A pokol pereme (Város-trilógia 2.) 88% 70 csillagozás

Na igen, ebben a kötetben már sokkal jobban felismerhető a szerző kézjegye.
Kezdetektől izgalmas és csavaros volt, annak ellenére, hogy a „ki ölte meg?” kérdésre nagyon hamar rájöttem, de szerencsére azért tartogatott némi meglepetést a vége is. Nekem ez a nyomozósdi most sokkal jobban tetszett, mint a feltörekvő ficsúr gáncsvetései az előző kötetből.
Az elején még nem igazán tudtam időben hová tenni az eseményeket, de amikor később leesett, hogy párhuzamosan fut a két történet egymás mellett, akkor kezdett számomra érdekessé válni. Főleg amikor kezdte finoman összefésülni az előző történettel.
Nagyon kíváncsi vagyok, mit hoz ki ebből a végén.

Lehet, hogy célravezetőbb lett volna, ha A holtak vonulását újraolvasom előtte, mert bizony néhol akadtak homályos foltok az emlékezetemben, és nem tudtam olyan jól összerakni a történéseket. ;)
Már az első résznél kissé idegenkedtem: annyira nem Darren Shanes a hangvétele, nem ezt szoktam meg tőle! És mégis érdekes és magával ragadó, nem tudok belekötni. ;)
Először nem tudtam eldönteni, hol vagyunk időben az előző könyvhöz képest, aztán szépen lassan az is a helyére került. Ezek után már várom, hogy a 3.-at olvashassam, tudnom kell, hogy ez a sok szál merre-hova vezet. :)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hú, hát bizony ez a rész is levett a lábamról.
Eleinte kicsit furcsa volt, hogy visszaugrottunk az időben, és más főszereplőt kaptunk, de a végére ez marhára bejött nekem. Al-t legalább annyira imádtam, mint az első kötetben Capac-ot, és hát kettejük közül bizony Al sokkal szimpatikusabb. Imádom.
Darren Shan megint végig izgalomban tartott, nagyon jól szövögette az események szálait, amik rendesen össze is gubancolódtak a végére, hogy aztán egy jó erős csomóban rögzüljenek. Az egyik hunyóra a történetben már jóval előbb rájöttem, mint a főszereplő, igaz sokkal hamarabb is leeshetett volna a dolog. A másikra viszont soha nem gondoltam volna, és leesett az állam. A vége pedig… Most is kiráz a hideg a gondolattól, hogy mivé válik Al.
Nagyon kíváncsi leszek, mi lesz a harmadik részben, kinek a szemszögéből és mi fog történni. Paucar Wami nagyon fog hiányozni, én nagyon csíptem a fazont, de tovább nem halaszthatom már az elengedését. A második rész ilyen szempontból egy igazi ajándék volt.. Na, lássuk, mit eszelt ki Darren a végére.

Nekem nagyon tetszett! A főszereplő szimpatikus volt, a cselekmény izgalmas volt és mindig rejtett valami csattanót. A végével nem vagyok annyira kibékülve, de bízik a lezáró kötetben!

Ebben a kötetben nem Capac Raimi a főhős, hanem Al Jeery, az Osztag egyik tagja. Időben sem vagyunk messze az előző kötettől, mert a könyvben szereplő események párhuzamosan zajlanak A holtak vonulása kötet eseményeivel.
Teljesen más stílusú történetet olvashattam ebben a könyvben, mint a sorozat előző kötetében. Rám legalábbis teljesen másként hatott. Ebben a kötetben csak felidézte az író a jól ismert környezetet és inkább az akcióra helyezte a hangsúlyt. Olyannak éreztem, mint egy nem egészen valós világban játszódó krimit. Megtörtént a gyilkosság, kinevezik a nyomozót, aki nekilát a munkája elvégzésének. A természetfeletti viszont, ami miatt megtetszett a sorozat, valahogy kimaradt ebből a könyvből. Nem kapunk belőle többet, mint amiről már az előző részben is értesültünk, illetve még egy kis hókusz-pókuszt. Ebben a könyvben kőkeményen az akción és a nyomozáson van a hangsúly.
Ami viszont nagyon tetszett, hogy kaptam néhány magyarázatot az első könyvben történt cselekményekkel kapcsolatban. Ahogy haladtam előre a történettel, több alkalommal is ismerős momentumokra lettem figyelmes. Ez segített abban, hogy teljesen el tudjam helyezni a történetet az előző rész által meghatározott időintervallumban.
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.com/2012/02/darren-shan-pokol-pereme-varos-trilogia.html

A könyv exponenciálisan vált érdekessé és a végére már faltam a lapokat és nem bírtam letenni. A több mint 500 oldalban elég idő volt előkészíteni a történetet, a főhős egész életét majd hogy nem hiánytalanul láthattuk. Érezhetően más a légkör és hangulat az előző részéhez képest, a hangsúlyt teljesen máshova helyezte át Shan. Az elején hiányoltam belőle a város hangulatát, a kardinális személye körüli mítoszokat, amik az egész előző részt meghatározták, de szerencsére olvasás alatt azért kapun kezekből is ízelítőket. Mr dorak, azaz a kardinális és Pacuar Wami karaktere zseniális, szerintem olyanok, amilyennek az előző részben megismertük őket, de még mindig tudnak újat mutatni. Ai nyomozása mindig feltár valamilyen piszkos titkot, meglepetésekben nincs hiány. Most elolvasva, sokkal több háttér információt kapunk az inkákról és terveikről és sok dolog megvilágosodik, ami az első kötetben nem volt tiszta. Viszont ugyan annyi homályos kérdés is marad, ami a harmadik kötetre vár. Tényleg nehéz megjósolni a zárókötet eseményeit. A vége zseniális, ahogy egybeszövi a első kötet végével a történetet, ez a párhuzamosság nagyon jó húzás volt. A mű zárása, az utolsó két oldal ugyan azt a hangulatot hozta mint a holtak vonulásánál. A főhős átszellemül, új célok motiválják és a végszavai megborzongtatnak minket, olvasókat. Vannak kisebb hibák, picit lassan indul, nem tudjuk az elején mire számítsunk vagy nem arra számítunk, de amit kicsit tovább olvasva kapunk az megéri a pénzét és a ráfordított időt ezért is 4,5 nálam.

Egyszerűen fantasztikus, mindig szerettem a Darren Shan könyveket, de ez a könyv tényleg nagyon jó.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Na, most értem a végére. Én az a fajta vagyok, aki – anyagi okokból – sosem vesz meg könyvet, inkább kölcsönkéri; valamely ismerősömnek úgyis megvan. Ez volt az első kivétel. Úgy döntöttem, hogy nem bírom kivárni, és megvettem.
Az első kötethez az én szememben nem ér fel, bár a tökélyt megismételni nem könnyű. Az ok, ami miatt csak 4-esre értékeltem, pusztán személyes: Raimi karaktere nekem valahogy szimpatikusabb, mint Al. Al nekem egy kissé túl nemes lelkű, túl hősies, és ezáltal kevésbé emberi – Raimi ezzel szemben tele van hibákkal, emberi gyarlóságokkal, és ettől – én legalábbis – közelebb állónak érzem magamhoz őt.
De ítéletem csak az első résszel összevetve ilyen szigorú, ha ezt leszámítjuk, remek, le a kalappal, 2 nap tömény boldogság 3500 Ft-ért (annyi idő volt kb., míg kiolvastam).
A végén eltűnődtem, ki lesz vajon a harmadik, az ember. Talán Bill…?

Komoly csalódásért kell kárpótolnia a harmadik résznek. Túl kiszámítható volt, másrészt meg túl leslielawrences.
Paucar Wamit viszont bírom. ; ) És azért egy kicsit sajnálom, hogy csak hétfőn mehetek már a harmadik kötetért. =)

Az első rész nagyon ütős volt, úgyhogy egy kicsit féltem, hogy ez nem lesz annyira jó, és hát azt kell mondjam, hogy annyira jó tényleg nem lett. Az elején ráadásul nem is értettem, hogy időben mikor járunk, ami kicsit összezavart, az viszont tetszett, ahogy a végén összefutottak a szálak. A főszereplő nem volt annyira ellentmondásos, mint Capac Raimi, de nem is tudtam annyira szeretni. Azt viszont imádtam, hogy megint sikerült párszor sokkot kapnom.