lángcsillag a fejét rázta.
– Komolyan nem hiszem, hogy alkalmas vagyok erre, felség.
Malinda finoman az ajtó felé terelgette.
– Nálam egész biztosan alkalmasabb vagy, úrnőm, és eddig én is egész jól boldogulok. Ha egy férfi is meg tudja csinálni, nem lehet túl nehéz, igaz? Miután kidobtad a főpolgármestert és a városatyákat, kérlek, írj össze egy listát a lehetséges tanácsnokokról! Róluk ebéd közben beszélhetünk. Szeretnék működőképes kormányzatot látni napnyugtára.
– Tudja, ebbe bele is halhatok! – harsant föl a friss kancellár.
– Akkor állami temetést kapsz – ígérte a királynő.

346-348. oldal

mezei P>!

Radgar azt mondta, Fyrbeorn nyers erővel vesz el bármit, ami megtetszik neki, Sigfrith a bűbájával, míg AEthelgar csupán bebizonyítja, hogy mindig is ő volt a jog szerinti tulajdonosa.

472. oldal

SzRéka P>!

A másodpercek többet számítanak, mint az évek. Egy pillanat elég, hogy örökre megváltozzon az életed.

126. oldal

mezei P>!

– A koronázási eskü, felség! – suttogta a herold.
[…..]
– Én, Malinda… – Végigszenvedte magát rajta: megesküdött, hogy tiszteletben tartja népe ősi jogait, megőrzi hagyomány szerinti szabadságjogaikat, megvédi őket a kül- és belföldi veszélyektől, ugyanúgy szolgáltat igazságot nemeseknek és nemteleneknek, a törvényeknek és a szokásoknak megfelelően vet ki adókat, és betart egy csomó másik dolgot. Szabadidejében esetleg leporolja a koronaékszereket.

332. oldal

mezei P>!

Fursa parancsnok boldogságban úszott a királynő oldalán. Az egész Rend előtt ő volt a vezér , a legifjabb, akit valaha is följegyeztek, ráadásul eddig senkiből sem lett fél év alatt Elsőből vezér. Számos tréfa hangzott el épp hallótávolsága határán túl, a legtöbb a „szerinted jobban fog vívni, ha leszálltak a golyói?” vonalat követte, ám Fursa megengedhette magának, hogy ne hallja meg ezeket.

373. oldal

mezei P>!

Radgar mindig azt mondta, a legkisebb gyerekükből soha nem lesz kalóz, mert csak kérnie kell a zsákmányt, és az áldozatai mindenüket odaadják neki.

472. oldal

SzRéka P>!

A szerelem fáj: ez a gyermekkor utolsó leckéje.

19. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Nicholas Eames: A Wadon királyai
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
Patrick Rothfuss: A bölcs ember félelme
Jennifer L. Armentrout: From Blood and Ash – Vérből és hamuból
Anthony Ryan: Az ébredő tűz
Terry Goodkind: A könnyek köve I-III.
Brian McClellan: Karmazsin hadjárat
John Gwynne: Az istenek árnyéka
Stian Skald: A lelkek kútja
Czékmási Csaba: A Tűzgyermek és a szellem